Benne van a Háromság. A világ hármassága, mely újra az EGYbe vezeti vissza a tapasztaló tudatot. Az EGY mikor megnyilvánul belép a KETTŐsségbe, mely az örök ellentétek birodalma. Az Ős-Tudat állandóan keresi a kiEGYenlítődést, az egész földi élet, a lét eme megnyilvánulása, mely során az EGYségből kiszakadt isteni tudatMAG miközben személyiségének megélései által az örökkévaló EGY-ÉNt gazdagítja, folyamatosan arra vágyik, hogy ismét eggyé váljon saját lényegével, saját önazonosságát képező EGY és oszthatatlan állapotával. A hármasság az a minőség, melyben ez az EGYesülés újra megtörténhet. Amikor a kettő eggyé lesz, ez a hármasságban történik meg, mert a hármasság az, ami a kettőt egyesíteni képes. Ez az EGY és EGYetlen isteni valóság működési elve. A szellem amikor megnyilvánítja önmaga anyagi természetét, akkor létrehozza a kettősséget. A KETTŐsségben minden potencialitás ami az EGYben létezik képes a megnyilvánult állapotba való átlépésre. Ez a dualitások, magyarul a KETTŐsségek és a polaritás magyarul sarkítások élettere. Az eszmények (ideák) testet öltenek a képekben, a képek pedig leképeződnek, kivetítődnek az EGYből a KETTŐsségbe, és megnyilvánulnak mint fizikai valóság. Ez az a réteg, amit a mai kor emberiségének döntő többsége A Valóságnak (primér, elsődleges valóság) hisz. Valójában a fizikai valóság nem más, mint annak a diapozitívnak a kivetülése, melyet a szellem örökkévalóságában létezik. Az emberi elme hasonlatos ahhoz a a vetítőgéphez, mely hasonlóképpen vetíti ki a valóságot, amint a vetítőgép a filmet. Ebben a hasonlatban a film nem más mint a szellem valósága, a vetítőgép maga az elme, a vetítővászon és a rajta létrejött képek pedig a fizikai valóság.
Az EGYben semmi sincs semmi ellentéteként meghatározva, mivel az egyben határok sincsenek. Minden ugyanannak az EGYetemes isteni tudatnak, szellemi valóságnak, az EGY és EGYetlen valóságnak az alkotója. Minden a maga teljességében létezik, léte nem relatív hanem örökkévaló, és az örökkévalóságban semmi semmitől el nem választó, mert egyetlen hatalmas egységet képez: a Teljességet. A Teljesség önMAGában teljesül be, mert semmi sincs önmagán kívül. Az amit semminek jelölünk meg, vákuumként vagy fekete lyukakként ismerünk nem más mint a teljesség megnyilvánulatlan, minden potencialitást magában hordozó része. Az amit mindenként jelölünk meg nem más, mint a semmiből ilyetén módon megnyilvánuló valóság, mely egyaránt magában hordozza a szellemi valóságot és annak megnyilvánulását az anyagi valóságot. Valójában azért nem létezik semmiféle különálló anyagi valóság – amint semmiféle önálló lényegiséggel rendelkező anyag sem – mivel az anyag és az anyagi világ nem más mint a szellem megtestesülése. Így bármi, amit anyagnak érzékelünk nem más mint az örökkévaló isteni tudat anyagi természete, a szellemi valóság tökéletes tükörképe, a kép, amely kivetül ama bizonyos vetítőgépből. Fontos ennek az ismerete ahhoz, ha meg akarjuk érteni, hogy a kivetített kép mindig és mindenkoron a szellemi valóság leképeződését mutatja. Természetesen az emberi lény által érzékelt fizikai világban a szellemi valóság teljessége csak töredékesen érzékelhető, de ez nem az anyagi valóság hiányossága, hanem az emberi tudatnak az EGY és EGYEtlen valóságra való egyedi rányílásának minőségi függvénye. Magyarul a teljességet, és a szellemi valóság kivetülését mindenki olyan módon képes érzékelni az anyaginak nevezett világban, amilyen saját tudatgömbjének a sugara. A tudat ugyanis a fizikai valóságunk fogalmaira leképezve leginkább egy háromdimenziós, azaz geometriai fogalom, a gömb segítségével modellezhető.
A gömb a teljesség jelképe, melyben benne van a pont, a kör és maga a gömb. Ez ugyanannak a hármasságnak feletethető meg, amely számtalan formában képes kivetülni fizikai valóság formájában. Ebben a modellben a pont maga az EGY, az örökkévalóság dimenziója, ahol a pont minden potencialitást, minden létezőt, minden megnyilvánulatlant MAGában foglal. (Akár a növényi MAG a fizikai valóságban) A kör az egy síkidom, ez már a KETTŐsség, a tér-idő kontinuum, az anyagi lét birodalma, ahol mindent relatívnak és mulandónak érzékel az emberi tudat, holott ez sem más mint kettősségben megnyilvánult, kivetült szellemi valóság. Ebben az ellentétek, az örök megosztottság állapotát tapasztalja és éli meg az isteni tudat. Az emberi lény ennek az isteni tudatnak a megnyilvánulása, így az emberi lényben nem más, mint maga az isteni tudat szerez megéléseket és megtapasztalásokat önmagáról. Így érthető meg, hogy valójában mit jelent az, hogy minden létező, minden élő EGY. Az EGY belépve a KETTŐsségbe létrehozza a tudat és az elme által minden önmagában létezőnek a látszólagos ellentétpárját, ha úgy tetszik ellenpólusát. Ebben a feszültségben, ebben az örökös poláris definiáltságban lép be az örökkévaló lét a mulandó élet birodalmába. Valójában a mulandóság az örökkévalóság része, tehát végeredményben semmi sem mulandó, mivel bármi ami megnyilvánul az anyagi létben, az az örökkévaló birodalmából származik, és oda is tér vissza. Az amit pusztulásnak, megsemmisülésnek érzékelünk, az pontosan annyira illúzió mint amennyire valóság. A kettősség nem más mint az EGY álma önmagában és önmagáról. Bármi ami a kettősség birodalmában létrejön (LÉTre jön azaz megVALÓsul) az párhuzamosan, pontosabban tökéletesen analóg módon ugyanakkor ugyanúgy benne van az EGYben, mivel mind a KETTŐsség, mind a HÁRMASság az EGYben létezik.
