Az alábbi írást egy kérdés szülte: „Előző életeink feltárulhatnak-e előttünk hipnózisban?” Az alábbi kifejtésben megpróbálok egy olyan nézőpontot felvázolni, melyben tágabb perspektívába helyezve értelmezhetjük a hipnózis és az inkarnáció-reinkarnáció fogalomkörét, a tudományos, vallásos és a spirituálisnak nevezhető gondolati keretekben.

A mai tudományos-materialista pszichológia szerint, a hipnózisban az embernek a saját, egyéni valósága tárható csak fel, ami szimbolikus valóság csupán. A hivatalos tudományos álláspont tehát a hipnózisban feltárt valóságot nem ismeri el valóban megtörténtnek, hanem csak szimbolikusnak. Ez nagyon lecsupaszított, és részleges kivonata a mai hivatalos tudományos megközelítésnek.

Én személyesen a tudományt nagyon korlátozott eszköznek tartom az emberi lény belső valóságának a feltárásához. A legelső probléma az, hogy a hivatalos tudomány először is nem bizonyította vagy nem akarja bizonyítani a lélek létezését. Ezért amit ma hivatalosan pszichológia néven futtatnak, arról sokan nem is tudják, hogy az nem az emberi lélekkel foglalkozó tudomány. Materialista megközelítésben az embert mint fizikai, biológiai, biokémiai stb. egység input-output (bemenet-kimenet) reakcióit tanulmányozó és azt leíró tudomány a pszichológia. Magyarán, semmit nem ismer el, ami túlmutathat a fizikainak nevezett, érzéki léten. Ezért természetszerűleg a pszichológia nem tud és nem is tudhat arról, hogy tárgya az emberi egó, nem az emberi lény teljessége, hanem annak pusztán fizikai megjelenése, része. Itt tehát a hivatalos tudomány avatottsága véget is ért, saját módszertana, világképe és hite nem enged hosszabb pórázt a megismerésben.

Tudományos szempontból nézve tehát, én bármit is jelentenék ki azzal kapcsolatban, hogy a hipnózisban felidézhető emlékek – metafizikai okfejtést követve – valójában honnan, milyen részeiből hívódnak elő a tudatnak, tudni kell, hogy mindez teljesen tudománytalan, jelenleg tudományosan nem megalapozható. A véleményem tehát amit most leírok, tudományosan a jelenlegi szemlélet szerint minimum sarlatánság, de leginkább spirituális fantazmagória. Mindezek tudatában mégis felvállalom ezt a szerepet, és az alábbiakban kifejtem ezt a nézőpontot.

