A materializmus egy tudatforma, melyben a végtelen, EGYetemes ŐS-Tudat az érzékekkel tapasztalható fizikai, anyagi lét önabszolutizáló kizárólagosságának az illúziójába zárkózik. Az anyagtudatú ember tudatilag teljesen leválik arról az ősvalóság-látásról, melyben a létezés egyetlen összefüggő, tudati mezőként létezik, és ennek az ős valóságnak, ennek az egyetlen, egyetemes, mindenben jelenlévő, mindenben megnyilvánuló, és minden valóság Forrását képező ős lényegiségnek a neve: Szellem.
A mai kor materialista paradigmájában létrejött tudományos-materialista világképben a Szellem metafizikai értelmezése hiányos, töredékes, olyannyira végzetesen, hogy valójában a tudományok semmi mást nem tesznek, mint a metafizikai értelemben vett Szellemnek pusztán a legvékonyabb héját tapintják: az anyagi kivetülést. Amikor elvész annak a tudása, hogy az anyagi lét valójában micsoda, akkor az emberi tudatokban olyan tudati vákuum keletkezik, melyet olyan különféle, mesterséges tartalmakkal lehet feltölteni, melyek mentén a fizikai valóság az egyetlen evidenciává válik, és maga a fizikai valóság válik minden létezés forrásává, a Szellem valósága pedig másodlagos, esetleges, szimbolikus, képletes valamivé degradálódik.
A fenti megállapítások a mai korszakra nézve igen súlyos következményekkel járnak. A „semmi sem az aminek látszik” közhelyszerűen hathat, de tökéletesen lefedi azt, amiben a mai kor emberisége a fentiek következtében létezni kényszerül. Mielőtt részleteibe menően kibontanám a fenti esszenciális megállapításokat, egy valamit tisztázni szeretnék. Ezen írásban nem kritikát kívánok megfogalmazni egyedi szinten a materialista emberre, hanem magát a materializmust mint jelenséget, és annak létezésének okait próbálom megvilágítani. Világosan látni szükséges ugyanakkor azt, hogy jelenleg a magukat vallásosnak vagy újabban spirituálisnak nevező emberek javarésze ugyanezen a fent leírt materialista tudatformán keresztül tekint a valóságra, magyarán az anyagi létnek gondolja az esetleges kiterjesztéseként el a szellemi létet, és nem fordítva. Ebből pedig súlyos tévedések származnak, és tapasztalataim szerint a mai korban ezen tévedések dominálják az úgynevezett vallásos-spirituális szellemi terek javarészét. Hogy ez jó-e vagy rossz-e erről az egyén szintjére bontva semmiképp sem mondanék ítéletet, ezen írás célja sokkal inkább az, hogy felmutassam, a mostani állapotok nem feltétlenül nevezhetőek természetesnek, és nem is maguktól jöttek vélhetően létre, hanem egy olyan szellemi erőtér következetes munkálkodásának és tervszerű, világkorszakot átölelő tervezésének a következtében, melyben az emberi szellem felemelkedéseként prezentált történelem valójában nem más, mint az emberi faj egyre mélyebbre süllyedése az anyagtudatú létbe. Ennek a valódi szellemi látását vesztett emberiségnek pedig már nem képessége az ideák látása, márpedig csak az ideák tisztaságával való szembesülésben tárulhat fel a mai kor hamis szemlélete, melynek következménye az a szellemi-lelki pusztulás, melynek legalsó, megszilárdult jelenségi szintjeként az anyagi világunk pusztulása és egyre fokozottabb tempóban történő leépülése, dezintegrációja megnyilvánul.
Amikor a farok kezdi el csóválni a kutyát, akkor bármi lehetséges. Akkor az ember embernek farkasává válik, környezetében nem önmaga szellemét-lelkét látja, hanem pusztán csak egy tőle különvált, elszakadt, független valamit, amit kénye-kedve szerint használhat, kihasználhat és pusztíthat. Az anyagtudatba való bezárulás egy olyan állapota a tudatnak, mely megtestesülésünkkor szükségszerű, törvényszerű. Ami sem nem szükségszerű sem nem törvényszerű az viszont az anyagtudatban való megragadás, melynek következményeképpen elindulnak olyan öngerjesztő folyamatok, melyek örvényszerűen húzzák egyre mélyebbre és mélyebbre az emberi szellemet és lelket.
