10 hozzászólás a(z) “Az EGY” bejegyzéshez

1. Spiritualitás , mint háló…pont ugyanez fogalmazódott meg bennem is pár napja.Bennem is megfogalmazódott ez az egész istenverte spirituális mocskos , ragadós háló létezése ami felfogja az olyan embereket akik szabadulni akarnának ebből a tudatosan megszerkesztett és pontosan a mi erőnk felhasználásával létrehozott társadalomnak nevezett förmedvényből és az egész rendszerből.
   De fennakadnak és egy élet is kevés talán hogy lehámozzák magukról az álságot amit már eleve egy álságra húztak fel.
   Nekem olyan érzésem van , hogy ma , aki a spiritualitást más nézőpontból is szemügyre veszi , kritizálja vagy akár csak megfigyelőként olyan véleményt nyilvánít ami nem éppen felemelő és magasztaló a spiritualitásra nézve , az olyan mérget képes kiváltani egyes képviselőiből , akik ebből élnek , gazdagodnak , dicsőítik és fényezik maguk a halandók előtt , de főleg a hűséges követőkből és tanítványokból hogy az egyszerre undorító és megmosolyogtató.

   Én egyetértek amit írtál az EGYről , én is lényegében így látom.
   Nekem ezzel kapcsolatban az fogalmazódott meg , hogy egyik halmaz a férfi minőség , a másik a női.De mindkét halmaz EGY , de csak akkor látható és élhető EGYnek , ha egy harmadik halmazból nézed.
   Amit látsz , az nem az amit a fizikai látókörödben látsz csak , hanem amit tudsz hogy az életed része.Pl a szüleid , vagy barátok akik most máshol vannak de tudod hogy az életed része.Akár a déli sark , mert tudod hogy van.Ez az elmédben lévő kép , ez az egyik halmaz , a már megteremtett.Ez a férfi minőség aki megtermékenyítette a végtelen valóság egy szeletét.
   A másik halmaz az , amit tudsz hogy van , de még nem a te valóságod.PL egy autó vagy ház , vagy utazás.Tudod hogy van ilyen , de nem tartozik a te valóságodhoz.Minden cél , vágy és terv ebben a halmazban van.
   Te mint aki egyik halmaz tudatosságában élsz , küzdesz a másik halmazért hogy a saját valóságoddá tedd.
   Az egész életed egy örökös harc így.Soha nem teljesíthető be semmilyen vágy és cél vagy terv , mert a lényeg az hogy küzdj.Bármit érsz el küzdened kell tovább.
   Viszont , ha látod és megérted hogy a két halmaz EGY csak az érme két oldala , akkor érted meg , hogy nem kell tovább harcolni.Ez a harmadik halmaz tudata , amiben benne van a két említett halmazé.
   Itt egyesül a férfi és a női minőség , itt válsz eggyé.Ez a halmaz is része egy nagyobbnak de ez…most nem érdekel.Mert odáig nem látok és ez így rendben is van.
   Az egész eddigi élet , a két halmaz tánca egymással , de soha nem tudják egymást fedni , nem tudnak összekapcsolódni amíg nem lépnek be a harmadik halmazba ahonnét rálátnak hogy ők EGY.
   Az egész emberi megnyilvánulás egy harci szellem.Mert egy olyan tudatosságban vannak ami hiány alapú.A harc , küzdelem és a hiány édestestvérek.A hiány miatt van a harc , a harc miatt pedig a hiány.
   Egy olyan áltudatból él az ember , ami a hiánytudat , ami az EGYtől való elszakadás miatt történt ,pontosabban az EGY tudásának megfosztása miatt.
   Annyira bele ivódott az emberbe a harc hogy nem tud nem küzdeni.Mert ha nem mész és nem erőlködsz , elveszik a házad , nem lesz kaja az asztalon , nem lesz cipő a gyereknek.És ha bár érzi is hogy igen , már csak alig pislákoló halvány láng van benne és lehet holnap szétesik az ember , de azért megy tovább és küzd.Halálra dolgozza magát.Halálra mérgeli magát , halálra idegesíti magát.
   Az egész hiány viszont pont ez miatt van.Ez a véget nem érő küzdés tolja el azt amiért küzd.
   És ez olyan dolog , amit nagyon nehéz felfogni , megérteni , nem méghogy egy életet alapozni rá.Ezért sokkal könnyebb beletörődni vagy a spiritualitás pókhálójába ringatni maguk és várni a pókra hogy kiszívja a vérüket és energiájukat és komában tartsa őket ki tudja meddig.
   A kiemelkedésért tenni kell , de nem harcolni.Annál sokkal nehezebbet kell tenni , feladni magát a harcot.Ez az ami nem könnyű egy mai embernek , azért sem mert egy elég éles küzdelem kellős közepén van és nem éppen nyerőre áll.Szerintem legalábbis.De lehet hogy egy magasabb helyről nyerésben van.

   A spirituális ember a legnagyobb harcos.Véleményem szerint , aki kicsit is tudatosabbnak tartja magát , az nem vallja magát spirituális embernek.Mert pontosan látja hogy az egész egy szemfényvesztőhely.

   Az egyszerűség és lényeglátás manapság nem divat.Nem is érték.Nincs rá kereslet.Aki pedig valóban ezt keresi , az nem a neten keres már , hanem magával szépen elbeszélget és a kialakítja a saját maga forrását , ami csakis az övé.

2. Kedves István!

   Köszönöm a véleményed, melyhez kapcsolódva pár gondolatot osztanék meg. Az utóbbi időkben lett számomra nyilvánvalóvá, hogy a világ EGYségének és teljességének megértése felé vezető út csak akkor nyílhat meg előttünk, ha megértjük, hogy a világban nem csak az egymás mellé rendeltség hanem a hierarchia is létezik, sőt mi több, minden létező egymás mellé rendeltsége valójában az őt magában foglaló hierarchikus szint eredménye. Minden létező, mely valamilyen szinten egymás mellé rendeltségben van, akkor képes az önértelmezésre és a koordinációra, amikor képes magát beilleszteni abba a nagyobb egységbe, mely a hierarchia által kapcsolja össze a többi szinttel. Ez azért izgalmas kérdés, mert a mai kor spirituális irányzatai vagy tudomást sem vesznek a teremtett világ hierarchikus szerveződésesről, vagy teljesen negatív, végzetesen félreértelmezett módon értelmezik vagy tagadják a hierarchiát, mivel azt egyedül csak a földi, hatalmi szerveződések tükörképeként képesek értelmezni, ilyen módon pedig a legtöbb mai spiritualitás pontosan ettől igyekszik megszabadítani mindenkit. Ez természetes is, mert például az a fajta hierarchia, ami a klasszikus vallásokban található, vagy a hatalom szerveződésében, az jelenleg semmilyen szinten nem esik egybe a teremtést magában hordozó hierarchikus renddel. A teremtést én ugyanis jelenleg a hierarchikus szintek egymásban létezésének érzékelem (matrjoska baba modell) mely a rendet hivatott biztosítani.

