A kötelező oktatás abszurditása

Közzétéve Szerző:

Egy pusztulásnak indult kultúra – mint amilyen a mai globális kultúra is – több ismertetőjeggyel rendelkezik. Most egyetlen fontos területet vizsgálnék meg, a teljesség igénye nélkül, és ez pedig az oktatás intézménye. Amilyen az oktatás minősége, olyan egy társadalom minősége, és amilyen egy társadalom össztudásának minősége, valós tudáshoz, életközpontú kultúrához való viszonyulása, annak a függvénye annak virágzása vagy hanyatlása majd pusztulása.

A kötelező oktatás bevezetése a felvilágosodás eszmevilágának a hozománya. A tudományos-materialista világkép előretörölésével ugyanis az egyre erőteljesebben szerephez jutó közoktatás centrális fontosságú hatalmi-ideológiai pillérré vált. A világkép formálásában addig szinte kizárólagosan meghatározó szerepet betöltő vallás(ok) szerepe ezzel párhuzamosan meggyengült, és lassan észrevétlenül az emberiség a totális profanitásba süllyedt. (Európában majd innen szétterjedve a világ többi részére a keresztény vallások megjelenésese már eleve az emberiségnek a deszakralizált világkorszakba való lépését jelentette, hiszen a vallásban a szent fogalma a teremtett világ valóságától elkülönülten jelenik meg.) Ennek a már erősen profanizálódott illetve deszakralizált világképnek adta meg a kegyelemdöfést a tudományos-materializmus, mely világkép immár a kötelező oktatás szintjére emelve egyre inkább kizárólagosságra, majd egyeduralomra törekedett. Ma már elmondhatjuk, hogy az emberi társadalmak túlnyomó többségében az emberek világképét a kötelező oktatás adja meg, ezen belül pedig a tudományos-materializmus egyeduralkodóvá lett.

Amint egykoron a vallásos világkép úgy jelenleg a tudományos világkép ugyanannak a paradigmának az édes gyermeke, és bár egyik a másiknak látszólagos ellentéte, valójában mindkettő ugyanannak a paradigmának a két ellenpólusa, mely egymást egészíti ki. Mindkettő egy szemléletmód a világunkban létező valóság megközelítésében. Nem jobb vagy rosszabb, hanem más. Nem könnyű ugyanakkor ennek az észlelése, és ezzel párhuzamosan annak a meglátása, hogy egyik világkép sem teljes, hanem mindkettő komoly hiányosságokkal küzd, melynek kielemzésére most nem térhetek ki. A kötelező oktatás szempontjából viszont azért fontos ennek megjegyzése, mivel jelenleg a tudományos-materialista világkép – amely önmagát abszolutizálva minden világkép legfejlettebbjének igyekszik prezentálni – pontosan a kötelező oktatást választotta ki jól definiálható hatalmi érdekek irányítása mentén arra, hogy önön eszmeiségét az emberek fejébe kéretlenül, de leginkább erőszakkal beültesse. (Régen ugyanezt tette a vallás a kötelező hitoktatással, vasárnapi istentisztelettel stb.)

A kötelező oktatással több probléma is adódik. Egyrészt annak kötelező voltából fakadó kényszerítő, erőszakos, törvényi és jogi háttérrel megtámogatott jellege, mely nincs tekintettel sem az emberi szabadsággyakorlásra, sem a szülői felügyeletgyakorlásra, másrészt az, hogy valójában nem oktatás, vagyis valós tudásátadás zajlik, sokkal inkább idomítás, konicinálás, és egy olyan gondolkodni képtelen, a mindenkori hatalom számára nyersanyagként szolgáló társadalmi építőkő-gyártás, melyből kiszolgáltatott, lélektelen, identitástudat zavarral küzdő társadalmak hozhatóak létre. Cui prodest? Hangsúlyozni szeretném, hogy nem oktatás ellenes nézőpontot szándékszom megjeleníteni, hanem feltárni azokat a belső ellentéteket, melyeket a kötelező oktatás rejt magában, és ami miatt valós tudás több okból sem jut az emberek kezébe.