Tisztán és világosan szeretném kifejteni, hogy anyagi valóság, anyagi világ, és maga az a lényegiség, szubsztancia amit a mai kor embere primér valóságnak hisz, nem létezik mint önmagától, önmagában létező valóság. A mai kor tudományos-materialista világképében kondicionálódott emberi tudat és elme azt hiszi, hogy az anyag önálló lényegiségként, önmagától fogva létezik. Az anyag és az anyagi lét egy tudatállapot, melyben a szellemi valóság fizikai, anyagi valóságként, érzékszervek által megtapasztalhatóvá lesz. Egyetlen kvark, egyetlen atom vagy molekula sem létezik, melynek valódi lényege, valódi forrása nem az a végtelen szellem és intelligencia, mely anyagnak nevezett tudati valóság formájában ölt testet.
A Szellem nem megtestesül az anyagban – mivel eleve nincs anyag szellem nélkül, így önmagán kívül nincs miben megtestesülnie – hanem képes Anyagként megnyilvánulni. A fizikai valóságot önálló és önmagától létezőnek érzékelő anyagtudatú ember gondolja csak azt, hogy az anyag valamiféle önszerveződésének okaként, a valóságban egyszer csak magától megjelenik az élet, benne az intelligencia, vagy az amit szellemnek nevez. Ez az anyagcentrikus felfogás sikeresen megfertőzte a vallások javarészét és sok mai, modern, magát spirituális címkével hirdető szemlélet is ennek a látásmódnak a csapdájában vergődik. Mi is akkor az, amit én szellemnek és mi az amit anyagnak nevezek?
Szellemnek nevezem azt az ŐS-Valóságot, mely túl a kauzalitás tér-idő kontinuumán, de azt is magában foglalva, minden potencialitás és minden kibomlott, megvalósult potencialitás, valóság teljessége. A szellem valósága magában foglalja minden létezés szellemi, formai, minőségi ős mintázatát, információját, melyet lényegiségekként ismerhetünk meg. Az ideák, magyarul szellemi ŐS-KÉPek azok a tiszta, tökéletes információs, szellemi ős-mátrixok, ős-szülők, melyek minden potenciális létezést magukban hordoznak. Ez a tisztán szellemi ős-valóság képes bármilyen formát ölteni, abban kifejeződni, abban konkréttá válni. Az anyagi létezés a szellemi lét megnyilvánulási formája. A szellem azért sem tud megtestesülni valamiféle eleve, önmagától és önmagában létező anyagban, mivel bármi, amit az emberi tudat, az emberi lény érzékszervi valóságában megtapasztalni képes, az valójában nem más, mint az EGYetemes elme által kivetített, megnyilvánított tudati valóság. Az anyagi valóság tehát a szellemi valóság egy nem szükségszerűen létező aspektusa. Azért nem szükségszerűen létező, mert az a szellemi ős-való, mely képes a az emberi tudaton belül anyagi valóságként testet ölteni, az képes nem csak az emberi érzékszervek érzékelési szintjére hangolt, fizikainak nevezett tudati valóságokat létrehozni, hanem egész más jellegű, kevésbé vagy egyáltalán nem anyagi aspektusú valóságot, létezési formákat.