A kettősségben minden ellentétpár nem más, mint az EGYben osztatlan egységben létező lényegiségek logikai úton az elme által létrehozott, megteremtett és kivetített, tudatilag megtapasztalt pszeudo-ellentétpárjai. Egy példával szemlétetve, a só mint önálló lényegiség létezik. Az elme a sós fogalmának ha a helyes ellentétpárját akarja megalkotni, akkor ez csakis a sótlan lehet. Miért nem az édes, a savanyú, a keserű vagy a csípős az ellentétpárja a sósnak? Azért, mert valójában egyetlen minőségnek sincs ellentétpárja, hanem az abból képezett hiánypárokat képzeljük ellentéteknek. Ez azért szükséges, hogy a lényegiségek a polaritásokba (KETTŐsség) léphessenek. Így létrejöhet mindennek az egyéni mértéke, és visszatérve a példához a sós-sótlan skálán végtelen tér nyílhat meg, az abszolút sós és az abszolút sótlan között határolt átmenetekben. Ennek megértése nélkül nem érthetjük meg azt sem, hogy például a szeretetnek miért nincs semmiféle ellentéte, ugyanúgy mint bárminek. Legtöbbször hajlamosak vagyunk a szeretetnek a gyűlöletet stb. ellentétpárjaként definiálni. Ez azonban nem állja meg a helyét, mivel a szeretet valódi ellentétpárja a szeretet teljes hiánya. Ez az a vákuum, ami aztán bármit magába képes szívni, így a gyűlölet, a harag, a bosszú, a kegyetlenség, a kapzsiság, az önzés stb. ebben a vákuumban képes megjelenni, pontosabban a vákuumot amit a szeretet hiánya okoz muszáj hogy valami betöltse, muszáj valami kiegyenlítse. A végeredményt tekintve persze nagy különbség nincs, mivel nem metafizikai perspektívából szemlélve az eredmény azonos: káosz, pusztulás, rombolás, háborúk stb. Nem mindegy viszont, hogy tisztában vagyunk-e azzal, hogyan működik a KETTŐSség vagy sem, mert ha nem értjük az ellentétek működését, akkor azt sem érthetjük meg, hogy miként lehet kiegyenlíteni őket. A kettősségben ugyanis minden a kiegyenlítődésre törekszik (Ezt még a fizika is képes modellezni: Egy magára hagyott termodinamikai rendszerben az intenzív állapotjelzők eloszlása homogénné válik, vagyis a rendszer egyensúlyi állapotba kerül. Ez az entrópia, vagyis a termodinamika II. főtétele) A kettősségben tehát minden amit ellentétpárként fogunk fel valójában illúzió, és ezt az illúziót vetíti ki és élteti a tudatos elme primér valóságként.
Az álom valóság és a valóság álom. Ennek megértéséhez vissza kell nyúlnunk a vetítőgéphez. Amikor az ember a vetítőgép által kivetített képet képzeli primér valóságnak: ez az álom. Az álom itt fordul valóságba, ugyanis az így kivetített kép vagyis fizikai valóság pontosan annyira valóságos, amennyire valóságosnak az emberi tudat megéli azt. Értelmetlen tehát arról vitatkozni, hogy a kivetített kép álom-e vagy valóság, mert mindkettő egyszerre, EGYben. Amit viszont nem szabad szem elől téveszteni, hogy a valódi primér valóság az nem a fizikai, vagyis kivetült szellemi valóság, amint a vetítőgép által kivetített kép sem az, hanem a vetítőben lévő film, vagyis ős-valóság, szellemi valóság, eszmény és KÉP. Ennek a tudása nélkülözhetetlen a valóság működésének megértéséhez. Ha ugyanis a kivetített képet próbálom “retusálni” attól a vetítőgépben lévő film semmit sem fog változni. Tehát ha a kivetült képre akarok hatni, azt formálni, változtatni akkor a vetítőgépben lévő filmet kell kicseréljem. Ezért van az, hogy szekundér fizikai szinten nem lehet felülírni a primér szellemi valóságot. Az fizikai sík ugyanis a szellemi sík tükre, és hiába próbálom átformálni a tükörben látott képet azzal, hogy a tükröt magát próbálom manipulálni ahelyett, hogy azon változtatnék, ami visszatükröződik a tükörben. Ez a tükörvilág valódi értelme, és nem az, hogy az anyagi valóság tagadása által, annak ignorálásával próbálunk megszabadulni tőle. A fizikai valóság megértése csak akkor lehetséges, ha képessé válunk annak forrásának, létrehozójának, megalkotójának, fenntartójának és működtetőjének, vagyis a primér szellemi valóság működésének a megértésére. Így az anyagi valóság nem az ellenfelünk lesz, hanem lehetővé teszi azt, hogy megérthessük a saját szellemi valóságunkat. Az anyagi valóság tagadása a nihilbe vezet, nem a szellemi valóság megértéséhez. Az anyagi valóság megértéséhez a szellemi valóság működésének a megértése, a szellemi valóság működésének nyomon követéséhez pedig az anyagi valóság nyomon követésének az útja vezet. Az álom valóság és a valóság álom. Nincs ellentét, nincs semmi egymás ellen, hanem az anyag tükre, kivetülése a szellemnek, és minden egymással, egymásban, egymás mellett létezik az EGY végtelen valóságának egységében.