Az emberi lény egója, magyarul személyisége, egyénisége, az pusztán az örökkévaló EGY-ÉN fizikai valóságaként, az érzékszervi, érzéki valóságban kivetülő, megtestesülő RÉSZe. Az EGY-ÉN az az EGYetemes létező, ős valóság, tudat, teljesség, mely egy és osztatlan. Az EGY-ÉN ugyanakkor képes önmagát számtalan, végtelen egyéniségben, egyedként, individuumként megtapasztalni. Meditációs állapotban mindenki számára megtapasztalható, hogy az emberi tudatnak vannak olyan kitágult szintjei, amiben nyilvánvalóan megtapasztalhatóvá válik, hogy a testi valóság mennyire végletes, és mennyire végtelen hozzá képest az a megélhető valóság, létezés, ami túlmutat a fizikai életen. Az ilyen meditációs tudatállapotban mind a tér mind az idő teljesen relatívvá válik, és a fizikai valóság egy jelentéktelen ponttá szűkül ahhoz képest a tudati kitáguláshoz, amelyben képessé válhatunk akár a saját Forrásunkkal, vagyis az EGY-ÉNnel való tudati újraegyesülésre. Ez természetesen a legmagasabb szint, amit meditációban elérni lehetséges, de nem kell idáig eljussunk, hogy például megtapasztaljuk, a test tudatból való kiszabadulást, magyarán amikor még csak egy egyszerű relaxációs gyakorlatban annyira ellazítjuk a testünket, hogy egy idő után olyan könnyűnek érezzük, hogy az az érzésünk támad, hogy akár ki is léphetnénk belőle. És ez az a küszöb, aminél fel kell tegyük a kérdést: vajon ha az emberi lény pusztán csak egy fizikai valóság, egy biológiai gép, amint azt ma elhitetni igyekeznek sokan velünk, akkor vajon mi vagy ki az, ami tudatában van annak, hogy van valami a fizikai valóságon túl, ami megtapasztalható, és nem testi jelenségként? Igen, már hallom is a hivatalos választ, hogy mindez csak az elme játéka, pontosabban agyi működések halmaza, képzelgés, önhipnózis stb. Erre csak azt tudom mondani, hogy a két dimenziós embernek lehet a háromdimenziós valóságról beszélni, de úgysem fogja érteni, ameddig maga nem válik képessé a harmadik dimenzió érzékelésére, az arról való fogalomalkotásra, és a benne való létezésre. A tudományban tehát van valami, ami minden érdeme ellenére önmaga korlátait képezi, és ez az, hogy az emberi valóságot végzetes módon próbálja arra a valóságtartományra leegyszerűsíteni, amit ő maga, az éppen aktuális szemléleti keretében absztrahálni, megragadni, leírni és értelmezni képes. Ezzel semmi baj nincs addig a pontig, ameddig ebből a nézőpontból kiindulva nem kezd valaki olyan dogmatikus, abszolutizáló kijelentéseket tenni, hogy például azért, mert valami tudományosan nem bizonyítható, nem megalapozható, nem leírható, nem megtapasztalható, nem vizsgálható stb. akkor az nem is létezhet. Itt buknak el a legtöbben a tudomány csapdájában.

A hipnózis képes olyan tudattartalmak feltárására, melyek egyértelműen nem köthetőek a tudatosan megélt jelenlegi életünk tudattartalmaihoz, magyarán nem a jelenlegi életünk megtapasztalásai. Itt egy nagyon kényes mezsgyére érünk. Eddig a pontig ugyanis az állításom nem tudománytalan, hiszen csak azt állítom, hogy a hipnózisban feltárt belső, egyéni valóság nem köthető az életünk tudatosan megélt tudati tartalmaihoz, emlékeihez. Ha tehát valaki hipnózisban arról beszél, hogy például az ókori Egyiptomban van, és mondjuk egy beavatott pap, és aként emlékezik bizonyos eseményekre, ez eddig olyas valami, ami ténylegesen csak hipnózis által megnyitható, magyarán a tudatos énnek nincs hozzáférése a tudattalannak eme tartalmaihoz normális körülmények között. Egy pszichoterapeuta képes hipnózisban olyan tudati tartalmakhoz hozzáférni, melyek a tudattalan részeiként vannak ma felcímkézve. Itt tehát, ami ezen túl van, az interpretáció kérdése. Ha valaki abban hisz, hogy az ember nem csak egy életet él, akkor egyszerűen mindezt ezzel magyarázza. Aki nem hisz ebben, az például mondhatja azt, hogy ezek a képek, amelyek hipnózisban felidéződnek, pusztán csak szimbolikusak, és ekként kell kezelni őket, de semmit nem bizonyítanak. Kívülről tekintve viszont mindenkinek igaza van. Miért? Mert a spirituális magyarázat ugyanúgy hit, mint a materialista, az előbbi tudományosan bizonyíthatatlan, az utóbbi viszont elhiszi, hogy a hipnózisban feltárt tartalmak, „csak” egyéni valóság, ami ebből kifolyólag nem történhetett meg. De miért ne történhetett volna meg mindez? Azért, mert a tudomány nem bizonyította, hogy az emberi lénynek van lelke, a lélek halhatatlan, a lélek képes életeket megélni, stb. Erre mondhatjuk azt, hogy attól mert a tudomány valamit nem bizonyított, azért az létezhet. Kicsit cinikusabban fogalmazva, a valóság végtelenségét tekintve, a tudomány eddig sokkal kevesebb dolgot bizonyított a maga absztrakciós rendszerében be, mint ami létezik, s létezhet. Még durvábban úgy is fogalmazhatnék, hogy a tudomány még semmi érdemlegeset nem bizonyított be azzal kapcsolatban, ami az emberi lény maga, vagyis a lélek-szellem valósága. Vajon miért is? Azért, mert a mai kor hivatalos tudománya, fordítva ül a széken. Vagyis, önmaga szemléleti módja korlátozza önmagát. Nincs lélek, mert nem bizonyítottuk. De jelenti-e ez azt, hogy azért mert nem bizonyították ad egy: nem is bizonyítható, ad kettő: nem is létezik? És ez az a pont, ahol megvilágosodhat előttünk: a tudomány mai hivatalos álláspontja korántsem a leírható, megismerhető emberi valóságot tartalmazza, hanem azt a materialista nézőpontot, mely a műveléséhez kötelező. Mert mi lenne, ha a tudományt olyan emberek művelnék, akik például arra használnák azt, hogy bizonyítsák: van emberi lélek, van kiterjesztett tudati valóság, az embernek csak a teste hal meg, stb. Itt ugyanakkor világosan látnunk kell, a mai hivatalos tudomány módszertanánál fogva és materialista beállítottsága, predefiniáltsága és kondicionáltsága miatt minderre alkalmatlan. Felmerülhet ugyanakkor jogosan a kérdés, a tudomány művelői szemszögéből, hogy ugyan már, akkor például a spirituális nézőpont nem eleve a saját, tudományosan bizonyíthatatlan igazságát teszi önkényes igazsággá, s még csak önkritikát sem képes gyakorolni?