A szellem természetének jobb megértéséhez vizsgáljuk meg ezt a magyar szótövet: Szellem = Sz, Sze, Szel, Szel(l)e, Szel(l)em (a szellőből). Itt az utolsó két elágazásánál ennek a szóbokornak meg is állhatunk. Ezekben minden benne van ami a megértéshez szükséges. A szél mint szellő, vagyis megfoghatatlan, légies, mely akkor él, ha mozgásban van. De mi is van mozgásban a szélben? Hát a levegő, a szél ugyanis egy erő, mely a levegőt mozgásra készteti, általa és benne megnyilvánul. A szellem ilyen értelemben egyszerre maga az erő, ami a levegőt mozgásba hozza és mozgásban tartja és maga a szél is. A szellemnek ahhoz, hogy önmagát az EGYből megnyilváníthassa, polarizálódnia kell, ennek a polarizációnak az eredménye az a végtelen tér, melynek egyik pontja a tiszta szellemi ős-valóság, és a másik az ennek a szellemi valóságnak az általunk érzékszervi-tudati valóságként fizikainak, anyaginak nevezett megnyilvánulási formája. A szellem egyszerre tartalom és egyszerre forma. Egyszerre tartalmazza az anyagi létet, és amikor anyagként megnyilvánul, akkor egyszerre saját MAGából, saját MAGában ölt formát. Ezért téves az a megközelítés, hogy a szellem az anyagban ölt testet, mivel a fentiekből világossá válik, hogy a szellem az egyedüli ős-lényegiség, mely mindent magában hordoz, és amin kívül nem létezik semmi, így anyag sem. Amit tehát az emberi érzékszervek anyagi valóságként ismernek, az pusztán a szellem olyan megnyilvánulási formája, mely nem a szellemtől elkülönült, függetlenül létező lényegiség, hanem abban, abból megnyilvánuló forma, miként a levegő megnyilvánul a szélben. A levegő pedig a lélek analógiája, és itt kapcsolódik össze a szellem a lélekkel, ugyanis a szellem és a lélek nem csak az emberi lényben nem létezik elkülönülve, de a létezés ős Forrásában, az ŐS-Tudatban, a Szabadságban és a Szeretetben sem. A Lélek és a Szellem egymásban él, a Lélek az a levegő, mely a Szellem szelében mozgásba lendül, és az EGYetemes, teremtő elmében világokat teremt, mely világok valójában csak a Tudat által képesek létükre ébredni. A teremtés minden megnyilvánult valósága, világa, szintje tehát olyan szellemi valóság, mely az ŐS-Tudatból forrásozik, a Szellemben létezik, él, bomlik ki, az EGYetemes tudat által vetítődik ki, és a Lélek által az egyéni emberi tudatokba zárult valóságként tapasztalható, élhető meg.
A fenti kifejtésből érthetővé válhat az, hogy az ŐS-Tudat, a Szabadság és a Szeretet az az Ős-Valóság, mely Szelleme a potenciálisan végtelen számú valóságok teremtésében és teremtődésében Lelkesül. Az anyagi, érzéki valóság az a tudatforma, melybe az emberi tudat bezárul megtestesülésekor. Az anyagi, érzéki valóságba való bezárultságból az emberi tudat a lélek megélései által ismét képessé válhat annak a felismerésére, hogy az anyagi lét pusztán tudati valóság, és csak mint a szellemi valóság megnyilvánulási formája létezik. Az anyagi valóság nem más, mint tudati kivetülés, melyben a Szellem anyagi természeteként jelenik meg az a fizikai valóság, amit ma primér valóságként ismer a legtöbb ember. Valójában az ilyetén módon primér valóságnak nevezett anyagi valóság csak az érzékszervek által megtévesztett emberi tudat számára elsődleges. Az EGY és EGYetlen valóság, mely ilyen értelemben primérnek nevezhető az tisztán szellemi.
Látni és nem csak szemlélni, minden létező lényegét – a maga legtisztább valóságában – csak a Szív által, a LÉLEK képes. Az emberi Szív, az emberi lény valódi középpontja, mely szállása, fizikai értelemben véve a lakhelye a Léleknek. A szív az érzés, a valódi, tiszta látásra képes Lélek otthona, ezért minden emberi lény látásának tisztasága, Szívének tisztaságának a függvénye. Csak a félelmektől, alantas, állatias ösztönöktől, élet és létféltéstől, gyűlölettől és egyéb, szennyező dolgoktól megtisztult Lélek képes úgy felizzani, hogy eme szent, önátadó, belső izzás fényében láthatóvá váljon minden létezés egyetlen ős oka és valósága: a Szeretet. Csak az anyagi lét kizárólagosságának az illúziójától megszabadult, szent Tűzben újjászületett Lélek képes a Látásra, meglátni minden emberi lényben a KÖZ-ŐS Forrást, a Teremtőt, az Istent, a Teljességet.