A hármasság visszatérés az EGYbe. Az anyagi valóság hűen tükrözi ezt. Amint a nő és a férfi szerelmében fogant gyermek nem más, mint visszatérés az EGYbe, majd az EGY ismételt kilépése a kettősségben. Az EGYség, a KETTŐsség és a HÁRMASSÁG szüntelen körforgása pedig nem más, mint maga a Teremtés, mely a fizikai valóságban az ÉLETben nyilvánul meg. A lét az életben nyilvánul meg, és ennek koronája, a hármasság. Amint női ivarsejt és a férfi ivarsejt EGYesülése egy új minőségnek a GYERMEKnek ad életet, úgy teljesül be az EGY szellemi valósága önmagában, a kettősségből átlépve a hármasságba. A GYERMEK az a minőség, mely szintézise a KETTŐsségnek, be és kiteljesedése a HÁRMASSÁGban az EGYnek, az eggyé válás, EGYesülés. A metafizikai valóság így ölt testet az anyagi létben, így vetül ki a szellem valósága önmaga megtestesülésében.
120 – ez egy sokat mondó szám. Összege 3, és benne van az EGY mely belép a KETTősségbe. A nulla a SEMMI jelképe, amiben ott van a MINDENség. A pont, a kör, a gömb, a három szellemi dimenzió, mely együttesen alkotja a Teljességet. Számmisztika helyett mégis más céllal vezettem fel a fentieket. A 120 az a szám, ami az emberi átlagéletkort kellene jelentse. Nem mélyülök bele, hogy a mai kor emberének miért csak álom, vagy fantazmagória ez, mert minden gondolkodó ember képes átlátni, hogy a jelenlegi össztudati szinten élő emberi közösség miért esik olyan távol a tartalmas 120-as emberi életkortól. Az emberi test, ha megfelelően van táplálva (szellemi-lelki-testi szinten) akkor hihetetlen magas kor elérésére is képes. Egy társadalmi jelenséget szeretnék megfogalmazni ennek kapcsán, ami jelenünkre meghatározó módon nyomja rá bélyegét. Az átlagéletkor manapság országoktól függő, de jelenleg a világszintű születéskor várható élettartam 2010-es világátlag szerint 67,2 év Ez kicsivel több mint a 120 fele, ami azt jelenti, hogy az átlag emberi életprogram megvalósítására szánt fizikai idő feleződött. (Tisztában vagyok azzal, hogy a materialista világkép pont fordítva prezentálja mindezt, nevezetesen az emberi átlagéletkor folyamatos növekedését hirdeti, ez azonban egy igen korlátozott szemlélet, mely csak az önmaga által felállított vizsgálódási keretek között elfogadható.) Miért nem mindegy, hogy 67,2 vagy 120? Hiszen mennyivel több hamburgert, autót és még ki tudja mit fogyaszthatna el a mai korban a szerencsés ember?
Helyezzük az egész vizsgálódást át a szellemi lét perspektívájába, vagyis a primér valóság perspektívájába. 120 évre az embernek azért van szüksége, hogy az életet a lehető legoptimálisabban legyen képes megélni, megfelelő módon kitöltve az életkorszakokat. Mit értek ezalatt? Egy ember általában 40 éves korára válik éretté arra, hogy egy szélesebb perspektívával és tapasztalattal rendelkezzen. Ma ez a szám jelenti a “csúcsot” ami után már a hanyatlás várható az átlagnál. Valójában a negyvenedik életév környékén kellene átlépjen az ember a középkorba, vagyis a 40-80-as éveit felölelő szakaszba, melyben megvalósíthatja életfeladatait úgy, hogy előzetesen komolyan felkészült és tapasztalatokat szerzett, nem holmi megtapasztalatlan információhalmazzal (oktatás) a fejében kísérletezgetve. Ez a kor az alkotó kiteljesedés kora lenne, a családalapítás kora stb. (igen, egy 120 éves nő 40 éves korában lenne a legérettebb egy gyermekre, nem 20-30 évesen, mikor sok esetben semmit nem tud az élet dolgairól, pusztán sokszor csak a társadalmi program tehetetlenségi ereje a biológiai órájával szinkronban viszi bele a gyermeknemzésbe) A gyermek nem „gyermek-szülőknek” születne, hanem érett embereknek, aki képesek átlátni a világ dolgait. A 80-120-ig terjedő életkorszak pedig nem a rokkantság, a gyógyszerszedés és a mesterségesen fenntartott, élet nélküli évek korszaka lenne, hanem a bölcsesség kora. Az a kor, mikor az emberben minden bölcsesség magja megérik és ezeket a magokat továbbadja a maga lehetőségeihez mérten, szűkebb vagy tágabb közösségben. Minden valamire való kultúra alapját a bölcsesség kell képezze. Ez az, ami a mai világkorszakban már lassan nyomokban sem fedezhető fel. Miért nem tud a mai kor emberiségének jelentős része eljutni a bölcsességhez? Miért igaz az, hogy a bölcsességhez idő kell, a bölcsességnek, mint a jó gyümölcsnek meg kell érnie, és ha megérett azt nem megrohasztani, hanem megosztani kell? (Tisztában vagyok, hogy sem a tudás, sem a bölcsesség nem átadható, pusztán a mindkettő héját jelentő információ, de ennek az átadása sem történik meg a mai korban, pont azért, mert elsődlegesen a bölcsesség gyümölcse többnyire nem érik meg.)