Tisztázni kellene ezen a ponton a tudás fogalmát. Mit nevezhetünk tudásnak? Átadható-e a tudás a mai elképzelések szerint, vagy mindaz amit ma tudás néven kapnak az emberek az csupán a tudás illúziója? Létezik-e abszolút tudás és az átadható-e?

A tudásról többnyire igen különböző meghatározások vannak forgalomban. Mind a filozófia mind az ismeretelmélet próbálkozásokat tett a tudás meghatározására, de jelen írásomban egyiket sem szándékszom kiindulópontként használni. Megkísérlem helyette a saját tudásértelmezésem létrehozását.

Tudás alatt azon elméleti és tapasztalati ismeretek összességét értem, melyek birtokosa a benne foglalt összefüggések teljességének ismeretében képes tudatos tervezésre és megvalósításra.

  • Nem különíteném semmiképp sem el az elméleti és a gyakorlati tudást, mert a tudás teljessége mindkettőt önmagában kell foglalja ahhoz, hogy a fenti definíció működhessen. Az információ önmagában nem tudás az én értelmezésemben, de a tudás ugyanakkor tartalmazza azt az információt, mely a gyakorlatban tökéletesen működőképes.
  • Ha például valamiről tudomást szerzek, az nem jelenti azt, hogy tudást szereztem. Ezért is különül el nyelvünkben a tudomás és a tudás. A tudomás és az információ között hasonlóságot vélek felfedezni, amint az információ önmagában még nem tudás de a tudás mása, hordozója, úgy a tudomás lehet a tudás mása hordozója. Információ birtokába jutni tehát nem jelenti azt, hogy tudok valamit. Elméleti szinten sem.

Egyedül az információ az ami átadható. Valós tudáshoz beavatás és beavatódás vezet. A beavató lehet konkrét mester, aki a tudással rendelkezik, lehet elméleti-gyakorlati felismerések láncolatának következménye. (lásd hályogkovács pld.)

Abszolút tudás létezik. Az abszolút tudás viszont nem birtokolható emberi minőségben. Az emberi lény pusztán az abszolút tudás darabjainak a megismerésérére képes (relatív tudás). Az abszolút tudás birtokosa az Isten.

Napjainkban a tudás fogalma teljesen relatív értelmezéseket nyert, a legnagyobb fogalmi zavar pedig az, hogy a megszerzett információt nevezik többnyire tudásnak. Ebből következően a tudás átadásának két útja jött létre.

1. A tudás átadásának illuzórikus útja:

  • Színlelt beavatás, mely alatt gyakorlati megtapasztalás (megélés, átélés) által meg nem próbált információ kerül átadásra. Az információ nagy része soha nem kerül gyakorlati átültetésre, annál is inkább mivel sok esetben az információ a tudással tévesen kerül azonosításra a befogadóban, így igény sem merül fel annak gyakorlati megtapasztalására.
  • Ma a nyilvános iskolák, egyetemek és egyéb tanügyi intézmények nagy része zömében teljesen a gyakorlati valóságtól idegen és független információtömeget ad az oktatásnak nevezett folyamat keretében. Az oktatók nagy része ugyanúgy sok esetben nem rendelkezik konkrét gyakorlati tapasztalattal, beavatással az általa továbbadott diszciplínák területén. Ez nem jelenti azt, hogy minden átadott információ hamis, használhatatlan, vagy feltétlenül manipulatív szándékú, pusztán csak azt, hogy a ma a közoktatásban jelenlévő „beavató mesterek” túlnyomó többsége pusztán intellektuális képességeinek köszönhetően jut olyan pozícióba, hogy információkat adhasson át, és nem az általuk egyénileg is megtapasztalt konkrét tudás által.
  • Ennek a rendszernek több veszélye is ismert, melyek között kiemelendő az, hogy az oktatás kvantitatív jellege miatt a mester és a tanítvány között érdemi, kvalitatív kapcsolat többnyire nem alakul(hat) ki, az ismeretek többsége többnyire teljesen elméleti, valóságidegen, relatív, sokszor hipotetikus, önabszolutizáló, ami miatt a valós beavatás-beavatódás nem jöhet lére.