A fentiekből a mai korban megnyilvánuló jelenségek érthetővé válhatnak. A jelen kort meghatározó materialista világkép az emberi lét legnagyobb, legsúlyosabb eltévelyedése. Ez egy megállapítás, nem ítélet, mert nem azt állítom, hogy valamilyen oknál fogva, minderre nincs szükség az Isteni Színjáték eme felvonásában, színében. Ahhoz viszont, hogy a mai korban lejátszódó jelenségek mögöttes okait megérthessük, elengedhetetlen, hogy tisztázzuk, a dolgok metafizikai valóságának összefüggéseit. A mai kor paradigmájának materialista világnézete, mely tudva vagy tudattalanul, de a vallásokban és sokszor a spirituálisnak hitt irányzatokban is jelen van, lehetetlenné teszi, hogy az ok-okozati rendszer feltárható legyen. Ha ugyanis az okozatot (anyagi lét, érzékszervi, relatív valóság) összekeverjük az okkal (szellemi lét, érzékeken túli, abszolút valóság) akkor minden a feje tetejére fog állni. Az álmot hisszük valóságnak, és a valóságot gondoljuk álomnak. Keressük a legkisebb elemi részecskét, amikor a valóságnak hitt álom végtelenségében ilyen nincs, és megtalálni ilyet nem is lehetséges. Nincs ugyanis olyan legkisebb elemi részecske, mely minden valóság így a benne anyagnak nevezett szellemi valóság megnyilvánulásának alap-építőköve. Minden létező, megnyilvánult és megnyilvánulatlan Forrása a Szellem, mely végtelen, örök, kezdet és vég nélkül Való, és nincs sem legkisebb sem legnagyobb egysége, mert egyetlen egysége van csupán, és az az EGY. Tisztában vagyok a fenti kijelentéseim súlyával, és azzal, hogy mindez alapjaiba kérdőjelezi meg a mai kor atomista világképét, melyet a materialista tudomány Arisztotelész nevéhez köt, mert általa lett bevezetve a mai kor paradigmájába ez a merőben materialista világkép, világértelmezés.
A ma nyugatinak címkézett szellemiségnek, gondolkodásnak és tudománynak a tisztán materialista bázisai már jó kétezer évvel ezelőtt kivehetőek voltak, és megelőzték a kereszténység szellemi, eszmei áramlatát. A keresztény teológiába az arisztotelészi logika integrálásának a nyomvonalán pedig Aquinói Szt. Tamás integrálta azt a materialista logikát, mely trójai falóként tátong a mai napig a kereszténység szellemi építményében. Ez a trójai faló nem más, mint annak az elfogadásának és beilleszthetőségének a lehetősége a keresztény teológiába, filozófiába és vallásba, hogy az anyag mint önálló lényegiség létezhet. Ez nem más, mint a materializmus házassága a kereszténységgel, melyből olyan életpusztító, életidegen ideológia fejlődhetett, amely erőszakos térítéssel karöltve, az utóbbi 1700 évben céltudatosan pusztított el, minden olyan ősi, EGYségtudatú, valós szellemi tartalmakat hordozó kultúrákat, melyek terjeszkedésének útjába kerültek. A mai globalizmus ideológiai bázisai a keresztény vallásban jól kivehetőek: nemzetek felettiség, internacionalizmus, tudatosan irányított világképformálás, propaganda és erőszakos térítés. Ugyanakkor szükséges feltárnunk azt a törvényszerűséget, hogy a jelenkor paradigmájának részeként a vallás és a tudomány egymástól szétszakadva de mindkét esetben szakralitás-pótlékként működteti, az ennek következtében végzetesen megosztott emberi tudatosságot. A vallások és a különböző spirituális irányzatok ugyanúgy, a materialista alapokon nyugvó jelenkori paradigma részeként léteznek, mint a jelenkor tudománya. Amikor a valós, spirituális tudás és az egzaktnak nevezett tudás szétválik, egymásnak ellentéteként definiálódik, abból vallás és tudomány lesz, melyben kibékíthetetlenül összetörik a világ EGYségének ősi evidenciája.