Tisztáznunk kell tehát világosan: a reinkarnáció valóban vallásos magyarázat például a hipnózisban feltárult valóságok esetében, vagyis hogy az emlékképek a lélek által megélt, más idősíkokból, korokból származnak. Ez tudományosan jelenleg nem bizonyított. Ez tény. Amint az is tény, hogy ad egy: azt mondani hogy ez tudományosan bizonyíthatatlan az nem azt jelenti, hogy a fenti vallásos hit alaptalan, hazug, hamis, pusztán azt, hogy a jelenkor tudománya nem bizonyította ezt. Ad kettő: eddig több törekvést láttam arra, hogy a tudomány cáfolni próbálja azt, hogy lélek, reinkarnáció nincs, mint bár egyetlen, hivatalos törekvést is láttam volna arra vonatkozóan, hogy valaki is megpróbálta volna akár az alapjait is lerakni egy olyan tudományos szemléletnek, mely végre nyitni képes tágabb tudati valóságok felé, nem pedig beleragasztani mindent az atomista szemlélet korlátaiba. Durvának hathat a kijelentésem, de szerintem a tudománynak spirituális kérdésekben mindaddig a pontig semmi illetékessége nem lehet, ameddig annak a hivatalos hitvallását dogmatikusan határozza meg az objektivizmus, vagyis a szubjektív valóságon kívüliség. A lélek ugyanis nem objektív valóság, amint a tudat sem az.