2. A tudás átadásának valós útja:

  • Beavatás, beavatódás ami nem más mint megtapasztalt, átélt, személyesen megszerzett tudás melytől elválaszthatatlan a valós, gyakorlati alkalmazásnak a képessége. A beavatást maga is beavatott és beavatódott mester végzi, mely a tanítványait maga választja ki annak a felsőbbrendű cél érdekében, hogy az általa birtokolt tudást az arra legmegfelelőbb, arra legrátermettebb tanítvány vihesse tovább. A protekcionizmus valós tudást hordozó mester esetében a beavatás valós rendjénél fogva kizárt, mert ez a tudás megsemmisüléséhez vezet.
  • A valós tudás minden esetben konkrét, egyénileg megtapasztalt, gyakorlatban megpróbált ismeretet jelent.
  • Egy gyermek, ifjú számára a legelső beavató mestert a szülő kellene megtestesítse, mivel a szülő az aki valódi, használható tudásokba legelsőként avatja be.

A fentiek alapján mindenki elgondolkozhat, hogy a jelenlegi oktatásügyi rendszerben melyik út működik és saját tapasztalataival összevetheti a tapasztalt eredményeket. Az én meglátásaim a következőek:

  • az átadott információtömeg növekedésével egyenes arányban nő annak az esélye, hogy mire egy iskolát valaki elvégez, az információ nagy része már relativitásánál fogva értéktelenné válik
  • a valódi megélt, kipróbált tudás többnyire fordítottan arányos az átadott információ mennyiségével
  • az oktatás mivel jellegénél fogva személytelen és az uniformizálásra törekszik, így az oktatás szereplői közül mindenki előnytelen helyzetbe kerül. (különböző képességű és szellemi igényű gyerekek egy közegben való oktatása az oktatás differenciálatlansága miatt katasztrofális eredményekhez vezet)
  • egyre növekvő információtömeg rázúdítása az oktatottakra, a tanidő egyre ésszerűtlenebb növekedése, melynek tört része alatt lényegesen több és gyakorlatilag használható tudásra lehetne az oktatottakat rávezetni
  • egyoldalú tudományos-materialista világkép sulykolása, erőltetése
  • nem képességalapú, nem egyénre szabott, nem differenciált az oktatási rendszer
  • az oktatás középpontjában nem a kritikus, logikán alapuló gondolkozás fejlesztése áll, mely képesség a tudás megszerzésének alap feltétele
  • az értelmi képességek fejlesztése háttérbe van szorítva
  • a túlzottan egyoldalúan „bal agyféltekés”, verseny orientált gondolkozásmód promoválása kiegyensúlyozatlan, személyiségükben fejletlen egyedeket eredményez
  • a racionalitás teljes dominanciája az intuíció kárára, a bal és a jobb agyféltekés tevékenységek harmonizálásának hiánya

tabla

Következtetések:

A kötelező oktatásnak a mai formában, amikor egyes országokban például 8, másokban 12 év van kötelezővé téve, a fiatal legkritikusabb életperiódusa válik egy lelketlen rendszer áldozatává. Ez a rendszer nincs tekintettel a valós igényekre és képességekre, és súlyos károkat okoz magában az emberi lényben. Nagy hibája továbbá az, hogy kényszeríti a fiatalokat arra, amire a legtöbbjüknek a valós tehetségeik kibontakoztatásához valójában semmi szükségük sem lenne: hatalmas mennyiségű információ emésztetlen visszaadására, mely nem nevezhető tanulásnak, és melynek eredményeképpen egy fiatal 12 év oktatás után minimális valós, használható tudással hagyja el az iskolák padjait. Áldozatául esik ennek az esztelen és önkényes rendszernek a fiatalok teljes gyermekkora, mely valójában a játszva történő tudásszerzés, a fizikai testgyakorlás, és a valósággal való érintkezés ingerdús közegében kellene teljen. Közrejátszik ugyanakkor a mai társadalmak katasztrofális állapota, ahol a szülőknek lassan minimális ideje jut a saját gyermekeikre, így mind a nevelés, mind az oktatás állami feladattá válik. A fiatalt tehát nem természetes közege a családja, hanem egy arctalan rendszer, az oktatásügynek nevezett intézmény neveli fel.

