Metafizika

A valódi és valós metafizikai tudás soha és semmilyen körülmények között nem a fizikainak nevezett valóságból eredő elvont és elvonatkoztatott, logikai dedukció és absztrakció. Ebből következően – az EGYre és az EGÉSZRE vonatkozóan – nem a metafizikának van szüksége a modern, vagy posztmodern kori tudomány és tudományosság jóváhagyására, hanem pont ellenkezőleg. A tudomány a részről szerezett, elvont és elvonatkoztatott tudás, pontosabban ismeretek relatív és ebből következően folyamatosan változó, változásban lévő rendszere, mely semmilyen értelemben sem rendelkezik és rendelkezhet semmilyen abszolút érvényű, végső következtetéssel az élet, a létezés, a lét metafizikai kategóriáit illetően. Az a tudás és az a tudomány, amely le- és különválik, kizuhan az ősi EGY és EGYedüli metafizikai VALÓság és Igazság szellemi vonzásközéppontjából, többé már nem szolgálja az embert, hanem a tudati decentralizáció, szétesés, széthullás, felbomlás és alázuhanás folyamatainak a rabszolgájává válik.

A valódi metafizika nem vallás, nem hit és nem világnézet. Túl van mindezeken, túl van azon az absztrakt, racionális gondolkodáson, amit a tudományosság művel, de túl van azon az intuíción is ami a művészetekben nyilvánul meg. Nem ellentéte a rációnak, így nem irracionális, de nem pusztán az intuitív módon feltárulkozó valóság, valóságok megismerése. Túl van a racionális és az intuitív elmeműködés szintetikus kettősségén, mindezek nem forrásai mindannak amit a valódi metafizika, mint formák feletti, ős, primordiális, EGYetemes tudatforma feltárhat az emberi létezés számára a beavatódott, egyéni (individuális) tudat számára, ám természeténél fogva mind a ráció mind az intuíció magvait magában hordozza. A valódi és valós metafizikai tudás nem absztrakt, mert elvonatkoztathatatlan a minden gondolat és gondolkodás, megnyilvánulatlanság és megnyilvánultság, EGYség és KETTŐSség forrását is jelentő VALÓságtól, attól a tudatközÉP-PONTtól, mely a kezdet és vég nélküli, időtlen és minden lehetséges dimenziót magában foglaló, kiterjedés nélküli, végtelen Teljességként: VAGY-ok.

The following two tabs change content below.
FJT
Az oldalon található gondolatok mellőznek mindennemű konvencionalitást, ezért bárki olvassa őket, kérem tartsa szem előtt, hogy kinek nem inge ne vegye magára, kinek nem dolga ne járjon utána és fordítva. Írójuk nem tagja semmilyen földi szerveződésnek, vallásnak vagy spirituális irányzatnak, sem a materialista-tudományos sem a vallásos-spirituális világképet nem vallja magáénak, közléseit nem bennük értelmezi. Igyekszik ama nézőpont megjelenítésére, mely érzékeli mindkét világképet, ám valósága nem reked meg egyikben sem, hanem - azt magában foglalva de mégis meghaladva - egy teljesebb valóságkép közvetítését kísérli meg. Bármilyen esetleges áthallás, egybecsengés, más létező gondolati építményekkel nem szándékos, pusztán egy adott logikai fonál, intuitív valóságkép megjelenítésének eredménye.
FJT

Latest posts by FJT (see all)