A legnagyobb tévedése a mai hivatalos tudománynak az, hogy azt hiszi, létezik objektív valóság, mikor az összes tudományos absztrakció mind az emberi tudaton belül létezik, azon belül jött létre, így többek között az objektívnek nevezett, vélt valóság képzete is. Nincs objektív valóság, és pláne nincs objektív tudomány, nézzük csak meg, hogy akár egy kísérleti eredményt is, hány tudós, hányféle képen értelmez. Az pedig, amit hivatalos tudományos nézőpontként a fejünkbe vernek, semmi más, mint tudományos konszenzus. Kevesen értik meg azt az egyszerű tényt, hogy a tudomány nem egyenlő a valósággal, hanem a tudomány egy nézőpont a valóságról, egy absztrakció, egy racionális gondolati rendszer, mely relatív, értelmezés kérdése minden úgynevezett eredménye. Egy egyszerű példát hozok: annak az embernek, akit nem tudományos világképben neveltek (lassan csak őserdőkben találni ilyet) az a jelenség, hogy az alma leesik a fáról semmit nem jelent. Ugyanakkor bizonyosan képes lenne egy magyarázatra ezzel kapcsolatban. Ugyanez a jelenség egy fizikusnak: a newtoni gravitáció néven, matematikai-fizikai absztrakciós képlet által leírható. Mi a valóság ezzel szemben? Az alma akkor is leesik a fáról, ha valaki nem ismeri a gravitáció fizikai magyarázatát. Magyarán, a gravitáció egy megnevezés a tudomány rendszerében, a maga absztrakciós, jelenség-leíró gondolati rendszerében. Ez az absztrakció magyarázatot ad egy jelenségre, de nem azonos magával a jelenséggel. Jól használható ugyanakkor, hogy további jelenségek leírásának alapjául szolgálhasson, magyarán a tudomány építményében egy alapkő legyen.

Nem állítom azt ugyanakkor, hogy a tudomány elméleti eredményei nem konvertálhatóak vissza a valóság szintjére, például egy híd tervezésénél nem hasznosítható a gravitáció ismerete, pusztán azt állítom, hogy a megismerhető valóság a mai hivatalos tudományon kívül még számtalan gondolati rendszerben leírható lenne, de ez a mai kor paradigmájában, és a jelenlegi világképben törvényszerűen nem jelenhet meg. Érthetőbbé válhat egy konkrét példában mindez. Képzeljük el, hogy megjelenik a Földön egy olyan, nem csak más galaxisból, de teljesen más térből, idősíkból származó lény, akinek nincs földi értelemben vett teste sem. Vajon ő érzékelné-e egyáltalán a gravitációt, fogalmat tudna alkotni-e róla, ha igen, azt pedig csak az ő létezési síkjának a törvényei szerint tudná értelmezni. Mi van akkor, ha abban a létezési formában sem gravitáció nincs, sem anyag ilyen értelemben, sem materialista tudomány, mint absztrakciós eszköz. Ettől még, érzékelhetné a jelenséget, hogy mondjuk lát egy almát leesni a fáról, de hogy ha ezt megpróbálná leírni, absztrahálni az ő valósága szintjén, mi bizonyára semmit sem értenénk. Magyarán, ettől még az alma leesne, a jelenség viszont nem a gravitációnak nevezett absztrakció miatt történik meg. A gravitációnak nevezett absztrakció csupán egy lehetséges absztrakciós modell a jelenség magyarázatára, mely ugyanannyira érvényes, mint a messziről érkezett lény feltételezett absztrakciós, valóság-leíró modellje, magyarázata az általa tapasztalt jelenségre. Ez csak az emberi elme programozottsága, hogy azt hisszük, hogy a tudományos gondolkozásnál nincs egzaktabb, teljesebb valóság-leíró modell. Azért mert jelenleg nem ismerünk ilyet, vajon helyes-e azt gondolni, hogy valóban nincs is ilyen?

A fenti hosszadalmas és nyakatekertnek tűnő kifejtésemnek nem a kérdésre adandó válasz kikerülése a célja, hanem annak szemléltetése, hogy egyrészt a tudomány mértéktelenül túl van értékelve világunkban, másrészt a legtöbb emberben nem tudatosul az, hogy milyen mértékben határozza meg a valóságérzékelését az a tudományos világkép, melyet a kizárólagosság igényével sulykoltak bele, és ami által kondicionálva lett elméje. Ez viszont egyénileg feltárható, megfelelő belső igény esetén tudatosodhat bennünk.