Ma a legtöbb embert 6 éves korában valamilyen oktatási intézmény elkezdi idomítani és beoltani a rendszernek megfelelő képpel. A gyermekkor gyakorlatilag szellemi mérgezéssel, kondicionálással telik a legtöbb esetben, ahelyett, hogy családi és közösségi körben (család, köz-ŐSség?) szocializálódva játszva, szabadon sajátítaná el az élet közvetlen valóságában az alapvető szerves műveltséget, mely alapot képezhetne a későbbi tanulmányokhoz, amikor már érettebben – tizenpár éves fejjel – a gyermek és a szülő együttesen döntene, hogy mi az amit a gyermek tanulni szeretne intézményes keretek között, amennyiben erre valós igény, tehetség, képesség mutatkozik. Első körben tehát a gyermek nem egy rabszolgaságba születne bele, ahol kondicionálását államilag felügyelik, hanem egy szabad térbe, ahol a valóságba behatolva elsődlegesen maga kezd fogalmat, képet alkotni a világról, annak jelenségeiről. A tapasztalat szerzés, a tanulás kora, a hamuban sült pogácsával történő SZERencsepróbálás kora lenne ez, mely a negyvenes évikig tarthatna, ehelyett ma húszon-harmincévesen már sok esetben minimális vagy nulla élettapasztalattal egy előregyártott eszme (fogyasztói társadalom) és életellenes életszemlélet által lelkesen elvakultan vetik bele az emberek önmagukat az életnek nem nevezhető valamibe. Negyven éves korra sokan teljesen megtörnek, mert akkor ismerik fel, hogy mis is az valójában, amibe öntudatlanul bele lettek nevelve, és mivel nem voltak képesek átlátni mindezt ezért mindez tulajdonképpen elkerülhetetlen volt a számukra. A tanulás kora persze manapság a propaganda hatására „életfogytiglanira” lett kitolva, mivel a fogyasztói társadalomban az ember csak egy folyamatosan átgyúrandó robot-massza, akit állandóan KÉPezni kell, a fogyasztói társadalom adott érdekeinek a KÉPére. Valahogy ebből az életfogytig tartó tanulásból mégsem születik meg az öregek bölcsessége. A gyermekvállalás is egyre későbbre tevődik, így sok esetben a szülő mire felneveli gyermekét, egyben nagyszülőjévé is lesz, mivel nyugdíjas korba ér, ha egyáltalán megéri azt, és közben nem lesz áldozta valamilyen halálos civilizációs betegségnek. Az idős kor igen rövid mindössze 10-20 év élettartamot jelent átlagban, amikor a legtöbb ember már csak a fizikai vegetációval és önműködése kétségbeesett fenntartásával van elfoglalva, a boldog, nyugodt, bölcsessége gyümölcsét megérlelő boldogkor megélése helyett.
A fentiekben vázolt képet bővebben kifejteni nincs módomban ezen írás kereteiben. Legyen elég ennyi gondolatébresztőnek, és kapcsolódásképpen az emberi 120 év és a hármasság metafizikai értelmezésének analógiájában. 120 év annak az embernek és emberiségnek jár, aki érti a világ hármasságát, és aki éli is azt. Annak az emberiségnek, amely benne rekedt a világ kettősségében, és az anyagi valóságot tekinti primér valóságnak pedig pusztán 67,2 év átlagéletkor jár. Tisztában vagyok, hogy az általánosítások, az átlagolások valójában az egyéni lényeget képtelenek megjeleníteni. Tisztában vagyok a tudományos-materialista világképpel és annak evolúciós magyarázataival, melyek szerint jelenleg éljük a legnagyobb átlagéletkort, köszönhetően a tudományos megvalósításoknak, és előttünk csak nyomorult kőbaltás civilizációk lehettek. Mindez azonban számomra CSAK tudományos magyarázat csontokra, fosszíliákra építve, tárgyi bizonyítékokból való elméletek kreálása által. Távolról sem az EGY és EGYetlen Valóság teljessége, pusztán egy nézőpont a valóságról, melynek abszolutizálása által a mai kor emberiségének a tudata bezárult az anyag primér valóságát hívők börtönébe. A vallások követőinek jelentős része is – tudattalanul, tudatosan – ugyanezen evolucionista szemléleten keresztül tekinti a világot, így ugyanúgy az anyagi valóságot tekinti primér valóságnak. Felmerülhet a kérdés, hogy az általam leírtakra milyen bizonyíték létezik? Mire alapozom mindezt?