Az a tudomány, aminek alapjaiban hibás a valóságképe, alapjaiban hibás világképet képes kialakítani. Az ilyen, végzetesen hasadt világképben kondicionált emberi tudat önkéntelenül válik építőjévé egy alapjaiban életellenes paradigmának. Mai napig tartja magát az a nézet, hogy a kereszténység életigenlő eszme. Ez a fentiek tükrében sajnos nem állja meg a helyét. A jelenkor paradigmájának sokáig domináns szellemi, médiumképző erőtereként működő keresztény vallás, gyakorlatilag önmaga ellenfeleként kénytelen volt definiálni minden őt megelőző ősi szellemiséget, spiritualitást és vallást. A kereszténység mint vallás, és a benne foglalt, Jézus Krisztusnak tulajdonított EGYetemes szellemi útmutatások elkülönítése szükséges ahhoz, hogy megláthassuk, a kereszténység mint megvalósult vallás is, számtalan konfliktusba került saját prófétájának szellemiségével. Az észak, közép és délamerikai, az európai, az afrikai, indonéziai, indiai és ausztrál őskultúrák lerombolása, az erőszakos keresztény térítés mellékterméke, mely a mai hivatalos történelemszemléletben mint valamiféle kultúrdiadal van bemutatva, amikoris a primitívnek, barbárnak bélyegzett ősi, EGYségtudatú kultúráknak, a „szeretetvallás” és a civilizáció, később a tudományos-materializmus lett a helyükre illesztve. A másik fél nézőpontja érdemben pedig sehol nem jelenik meg, amely valószínűleg ennek az igazságnak pont az ellenkezője lenne.
Felvetődhet a kérdés, hogy az anyagtudatúság törvényszerűen együtt kell-e járjon a szellemi és spirituális hanyatlással tömeges szinten? Mi a biztosíték, hogy egy tágabb tudati érzékelésben megvalósuló létben, nem jelennek meg ugyanilyen vagy hasonló, pusztító emberi jelenségek? A válaszom az, hogy ugyanígy megjelenhetnek hasonló jelenségek, de kisebb eséllyel. Ennek elmélyültebb megértéséhez a jelenségi sorrendet meg kell cserélni, ugyanis egy EGYségtudatú kultúra szerves következménye annak, hogy a kultúrát létrehozó magasabb szellemi szint, képes a magasrendű ideák látására, közvetítésére és gyakorlatba való ültetésére azáltal, hogy nagyobb tömegeket az önmaga által megnyilvánított ideák médiumává képes tenni és nem fordítva. Vagyis nem a tömeg termeli ki magából az eszmét, ami által művelve lesz. Ez a téves felfogás a mai materialista szemlélet terméke, ami azt hirdeti – ezzel egybehangzóan – hogy a valóság a semmiből származó anyagból strukturálódik, és az idea az ebben megjelenő intelligencia absztrakciós képességének az eredménye. Ebben a gondolati modellben fogható meg a legjobban, a mai paradigma abszurditása, és életellenessége. A tudattalan soha nem fog akarat és intelligencia nélkül tudatossá szerveződni, egy halom téglát hiába dobálunk egymásra annak a reményében, hogy a tégla majd egyszer csak önmagától kitalálja, hogy neki spontán módon, házzá kell szerveződnie.