Nem vagyok tudomány ellenes, de tudománypárti sem. Nem hiszek a tudományban, miként a vallásokban sem. DE, értékelem a tudomány törekvéseit, mellyel a maga módszereivel igyekszik a valóság modellezésére, ÉS jól látom, hogy igenis őriznek a vallások olyan egyetemes, kozmikus és egyénileg megtapasztalható igazságokat, melyek valósak, és nem hit kérdései. A legnagyobb sutaságát a mai embernek az okozza, hogy sikeresen ellentétbe került benne a vallás a tudománnyal, a tudomány a vallással. Ennek megvan a maga oka. A vallások a mai világkorszakban sajnos többnyire pusztán a hitről szólnak, nem a megtapasztalásról. A tudomány pedig a maga vas logikájával sokszor kíméletlenül precízen mutat rá olyan belső ellentétekre a vallásokon belül, melyek valósak, ténylegesek és logikailag kivédhetetlenek ezek a támadások a vallások számára.

Egy egységtudatú, életközpontú paradigmában sem vallás, sem tudomány a mi fogalmaink szerint nincs, legfőképpen nincs a valóság megismerésének ilyen egymástól végzetesen elkülönült útja. A vallás a valódi szakrális lét megélésének a pótléka, mely csak olyan korszakokban jelenhet meg, amikor a szakrális művelés nem a mindennapok cselekedeteinek szerves, szétválaszthatatlan része, hanem a kultusz izolálódása a mindennapok cselekményeitől. A vallás megjelenése tehát ebből a nézőpontból hanyatlás, pótlék. A tudomány ugyanilyen pótszer, materialista szemléletű tudomány ugyanis csak olyan paradigma részekét létezhet, amelyben az emberi tudat teljese megragad az érzéki, anyagi valóság érzékelésének a szintjén, azt pedig egyedülinek, kizárólagosnak és abszolútnak képzeli. Így jöhet létre az a primitív tudományos szemlélet, mely az embert fizikai-biológiai, biokémiai stb. tárgyként, gépként, létezőként, jelenségként képzeli, mert csak az anyag valamiféle feltételezett önszerveződését képes meglátni benne. A materialista tudomány tehát ebből a nézőpontból tekintve nem valamiféle tudati kiteljesedés, fejlődés eredménye, hanem ellenkezőleg, az anyagtudatba végzetesen beleragadt ember önabszolutizáló reflexiója, önön fizikainak képzelt valóságára. A tudomány ugyanúgy képes működni, mint a vallások, szakralitás pótlékként, vagyis a tudomány maga sok embernek ma vallás, melynek hittézisei vannak. Hittézis tárgyát mind a vallásnak mind a tudománynak ugyanakkor képezheti olyan valóság, mely megtapasztalható.

A fentiekkel összefüggésben kijelenthetem, hogy hipnózisban feltárhatóak a tudatnak a ma tudományosan tudattalannak (nem tudatosított tudattartalmak összességét képező szerves tudatrész) nevezett részéből olyan tartalmak, melyek olyan konkrét emlékek, élmények, amelyek semmiképp sem köthetőek a személy aktuális életéhez. Amennyiben hiszünk abban, hogy a lélek többször képes, különböző sorsok részeiként, különböző testi, érzéki valóságokként megtestesülni, újra inkarnálódni, úgy ezen hipnózisban feltárult képek nagy valószínűséggel köthetőek az előző életek tartalmaihoz, megéléseihez. Amennyiben ebben nem hiszünk, úgy tudományos magyarázatokat kereshetünk, de azok elfogadása is egyéni preferencia, szimpátia, hit eredménye lesz. Van-e ezen túl más lehetőség is?