A valóságra. Arra az egyszerű és mindenki által megtapasztalható tényre, hogy minden anyagi valóságnak van egy őt megelőzője, ha úgy tetszik öntőformája, és gondoljunk itt csak egy egyszerű tényre. Létrejöhet-e bármi az anyagi valóságban az ember által úgy, hogy előzőleg arról önmaga nem rendelkezik egy képpel, egy tervvel, tiszta gondolattal? Elkészülhet-e egy tárgy úgy, hogy nem előzi meg a gondolat? Minden létezőt meg kell előzze és meg is előzi a szellemi valóság. A szellemi valóság nem az agy terméke. Az emberi gondolat az intuitív valóságból ered, ahol mindennek a KÉPe, és a képet is megelőző ESZMÉNYe létezik. Semmi új nincs tehát a Nap alatt, minden felfedezés, találmány nem más, mint ezen KÉPek meglátása, majd adott esetben fizikai formát való öltése, megteremtődése a teremtő elme, gondolat által és nem fordítva. Minden tehát ami a fizikai valóságban létezik az arra a KÉPre mutat, arra a szellemi valóságra irányítja a figyelmünket, aminek az anyagi valóság nem a feltétele, hanem pontosan fordítva, a szellemi valóság a feltétele az anyagi valóságnak. A primér valóság helyes beazonosítása tehát közvetlen kulcsot ad, közvetlen megismerésre és megtapasztalható tudásra képes vezetni az embert. Ez a módszer azonban teljesen ismeretlen az anyagi valóságot primér valóságként azonosító tudománynak.
Az általam jelzett 120 év nincs kőbe vésve, nem támasztható alá materialista elméletekkel. Ez a 120 év elsősorban egy tudatprogramot szimbolizál, mely az Emberi Lény tudatának legmélyebb rétegeiben található, és az intuitív valóságban tárul fel. Csak az intuitív valóság az, amiben az EGY a MAGa EGÉSZében megnyilvánulni képes. A racionalizáló elme arra lett létrehozva az emberben, hogy a valóságot tetszőlegesen sok, végtelen részre darabolja fel, absztrahálja és a valóság egészét ezekben a töredékekben relativizált absztrakciókban értelmezze. Mivel a valóság végtelen, ezért a ráció bármennyi darabra is darabolja azt fel, a Teljességet soha nem lesz képes összerakni, elsősorban azért mert ez a megközelítés módszerénél fogva lehetetlen. A valóság EGYsége csak és kizárólag intuitív módon ÉLHETŐ meg. Nem megértésről van tehát szó, mert a megértés, az Ért-Elem az a racionalizáló elme sajátossága. Ez pedig nem tesz lehetővé közvetlen, csak közvetett megismerést. (Érzékszervi észlelés). Létezik azonban a valóság teljességébe való behatolásnak egy ősi módszere, és ez a intuitív út, vagyis a megérzés és a megélés módja, az intuitív valóságba való behatolás tehát nem lehetséges a racionalizáló elme által, csak és kizárólag az intuitív tudatállapot segítségével. Agyunk két funkciójában is ez az elv testesül meg. A bal agyféltekében a racionalizáló a jobb agyféltekében az intuitív elmefunkciók találhatóak. Az emberi agy ugyanakkor nem a gondolatok szülőhelye, hanem azok antennája, fizikai transzformátora, megjelenítője. Ez az, ami ellentétes a tudomány szemléletével, ugyanakkor nem teszi semmissé például az agykutatás eredményeit, pusztán azok értelmezésével nem ért egyet. Ha az emberi lényt nem mint test-lélek-szellem, hanem mint szellem-lélek-test hármasságot közelítjük meg, akkor van esélyünk arra, hogy megérthessük annak működését. A test ebben a képletben a végtelen tudat és szellem parányi héja csupán, melyben részben megnyilvánítja magát, és nem fordítva. Ennek a tudásnak a hiánya egy fordított világot eredményez, melyben a fizikai valóságot tekintjük elsődlegesnek.
Fiatalkor, virágkor, bölcsesség kora, 120 év és hármasság. Gyermekkor, középkor, öregség 67.2 év és kettősség. Mindenki maga mérlegeljen, vajon valóban evolúció-e ez, vagy létezhet és létezik is a világnak, a lét valóságának egy teljesen más értelmezése és jelentése, amely nem relatív, hanem örökkévaló és minden általunk ismert létező ősi mértéke, rendje? A Valóság, az EGY és EGYetlen valóság nincs tele kérdésekkel, azokkal csak az emberi elme van tele. Az EGY és EGYetlen valóság válaszokkal van tele, olyan válaszokkal, melyeket örömmel tár fel azok előtt, akik tapasztalni, megélni, tudni és nem csak hinni szeretnének. „Kérjetek és adatik néktek; keressetek és találtok; zörgessetek és megnyittatik néktek.” Vajon pusztán a fizikai nélkülözőkre és a hajléktalanokra gondolt a Mester, vagy ennek a kijelentésnek jóval mélyebb a metafizikai jelentése?
F.J.T.
Latest posts by FJT (see all)
- Túl a vízen - 2019. február 7. csütörtök
- A szolipszizmus zsákutcája - 2018. december 11. kedd
- Metafizika - 2018. december 8. szombat
- A csapda - 2018. november 23. péntek
- A kEGYelem VALÓsága - 2018. november 15. csütörtök
Az alábbiakkal egyetértek. Gondolom a szellemi érettségre gondoltál. De mi a helyzet a test és a petesejtek biológiai öregedésével és az ezzel járó életerő (energia) csökkenésével?