Spirituális berkekben van egy ezzel a materialista szemlélettel párhuzamos, azzal harmóniában élő szemlélet, mely az energiák bűvöletében él. Ez a magát modernnek tartó, többnyire ezoterikusnak kategorizáló, legtöbb mai, divatos, irányított spiritualitásban megjelenő szemlélet, az einsteini fizikai modell spirituális gúnyába bújtatott, de ugyanolyan materialista megközelítése. Einsteinből egyébként mesterségesen túldimenzionált mérföldkövet csináltak mind a tudomány, mind a vallások, spirituális irányzatok részére. Einstein (jelentése: egy kő, beszédes név) személyét a hivatalos tudomány tisztán materialista tudósként, a relativitás elmélet atyjakénti ikonként, a newtoni fizika világképének a meghaladójaként használja, amolyan mágikus IQ etalonnak. A modern tömegspiritualitás pedig folyamatosan Einsteintől származtatott, isten létét bizonygató mondásokkal árasztja el a híveit. Ez utóbbit a tudományos-materialisták bőszen tagadják, és pusztán Einstein személye mögé bújtatott ügyes, spiri propagandának bélyegzik. A lényeg, hogy bármi is legyen az igazság Einstein személyével kapcsolatban, a fő az, hogy mindenki a maga hitét igyekszik alátámasztani a személyével, és csak igen keveseket érdekel, hogy ez is, mint annyi más egy tudatosan gerjesztett jelenség, melynek a célja az emberi tudat megosztása, és anyagba ragasztása. Hogyan?
Az anyag energia – szól leegyszeűsítve a relativitás elmélet lényege. Ezzel eddig semmi gond, de nem mindegy a sorrend. Amint ugyanis a szellem az egyetlen valóság, úgy az anyag felé az erőn, vagyis az energián át vezet az út. Magyarán az anyag a szellemben létező erő akaratából létező valóság, és nem fordítva. Végképp nem léteznek olyan energiák, melyek csak úgy vannak, és ok, okozó akarat nélkül léteznek. Itt lehet lerántani a leplet azokról a spirituális elképzelésekről, melyek középpontjában valamiféle misztikus, mágikus, önmagukban és önmaguktól létező energiákba vetett hitek állnak. Energiák, melyek személytelenek, és különböző módon lehet hozzájuk férni, birtokolni vagy uralni őket. Fordítsuk le magyarra, és minden egyszerűbb lesz. Az energia erőt jelent. Létezhet-e erő, ami nem valamiből vagy valakiből származik? Honnan származnak az erők? Mi az erő végső oka, Forrása? Ki vagy mi ami, aki az erő MAGa? A fenti kifejtésben mindezt letisztáztuk: a Szellem, a Lélek. Tehát nincsenek különféle, önmaguktól létező erők – melyeket ma olyan divatos hangoztatni – csak Erő van. Minden létező egy és egyetlen erőt használ, és ez az EGY ereje, evvel az erővel teremtünk, szeretünk, pusztítunk vagy ölünk egyszerre. Az erőt megtanulni uralni, és szándék szerint használni pedig mágia, melynek teremtési és teremtődési minőségét a szándék, a szív minősége határozza meg. A régebbi korok emberének szellemekbe, pontosabban szellemiségekbe vetett hitének torz, ezoterikusnak mondott karikatúrája ez a jelenlegi erő-hit. Szellemiségek ugyanis léteznek, és az ideák szintjén jól megkülönböztethetően, de ezek nem önmagukban, önmaguktól létező energiák, erőterek. A régi korok embere sokkal közelebb volt a valóság látásához, amikor úgymond megszemélyesítve, vagy a természet erőiben ezeket tisztelte. Ez nem bálványimádás volt, amint a keresztény szemlélet ezt buzgón hirdette, hanem mély, bensőséges szakrális kapcsolat, egybefonódás a léttel.
Összefoglalva, az emberi tudat megrekedése az érzéki valóság szintjén, olyan valóságteremtő mechanizmusokat indít el, melyben a valóság értelmeződése megfordítódik. A másodlagos, okozati valóság kerül az elsődleges helyére, és az okozatot képzeljük oknak, okozónak. A valóság, – mint kiterjedt tudattér – megértése és értelmezhetősége beszűkül és ebben a beszűkültségében végtelenül elaprózódik. (Lásd atomista szemlélet, legkisebb elemi részecske keresése.) Egyre bonyolultabb és egyre elvontabb látszatvilágok születnek, melyekben egyre jelentéktelenebbé válik maga az ember. (Lásd virtualizálódás, virtuális valóságok, virtuálisan virtuális valóságok stb.) Mivel a tudat a Létben létrejövő Életnek a látszat-héját (a szellemi valóság anyag-természetét) azonosítja magával a létezésnek a teljességével, ezért megfosztja magát a tudat vertikális kiterjedésének az útjának a tudásától, tudatosításától, így a Lélek önmaga ösztönös vágyát – mely erre irányulna – csak és kizárólagosan a horizontális létsíkon teljesítheti be. (Szükséges kapcsolódó írás: A kereszt, az Örökkévaló iránytűje, Istenember). Ennek eredményeként az ember – elmélyülve az anyagtudatban – egyre sokrétűbb, bonyolultabb és összetettebb anyagi kultúrát hoz létre, melyben egyre jobban eltávolodik önmaga forrásától, és a Szellem, a Lélek szakrális értelmezhetősége kikerül a kultúra művelési centrumából. A materialista szemlélet a szellem fogalma alatt már pusztán intellektust, és intellektuálisan megközelíthető, értelmezhető, konkrét, egzakt módon meghatározható tartalmakat ért, az ősképekben foglalt, abszolút szellemi minőségek helyére pedig relatív, önkényes módon rangsorolt szellemi minőségeket helyez.
A Szellem számára az anyagi létezés lehetősége nem cél, hanem szent eszköz arra, hogy az emberként a véges anyagtudatba zárult isteni ŐS-Tudat és Lélek, saját végtelenségének és istenségének tudatára ébredjen, üdvözüljön. Az anyagtudatba záródás öncélúvá válása a materializmus, mely nem más, mint az anyagtudatú ember, önmaga hamis tudatában történő bolyongásának a története. Izgalmas fejezet, de tévedés lenne azt hinni, hogy ez az emberi meg- és felvilágosodás diadalmenete. A materializmus – mint alkalmazott, kiterjesztett létfilozófia – a világ deszakralizálódásának és ellélektelenedésének a drámája, melyben a Köz-ŐSt nem ismerve, az egyéni, egyedi, individuális ének hősiesen, minden erejüket latba vetve keresik, vagy feledni igyekeznek az Utat, mely az örök Igazságra és Életre vezet.
Függelék:
Az alábbiakban pár példában szemléltetem, miként deszakralizálódnak az ideák a materialista szemlélet mindennapi, programozott valóságában:
Szeretet = ösztön, irracionális viselkedés, mely érdeknélküli változatban, a fajfenntartási versenyben egyértelmű hátrányokkal jár másokkal szemben, az egyedre nézve.
Szerelem = kémiai, biokémiai folyamatok összessége, mely irracionális viselkedést eredményez, átmeneti elmezavar, célja a fajfenntartás szempontjából érdemleges.
A Szerelem kifejeződése és beteljesedése = szex, fajfenntartási ösztön, mely, érzelemmentesen is gyakorolható tornagyakorlatok összessége.
Lélek = vallásos tévképzet, melynek tudományosan nincs bizonyítva a létezése.
Emberi Lény = Homo Sapiens Sapiens, véletlenül élőlénnyé evolválódott anyaghalmaz, biológiai gépezet, mely önmagát a legintelligensebbnek tartó főemlős, kvázi csúcsmajomfaj, avagy Isten majma, majmok istene. (A Majmok szerint – akiknek életterével együtt önmagát is folyamatosan pusztítja – az emberi intelligencia kérdéses, létezése további kutatást, bizonyítást igényel.)
A sor végtelen, de az én írásom véges. Hogy mi a materializmus kissé fanyar, ironikus szemléletben? A materializmus átmeneti tudatzavar, mely végül mindenképpen megszűnik a halálban bekövetkező tudati ébredésben.
Az írásban Chen Wenling God of Materialism című kiállításából származó képek vannak.
Latest posts by FJT (see all)
- Túl a vízen - 2019. február 7. csütörtök
- A szolipszizmus zsákutcája - 2018. december 11. kedd
- Metafizika - 2018. december 8. szombat
- A csapda - 2018. november 23. péntek
- A kEGYelem VALÓsága - 2018. november 15. csütörtök
