A semmiben nem volt Valami. A semmiben nem volt Minden.
A semmiből nem lesz Valami. A semmiből nem lesz Minden.
A Semmiben VAN Valami. A Semmiben VAN Minden.
A Semmiből akkor lehet Minden, ha a Semmi maga a Minden.
A Semmi nem más, mint a megnyilvánulatlan Mindenség, a Minden pedig a megnyilvánult Semmiség.
A Semmi magában hordozza a Mindent és a Minden magában foglalja a Semmit.
A Semmi benne VAN a Mindenben és a Minden benne VAN a Semmiben.
A Semmiség benne VAN a Mindenségben és a Mindenség benne VAN a Semmiségben.
A Semmi a Minden felé tart és a Minden a Semmi felé tart.
Írásaim kategória bejegyzései
120
Benne van a Háromság. A világ hármassága, mely újra az EGYbe vezeti vissza a tapasztaló tudatot. Az EGY mikor megnyilvánul belép a KETTŐsségbe, mely az örök ellentétek birodalma. Az Ős-Tudat állandóan keresi a kiEGYenlítődést, az egész földi élet, a lét eme megnyilvánulása, mely során az EGYségből kiszakadt isteni tudatMAG miközben személyiségének megélései által az örökkévaló EGY-ÉNt gazdagítja, folyamatosan arra vágyik, hogy ismét eggyé váljon saját lényegével, saját önazonosságát képező EGY és oszthatatlan állapotával. A hármasság az a minőség, melyben ez az EGYesülés újra megtörténhet. Amikor a kettő eggyé lesz, ez a hármasságban történik meg, mert a hármasság az, ami a kettőt egyesíteni képes.
Vákuum
A posztcivilizációs érában élünk, egy olyan “kultúrában”, mely valójában nem kultúra, sokkal inkább annak a hiánya. A kultúra szó jelentése elsődlegesen művelést jelent. Ahhoz, hogy egy társadalom egy kultúrában magát a kultúra eszményeinek alávetve művelhesse, először is valós eszményekre van szüksége, olyan eszményekre, melyek magasabb rendűek saját, kizárólagosan öncélú, önző, individuális érdekeinél. Ma már a társadalom fogalma is félre van értelmezve, nem hogy a kultúráé, mely valójában ugyanúgy nem létezik mint a társadalom. Kultúra helyett ugyanis a műveletlenség és annak fitogtatása a jellemző, amint a társadalom is pusztán egy olyan kiürült, többszörösen virtualizálódott fogalom lett, melyben a társas együttlétezés helyébe a társas egyedüllét lépett.
KÉP
Minden létező mely a szellem anyagi természetében ölt formát, a Teljesség megvalósulatlan képeit teljesíti be, a megtestesülés folyamában. Minden létező, mely a fizikainak nevezett valóságban alakot ölt nem más, mint az öröktől létező szellemi valóság egy részének a beteljesülése. A kép maga a szellemi valóság, a képzelet az az intuitív tudati állapot, intuitív látás, mely által az emberi lény a szellemi valóság közvetlen szemlélésére képes. A képzelet által szemlélt szellemi kép, valóság, létező akkor tud testet ölteni, ha az azt szemlélőnek létezik valamiféle képessége annak a megformálásához. Ennek a képességnek a minősége fogja meghatározni a megvalósult szellemi kép tisztaságát, tökéletességét,
Utóirat helyett
Nincs változás, nincs fejlődés, nincs evolúció. Van helyette viszont VALÓSÁG. Megszületsz erre a bolygóra, és ugyanaz az örök lény fog távozni innen, aki kezdettől fogva van, volt és lesz. Amit változásnak, fejlődésnek hiszel az nem más, mint a tudatod fókuszának a valóságra való rátágulása. A megélések, az élmények és a gyakorlat által és csakis azáltal szerzett tudás az amivel gazdagodva távozol, egyéniséged semmit sem változik, nem változhat, mert az a teljesség része, mely öröktől fogva az aki, és ami a teremtője által lett. Minden más önámítás. Amint kutyából nem lesz szalonna, úgy valódi belső lényegünk sem lesz mássá, a legvadabb önámítás következtében sem.