A kötelező oktatás másik árnyoldala a tanítói, tanári pálya hatalmas mértékű inflálódása, mely több tényező eredménye. A hanyatló, laza, emberellenes közerkölcsök a tanároknak mind a tekintélyét, mind az oktatásban, fegyelmezésben felhasználható eszköztárát nevetségesen alacsony szintre degradálta. Feltevődik az igazi kérdés: a kötelező oktatás kinek az érdeke? Kinek az érdeke, hogy rákényszerítsenek hatalmas tömegeket arra, hogy fiatalságukat iskolák padjaiban töltsék el kényszercselekvésekkel, mikor ezen idő alatt valós tudáshoz nem juthatnak a rendszer abszurd működésének következtében? Mire való ez az irreálisan hosszú időszak, aminek lerövidítése mindenkinek sokkal előnyösebb lehetne, ha még egyáltalán a kötelező oktatás kereteiben gondolkozna egy értelmes ember? Szükséges-e egyáltalán a kötelező oktatás ebben a formában, és ha nem mi lenne a legideálisabb helyette ahhoz, hogy valós tudáshoz juthassanak azok, akik szükségét érzik ennek?

Véleményem szerint a kötelező oktatás összességében véve hatalmas embertömegek életét veszi el feleslegesen életük legfogékonyabb periódusában. A kötelező volta semmiképp nem összemberi érdek, sokkal inkább hatalmi, manipulációs, ember és világkép formáló érdek. A szálak a háttérben keresendőek, itt most ennél mélyebbre menni eme írás keretébe nem lehetséges. Annak a hamis egyenlőségi eszmének a terméke ez, amely nem veszi figyelembe azt, hogy teljesen különböző minden ember lelki-szellemi igénye és képessége, ezért bármiféle uniformizálás erőszakos megkísérlése merénylet az emberi szabad akarat ellen. Minden szülő saját gyermeke felett gyakorolható felügyeleti jogát is semmibe veszi ugyanakkor, mert a szülő kezéből kiveszi a döntés eszközét arra vonatkozóan, hogy szeretné-e egyáltalán beadni az oktatásba a gyermekét vagy sem. Ez a szülő kiskorúként való kezelése a hatalom észéről.

 

Lehetséges megoldások:

Ha kötelező oktatásban gondolkozunk, akkor a kötelezővé tehető évek számát maximálisan négy-hat (4-6) évben határoznám meg. Ez idő alatt alap és hasznos tudást, de főleg gondolkozni tanulást kellene játszva elsajátíttatni a gyermekekkel. Szerves tudás elsajátítása lenne a cél. Alap képzés lenne ez, mely után már a további képzés nem lenne semmiképp kötelező. Ezután minden gyermek a szülővel közösen döntve határozhatná el, milyen képességeinek és vágyainak megfelelő oktatást szeretne. A kötelező érettségit el kellene törölni, semmiképpen sem kellene feltétele legyen bármilyen jellegű munkavégzésnek.