“igen, egy 120 éves nő 40 éves korában lenne a legérettebb egy gyermekre, nem 20-30 évesen, mikor sok esetben semmit nem tud az élet dolgairól, pusztán sokszor csak a társadalmi program tehetetlenségi ereje a biológiai órájával szinkronban viszi bele a gyermeknemzésbe) A gyermek nem „gyermek-szülőknek” születne, hanem érett embereknek, aki képesek átlátni a világ dolgait.”
Kedves Nedvig!
A mai kor emberiségének nagy része arra lett kondicionálva, hogy a biológiai tények önmaguktól értetődőek. Ezzel ha úgy tetszik sokszor teljesen szembenáll az élet valósága. Mai napig élnek emberek, akik egészséges életet hoznak a világra idősebb korban is, de ezek nem a globális civilizáció kulturköreiben keresendőek. Ami viszont ennél sokkal fontosabb, hogy ez az általunk érzékelt, megélt, kizárólagosságként elfogadott állapot, a magasrendű ideáktól rég, talán már sok ezer éve elfordult emberiség “privilégiuma”. Az anyagi a szellemi megnyilvánulása, anyagi, biológiai világ nem létezik abban az értelemben, ahogy azt ma a legtöbben hisszük. Tehát az általam írt jelképes 120 év az nem ennek a jelenlegi általános, átlagos tudati állapotnak, szintnek a privilégiuma, hanem egy jóval magasabb ideált megvalósító emberiségé, mellyel párhuzamosan a fizikai test nem romlik le 40 éves korára, hanem eljut biológiai és szellemi érettségének kiteljesedésének a küszöbéhez. A számok jelképesek, mert minden ember individuális úttal bír, tehát eltérések mindig vannak, lesznek, de a lényeges az a tudati ív, mely a 120 év hármasságában kirajzolódhat, s amely a mai kor emberiségének csak fantazmagória, tudománytalan zagyvaság, vagy pusztán az anyagi tudatban való még mélyebbre merülés meghosszabítására, a halálfélelem enyhítésére irányuló individuális vágy.
Nem értem az alábbiakban idézett gondolatodat.. Amikor emberek úgy jönnek a világra, hogy a szülőknek csak úgy -ahogy fogalmazzák egyesek- “besikerült” a gyermek, semmiféle képpel, tervvel nem rendelkeznek. Vagy vannak, akik tervezik, szeretnék, mégsem válik valóra dédelgetett álmuk, hogy gyermekük szülessen. Hogy is van ez? Ha a szellemi valóság nem az agy terméke, akkor a gyermekvállalás gondolata honnan jön? Vagy nem jön,.. mégis potyognak egyes családokban a gyerekek. Csak úgy véletlenül?
“Felmerülhet a kérdés, hogy az általam leírtakra milyen bizonyíték létezik? Mire alapozom mindezt?
A valóságra. Arra az egyszerű és mindenki által megtapasztalható tényre, hogy minden anyagi valóságnak van egy őt megelőzője, ha úgy tetszik öntőformája, és gondoljunk itt csak egy egyszerű tényre. Létrejöhet-e bármi az anyagi valóságban az ember által úgy, hogy előzőleg arról önmaga nem rendelkezik egy képpel, egy tervvel, tiszta gondolattal? Elkészülhet-e egy tárgy úgy, hogy nem előzi meg a gondolat? Minden létezőt meg kell előzze és meg is előzi a szellemi valóság. A szellemi valóság nem az agy terméke.”
Az anyagi valóság a szellei valóság megnyilvánulása, DE az anyagi valóság érzékeinkkel megtapasztalható úgynevezett fizikai tartományában a szellemi valóság teljessége egyszerre nem tapasztalható meg. Ha a világot érteni akarjuk, akkor el kell felejtenünk azt, hogy a tiszta szellemi valóság teljességét leegyszerűsítsük az egyénileg megtapasztalt és az egyedi tudat által megteremtett valóság részlegességére. Az emberi elme soha nem közvetlenül A Valóságot szemléli, hanem a róla alkotott modellt. A valóságról az elme modellt alkot, és azt szemléli, ugyanakkor a valóság az elme által vetítődik ki abból a végtelen isteni, szellemi térből, abból a teljességből, amelyből az elmén keresztül megnyilvánulni szándékozik. Vagyis az ember része a teljesség egészének, de részként tapasztalja azt meg, és ezért minden tapasztalás amely az elme által egyszerre kivetített és egyszerre megtapasztalt valósággal kapcsolatos: töredékes. Amikor az emberben megtestesült isteni tudat megnyílik saját végtelen valóságára, az mindig egy kiterjedt tudatállapot, mely meghaladja a szokványos emberi érzékelés korlátait. (pld. meditatív, intuitív, misztikus élmények, sugallatok stb.) Legkésőbb a halál pillanatában minden emberi lény ráébred arra, hogy a fizikai lét nem más mint az isteni tudat álma.