   A hierarchia fogalmának tehát jelenleg egy nagyon negatív képe él az emberi tudatban, köszönhetően többek között a hatalom és a vallások tevékenykedésének, melyek mind a szakralitás mind a valós hierarchia, mind a Teremtő megcsúfolásai lettek. A mai kor embere egy evolucionista szemléletben él, amely azért vezet egy végzetesen téves világértelmezéshez, mert ennek a fejlődés alapú világképnek az a hátulütője, hogy linearitásából kifolyólag a szemlélődőnek azt sugallja, hogy mivel az emberiség és a világ egy folyamatos fejlődés terméke, ezért ő a létező világok legjobbikában él. Az egysejtűtől a holdon járó emberig valamiféle folyamatos evolúció termékeként igyekszik ábrázolni az emberi létet, annak alárendelve az egész világot, mivel az embert a táplálkozási láncban ábrázolva annak a csúcsára helyezi. Így kiteljesedik az a humán-soviniszta világkép, melynek hamis hierarchiájának csúcsán az ember áll, a maga önkényes, erőszakos hatalmi struktúráival szociális vetületben. Mind az élővilágban mind a szociális alakulatokban jelenleg ez a buta és primitív szociáldarwinista szemlélet a domináns, amely lassan de biztosan pusztítja el az embert. A szociáldarwinizmus természetesen minden a számlájára írt kritikát csakis valamiféle vallásos megközelítésként értelmez, lévén annyira szűk a világképe, hogy abban csak a tudományos-materializmus és az annak ellenpólusát képező vallásos-spirituális világkép él.

   Én magam nem tartom semmilyen vallás, semmilyen spirituális hagyomány követőjének sem, de a materialista világkép sem korlátozza a szemlélődésemet. Az, hogy látom a világunkban megnyilvánuló rendet és azt, hogy ez nem a véletlen műve, az a materialista ember számára vallásos beállítottságot jelent, a vallásos embernek pedig istenhívőt, a spirituálisnak pedig spirituális embert feltételez. Nehéz elmagyarázni az ebből a nézőpontból szemlélődőnek, mitöbb szinte lehetetlen, hogy az, hogy egyik nézőpontot sem vallom magaménak, az nem valamiféle vallásos-nihilizmus, hanem valójában egyik nézőpontban sem értelmezhető az a látvány a maga egészében, amit átadni igyekszem.

   Létezik egy a tudományos-materializmust és a vallásos-spirituális világképet tökéletesen érzékelő, de azokba nem megragadó hanem azok szemlélődési pontját meghaladó nézőpont is. Ezt nevezhetjük metafizikai szemléletmódnak, bár nem ragaszkodom ehhez sem, mert igazából a teljességre való irányultság ebbe sem zárható, határolható be, de ez van a legközelebb ehhez. Ebből tökéletesen átlátható mind a tudományos-materialista világkép, mind a vallásos-spirituális világkép, tehát nem egyiknek vagy a másiknak a tagadása, hanem mindkettőt magában foglalja, de úgy, hogy nincs rákényszerülve bármelyik választására sem. Ez a nézőpont azonban a jelenkor paradigmájának a határait feszegeti, egész pontosan képes eljutni a paradigmának az érzékeléséhez az által, hogy képes meg látni a mai világkép korlátait.

   Sokszor hangoztatják ma a paradigmaváltás fogalmát olyanok, akik valójában a paradigma fogalmát még nem értették meg. Többnyire téves módon semmi másról nincs szó, mint szemléletváltásról, mely még mindig a jelenkor paradigmáján belül tartja az emberi gondolkodást. Azzal ugyanis, hogy a tudományt hirtelen megkereszteljük egy kis spiritualitással, azzal hogy megpróbáljuk összegyúrni a tudományt a vallásos vagy spirituális világképpel, még nem haladtuk meg azt a paradigmát, melyben mind a tudomány mind a vallás-spiritualitás pusztán az adott paradigma önértelmezésének két kísérlete, két pólusa. Ezt nagyon fontos megérteni, hogy bármi is történjen, a tudomány és a vallás mind külön külön, minde együttesen szemlélve sem alkalmas a jelenlegi paradigmának a határain túl való jutásra. Ezek pusztán szemléletmódok, melyek ugyanazon paradigma határain belül húzódnak.

   Feltevődhet tehát a kérdés, hogy ha a tudomány és a vallás-spiritualtás együttesen sem alkalmas a jelenkori paradigma meghaladására, akkor mi alkalmas egyáltalán erre? Eleve, hogy ez a kérdés feltevődhet annak a jelzője, hogy a jelenkor közgondolkodása arra lett kondicionálva, hogy el se tudjuk képzelni azt a lehetőséget, hogy létezhet a valóságnak olyan megközelítése, mely egészen más paradigmát, vagy paradigmákat feltételez. Ehhez viszont legelőször egy belső indíttatásból vezérelve, komoly erőfeszítéseket kell tennie minden gondolkodó emberi lénynek ahhoz, hogy eljuthasson a mai paradigma korlátainak a szélére, mert először is onnan fog tudatosulni benne, hogy létezik maga a paradigma, hogy a paradigma nem egyszerűen szemléletmódot jelent, hanem a paradigma mag az, amin belül mindenféle szemléletmód létezhet. Pontosan ezért, ha csak szemléletmód váltás történik (mondjuk megkereszteljük a tudományt egy kis spiritualitással, mert úgy gondoljuk ez a “holisztikus” katyvasz majd megvált minket) akkor valójában ez még a jelenlegi paradigma korlátain belül fog történni, vagyis a szemléletmód váltást gondoljuk paradigmaváltásnak.

   A jelen kor paradigmájának a korlátoltságát pontosan az adja, hogy a valóság egészét két egymástól elkülönített tudatformába zárva próbálja értelmezni. Az egyik a tudomány, a másik a vallás. Újabban felvetődtek azon elképzelések, hogy a kettő egyesítése az a valóság teljességének a megismeréséhez vezethet. Én ezt az álláspontot tagadom, azon egyszerű oknál fogva, hogy eleve mindkét kiindulópont a valóság végtelenségének a tagadása, elhatárolása következtében jött létre, tehát egyiket hiába próbálnánk összeötvözni a másikkal, egyik a másikban sem nem konvertálható, sem nem értelmezhető. Ezt nevezik ma “holisztikának” ezoterikus berkekben. Buzgó igyekezettel próbálják a kvantumfizikát felhasználni például valamiféle vallásos, spirituálisnak látszó kavntumtudat igazolására, melybe ősi iratok (Védák) igazságait vélik belemagyarázni. Úgy vélik ezen irányzatok művelői, hogy a tudományt képes visszaigazolni a spiritualitás, és hogy a spiritualitás a tudománnyal magyarázható. Erre a szemléletmódra épül a jelenkori szabad spiritualitás jelentős része, és a tudomány képviselői között is egyre többen akadnak, akik látván a tudományos világkép egyre nyilvánvalóbb korlátoltságát, megpróbálják a tudomány határait kitolni a spiritualitás felé. (A tudomány és a spiritualitás ugyanakkor azért képes kezet fogni egymással időnként, mert mindkettő ugyanazon paradigma pólusai, tehát együttesen még mindig csak egy újabb szemléleti pontot alkothatnak, ugyanazon paradigmán belül, mely képtelen a kitekintésre.)