Így a gyermekkor nagy része nem nyomasztó, teljesítményorientált közegben telne el, ami javarészt megalapozza azokat a későbbi személyiségfejlődési problémákat, mellyel az ifjú küzdeni lesz kénytelen az elszenvedett traumák következtében. Az oktatásban a gyakorlati jelleg kellene előtérbe kerüljön az élettelen információközpontú, teljesítményorientált megközelítés helyett. A versenyszellem helyett a valódi közösségi szelem előtérbe helyezése, olyan játékokon keresztül, melyek által az ifjú ráérezhet arra, hogy a közös játék, az egészséges vetélkedésben történő megmérettetés mindenki gazdagodására és egymás fejlődésére szolgál. (Hunor-Magor szemlélet) Így mindenkinek a képességei úgy kerülhetnek mindenki számára jól láthatóan az előtérbe, hogy megérthessék, mindenki értéket képvisel, és az igazi erő, az igazi termékeny és termékenyítő kreatív szellem csak a közösségen belül tapasztalható meg. Ez ugyanakkor lehetőséget nyújt egymás MÁS-ságának a valódi megismerésére és tiszteletére, mivel így mindenki képes felfedezni a másikban rejlő EGY-ÉNi értéket és megérezni, megtapasztalni az erőt a valódi emberi sokszínűségben. A mai oktatás ennek a szöges ellentéte, mely érzelemmentes, kritikus gondolkodásra és valódi termékeny, közösségi életre nem alkalmas biorobot-embereket próbál faragni az uniformizálás eszközeivel az ifjakból.

A legideálisabb állapot azonban a kötelező oktatás törvényileg kötelező mivoltának azonnali megszüntetése lenne, hogy minden szülő maga dönthessen, maga tanítja a fentebb vázolt alapismeretekre a gyermekét, vagy beadja valamilyen oktatási intézménybe. Erre azonban a mai kor még teljesen alkalmatlan, olyan mélyen van átitatva azzal a korszellemmel, mely a végeláthatatlan versengésben való részvételre kondicionálja a résztvevőket, így valójában a legtöbb résztvevőben (szülők) meg sem fordul a fenti választásnak elméleti lehetősége, sem annak igénye, mondván hogy nem fosztaná meg a gyermekét attól, hogy részt vehessen ebben a versengésben, melynek előszobája, előkészítője jelenleg a kötelező oktatás intézménye.

Írta: F.J.T.

oktatas

The following two tabs change content below.
FJT

FJT

Az oldalon található gondolatok mellőznek mindennemű konvencionalitást, ezért bárki olvassa őket, kérem tartsa szem előtt, hogy kinek nem inge ne vegye magára, kinek nem dolga ne járjon utána és fordítva. Írójuk nem tagja semmilyen földi szerveződésnek, vallásnak vagy spirituális irányzatnak, sem a materialista-tudományos sem a vallásos-spirituális világképet nem vallja magáénak, közléseit nem bennük értelmezi. Igyekszik ama nézőpont megjelenítésére, mely érzékeli mindkét világképet, ám valósága nem reked meg egyikben sem, hanem - azt magában foglalva de mégis meghaladva - egy teljesebb valóságkép közvetítését kísérli meg. Bármilyen esetleges áthallás, egybecsengés, más létező gondolati építményekkel nem szándékos, pusztán egy adott logikai fonál, intuitív valóságkép megjelenítésének eredménye.
FJT

Latest posts by FJT (see all)

32 hozzászólás a(z) “A kötelező oktatás abszurditása” bejegyzéshez

  1. Nekem mostanában sokat megfordult a fejemben, hogy magántanulóként fognak tanulni a gyerekeim. Utána néztem, hogy kell elindítani ezt a dolgot és nem is tűnt bonyolultnak. Majd az egyik pedagógus ismerősöm felhomályosított, hogy esélytelen az egész. Még ha pedagógus lennék sem kapnák rá engedélyt. Pedig valamit tennem kell, ez így nem maradhat. Eddig Waldorfosok voltak a gyerekeim – ami közelebb áll a normális oktatáshoz, mint az állami – de költözés miatt nem tudjuk megoldani továbbra, hogy abba a suliba járjanak. Így lettünk államisok. És azóta nincs olyan nap, hogy ne háborodnék fel valamin. Ma pl. pici lányomék MAGYAR NYELVTAN órán megtanulták a smilék fajtáit, és házi feladatként egy facebook beszélgetést kellett írniuk smilék használatával. Én nem akarom, hogy teljesen elhülyítsék a gyerekeimet. Valakinek van tapasztalata a magántanulósággal kapcsolatban? Vagy valamilyen használható javaslata?