Igen, létezik olyan út, mely egyszerre tudománytalan és egyszerre vallástalan. Mi ez? A belső, intuitív valóság megélésének az útja. Ezen az úton, képesek lehetünk a tudatunk feltárása által megtapasztalni olyan valóságokat, melyek teljessége racionálisan nem leképezhető, ezért róla a fogalmi gondolkodás keretein belül kommunikációt folytatni lehetetlen. Minden erre tett kísérlet töredékes, és sokkal inkább arról szól, hogy miként juthat a tudat ezen intuitív megtapasztalás állapotába. Ilyen értelemben léteznek különböző spirituálisnak nevezhető utak, módszerek, melyek segíthetnek minket a tudatunk feltárásának útján. A legfontosabb mindig az, hogy bármilyen utat is válasszunk, azon képesek legyünk eljutni annak felismerésére, hogy minden ember egyedi, személyes, individuális úttal rendelkezik, és minden ilyen út célja, hogy az egyéniségünk megismerése által lassan feltárulhasson előttünk az az EGY és EGYetlen Létező, az az EGY-ÉN, ŐS való, aki és ami minden létező igaz Forrása, OKa, Lényege. Aki a személyiségeket viseli, teremti, álmodja, és aki és ami minden valóság Forrása, Teremtője.

A tudatunk feltárásának sok útja kialakult az emberi történetben, de az általam hitelesnek és valósnak tartott utaknak mind van egy közös ismertetőjele, jellemzője: a személyiség, az egyedi, egyéni individuális én megismerése által – paradoxnak tűnő módon – annak lebontására törekszik, hogy az egó, a személyiség valós forrásához vezethesse vissza a tudatot. Ilyen módon az emberi lény egy tudati ujjászületés útjára lép, melynek részeként fokozatosan átadja élete irányítását az EGY-ÉNnek, vagyis a legfelsőbb rendű Erőnek, Intelligenciának és Szeretetnek, ami minden létezés Forrása, OKa és Teremtője. Ez az egyetlen Valóság, minden más csak káprázat, a tudat álma önmagáról. Ez az Út nem más, mint az egyedi, egyéni, személyes, individuális én-tudat ráébredése az EGYetemes, EGY-ÉNi, ŐS-Tudat egyedüli, örök valóságára, létezésére. Az egyedi utak részeként, lehetséges, hogy van akinek a hipnózisra, mint segédeszközre szüksége lehet a tudata feltárásának a folyamán, azonban óvva intenék mindenkit, aki ezt öncéluan szeretné használni. A tudat feltárásának a hipnózis ugyanis eléggé erőszakos, komoly lelki traumákat okozni képes módszere. Nem megfelelő vezetéssel többet árthat, mint használhat. Általánosságban érvényesnek tartom azt, hogy az önkutatás, a tudatfeltárás útján válasszuk azokat a módszereket, melyekre intuitív, belső hangunk, a lelkünk hangja indít minket, és nem a ráció okfejtése. A tudat feltárásának útján a legbiztosabb kéz, a legmegbízhatóbb hang az az intuíció, a lélek megérzésének hangja, mely akkor tud tisztán megszólalni bennünk, ha képesek vagyunk az elménk zajgását elcsitítani, megszüntetni, kikapcsolni önmagunkban.

The following two tabs change content below.

• A Szerzőről
• Legutóbbi bejegyzések

FJT

Az oldalon található gondolatok mellőznek mindennemű konvencionalitást, ezért bárki olvassa őket, kérem tartsa szem előtt, hogy kinek nem inge ne vegye magára, kinek nem dolga ne járjon utána és fordítva. Írójuk nem tagja semmilyen földi szerveződésnek, vallásnak vagy spirituális irányzatnak, sem a materialista-tudományos sem a vallásos-spirituális világképet nem vallja magáénak, közléseit nem bennük értelmezi. Igyekszik ama nézőpont megjelenítésére, mely érzékeli mindkét világképet, ám valósága nem reked meg egyikben sem, hanem - azt magában foglalva de mégis meghaladva - egy teljesebb valóságkép közvetítését kísérli meg. Bármilyen esetleges áthallás, egybecsengés, más létező gondolati építményekkel nem szándékos, pusztán egy adott logikai fonál, intuitív valóságkép megjelenítésének eredménye.

Latest posts by FJT (see all)

• Túl a vízen - 2019. február 7. csütörtök
• A szolipszizmus zsákutcája - 2018. december 11. kedd
• Metafizika - 2018. december 8. szombat
• A csapda - 2018. november 23. péntek
• A kEGYelem VALÓsága - 2018. november 15. csütörtök