   Miért gondolom én áthidalhatatlannak a fenti problémát? Azon egyszerű oknál fogva, mivel az egész jelenkori paradigma, melynek mind a tudomány mind a vallás-spiritualitás az integráns része eleve egy olyan megközelítése a valóságnak, mely a valóságot úgy próbálja összerakni a részeiből, hogy egyik sincs birtokában annak a nagy képnek, ami alapján értelmezhetőek lennének a részek. A tudomány ugyanis a részeket bontja még kisebb részekre, és a részt abszolutizálja, a vallás viszont az egészt abszolutizálja de olyan módon, hogy abból kimarad a rész ismerete. KÍvülről úgy tűnhet, hogy ez az ellentét feloldható lenne, hiszen csak a két dolgot kellene összegyúrni, és máris megoldódnak az emberiség problémája. Az igazság az azonban, hogy a tudomány nem értelmezhető a vallásban a vallás pedig a tudományban, egyik sem rendelkezik ugyanis azzal a valóságszemlélettel, mely eleve ötvözi az egészben a rész és a részben az egész világlátványát. Egy példát hozok: a tudomány úgy próbálja összerakni a végtelen valóság végtelen puzzle darabjait, hogy fogalma sincs arról, hogy milyen képet kell kiraknia. A vallás úgy beszél a nagy képről, hogy abban eleve különválasztja istent a teremtett világtól, vagy eleve tagadja az anyagot, a valóságot, illúziónak tartva stb. Ebbe nem megyek bele, mert ahány vallás, ahány spirituális megközelítés, annyiféle megközelítés.

   Semmilyen módon nem tudok tehát azzal sem egyetérteni, amit nagyon divatos hangoztatni spirituális berkekben, hogy minden vallás ugyanahhoz az istenhez vezet. Ahhoz ugyanis, minden vallásnak abszolút és valós képpel kellene rendelkeznie arról, amit istennek neveznek. A vallásoknak ez nem a sajátossága, annál inkább megvan viszont azon képességük, hogy híveiket más vallások ellen hangolják, pontosan saját dogmatikájuk, elveik eredményeképpen. Szép dolog tehát ez a nagy ökumenizmus is, de eleve hazugságon alapul. Eleve az a dolog, hogy a vallások létezhetnek jelzi azt az állapotát az emberiségnek, mely mind a szakrálisnak a megcsúfolása, mind a végtelen valóság teljességének tagadásával jár egyetemben. A vallás a szakralitás megcsúfolása és börtöne.

   A mai kor spirituális irányzatai a vallásokból kiábrándult emberek számára próbálnak divatos válaszokat nyújtani. Ezért hatnak olyan felszabadítóan mind a materialista világképtől megcsömörlöttek számára mind a vallások merev, dogmatikus világképéből menekülők számára. A helyzet viszont az, hogy a spiritualitás rengeteg irányzatán belül mindenki pusztán csak egy újabb elmebörtönt, kalickát választhat magának. Előre el van készítve itt is minden, és a látszólagos szabadság mögött ugyanúgy olyan gondolati építmények húzódnak, melyek vagy a valóság tagadására épülnek, vagy ezzel párhuzamosan újabb illuzórikus valóságokba próbálnak elringatni. Ez az a ragadós spirituális háló, amiről magad is írsz, amit magad is észlelsz. Igen, ennek az érzékelésére nem könnyű eljutni, de nem lehetetlen. (Érdekes módon, egy materialista felfogású ember számára ez sokkal nyilvánvalóbb, annak ellenére hogy valószínűleg nem látja át ennek mélységeit, mivel nem mélyül el benne.)

   Jogos a kérdés ezek után, hogy akkor ha sem a tudomány sem a vallás, sem a spiritualitás sem ezek egyvelege nem vezet ki a mai kor paradigmájában keletkezett válságból minket, akkor mégis mi a megoldás?

   Először is úgy vélem, hogy az önálló és folyamatos kérdésfeltétel ahol minden elkezdődhet. Az emberi lény olyan fa, melynek valós gyökerei nem a földből táplálkoznak, hanem az égből. Aki ebben pedig vallásos megközelítést, vagy valamiféle spirituális képzelgést sejt, az még mindig a jelenkor paradigmájának világképében képes csak fogalmat alkotni. Úgy tapasztalom ugyanis, hogy van valami, ami mindennél biztosabb módon képes minket visszavezetni önMAGunkhoz és ezen keresztül az élő valóság EGYségéhez. Ez pedig A Valóság. Ezt karcolgattam fentebb. Nincs szükség ahhez egyetlen mérőműszerre sem, egyetlen mantrára sem, és egyetlen dogmára sem, hogy a valóság nagyságát és a benne megnyilvánulót megtapasztalhassuk.El kell szakadjunk attól a feltételezéstől először is, hogy a valaha volt legfejlettebb világban élünk, és hogy nem létezett a mai paradigmán kívül egyetlen más paradigma sem, amely egészen más világértelmezést tett lehetővé. Számtalan nyomot hagytak maguk után ugyanis kultúrák, melyek jelzik, hogy ők nem csak egy egészen más szemléletmódon keresztül, de egy egészen más paradigmában élték, tapasztalták és formálták a valóságot. Semmiképp sem szeretnék ugyanakkor minden olyan emléket egy kalap alá venni a spiritualitással, ami történetesen például vallások, vagy spirituális irányzatok őriztek meg. Vannak ugyanis olyan szellemi emlékek, melyek ha töredékesen is maradtak ránk és a mai paradigma számára teljesen értelmezhetetlenek, mégis jelzik, hogy a valóságnak nem csak ez az egyedüli megközelítési módja létezik, létezett. A valódi út tehát akkor kezdődik, amikor valósban képesek vagyunk eljutni a mai paradigma szélére, mert átlátjuk, hogy a szemléletmódok váltogatása nem vezet paradigmaváltáshoz, mivel az új szemléletmód is még mindig ugyanannak a paradigmának a része. A paradigma tehát az, ami minden szemléletmódot magában foglal, mely egy adott világlátványon, világlátvány értelmezésen belül helyezkedhet el. Ehhez pedig szükséges mind a tudományos mind a vallásos-spirituális világkép megismerése és annak egy rajtuk kívülálló nézőpontból való megtekintése. Ez a paradigma széle, ahonnan láthatjuk a jelenkor paradigmájának belső tartalmát, és ahonnan végre alkalmunk nyílhat kitekinteni belőle. Ez az az út, ami elvezethet minket egy más, egy teljesebb valóságértelmezéshez, amin belül például megpróbálkozhatunk más paradigma megismerésére, értelmezésére. Itt nyílik ki a valódi csillagkapu bennünk, és kezdenek összeállni a nagy kép mozaikjai, mivel intuitív módon tárulhat fel előttünk a Nagy Kép, A Valóság, aminek minden mozaikkocka a része, és amiben minden mozaikkocka értelmeződhet.

   A szellemi megtapasztalásra, az önismeretre, a tudatunk feltárására és megismerésére, emberi mivoltunk megismerésére, az önismeretre ezen az úton ugyanúgy szükség van. A Valóság, az EGY és EGYetlen valóság az, amibe belekapaszkodhatunk ennek során, és pontosan ez az, amit egyes spirituális irányzatok tagadnak. Tagadják a létezését, a valóságot egyedül és kizárólag az emberi elme termékének mondva, tagadják az idő létezését stb. Az álom valóság és a valóság álom, az idő létezik és az idő nem létezik – ez csak a mai kor paradigmáján belül kérdés. Van olyan nézőpont, amiből nem kérdés, mert láthatóvá válik, hogy például az idő pont annyira egyedüli valóság a benne lévőnek, mint amennyire illúzió a belőle kilépőnek, tehát valójában csak EGY valóság létezik, pusztán annak az érzékelése, a hozzá való viszonyulásunk az, ami folyamatosan változik. Ezért van az, hogy ha egy nézőpontot abszolútnak tekintünk, akkor olyan dogmákat hozunk létre, melyek kiragadnak egy nézőpontot a valóság egészéből, majd azt érvényesnek gondolva ráerőszakolni próbálják a valóság egészére. Így jönnek létre a tagadások, így juthat például a buddhizmus olyan következtetésekre, hogy valójában nem létezik semmi. Az idő sem. Vagy arra a következtetésre, hogy például te is István, csak az én elmém teremtménye vagy, és én most egy általam teremtett valósággal beszélgetek. Igen, a képzelet birodalmában ez elfogadható lehet, de ha te mondjuk jól pofon vernél, akkor ez igen ébresztően hathatna rám, mert elgondolkoznék azon, hogy én ilyen valóságot nem teremtettem, akkor mégis hogyan születhetett meg, és különben is miért fáj a pofontól az arcom? Szóval ez egy banális példa, de a valóság, az makacs dolog, és a mai kor virtualizálódó embere számára egyre nehézkesebben felfogható, ezért is van az, hogy az agyamentebbnél agyamentebb spirituális spekulációk egyre népszerűbbek lesznek.

   Egy beszélgetés alkalmával merült fel nemrég bennem, amikor a folyóparton jártunk barátommal, hogy szép dolog ez a “4D”-s parasztvakítás, még szebb hogy állítólag nemsokára csak asztráltestünk lesz (muhaha….) de azért a sok képzelgés helyett még szebb lenne, ha a szemetet felszednénk a folyó partjáról. Mert biza a valóság makacs dolog. Nem nagyon fogékony a spirituális fantáziálásokra, a tudomány pedig még nem oldotta meg, hogy az eldobott nejlonzacskó 10 perc alatt atomjaira essen. Addig tehát marad a jó régi módszer: felszedem a zacskót BÁRKI is dobta azt el. Mert ez a valóság, és ez az ami elől lassan mindenki menekülni kényszerül, mert visszaér hozzánk felelőtlen teremtéseinknek a következménye. Az egyre élhetetlenebb makro és mikrokörnyezet, az egyre agresszívabb megnyilvánulások tömege stb. Ja igen, erre mondják azt, hogy mindenkihez csak az ér vissza, amit megteremtett. Szerintem pedig van valami, amit az ilyen spekulációk nem vesznek figyelembe. Köz-ŐSségben vagyun minden létezővel. Ezért egymás teremtései hatnak minden létezőre. A másik ember által eldobott szemét rám is hat, akkor is ha nem én dobtam el. Bizony, ilyen makacs dolog ez a valóság, mert sajnos az én világomban ugyan nincsenek folyó partjára teremtett nejlonzacskók, de ez a fránya valóság, valahogy mindig belekönyököl az én teremtésembe azzal A Valósággal, melynek minden létező valóság a része, s amely ilyen módon Köz-ŐS mindenkinek. Persze tudom a “spirituális” választ…ez csak annak az álma, aki még nem ébredt fel, aki még nem világosodott meg…ha majd megvilágosodsz rá fogsz jönni, hogy a folyó partján eldobott zacskó nem is létezett… Na igen, és a folyó sem, és én sem, és semmi sem…ja és te sem István 🙂

3. Akkor tehát a paradigma váltás abban látod , hogy a mostani , emberi életünket teljességgel , odafigyeléssel éljük meg egy magasabb szintű , az EGY valós tudásával , ahelyett hogy a spiritualitásban lebegnénk mintegy felcserélve a vallásban vagy materializmusban való lebegéssel?
   Nem tagadva az emberi valóságot és nem egy spirituális illúzióban repdesni , hanem a valós hierarchiát tudva megélni az emberi valóságot és az EGY valóságát egyszerre és így egy saját csatornát kialakítva létezni az EGY-ben?

4. EGYszerű válaszom:

   Igen. 🙂

   Bővebben:

   Ilyen rövid választ, még soha egyetlen hozzászólásra sem sikerült írnom, az utóbbi 4 évben, beleszámítva a kataklizmán eltöltött 3 évet. Annyira inspirálóan tömör és lényeglátó viszont amit összefoglaltál számomra, hogy további gondolatokat érzem szükségesnek megosztani ennek kapcsán, mely viszont – így utólag visszaolvasva – az eddigi leghosszabb hozzászólásom eredményezte. Leginkább egy írás kerekedett belőle.

   Azt szoktam mondogatni mostanában, hogy A Valóság az EGY, a Teremtő legtöményebb, legerősebb esszenciája. Profán hasonlattal élve, olyan mint egy tökéletes szilvapálinka, mert magában hordozza a szilva lényegiségét, de azt olyan koncentráltan, hogy aki belekóstol, az könnyen padlót fog tőle. Nem véletlen tehát, hogy az évezredek folyamán egyre nyakatekertebb filozófiákat, egyre bonyolultabb szellemi útvesztőket, egyre komplexebb vallási és spirituális utakat keresett magának az ettől menekülő emberiség. Miért is? Azért, mert a valóság őszinte, mély, szembesítő, sokszor kegyetlennek tűnő bár valójában csak pártatlan, embert nemesítő, embert próbáló, megmérettető, és valós tudásba beavató, tanító, aki képes felülírni bármit, ha nem vesszük az ő tanítását figyelembe. Az emberiség manapság lassan ott tart tömegesen, hogy a valóságról éltetett különböző fantázia képeket tartja valósnak, és mivel ezek a hamis képek többnyire nem esnek egybe A Valósággal, ezért nem azt tesszük, hogy megválunk hamis illúzióinktól, hanem még merészebb, még elrugaszkodottabb módszereket agyalunk ki a valóság megerőszakolására, megkerülésére. A probléma csak az, hogy akár egy élet munkájával is felépített pszeudo-valóság dőlhet bármikor dugába, a valóság egyetlen megnyilvánulásával. A szembesülés ilyenkor pedig számunkra igen kegyetlen.

   Fontos dolog tisztába jönnünk azzal, hogy a KÉPzelet az a mi MAGus pálcánk, mert a segítségével az intuitív módon észlelhető isteni valóságból KÉPessé válunk olyan létezők (információk, tudás, konkrét képek stb.) meglátására, birtokba vételére, melyekre más módon nem találhatunk rá. Ahhoz azonban, hogy az így szerzett szellemi kincsek formát, testet ölthessenek az anyagi valóságban is, szükség van mindezek igazságMAGvának megpróbálására, az információk, a képek tudássá váltására, mely csak a gyakorlati elsajátítás és elmélyülés útján válhatnak valós tudásokká a kezünkbe.

   Ez a beavatás és a beavatódás útja. Mesterévé bárminek akkor válhatunk az EGY és EGYetlen valóságban, ha el tudjuk választani a képzeletet a valóságtól, mert csak a valóságot megismerve szembesülhetünk MAGunkkal és a MAGunkat MAGába foglaló világgal. MüködőKÉPes Valóságot így teremthetünk a KÉPzeletünkkel. Így döbbenhetünk rá fokozatosan, a valóság egyre magasabb szintjeibe való beavatódás, beleébredés révén arra, hogy mik/kik is vagyunk valójában. Valódi isteni MAGunk, tudatunk így nyílhat rá egyre nagyobb, egyre tágabb mezejére az isteni valóságnak, az EGY és EGYetlen valóságának, vagyis így válhatunk EGGYé azzal, amik mindig is voltunk, vagyunk. Az emberi tudat útját én úgy látom, hogy valójában nekünk nem fejlődnünk kell, mert fejlődnünk nem lehetséges. Azért nem, mert minden emberi lényben az EGY tökéletes tudat-MAGja ölt testet úgy, hogy ugyanakkor EGYszeri, EGYedi és megismételhetetlen EGY-ÉNiséget kap. A mi feladatunk tehát ilyen értelemben az abszolút, a tökéletes, az EGY megismerése, mely út valójában a saját isteni tudat MAGvunk megismerését, feltárását jelenti, mely egyet jelent azzal, hogy minél jobban KÉPessé válunk a valóságunk tudati érzékelésének rányitására az EGY végtelen valóságára, annál jobban el fogunk jutni a MINDENség megismerésére. MAGunk, az EGY, az ŐS-Ten teljességének a megélésére. A beteljesedésre.

   A beavatódás útja tehát elkerülhetetlen és megkerülhetetlen. Nincsenek megváltók, nincsenek messiások, nincsenek guruk, próféták, spirituális tanítók akik ezt az utat, a mi saját, EGY és EGYetlen, EGYedi, EGY-ÉNi utunkat megspórolhatnák nekünk. Ugyanakkor a beavatódás útján igenis vannak, akik tudtunkkal, vagy tudtunkon kívül beavató mestereinkké válnak. Erre sokszor csak utólag döbbenünk rá. Miért? Tisztáznom kell, hogy szerintem ki a valós beavató mester. Azt a személyt tartom annak, aki úgy képes átadni az ő tapasztalatait, megéléseinek, tudásának héját, vagyis a számunkra segítséget nyújtható információt, (mert a MAGvát soha nem lehet a tudásnak átadni, abba csak a személyes megélés és MAGtapasztalás által lehet beavatódni) hogy közben nem akar a tanítványává tenni bennünket. Az igazi mester tudja jól, hogy minket csak a beavatás lépcsőjéig kísérhet, utána már csak együtt érezhet velünk, mentálisan, szellemileg támogathat minket, hogy a beavatódásunk, a próbatételünk sikeres legyen. Igen, mert a beavatás útján nem csak sikeres próbatételek, hanem kudarcok is várhatnak ránk, ugyanis ez is a valóság része. A próbatételen ugyanúgy elbukhatunk, mint ahogy beavatásunk eredménye képen egy magasabb lépcsőfokára juthatunk a MAGértésnek. Mert az egész játéknak a lényege – mely lehet véresen komoly, vagy végtelenül játékos – az, hogy a bennünk élő EGY MAGvának az egyre magasabb fokú MAGismerésére jussunk, ilyen módon a tudás egyre MAGosabb szintjeibe avatódjunk be, és a MAGia (mágia) MAGurai, MAGusai (mágusai) lehessünk. Ebben segítőnk és biztos pontunk nekünk az EGY valósága, mely pártatlanul és részrehajlás mentesen részesít mindenkit saját erőfeszítései eredményeképpen önMAGa megismerésében. A mágus legelőször is saját MAGa uralását kell elsajátítsa, a saját MAGában hordozott tudást kell felszabadítsa és elmélyítse. A mágia nem jó vagy rossz kérdése, a mágia, a tudás azzá lesz, amivé a mi szándékunk teszi azt.

   Az ember természeténél fogva szellemi lény. Az örök szellem az, ami anyagként testet ölt hogy önmagát megismerhesse. A spirituális szó jelentése annyit tesz: szellemi. A latin „spiritus” ugyanis szellemet jelent. A spiritualitás intézményesítése azonban meglátásom szerint zsákutca az emberi szellem számára, de egy szükséges zsákutca, mely hatalmas tanulságokat hordoz önmagában, és sok olyan szellemi emléket, ami viszont a megfelelő beavatottsággal rendelkező ember számára valódi értelmezést nyerhet. Szólnom kell ugyanis arról is, hogy semmiképpen sem elítélnünk kell (azt megteszi önmaga), sokkal inkább érdemesebb megérteni, hogy a spiritualitás, a vallások miért létezhetnek, és valójában mi az ami bennük megőrződött vagy sok szempontból degradálódott egy más paradigma, a mai paradigmához mérten jelentősen magasabb rendű szellemi teljesítményeinek lenyomata képen. Léteztek ugyanis olyan társadalmak a múltban, amelyek létük alapjának a valós, az EGY, a teremtés hierarchiáját tették meg, ezt a valós szellemi hierarchiát mintázták meg és integrálták a társadalmuk minden intézményében, minden szerveződésében, és a mindennapi életük cselekedeteiben. Ezekben a társadalmakban nem volt vallás, mert a létszakralitást életük minden mozzanatában élék meg, és nem valamiféle vallásba zárt tudatformaként, melyet aztán „szakralitásnak” bélyegeztek. A mai kor paradigmájában mindez értelmezhetetlen. Ilyen módon rekonstruálható egyébként, hogy létezett a mi paradigmánktól különböző paradigma, és legalább egy ilyen paradigmáról tudhatunk is. Ennek emlékei maradtak ugyanis fenn bizonyos vallásokban, ős régi spirituális hagyományokban, írásokban. Ezek nagy része viszont napjainkra már olyan szinten töredékessé vált, illetve értelmezhetetlenné – pontosan a jelenkor paradigmájának mássága, különbözősége folytán – hogy többnyire már képtelenség a megfelelő szellemi beavatottság nélkül ezekből bármi érdemlegeset kihámozni. A legtöbb ilyen emlék ami igazságmagvat hord ugyanis abból a beavatási renden alapuló kultúrából maradt fenn (legutolsó ilyen kultúrák közé például az EGYiptomi tartozott) melynek feltételezhetően magas szintű beavatottjai hagyták maguk után ezeket az írott emlékeket, de igazából nem a mi számunkra, hanem a beavatandók számára. Ezért az a legnagyobb gond az ilyen fennmaradt írásos emlékekkel, hogy azokat igazából a maga teljességében csak az tudná értelmezni, aki az írójával azonos szellemi beavatottsági szinten lenne. Ezek az írások ugyanis értelemszerűen csak a beavatottak számára voltak érthetőek. Mivel a mai paradigmában végleg meg lett semmisítve a beavatási rend, így a még javarészt vallásokban töredékesen megmaradt emlékek is értelmezhetetlenné váltak. (ami nem azt jelenti, hogy a tudás megszerzésének ma nem a beavatódás, beavatás lenne a valódi útja, csak azt, hogy ez lett álcázva a mai kor paradigmájában például a vallások intézményeivel, majd később a tudomány által „tudásátadásnak” nevezett módszerrel)

   A tudás megszerzésének minden látszat ellenére egy és egyetlen hiteles útja van a mai napig és ez a valós beavatás, beavatódás rendje. A beavatódás során azonban az információ csak a valós gyakorlatba való ültetése révén válik konkrét tudássá az emberben, vagyis megint csak A Valóság az amiben a beavatás létrejöhet. Az elméleti tudás nem tudás, amint ezt ma tévesen sulykolják bele az embertömegekbe. Az elméleti tudás információ, nem több nem kevesebb. Jó esetben használható információ a tudás megszerzéséhez, vagyis a tudásba való valós gyakorlati beavatódásban. Ezért van az, hogy a mai kor tanügyi rendszere olyan amilyen, ugyanis csak látszat beavatásra képes, és ma már lassan arra sem, mert legfőbb feladata az idomítás, az önálló gondolkozás és önértelmezés nélküli emberi massza présmintába való gyömöszölése lett.

   Meglátásom szerint a világunk valódi, színfalak mögött húzódó irányítói valós beavatással rendelkező személyek, akik ismerik a régi paradigma hagyományait is, (mágia) és a beavatási rendet, mint a tudás megszerzésének valós útját. Ezt mi sem bizonyítja jobban működésüknél. Ők ugyanis valódi és magasrendű tudással rendelkeznek, mely által képesek voltak médiumukká tenni mondhatni az egész földi létsíkot, és ma már csak igen kevesen vannak, akik nem közülük valók de ezt egyáltalán meglátni képesek. Átlátni teljességükben pedig annál kevesebben. Én sem tartozom ezek közé. Ahhoz pedig, hogy átláthatóvá váljon a cselekvésük az lenne szükséges, hogy az illető velük azonos szintű beavatottsági szinttel rendelkezzen. Ezért meddő álmodozás tehát azt gondolni, hogy az a birodalom, amit sok ezer éven átívelő tudatos munkával felépítettek, az a valós hatalmi erő, amely képes volt társadalmi rendszerek megalkotására, bevezetésére, megszilárdítására vagy éppen lebontására érdekei szerint, nos ez azon az avatottsági szinten átláthatóvá válhat, amin az egyszeri ember pusztán médiuma, elszenvedője ennek, és nem tudatos irányítója. Ezért jutottam magam is arra a felismerésre, hogy ez a világrend nem szüntethető meg azon a szinten, amin mi állunk, csak azon, amelyen ennek szellemi valósága született meg. Egész egyszerűen nincs a kezünkben az a tudás, az a beavatottsági szint, ami egyáltalán képessé tenne minket először is arra, hogy átláthassuk ellenfeleink valós metafizikai céljait. Ezt jelenti a valós szellemi hierarchia, ez az a realitás, amit sikeresen eltüntettek a tömegek tudatából, és amely jelen van minden szintjének a Teremtésnek. A valós szellemi hierarchia tehát nem jó vagy rossz kérdése, hanem A Valóság, melyen belül a valóság TUDATOS formálására annak van esélye, aki a beavatódás által valós tudáshoz jut. Az pedig egy másik kérdés, hogy ezt a tudást aztán a szeretet vagy a félelem-hatalom jegyében fogja használni, vagyis a tudás áldássá vagy átokká válik kezében. Viszont mindkét irányú cselekvésben olyan valóság teremtődik meg, mely mindenképpen egyedi világot formál, és lehetőséget jelent a mi beavatódásunkra, MAGunk és az EGY valóságának a megismerésére. A teremtés valós hierarchiája azzá lesz, amivé azt a megfelelő tudással (beavatottság) rendelkezők teszik.

   Azon erők akik tisztában vannak a teremtés működésével, és az abban felülírhatatlan valós hierarchiával, ma azzal tudják fenntartani elsősorban a hatalmukat, hogy először is sikerült elérjék azt, hogy a valós hierarchia tudatát eltorzítsák az összemberi tudatban. Ezzel egyetemben ugyanakkor önmaguk valós szellemi fölényét úgy tették láthatatlanná az avatatlan tömegek előtt, hogy előbb a vallásokon keresztül, majd a felvilágosodás után a szabadság-testvériség-egyenlőség eszméi által fokozatosan elhintették az emberi tudatban az egyenlőség eszméjét. Ezért van az, hogy párhuzamosan a valós és nyilvános szellemi hierarchia tudatának eltörlésével megszűnt az emberek számára mások beavatottsági szintjének a láthatósága. Ez már viszont a mi paradigmánk sajátsága, mely nem volt jelen például az ókultúra paradigmájában. (EGYiptomban például egy földműves nem ringatta volna magát abban a képzetben, hogy szellemi avatottsága képessé teszi egy istenkirály (legfelsőbb szintű beavatott) helyébe való lépésre, pusztán csak azért, mert valakik azt mondják neki, hogy te egyenlő vagy az istenkirállyal, menj, öld meg, mert te is el tudnád irányítgatni azt a nagy országot.) A valóság az – amit manapság nem mondanak nekünk el – hogy azért olyan működésképtelenek a mai demokráciák, mert a vezetőik semmiféle valós beavatással nem rendelkeznek, ami például az igazságos, nagy tudású kormányzáshoz szükséges lenne, ami szükséges lenne ahhoz, hogy egy vezető szolgálhassa a népét, az embertömegeket pedig nem maga alá gyűrt emberi erőforrásként tekintse, mely egyedül arra hivatott, hogy hatalmi piramisának építőköve és tudatlan kiszolgálója legyen. (Jóformán kizárólag az utóbbi két évezred zsarnoki, egyre nagyobb sötétségbe süllyedt uralkodóiról zengenek a történelemkönyvek, és például az EGYiptomi kultúra fáraói is csak mint primitív rabszolgahajcsárok jelenhetnek éppen ezért meg a mai írott történelemben. Félreértés ne essék, nem idealizálni akarom a régmúlt korok beavatottjait, pusztán érzékeltetni, hogy lehetséges az uralkodásnak és a valós hierarchiának egy teljesen más megközelítése is, nevezetesen az, amikor a piramis csúcsának a záróköve valós beavatottsággal (TUDÁS) rendelkezik ahhoz, hogy kapocs lehessen az ÉG és a Föld között, továbbá ezen tudás birtokosaként elkötelezett szolgálója legyen azoknak, akik felé a tudást megnyilvánítja. “Aki első akar lenni közületek, az legyen a MÁSok szolgálója” – mondta állítólag Jézus, aki maga is az ősi beavatási rend magas fokú beavatottja volt nagy valószínűséggel.) A szakrális uralkodás tehát nem egy utópia, hanem birodalmak léteztek ebben a rendben, és az igazság az, hogy a valódi birodalmak (mint a mai láthatatlan birodalom is) csak a valós beavatás és beavatódás rendjében működhet. Amiket leírok most arról tudom, hogy nagyon sokkoló lehet, mert ennek tükrében dugába dől rögtön minden mostani társadalmi rendszer felsőbbrendűsége, így a demokráciának nevezetté is, mely valójában nem más, mint a valós, önmagát elrejteni képes irányító réteg médiumaként funkcionáló színház, melyben persze gondosan ügyelnek arra, hogy a színészek számára a lehető legvalóságosabbnak tűnjenek a díszletek, vagyis rá se tudjanak jönni arra, hogy ők valójában színészek, a színdarab pedig előre meg lett írva számukra, minimális változtatási lehetőséggel. Bár ha ezt a minimálisat legalább kihasználnák…

   Nem az idő kerekének a visszafordításáról beszélek, amikor a mai paradigma megértéséhez szükségesnek tartom az ezt megelőző, ókultúra paradigmájának az érintését. Elengedhetetlenül fontos viszont annak az érzékelése, hogy ami van, az nem feltétlenül az aminek látszik, és semmiképp nem valamiféle természetes evolúció eredménye. Mindez nagyon is tudatosan irányított és megtervezett cselekvés eredménye. Ahhoz viszont, hogy megtalálhassuk a magunk helyét a valóságban, a valóságot irányító valós szellemi hierarchiában (mert csak ebből a valóságból, a valóság eme ismeretével tervezhetünk bármilyen további lépést) ismernünk kell legelőször is azt a tényt, hogy mi a hierarchia. Enélkül ugyanis minden lépésünk merő képzelgés lesz, merő tagadása lesz a valóságnak. Erről most mélyebben nem írok, de szívesen írok ha érdekel, vagy ha kérdés merül fel benned.

   A beavatás és a beavatódásunk tehát csak az EGY valós megismerése során történhet, csakis a teremtés rendjét képező valós szellemi hierarchia ismeretében. Ezen kívül véleményem szerint csak a fantáziálás, csak a lebegés, és a valóság tagadásának útjai találhatóak. Házat pedig csak sziklára érdemes építeni, futóhomokra nem. Ma az emberiség zöme a futóhomokra építkezik, mert többnyire minden érdekli, csak A Valóság nem. Úgy látom, hogy ha kitartóan keressük az igazságot, ha kitartóan zörgetünk, ha kitartóan kérünk akkor mindig megkapjuk azt, amire az utunkon szükségünk van. Akkor az Igazság feltárja magát előttünk. Csak a valóságra kell állandóan nyitottak legyünk, hogy észlelhessük ezt. Mert sokszor a legegyszerűbb, legprózaibb módon érkezik a beavatás, a válasz, és így mélyülhetünk el egyre jobban az EGY tudásában, megismerésében.

   Végezetül egy nagyon fontos tapasztalatomat osztom meg veled. Évekkel ezelőtt ugyancsak István nevű barátom írásaira akadtam rá. Írásaiban különös módon használt kiemelve bizonyos szógyököket. Akkoriban már magam is jó ideje játszottam a nyelvünkkel (szinte gyerekkorom óta írok, gyermekként-kamaszként főleg verseket írtam) így mindig is éreztem, hogy a magyar az nem egy egyszerű nyelv, sokkal több annál, valami ősi, valami nagyon mély és mégis hihetetlenül játékos, elmés, EGYszerű és precíz, logikus alkotás. Igen, alkotásnak nevezem, mert ezt a nyelvet valakik, a teremtés hierarchiájának egy minket meghaladó szintjén megalkották a számunkra. Megalkották, és belekódolták az EGY tudását. A magyar nyelv az EGY értésének a nyelve, és kimondom, hogy a magyar a teremtés nyelve. (bár ezért manapság is minimum a zárt osztály ígérete, vagy minimum a nacionalista elfogultság bélyege jár…) Természetesen nem szükséges velem EGYet érteni, sőt, legjobb utána járni.

   Aki nem csak beszéli, hanem érti is ezt a nyelvet, az MAGussá válik, annak számára kinyílnak az ajtói a teremtésnek, az az EGY tudásához juthat, képességeinek, akaratának, törekvésének és beavatódásának eredményeképpen. A nyelvünk nem hiába van annyi támadásnak kitéve, mert amint írtam is már, a magyar az elsősorban nem egy nemzet, nem egy nép, hanem többek között az a nyelv, mely maga a metafizika, beavatás az EGYbe. Tisztában vagyok azzal, hogy a beavatásnak rengeteg útja és módja létezik, nekem a nyelv jutott, és úgy érzem, EGYre mélyebb megismerésre vezet a benne foglalt kód, a benne foglalt vaslogika, a benne mintázott valóság. Az EGYség, a világEGYetem, az EGYütt és EGYedül, az EGY-ÉN, a MAGság – és még sokáig sorolhatnám – kifejezésére ilyen tömör, lényegbevágó és logikus építmény nem lehet a véletlen műve. Szándékosan nem hasonlítom más nyelvekhez, mert ennek a szellemi teljesítménynek nincs szüksége ilyen jellegű megmérettetésre, de nem azért, mert nem viselné el. Azért, mert azok számára lenne talán kellemetlen, akik nem beszélik, akik nem értik, vagy beszélik de mégsem értik ezt. Nekem a nyelv tanítóm és beavató mesterem is egyben. Ettől én senkinél többnek nem képzelem magam, mert nincs szükségem hogy képzelegjek. Egyszerűen csak hála és csodálat tölt el a megalkotójával(ival?) szemben.

   Nem vagyunk hát MAGunkra hagyva. Az EGY nem hagyja MAGára teremtményeit, bármi is történjen. Mindenki útja EGYaránt értékes, mindenki útja az EGY gazdagodására válik, mert minden az EGY, de szabad akaratunk által számunkra a megtapasztalásaink miatt sem mindegy, hogy beavatódásunk hogyan sikerül. Minden RENDben történik, de elsősorban és csak rajtunk múlik, hogy képessé válunk-e valós tudáshoz jutnunk, ami elengedhetetlen ennek a RENDnek a megértéséhez. Ennél jobb világot csak akkor építhetünk fel, ha előbb megismerjük a valóság működésének valóságos, világos rendjét, az EGY valós szellemi hierarchiáját. Máskülönben csak elszenvedői maradhatunk mások akaratának, mert hiába lesz kezünkben a legjobb „varázspálca” is, ha képtelenek leszünk a használatára. Ha majd a tudáshoz szeretet is párosul, akkor pedig képesek leszünk felépíteni Köz-ŐSen egy igazságosabb, jobb, szebb világot, melynek építőköve az az EGY-ÉN kell legyen, mely érti, érzi, tudja az EGY valóságát és azt működtetni úgy képes, hogy az mind MAGának mind az EGY-MÁSainak Köz-ŐS örömére legyen. Mert a lecke EGY-SZERre EGY-ÉNi IS és EGY-SZERre Köz-ŐS IS egyben az EGYben. Amikor a tudást pedig a SZÍVben lakozó isteni szeretet fogja uralni, akkor majd eljön a SZÍV világrendje. (Tréfásan mondhatom, hogy a mostani a SZÍVás világrendje…) A mi döntésünk és felelősségünk tehát, hogy a világunk mivé lesz.

5. Felmerült bennem régen egy gondolat , hogy az elnyomott réteg szolgál az uralkodó rétegnek , vagy az uralkodó réteg szolgálja az elnyomott réteget?

   Véleményem szerint , az a dinamika amelyből a mai világunk kibontódik és összerendeződik , az egy olyan rendező erő amely nem ellenfél , hanem eszköz.
   Én úgy képzelem el ezt a hiearchiát , nagyjából mint a búj búj zöldág.
   Tulajdonképpen , azzal , hogy a mai ember , az emberiség egy ilyen elnyomás alól képes magát felszabadítani önerejéből , azzal egy olyan léptékű átbújás történik ahol Isten , vagy az EGY , újjá születik.Önmagából , önmaga által egy újat hoz létre.

   Ha ezt így nézem , akkor a mai uralkodó réteg egy eszköz önmaga számára , ahogy az elnyomott réteg is és így azok is akik az átbújást választják.De mégis mind egyek vagyunk valahol.

   Én valahogy így látom ezt , mégha talán elég hézagosan is írom le.
   Mindenki van valahol e három irányban.Vagy uralkodik , vagy áldozat , vagy a szabadságot választja.

   De mégis , a fő irány egy ujjászületés , vagy nevezhetem úgy ahol az EGY lélegzik egyet.

   Így , én nem látok ellenséget senkiben , csupán eszközt.
   Ezt csak részletezni tudom már és teszem is , mert itt a testben és ebben a valóságban ez nagyon részletezetten nyilvánul meg.
   Ilyen mint a HAARP , tömegpusztítás , politika és a többi ilyen dolog.Véleményem szerint ezt az erőt ma , a cionizmus képviseli.
   Ez nem egy nép , hanem a hatalom hiearchikus gyakorlása , élvezete.Az uralkodó rétegnek szerintem nincs célja , sem terve hanem maga a hatalom másokon való gyakorlása.Az uralkodás.Maga az út ami számít , nem csak a spirituális embernek , hanem nekik is.
   Az eszközeik , gondolatmenetük , brutalitásuk stb az EGY tovább részletezett képe.

   Sok ember , ezekkel a kis képekkel küzd.Ahogy mondtad , nem lehet azon a szinten felszámolni ezt.A fegyverek , tömegmanipulációk , elmekontroll stb kis képek.Ha valaki nem látja a nagy vagy legalább a nagyobb képet , nem jut semmerre , csak áldozat marad.
   A politikai pártok ezért teljesen minden milyen oldal , mert a politika az ő fegyverük , az uralkodás egyik legfőbb eszköze.
   Az sem számít milyen rendszer , kommunizmus, diktatúra , demokrácia , kapitalizmus mert ezek maga a rendszer alkotóelemei , kis képei , egy azon dinamika , egy azon rendező erő fogja össze őket.

   A spiritualizmus szerintem , az elején még tiszta volt , amíg bele nem veszett ebbe az örvénylő erőtérbe.
   Ma meg olyan amilyen.

   Ez a rendező erő , amit a cionizmus képvisel önmagában nem létezik.Nem egy különálló erő vagy hatalom.
   Az ember , az áldozat táplálja erővel.
   De hogyan?
   Egyszerűen ellopja az emberi teremtő erőt.A valóságunkban nyíltan megnyilvánul ez.
   Az a faj , aki ezt az erőt a legnagyobb számban képviseli , ellopott mindent.Ellopta a pénzkibocsájtás jogát , ellopta az országát másoktól , ellopja az emberi időt és energiát.
   Gyakorlatilag egy tolvaj.De minden ilyen hatalom , mint Amerika is.Ellopta a a földet az indiánoktól , ellopta az embereket Afrikából (több száz évig), ellopta a szabadságukat.Ellopta a nemzeti bankot , ellopta az információt az emberektől , ma meg a saját népét tűzte ki ellenségnek.Nem értem milyen szabadságról zengedeznek.Azt hogy Amerikát a cionizmus irányítja , elég egyszerű belátni.
   Meg Magyarországot is.

   Az emberiség , az europaiak , a magyarok addig nem fognak szebb jövőt látni amíg nem állnak meg és vetnek egy pillantást egy másik irányba is.
   És , hogy ne nézzenek más irányba , azt biztosítja a média , a virtuális játékok világa , az anyagi dolgok hajhászása , a kis képekkel való küzdelem.
   És tehetetlennek érzi magát , erőtlennek.
   Van az emberekben valami belül , ami azt súgja , nézz ide , de nem tudják azonosítani ezt az elmével.

   De akkor is , én ezt nem látom problémának.Az uralkodó elit egyetlen trónfosztása úgy lehetséges , ha visszaveszi az ember a hatalmát.Ezáltal egy kicsi résszel kevesebbek.Minél több ember teszi ezt meg , annál kisebb lesz az az erő.
   Kizárólag magunkban lehetséges ezt megtenni.Ezért , az a népeszerű mondás hogy , “mit tudnék én tenni..” nem áll.Mindent én tudok tenni.

   Ezáltal hogy magunkba nézünk és felszabadulunk , és ha ez az igazi “vágy” . az EGY vágya hogy a szabadság egy új , ismeretlen fokát tapasztalja meg , akkor ehhez kell egy igazi tetves banda is , aki el akar nyomni.
   Én ezt így látom.Ezért nincs ellenségem.
   Persze , ha a kis képekre fokuszálok , amit sokszor teszek , akkor elveszek a részletekben.De ember vagyok.

   Jó dolog összekapcsolni a nagy képet és a kis képeket.Jó dolog tudni hogy a kis képek benne vannak egy nagyobban és az egy még nagyobban..A végtelenségig bontja ki magát.Mind a búj búj zöldág.
   Jó dolog élni ezen a Földön.Jó dolog úgy ránézni egy Rabbira aki azt mondja rólam hogy , én az ő szolgájának születtem és tudni azt , hogy ha tudná , hogy ő most az én szolgám..He he.. Ezen biztos elélvezne.

   • Üdv.
     Mindkettőtök véleményével EGYetértek, hosszú idő alatt magam is ezekre a végkövetkeztetésekre jutottam, leegyszerűsítve:
     NYUGALOM, minden a RENDben VAN. 🙂

     • Szulthan! Örültem, hogy benéztél, és megosztottad mindezt. Az utazás folytatódik, az útirány: EGYre MAGosabbra 🙂

   • István! Mondandód magvával egyetértek. Érik bennem egy újabb gondolatfűzés, mihelyst kész formába öntöm s megosztom veled, veletek.

6. Mind-Én-Kihez!

   Valóban!

   A REND B E N N VAN !

   Szer e tettel üdv: Isti

   • Az EGY

     Minden Létező mérték EGYsége, minde létező mértékEGYsége 🙂

Hozzászólások lehetősége itt nem engedélyezett.