    • Kedves Ancsapancsa!

      Megértem és átérzem a gondod. Azt kell mondjam, hogy sajnos erre a problémára nincs megoldás azon paradigmán belül, mely magát a problémát létrehozta. A rendszer az oktatás kötelezővé tételének jogi szabályozásai által lezárt minden érdemleges kaput a másként gondolkodókkal szemben. Ez ugyanakkor ösztönzőleg is hathat, más cselekvési pályák keresésére.

      Egyéni szinten egyetlen lehetséges megoldást látok jelenleg, és az pedig a szülői foglalkozás a gyermekekkel. A szülőnek magának kell beavatnia a gyermekét abba a látásmódba, mely segítségével képessé válhat a későbbiekben átlátni a dolgok valódi természetén. Pontosabban nem is látásmódra, hanem látásra kell megtanítani gyermekeinket, és elsősorban a logikus, minden kompromisszumtól mentes gondolkodásra, intuíciójuk használatára, minden más csak utána következhet. Ha képessé válik a kritikus, önálló gondolkodásra egy gyermek, akkor már maga is át fog tudni látni a sok abszurditáson, amivel a kötelező oktatás során őt beoltani igyekeznek. A szülői példamutatás ezzel párhuzamosan elengedhetetlen, magyarán a következetesség, és a gondolataink, szavaink tetteinkkel való egyezése.

      Közösségi szinten pedig csak egy teljesen más paradigma hozhat megoldást, mely paradigmaváltástól nézeteim szerint még igen messze áll az emberiség jelenleg. Sokan összetévesztik a szemléletmód váltást a paradigma váltással, és mivel a szemléletmód(ok) ugyanazon paradigmán belül helyezkednek el, ezért személetmód váltással még a paradigma érzékeléséig sem juthatunk el, nemhogy az abból való kilépéshez. A valódi változás feltétele pedig elsősorban helyzetünk reális felismerésén alapulhat.

      • Köszi Jocó a választ! Eddig is ezt tettem, mert jobb megoldást egyenlőre nem találtam. Nem kis munka két gyerek összes tantárgyának összes tananyagát újra venni minden nap. Főként, hogy most már kötelező ugye négyig bent maradni. Remélem ez a kettősség nem fog bennük kárt tenni, de attól szerintem mindenféleképpen jobb, mintha gondolkozásra képtelen birkákként kéne leélni az életüket. Bár a fene tudja… Néha elnézem a környezetemben átlagosan gondolkodókat és azt veszem észre, hogy mennyivel egyszerűbb az életük.

        • Kedves Ancsapancsa!

          Példaértékű a hozzáállásod és a kitartásod. Kívánok neked sok erőt és további kitartást ehhez!

          “Néha elnézem a környezetemben átlagosan gondolkodókat és azt veszem észre, hogy mennyivel egyszerűbb az életük.”

          Az önműködés szintjén élni nem választás kérdése. Ha egy emberi lénynek sikerül meghaladnia az önműködés szintjét, csak utána dönthet felelősen, hogy mit választ. A nyájjal való sodródást, vagy a valódi egyéniséggé való válás göröngyös, nehéz, de semmivel sem pótolható útját.

          Ha Te megadod ezt a perspektívát a gyermekeidnek, akkor a lehető legnagyobb ajándékot adod a számukra, a választás lehetőségét. Ennél nagyobb ajándékot nem adhatsz, a valódi szeretet szerintem ez, s nem az amikor mindent ráaggatt egy szülő a gyermekére, csak azért mert ez a trendi, miközben a legértékesebbet, életidőt nem kap a szülőtől soha a palánta.