Az emberi tudat nem az agy terméke, amint a mindent fordítva látó tudomány azt tévesen sulykolja. Az elme szintén nem az agy terméke. Az agy pusztán az a szervünk, melyet fizikai szinten az elme, és az általa megteremtett egyedi emberi tudat használ. A gondolat nem agyi termék, hanem a szellemi valóságban létező valóság, mely végtelenül sokszínű, és fizikai szinten agyi működésekben realizálódik. Az ideák a fizikai valóságtól függetlenül öröktől fogva létező ősképek, ezek megnyilvánulnak a teremtésben, az ősképekből származó tudat által érzékelt és kivetített képek, racionalizálódva gondolatok formájában jelennek meg az emberi tudaton belül, majd ezeket az elme aktívan teremti, majd önön teremtését valóságként szemléli. Az agyi működés a sor legvégén helyezkedik el, az pusztán olyan, mint a számítógép hardwere. A számítógépben sem a hardver szüli a szoftvert, hanem a pusztán szellemi valóságként megszülető szoftver tárgyiasul a számítógép hardwerének a működésében. Ez a legegyszerűbb példa a mai korban, mely megérteti velünk, hogy fizikai valóság nincs szellemi valóság nélkül, és hogy ilyen értelemben minden fizikai valóság tisztán szellemi, így a szellemi valóság megtestesült, érzéki megnyilvánulása, vagyis az anyagi valóság tulajdonképpen nem létezik mint önálló lényegiség, hanem csakis mint a szellemi valóság része.
Akkor hogy van az, hogy ott is van gyermek, ahol nincs emberi akarat a létrejöttét illetően, és hogy van az, hogy ahol van akarat, ott viszont nincsen? Amikor az élet teremtéséről van szó, egy dolgot meg kell értenünk. Az élet nem alulról szerveződik, vagyis nem a szülők kizárólagos akaratának a következménye, amint azt az individualista, tudományos-materialista gondolkodás képzeli. Az élet szellemi valóság, mely az ember segítségével nyilvánul meg a teremtés láncolatában. Kívülről szemlélve, tehát az a téves benyomásunk, hogy az emberi akarat önmagában elegendő az élet láncának akár a megszakításához, akár a folytatásához. Valójában a megtestesülni vágyó Lélek választja a maga előre kijelölt sorspályája részeként a földi szülőket, és nem fordítva. A földi szülők eszközei a teremtésnek, “társteremtők”, akik által megnyilvánul a tiszta szellemi valóság akarata. (A társteremtő csak az önmagát az isteni tudattól szeparált, tudatilag és érzékileg elkülönült emberi tudat fogalma, mert ugyanis az EGYben, túl a kauzalitás síkján az EGY-Énben, minden egyszerre önmaga őse és önmaga gyermeke is egyben.) De az élet láncolatában a földi szülők is ugyanígy születtek, ugyanabból a tiszta szellemi valóságból megtestesült Lélekszikrák, akárcsak leendő gyermekük. Vagyis mielőtt megszülettek ők is ugyanúgy egy sorspályát jelöltek ki, amely pályának VAGY része, hogy maguk is szülők lesznek, VAGY nem. Nem törvényszerű tehát, hogy mindenkinek gyermeke kell legyen, az pedig téves emberi elképzelés, hogy a gyermek pusztán valamiféle egyszerű biológiai aktus következménye. A biológiai aktus, melyben emberi élet fogan, mindig a tiszta szellemi lét akarata, és ez akkor is megtörténik, ha az adott egyén tudattalanul, vagy tudatosan része a teremtésnek. Mert mielőtt ő maga is megtestesült volna, a sorsa részeként már el volt döntve, hogy ő például meg szeretné tapasztalni az anyaságot, ezért gyermekei lesznek. Viszont ez a döntés többnyire minden emberben születése után a tudattalanjában él csak, vagyis nem tudatos. Ugyanígy tehát lehet, hogy valaki olyan sorsot választott születése előtt, melynek a gyermektelenség a része, de a földi élete során ez nem tudatosul benne, és hiába próbálkozik a gyermekáldás kierőszakolásával, nem születhet saját gyermeke.
A sorsunk fő stációit szabad akarattal, a tiszta szellemi létezésben magunk választjuk annak függvényében, hogy mit szeretnénk megtestesült Lélekként megélni a földi életben. Tehát nincs kényszer, ellenben miután megszülettünk mindez bezárul a tudattalanba, és a sors mint vállalás ezért a későbbiekben csak kevés emberben kezd egyre tudatosabban feltárulni. Ez ugyanakkor nem korlátozza a szabad akaratunk, hiszen az ember bármikor szembefordulhat a sorsával, de ez többnyire tudattalan emberi döntés, hiszen általában a sors a legtöbb ember előtt nem véletlenül rejtve marad. Ha ugyanis születésünk pillanatában tökéletes rálátásunk lenne sorsunkra, ennek a földi játéknak semmi értelme sem lenne a továbbiakban. A sors az én értelmezésemben nem kényszer, hanem egy vágyott pálya, melyet ha sikerül megéljük legtisztább vágyaink szerint, akkor a Lélek képes az általa óhajtott megélések beteljesítésére, ugyanakkor a szabad akaratunkkal magunk választjuk meg, hogy a fő sorspontok között milyen utakat járunk be. A főbb sorspontok azonban mostani ismereteim szerint elkerülhetetlenek. Mindez azonban csak a személyiségünknek tűnhet kényszernek, a bennünk megnyilvánuló EGY-ÉN számára szabadon, minden kényszer nélkül hozott döntés, mely valamely megtapasztalások megszerzésére irányuló tiszta, isteni vágy következtében választott sorspálya. A játéknak tehát ez a fő szabálya: megtestesülésünk előtt a tiszta szellemi valóságban fogant vágyunkhoz választunk, teremtünk mint Teremtők a Teremtőben egy sorspályát. Mikor ez a végtelen isteni tudat megtestesül az emberben, akkor erről a játék szabályai szerint a megtestesült isteni tudatrész megfeledkezik. A játék önként vállalt szabálya ez, mert egyébként ez a valóság nem működhetne.