Korok RENDje
Aligha van vitatottabb papírpénz a világon, amiből igen hatalmas mennyiséget nyomtak, mint az 1 dolláros. Az összeesküvés elméletek kedvelt témája viszont nem alaptalanul lett. Én nem nagyon kedveltem soha az összeesküvés elmélet megnevezést, de az idők során rá kellett jönnöm, hogy akik kitalálták azok a lehető legremekebb stratégiát követték, mivel ha valamire egyszer rákerült ez a kínos jelző, onnantól automatikusan megosztja az embereket. Két tábor lesz ezután kialakulóban, az egyik a hívők, vagy a fanatikusok a másik a nem hívők, vagy szkeptikusok köre. Indulhat a küzdelem. Na de mi van akkor, ha létezik ezeken kívüli nézőpont is, melynek alapját nem a hit vagy annak tagadása,
Az EGY
Megjegyzés: Az alábbi írásban a fenti modellnek az EGYre vonatkozó általános részét vázolom fel a teljesség igénye nélkül. A jelenkori paradigmán belüli valóságunkat, melyet a modellben próbáltam meg ábrázolni most nem fejtem ki, de amennyiben van igény és kérdés szívesen elmagyarázom, illetve lehetséges, hogy egy következő írás része lesz. Kíváncsi vagyok ugyanakkor arra, hogy mindenféle magyarázat nélkül, ki mit lát meg a fenti absztrakcióban.
_________
Az EGY
Bevezető
Írásaimban többször használom az EGY, az Isten, a valóság, Szellem, Anyag, újabban pedig a beavatás,
A Fény üzenete
A világosság örök élet. A sötétséget meg tudod szüntetni a fénnyel, de a fényt nem szüntetheted meg a sötétséggel. A sötétség a fény teljes hiánya, de minden látszat ellenére, a sötétség nem rendelkezik önálló lényegiséggel. A fény az önálló lényegiség, mert a fény teljes hiánya az ami sötétséghez vezet, de a sötétség teljes hiánya nem vezet a fényhez. A fényességnek mégis elengedhetetlen szüksége van a sötétségre ahhoz, hogy ellenpontozhassa, megjeleníthesse a megnyilvánult világ formáit. A világ világosságban fogan, és az árnyalatok végtelen sokszínűségében, a fokozataiban fogyatkozó világosság a valóság folyamatosan képződő folyondárját, szövevényét, rajzolatát festi a fény hol fogyatkozó, hol kiáradó mértékével.
A kötelező oktatás abszurditása
Egy pusztulásnak indult kultúra – mint amilyen a mai globális kultúra is – több ismertetőjeggyel rendelkezik. Most egyetlen fontos területet vizsgálnék meg, a teljesség igénye nélkül, és ez pedig az oktatás intézménye. Amilyen az oktatás minősége, olyan egy társadalom minősége, és amilyen egy társadalom össztudásának minősége, valós tudáshoz, életközpontú kultúrához való viszonyulása, annak a függvénye annak virágzása vagy hanyatlása majd pusztulása.
A kötelező oktatás bevezetése a felvilágosodás eszmevilágának a hozománya. A tudományos-materialista világkép előretörölésével ugyanis az egyre erőteljesebben szerephez jutó közoktatás centrális fontosságú hatalmi-ideológiai pillérré vált. A világkép formálásában addig szinte kizárólagosan meghatározó szerepet betöltő vallás(ok) szerepe ezzel párhuzamosan meggyengült,
Ezo-biznisz, ego-biznisz
Tartozom egy bejegyzéssel magamnak. Egyre több embert látok, aki reménytelenül belegabalyodik a moslékként mindent elöntő ezotéria hamis, megvezető, spiritualitásnak nevezett szellemi hálójába. Tisztában vagyok vele, hogy bármilyen moslék potenciálisan tartalmazhat gyöngyöket, ám az interneten, könyvekben, filmekben stb. terjesztett ezoterikusnak mondott megnyilvánulások esetében a gyöngy többnyire elmarad. Helyette az életidegen, légüres szellemi térbe szippantó, áltudományos, vallásos, sci-fi és fantasy színvonalú ponyvaregény stílusú, vagy éppenséggel magas szintűnek tűnő, zavaros fogalmi egyveleggel tálat spirituális moslékra van kilátása a keresőnek. Mi az, ami eme kemény, kíméletlen, kritikus kijelentéseim mögött meghúzódik? Mi az, ami arra késztet, hogy megírjam a véleményem? Elsősorban az a töménytelen hazugság,