    • Amikor valaki kiébred ebből a társadalomnak elnevezett rémálomból ,akkor rálátása nyílik hogy miben is nőtt fel.Az oktatás az egyik legundorítóbb pillére ennek a zombi társadalomnak , de a legfelismerhetetlenebb is.
      Az oktatás ipart nem lehet szétválasztani a hatalmat birtoklóktól és a politikusoktól.De elgondolkodtató , hogy ma Magyarországon , egyrészt az általad említett deszakralizáló vallást erősítik és ezzel együtt a kötelező oktatást ami mondjuk ki , állattá teszi a tömeget , de ha ez sem elég , még 4-ig kötelező is rácsatlakozva lenni erre a pusztító emberi méregvezetékre.És ez ma történik , itt a szemünk láttára.És ünnepeljük is néhányan azt aki ezt teszi.
      Mert az oktatási ipar termékei vagyunk.
      Tapasztalatból mondhatom , hogy egy egyetemre készülő vagy egyetemet végzett emberrel már nem lehet erről beszélgetni , mert vagy végig lesz sértve de nem is kicsit , vagy nem fogja fel a szó szoros értelmében.
      Ez lehet rémisztő is.Ma egy olyan rendszerben élünk ami ötvözi a fasizmust , kommunizmust és kapitalizmust egy olyan kifinomult diktatúrába öntődve ahol olyan emberek mint akik másképpen gondolkodnak , ellenségekként vannak elbírálva , de nem csak a hatalom részéről ,hanem magától az agymosott társadalom részéről is.És ez az a pont ami a legkihívóbb a gondolkodó , érző és a valódi de legalábbis más forrásokból merítkező ember számára , hogy vajon megéri a sok ugatás bele ebbe a világba?
      A másik ami fontos , hogy miért lehetséges ez , hogy ennyire meghatározza az egyént a hatalom , táradalom , a közeg amiben él?
      Véleményem szerint azért , mert áldozatnak éli meg magát és ez egyszerűen hozzárendel egy valóságot , ahol jönnek akik erre vállalkoztak és teszik a dolguk.
      Ez viszont egy olyan nézőpont amit pont nem tanítottak és talán az ilyen nézőpontok megtalálásának ellehetetlenítése önmagunkban a célja a hatalomnak ezzel az oktatás iparral.

      Szerintem , aki a gyerekét ma ki akarja vonni ebből az ipari méretű agymosodából , annak nincs egyszerű feladata.
      De talán , azok a gyerekek akik ide születtek tisztában voltak ezzel és vállalták ezt a kihívást.
      Én csak úgy vállalnék gyereket , ha tudom , hogy az első osztályig az anya mellett van.Ez a minimum.Addig hozzászoktatnám a természethez , de nem csak a játszótéri fákig.Addig amig be nem kerül a mosodába , ahová sajnos ma be fog kerülni , el kell látni a kisgyereket olyan alapokkal , amikkel kezelni tudja az életét az iskolában.Ez talán kemény elvárásnak tűnik , de ha ezt nem teszi meg , el fog gyökértelenedni mind önmagától , mind a szüleitől , mert onnantól nem a szülő neveli tovább egyszerűen.
      Egy gyerek sokra képes , mert csak testben gyerek.Emlékeztetni kell , hogy ő szabad létező.Meg fogja érteni , mert ő még érzi ez.Tudatni kell vele egy ponton hogy nem áldozat és bele fog kerülni egy olyan életbe ami nem igazi.
      Aztán ha benne van már, akkor hagyni hogy a teremtő erejét kiélje 4 után , amit egész nap igyekeztek kiölni belőle.Hagyni építeni , nyilazni , lovagolni , állatokat figyelni akár beszélgetni velük….Amire a szülőnek van anyagi fedezete és ideje.
      Mert úgyis ki fogja élni , csak majd leül a gép elé és a gyilkolásban éli ki , ami vágsősoron önpusztítás.