Ezek szerint a házasságokban a férfinak és a nőnek egyik főbb sorspont -pl. gyermekek számára vagy nem létére vonatkozóan- a karmájuk, a vállalt sorsfeladatuk mindig egyezik, ezért találkoznak?
„Ezek szerint a házasságokban a férfinak és a nőnek egyik főbb sorspont -pl. gyermekek számára vagy nem létére vonatkozóan- a karmájuk, a vállalt sorsfeladatuk mindig egyezik, ezért találkoznak?”
Röviden: igen.
Bővebben: ./2015/05/11/a-sors-karma/
…de lehet, hogy mégsem lehet rá igen-t mondani? …Lehet, hogy a kérdésre a válasz nem ilyen egyszerű? …mert ugye pl. egy válás után az egyik, vagy mindkét fél még szaporodhat -nem mindig egyformán. Jellemzően a férfiak 40-60-60 év felett is az új kapcsolataikban újabb gyerekeket nemzenek legtöbbször fiatal nőknek (nagy “divat” mostanság), de ez lehet házasságon belül is mondjuk egy félrelépésből bármelyik fél részéről, bár jellemzően férfiaknak születik “titokban” gyermekük. Vagyis nem biztos, hogy a főbb sorspontokban, – mint gyermekek száma – egyezik a párok karmája..szerintem. Vagy lehetséges, hogy az együtt maradó, hűséges pároknak azonos?
Köszönöm szépen az írást, érthető és világos, mégis megakadtam e témában.
Kedves Nedvig!
Szabad akarat van, DE hogy mire mondunk igent vagy nemet, az egy teljesen más kérdés. A leglényegesebb dolog annak a megértése, hogy a sorsa senkinek sincs kőbe vésve, és a sors karmikusnak nevezett csomópontjai is pusztán lehetőségek, melyeket vagy felismerünk vagy nem. Minden dolog pedig annyira EGYszerű, amennyire meglátjuk benne a dolgok tisztaságát, és annyira bonyolult, mint amennyire az elme azt elbonyolítani képes. Az élet lényegi dolgai csak paradox módon szemléltethetőek, az elme az ami mindent szeretne fehérre vagy feketére egyszerűsíteni. A valóság fehér IS, fekete IS és ott vannak a színek, a SZÍNek mint lehetőségek (a szín szavunk több értelmű, jelöli magát a színek palettáját valamint például a játékszíneket, vagyis azokat a helyzeteket, melyeket megélhetünk)
A szabad akarat sok embernek nyűg, mert nem a lehetőséget látja meg benne, főleg nem azért, mert a felelősség hárítása és a szabad akarat tagadása mindig lehetőséget ad arra, hogy magunkat kiszolgáltatottnak, alárendeltnek érezhessük saját sorsunk filmjébe. (a rajtunk uralkodó Isten képe ma is nagyon divatos a vallások berkeiben, mely remek alkalom arra, hogy magunkon kívülre helyezhessük mind a lehetőségeket, mind a felelősséget saját életünk alakulásával szemben)
A szabad akarathoz fel kell mindenkinek nőnie, mert akkor válik igazán szabaddá az ember minden döntésében úgy, hogy szabad akarata nem a másik ember szabad akaratának a megsértése lesz.
Igen, köszönöm szépen.
“A szabad akarathoz fel kell mindenkinek nőnie, mert akkor válik igazán szabaddá az ember minden döntésében úgy, hogy szabad akarata nem a másik ember szabad akaratának a megsértése lesz.” Ezt hívják úgy, hogy elfogadás. Többnyire a kisgyermekektől tanulhatunk…ezt rombolja le pl. az iskolai oktatás is.
“A játéknak tehát ez a fő szabálya: megtestesülésünk előtt a tiszta szellemi valóságban fogant vágyunkhoz választunk, teremtünk mint Teremtők a Teremtőben egy sorspályát.”
A választott sorspályán belül, mondjuk csak a gyermekekre vonatkozó döntésünkbe van módunk belelátni, mondjuk hipnózisban?
Kedves Nedvig!
A hipnózisról, mint „sorsfeltáró eszközről” nem nyilvánítanék véleményt. Úgy vélém, a sorsunk nem véletlen van elrejtve előlünk. A megfelelő időben, a megfelelő összefüggések csak akkor tárulhatnak fel előttünk, ha a sorsunk megéljük. Minden olyan kísérlet, mely mesterséges módon próbál hozzáférni a sorsunkkal kapcsolatos rejtett információkhoz, a kozmikus játékszabályok kijátszását feszegeti. A megfelelő időben minden feltárul előttünk, amiről pedig nem szükséges tudnunk, az nem véletlenül marad rejtve a tudatunk számára.
Előző életeink feltárulhatnak előttünk?
Nekiláttam egy rövid válasznak a rövid kérdésre, de az annyira rövid lett volna, hogy szinte érthetetlen 🙂 Ezért hosszabra eresztettem:
./2015/01/09/tudat-es-hipnozis/
Köszönöm szépen.