Írásaimban általam gyakran használt fogalmak értelmezése:
Személyiség (a kis én):
(latinul ego) – a szellemi-lelki lény emberi lényként való megtestesülésének azon része, mely által önmagát leszűkíti a materiális érzékek, érzékelés szintjére. A személyiség részei: a fizikai test, az érzelemtest (érzelmek), a mentális test (gondolatok). A személyiség feladata, hogy a végtelen isteni szellem-lélek a véges képzetében szerezhessen megtapasztalásokat, megéléseket. A személyiség működéséből kifolyólag önmaga létét kizárólagosan azonosítja magával az emberi lénnyel. Az életösztönt, életféltést, az alapvető pszichikus és mentális programok összességét ösztönszintű alapprogramokban hordozza, melyek önműködés szinten vannak jelen az emberi lény életében. A személyiség tudatosan az EGY-ÉNiség által kiválasztott életfeladathoz, életprogramhoz van rendelve, a szellem-lélek megtestesülését megelőzően.
EGY-ÉN, EGY-ÉNiség (a nagy, EGY és EGYetlen ÉN):
Az EGY-ÉN, EGY-ÉNiség az örökkévaló, határtalan, végtelen, EGY és EGYetlen, mindentudó, mindenható, tökéletes és teljes, személy feletti tiszta tudat megjelölése, míg a SZEM-ÉJiség annak a mulandóságban testet öltő anyagtudatban korlátozódó, ha úgy tetszik „tükör által homályosan” látó, érzékelő része. (Az egó magyarul SZEM-ÉJiség (személyiség) nem azonos az EGY-ÉNiséggel.)
A magyar nyelvben az EGY-ÉN szavunk mély metafizikai szimbólumot hordoz. Az EGY azonos a Mindenséggel, Istennel, az ÉN pedig az isteni, örökkévaló, ős ÉN, az abszolút létező, melynek minden teremtmény a MÁSa. Minden MÁS-ban az isteni EGY-ÉNiség nyilvánul meg, a MAGa teljességében.
i S T e N:
Mindennemű létezés pozitív (tudat)pólusa*. Hagyományos értelemben Isten a Teljesség, az Abszolútum megfelelője, de ez csak akkor elfogadható a számunkra, ha Isten polaritás feletti, EGY.
S á T á N:
Mindennemű létezés negatív (tudat)pólusa*.
(* Isten – mint fogalom – a vaskori spiritualitásban az Abszolútum szinonimájává lett. Ez a nézőpont leegyszerűsítő és félrevezető, mert nem veszi figyelemben a létezés tisztán tudati természetének azt az aspektusát, hogy a Teljesség (Abszolútum) a polarizálatlan, végső VALÓ, amely mindent magában foglal, és MAGában, MAGából kibont. Ebben a tekintetben amit hagyományosan Istenként definiálnak a vallások és egyéb spirituális nézetek, annak van egy ellenpontja, melyet Sátánként, (démoniként) mint minden negatívum szimbólumaként jelenítenek meg, Istenen kívüli entitásnak, Isten „ellenfelének”, tagadásának. Jelen értekezésben a pontosabb fogalmi érthetőség végett Isten és Sátán ugyanazon tudati létezés két pólusaként értelmezendő, azon tudatpólusok szimbólumaként, amelyek minden tudati létezést meghatároznak a kettősség világában. Ezen tudati polaritás meghaladása nem más, mint a metafizikai értelemben vett realizáció, ÉNmegvalósítás. A Teljességnek mind az isteni mind a sátáni tudatpólus egyaránt a része. A magyar nyelvben az STN anagramma – mint központi jelentésmag – olyan szakrális kód, amelynek a jelentése, minősége, irányultsága attól függ, hogy azt milyen magánhangzókkal egészítjük ki.)
EGY:
Osztatlan, polarizálatlan VALÓ.
MAG:
EGY-ÉN-MAGunk mindenben és mindenkiben közös köz-ÉP-PONTja. (tudatcentruma)
MÁS:
A más, másolat, azon teremtett rész az EGY egészben, mely által minden létező EGYediségre tesz szert. Minden MÁS az EGY része, minden MÁS Tudat-MAGvában MAGában hordozza a Teremtő teljességét, mint rész az egészben. A MÁS a különbözőség, az elkülönülés megnyilvánult formája, MÁSság nélkül ugyanis semmi sem létezhetne, mivel minden kizárólag EGYetlen EGY, differenciálatlan valóságként létezne. A MÁSság is az EGYben jön létre, minden MÁSban az EGY nyilvánul meg, így minden MÁS az EGYben nem kizárólagosan, hanem párhuzamosan, EGYszerre létezik. EGY IS, MÁS IS. IS-IS. IS-TEN.
EGY-MÁS:
Egymás, az EGY MÁSa. (Mikor EGY-MÁSközt vagyunk akkor EGY-MÁSra nézünk, mikor MAGunk közt vagyunk akkor MAGunkra nézünk, mikor pedig MAGunkban vagyunk akkor MAGunkba tekinthetünk. Az EGY MAGa(unk) nyilvánul meg miden MÁSban – amelyek EGY-lényegűek – az EGY-MÁSai pedig végtelen sok személyiségben megtestesülve fejeződnek ki.)
Teljesség:
Fogalmilag érinthető, de lényegében meghatározhatatlan, EGY és EGYetlen VALÓ.
Tudat:
A tudat az emberi lény saját lényegiségét, létezését, egyediségét, önazonosságát magában foglaló, azt érzékelni, azzal azonosulni képes létező. A tudat azonosul az elme által létrehozott valósággal, a Lélek által pedig átérzi, átéli, megéli azt. Metafizikai értelemben megkülönböztetendő az egyedi, személyes emberi én-tudat, és a minden létező személyes, egyedi én-tudatot magában foglaló, magában egyesítő de azt meghaladó, személy feletti EGYetemes Tudat. A kettő valójában EGY és ugyanazon lényegiség, az EGYetemes tudat az abszolút lét része, mely nem szeparált, az emberi lények egyedi, személyes én-tudata ennek az EGYetemes tudatnak az egyedi valóságokba bezárult részei.
Elme:
Az Elme az emberi lény által érzékelhető és megtapasztalható valóság teremtésének tisztán szellemi minőségű eszköze, mely magában foglalja mind az általa teremtett valóságot, mind a benne megélhető és szemlélhető valóságot. Az elme egyszerre teremtője saját valóságának és egyszerre szemlélője annak a tudat segítségével. Az elme képes úgynevezett belső – egyedi, individuális, egyéni – és közös, (kollektív) egyetemes valóság megkülönböztetésére. Az EGYből tekintve két ilyen, egymástól különálló és egymástól független valóság nincs, ez az elme valóságába bezárult tudat megélése csupán. Metafizikai értelemben megkülönböztetendő az egyedi, személyes emberi elme, és a minden létező személyes, egyedi elme valóságát magában foglaló, magából kibontó, magában egyesítő EGYetemes Elme.
Lélek:
Az elme és a tudat valóságát érzelmi azonosulással átélni képes létező. A lélek intuitív módon, közvetlenül képes EGGYé válni minden létezés és létező Forrásával. Metafizikai értelemben megkülönböztetendő az egyedi, személyes (individuális) emberi lélek, és a minden létező személyes, egyedi lelket magában foglaló, magában egyesítő EGYetemes Lélek.
Az írásaim értelmezéséhez az alábbi gondolatok nyújthatnak további segítséget:
