Bevezető
Kedves olvasó! Ha úgy döntesz, hogy elolvasod mindezt, csak egyetlen kérésem van: nyitott elmével tedd. Próbálj elengedni minden kapaszkodót, ami eddigi világképed formálta. (Olvasás után bármit úgyis visszavehetsz) Nem azért fontos ez, mert egy új képet szeretnék beléd ültetni, hanem azért mert úgy vélem csak a nyitott elme képes befogadni bármit, hogy abból ne szabályt, dogmát, tudományt vagy egy újabb elmebörtönt hozzon létre. Nem szándékom senkit sem meggyőzni semmiről, mivel úgy gondolom, mindenki csak a saját útját járva, a saját tapasztalatain és megélésen keresztül juthat a valódi felismerésekre. Látásra. Kétségtelen viszont, hogy a világegyetemben létezik egy olyan REND, mely abszolút módon határoz mindent meg, mégis a legteljesebb értelemben rendelkezik azzal a rugalmassággal, hogy önvalóját, önnön lényegét az ÉLETet és annak valóságát vég nélküli gazdagságban jelenítse meg. Az alábbi írás nem tartalmaz tudományos magyarázatokat, alátámasztásokat, vagy vallási, eszmei támpontokat, de kétségtelen, hogy olvasattól függően lehetnek áthallások benne. A benne foglaltak ugyanakkor részben alátámaszthatóak tudományos, vallásos vagy egyéb felismerésekkel is, de semmiképpen sem azokból forrásoznak. EGYbevághat viszont mások felismeréseivel, mivel határozott meggyőződésem, hogy az alábbiak pusztán olyan információk, melyek eddig is léteztek, én csak megidéztem őket.
Az intelligencia
Az ÉLET – intelligencia. Az az intelligencia (magyarul ÉRT-ELEM), mely által képesek vagyunk megérteni bármilyen élő lényegét. Önlényegünket. Ez az intelligencia képessé tesz minket, hogy megértsük EGYlényegűségünket. Ez a megértés csak a tudat korlátlan szabadságának megismerésében lehetséges. Ha képesek vagyunk önmagunk megértésére, akkor képesek leszünk egymás, az EGY-MÁSainak megértésére. A megértés felszabadít bennünket előítéleteinktől, és a belőle fakadó megosztottság állapotából. Amikor megszületik bennünk a szabadság, képesek vagyunk másokat is szabadon elfogadni, és nem a magunk képére formálni a róluk kialakított képet. Sarkalatos kérdés például annak tanulmányozása, hogy mi is az embertársainkról, valóságról, világról stb. bennünk kialakult kép, milyen tényezők járulnak hozzá annak kialakulásához, és egyáltalán mennyire lehetséges, hogy az általunk bárkiről vagy bármiről kialakított képünk tökéletesen fedhesse annak a létezőnek a lényegét, valóságát, teljességét, melyről leképeztük azt. Erre a kérdésre is választ találhatunk az alábbiakban.
Az érzékelés
Legelőször is tisztáznunk kell mit is jelent az érzékelés fogalma. Az érzékelés mindig egy közvetett folyamat, mely folyamatban a közvetítők azon érzékszerveink melyeken keresztül ingerek érnek minket. Ezen ingerek összességét mint információt használjuk arra, hogy kialakítsuk azt a képet, melyet hajlamosak vagyunk valóságnak nevezni. Mikor bármiről vagy bárkiről megpróbálunk ismeretet szerezni, akkor tudatában kell legyünk mindennek. A bennünk kialakult képet már saját érzékszerveink (elsődleges közvetítők) is teljes mértékben befolyásolják, ily módon még torzítottabb lehet a valóságról bármilyen olyan kép, melyet másokon (másodlagos közvetítők) keresztül kaphatunk róla. Az érzékelés ugyanis nem egyenlő a valódi látással, mivel a valódi látás ilyen összefüggésben azt jelentené, hogy a szemlélő és a szemlélt között nem létezhet semmilyen közvetítő közeg (például érzékszerv). Lehetséges-e a látás egyáltalán ilyen értelemben? Mit nevezhetünk valóságnak, és létezik-e egy olyan közvetlenül látható (és nem csak közvetetten érzékelhető) valóság, mely által minden létező lényege a maga teljességében, a maga abszolút valóságában ismerhető meg?
Látásnak a fentiekből közvetkezően azt nevezhetjük, amikor megszűnik a közvetítő közeg a szemlélő és a szemlélt között. Fontos mindenekelőtt tisztáznunk, hogy az így megszülető látás sem nem szubjektív sem nem objektív. Mindkettőt magába olvasztó, ám ezen túllépő is egyben. A látás lényege ugyanis túl van azokon a relatív kategóriákon, melyet a szubjektív (alanyi énképen keresztüli érzékszervek által észlelt) vagy az úgynevezett objektív (egyfajta mások észleléseiből közös nevezőre emelt és elfogadott valóság) kategóriák minősége jelent.
A valóság
A valóság természetének a megértése, csakis a látás lényegének megértése által lehetséges. A szubjektív valóságot az egyén közvetett érzékelés során alakítja ki, az objektív valóság pedig elméletileg az egyéni megtapasztalásoktól, érzékeléstől függetlenül létező kellene legyen. Látni fogjuk, hogy valójában ilyen nem létezik, és mint fentebb írtam az úgynevezett objektív valóság valójában nem több, mint egy közös halmaza, konvenciók által megszabott formája az egyének tapasztalatainak, érzékeléseinek, mely egy olyan közös valóságot hoz létre, mely nem a látáson, hanem az érzékelésen alapul. Ezért lehetséges az, hogy világunkban valójában a valóság fogalma értelmezhetetlenné vált, mivel a valóság relatívvá válik ilyen módon az észlelés közvetett módja által az egyénekben. Ennek felismerése által tehát el kell jussunk a szubjektív és az objektív valóság fogalmi abszolutizálásának az elvetéséhez, ha a valóság természetét szeretnénk megismerni. Amit jelenleg a valóság természetéről a klasszikus megközelítésből tudhatunk az leginkább az illúzió, magyarul érzékcsalódás fogalmával érthető meg. Nem lenne helyes azonban abba a tévedésbe esni, hogy ilyen értelemben az illúzió az nem is létezik. Az illúziót, azaz az objektív és a szubjektív valóságot az emberi elme teremti meg. A képesség fogalma itt jön a képbe. Az emberi elme azt képes megteremteni vagy éltetni, amiről valamiféle képpel (információhalmaz) rendelkezik. Az elmében és a tudatban élő kép tesz minket képessé bárminek a megteremtésére. Ezt a képet vetítjük ki akár a hologramot a virtuális térbe, (létrehozva az illúziót) majd az érzékszervek segítségével közvetett módon jön létre ennek a képnek a mások általi érzékelése, észlelése. Az illúziót, tehát ha magyarra fordítjuk és érzékcsalódásként közelítjük meg, még pontosabb képet alkothatunk felőle.
Az érzékcsalódás (Illúzió)
Az illúzió valójában egy olyan “valóság”, mely folyamatos teremtés által jön létre és az azt teremtő (egyén, elme, tudat) minősége az, ami annak tartalmát befolyásolja, meghatározza. Ilyen módon az illúzió éltetője, teremtője törekedhet valamiféle állandóságra, de abszolút értelemben véve az illúzió is a teremtője folyamatos változásának köszönhetően változásnak van kitéve. Ha a teremtő statikus lenne, akkor nem létezne semmiféle dinamika benne, mely a teremtésben esszenciális szerepet játszó erőhöz, mozgáshoz, cselekvéshez szükséges.
Most hogy láttuk az illúzió természetét, megérthetjük, hogy az a valóság, amit jelenlegi anyagi világunkban bármiféle közvetett észlelés útján tapasztalunk meg tulajdonképpen mennyire képfüggő, magyarul képlékeny, mivel az illúziót teremtő és éltető kép számtalan formában élhet az illúziót teremtő egyének tudatában, elméjében. Itt válik szét tehát az a valóság, amit az illúzió teremt és amit közvetett érzékeléssel tapasztalunk meg, és az a valóság mely a közvetlen, érzékszervektől független látás által élhető meg. A kérdés: létezik-e az az abszolút valóság, – mely azért tökéletes – mivel nem az érzékszervek, érzékelés terméke, hanem a közvetlen látás eredménye?
A látás
Tisztázzuk akkor mi is az amit látás alatt értünk? Látás alatt nem a szemünk, vagy egyéb érzékszerveink által leképezett, és agyunk által létrehozott lenyomatát értem az illúziónak, vagyis annak a valóságnak, melyet érzékszerveink által tapasztalhatunk meg, hanem azt a fajta látást, melyben a szemlélő tökéletesen egybeolvad a szemlélt tárggyal, ily módon mivel megszűnik a közvetítő közeg, képessé válik szemlélete tárgyának a valójának közvetlen látására, megtapasztalására, megélésére. Ilyen módon a szemlélőben nem egy KÉP-zet jön a szemléltről létre, nem egy lenyomat keletkezik annak VALÓjáról, hanem a látás folyamán a szemlélő EGGYÉ válik magával a szemlélttel, azaz a KÉPpel. A szemlélt lényegével, lényével EGGYé válni pedig lényeglátást jelent.
Következtetések
A fentiekből tulajdonképpen MINDEN kibontható, a látás, a valóság és az igazság abszolútumát illetően. Ez pedig nem más, mint az EGY-LÉNYegűség elve, mely mindennek az ŐS forrása így képe, mintája a teremtésben. Ez nem egy hit, ez nem egy vallás, ez nem egy tudomány és nem egy eszme. Ez valójában egyik sem és mégis MIND-EGY. Ez az EGY bizonyossága, kinyilatkoztatása, tudása és eszmélete, lényege, mely csak és kizárólag a közvetlen látás által tárulhat fel előttünk. Amikor a szemlélő EGGYÉ válik a szemlélttel, a teremtett a teremtővel, mert az idő és tér dimenzióját elhagyva képes mindent LÁTNI a maga LÉNYEGÉBEN. Ekkor minden létező képes látni bármit a maga teljességében, mert a LÁTÁS tulajdonképpen nem más, mint EGYesülés saját önvalónkkal, saját lényegünkkel. (egy példa: a mai tudomány közvetett érzékeléssel próbálja megválaszolni a valóság, az élet stb. nagy kérdéseit. Azért kell tehát folyamatosan felülbírálja saját módszereit, eredményeit, mert ezek nem mások, mint a tőlünk függetlennek vélt, de valójában tőlünk is függő, általunk létrehozott és éltetett valóságra adott válaszok, melyek nem a közvetlen látás, hanem a közvetett érzékelés tökéletlenségét tükrözik vissza. Ezért a tudományok által kialakított rendszerek, csak egy adott nézőpontból képesek a valóságot és annak természetét magyarázni. Ez a nézőpont pedig mivel nélkülözi a közvetlen látást, így szükségszerűen nem tudja leképezni a teljességet. Soha nem fog végső választ kapni a kérdéseire, mert ebből a perspektívából nézve, a kérdések elve helytelenek. Ezért a tudós nem tudó, a tudomány pedig nem tudás ilyen értelemben, mert az örök változót, merev szabályok közé zárva akarja megérteni. Tudáshoz csak a látás vezethet. A teljességhez, vagyis annak a felismeréséhez, hogy létezik egy olyan állapota minden valónak, létezőnek mely állapot csak a közvetlen látás által megvilágosodva juthatunk el.)
MINDEN EGY. Minden annyira EGYszerű vagy bonyolult, amilyenné azt tesszük EGYedül vagy közŐSen. A valóság, – ilyen módon az abszolút IGAZSÁG lényege is – csak a látás közvetlenségében tárulhat előttünk fel. Mikor képessé válunk a lényeg közvetlen látására, élésére – mely túl van az érzékcsalódás (illúzió) által éltetett, közvetlen benyomás, érzékelés és észlelés által teremtett valóságon – akkor tükör nélkül, korlátok nélkül láthatjuk meg a MINDENSÉGET.
Az alábbiak alapján a teremtést a következőképpen látom: az EGY (EGY = a Forrás, Első Mozdulatlan Mozgató, ŐS-TEN, Teremtő, Ősrobbanás nevezd bárminek mert MIND-EGY) szétosztotta önmagát a Világmindenségben. Így minden létezőnek a lényegét képezi. A teremtés a teremtettekben folytatódik tovább, vagyis abban a szüntelen mozgásban, melynek neve ÉLET. A létben megnyilvánuló élet lényege tehát a teremtés kibontása, annak a végtelen sok potencialitásnak a megvalósulása, melyet ez az ŐS-TUDAT magában hordoz. Az EGY ugyanis értelmezhetetlen a maga teljességében minden olyan szemlélettel mely tagadja a TUDATOSSÁGOT, mint kezdetnélküli-kezdettől fogva létező lényeget.
Csak a látás az, amivel a Forrás lényegét, így önmagunk lényegét megérthetjük, megtapasztalhatjuk és tudatosan megélhetjük benne. Az EGY ugyanis magában foglalja a Teljességet, vagyis az összes olyan lehetőséget mely megvalósulhat, a tudást mely teljes és hibátlan, és minden történést, cselekedetet ami valaha megvalósulhat vagy megvalósult* különböző formákban, mint például az anyag minőségében testet öltve. (*Az idő fogalma a MOSTban megtapasztalható teljességben nyer értelmet, ami az emberi észlelés által a múlt-jelen-jövő linearitása által jegyzett fogalom) Az EGY egyszerre statikus és egyszerre dinamikus. Mozdulatlan a maga teljességében, és örökké változó a megnyilvánulása folyamán, vagyis az ÉLET lényegében. Az evolúció ilyen módon nem jelent mást, mint a pontencialitások megvalósulását a létben. A történést, a mozgást, a teremtést és a teremtődést EGYben. Az ember ebben az összefüggésben pedig akarva-akaratlanul társteremtője a Forrásnak. A tudatunk az EGYetlen határ, ami attól függően, hogy mennyire képes megnyílni önvalója látására, képes szűkülni vagy tágulni ilyen értelemben, vagyis tudatosan vagy tudatlanul résztvenni a teremtésben. A valóság általunk, velünk és bennünk teremtődik meg. A Forrás bennünk teremtődik tovább újra és újra minden történésben. Mi vagyunk az ŐS-TEN (Ten = Teljesség) élő álma, melyet mi álmodunk tovább, akár tudjuk ezt akár nem. Amikor az Emberi Lény képessé válik mindennek a LÁTÁSára, akkor rádöbben, hogy EGYlényegűségénél fogva minden létezővel EGY a VilágEGYetemben.
A Látás = EGYszerűség
Írta: F.J.T.
Latest posts by FJT (see all)
- Túl a vízen - 2019. február 7. csütörtök
- A szolipszizmus zsákutcája - 2018. december 11. kedd
- Metafizika - 2018. december 8. szombat
- A csapda - 2018. november 23. péntek
- A kEGYelem VALÓsága - 2018. november 15. csütörtök
Létezik abszolút igazság, és abszolút valóság. Tőlünk függetlenül, és tőlünk függően is, mert hatunk a mindenségre, ahogyan ránk is a mindenség. Minden mindennel összefügg, kölcsönhatásban, és állandó mozgásban van. EGY – MINDEN. A tudomány is ott vét hibát, hogy az EGÉSZ-et RÉSZ-ekre bontva vizsgálja. A szubjektum, és objektum is csak egymást fedő halmazai az EGÉSZNEK, melyben az érzékelés egy olyan tényező, mely önmaga határait állítja fel saját halmazának.
Amint önMAGunkba visszatérve érzéket nyitunk a Mindenségre, megértjük majd: eddig csak egy nagyon-nagyon szűk halmazba zártuk mindazt, amiről csak azt hittük, hogy örök igazság lehet.