    • Még ezen információk nélkül is éreztem, hogy ettől az oktatási rendszertől menekülni kell, de most…. Már régebb óta megfigyeltem, hogy minél magasabb valaki iskolai végzettsége, annál élhetetlenebb. Persze tisztelet a kivételnek!
      Ebben az új iskolában is megjegyezték, hogy nagyon jó képességű, gyakorlatias gyerekeim vannak, csak hát a lexikális tudásuk kriminális. Én meg azt válaszoltam, hogy akkor sikerült véghez vinnem amit szerettem volna. Ők meg nagyokat pislogtak. Sokkal fontosabbnak tartom, hogy megőrizzem a gyerekeim józan paraszti eszét, a logikus gondolkodását, minthogy mindenféle adattal tömjem tele az agyukat. Az én gyerekeim nem lesznek biorobotok sosem!!!

  4. Sikerült!!! Most kaptam meg a határozatot, holnaptól magántanuló a fiam!!!!! A lányom esetében még adtam egy esélyt az iskolának, amit később meg is bántam, de nagyon meggyőző volt az igazgató asszony. De ami késik, nem múlik, szerintem ő is lassan itthon tanulós lesz.

    • Örülök, hogy sikerrel jártál 🙂 Talán más idetévedő is ihletet merít a történetedből. Sok szerencsét a továbbiakhoz!

        • Azon töprengtem el, hogy valójában sok emberrel találkoztam már, akik eljutottak a rendszer kritikájának a különböző nézőpontokból történő megfogalmazásáig, de csak igen kevéssel, akik ezzel párhuzamosan cselekvésre is képesek voltak. Vannak rések a rendszeren, és még azokat sem használjuk ki a legtöbben, mert ugye az esetedben is azért a tananyag kötve lesz, de nagyon nem mindegy, hogy ezt egy masszív agymosással egybekötve, vagy azzal a tudattal adja valaki át a gyermeknek, hogy igen, ez van fiam, ebben is van igazság, de tudd, hogy ez az igazságnak csak egy része, egy szelete, és tudd azt, hogy a világot magadnak kell megtapasztalnod, mert csak abból lesz valós tudás. Ezért tartom tiszteletre méltónak azt, amit tettél, teszel. Sok erőt és kitartást kívánok, hogy a gyermekedből gondolkozni képes EGYed maradhasson, mert mindnyájan azok vagyunk, ameddig át nem adjuk kezünkből a megismerés vágyát (lustaságból, kényelemből?) mások kezébe, akik majd nem lesznek restek gondolkozni helyettünk. Csak az a leves lehet a legjobb a számunkra, amit mi főzünk magunknak. Étteremben, menzán ugyan kaphatunk jó és finom ételt, de az soha nem lesz az, mint aminek az elkészítésére magunk válhatunk képessé.

          • Ó, ha tudnád mikre nem vagyok én képes! Kezdődött mindez a deviza hitelemmel… 🙂 Fél éve vidékre költöztünk, az Isten háta mögé két sarokkal és gazdálkodásba fogtunk. Kicsit másképp, mint a helyiek, akiktől csak azt hallani, hogy nem éri meg. Furán is néztek ránk eleinte, de mi süket békaként tettük a dolgunkat,és most már hírünk van, jó értelemben is. Keresik az általunk készített dolgokat, tanácsokat kérnek. És ez nagyon jó érzés! A magántanulóságot még emésztgeti a környezetem, még a családom is, de amint nemcsak én fogom látni az elképesztő változást a gyereken, hanem más is, szerintem itt is lesznek követőink. Mert változások vannak, brutálisak! Milliószor kiegyensúlyozottabb lett a gyerek, lényegesen kevesebb idő alatt “tanulja” meg az iskolai tananyagot, mint eddig, és van idő értelmes dolgokra is. Ugyan a logikájával és a gyakorlatiasságával eddig sem volt gond, de azóta még jobban szárnyra kapott. És most már remélem lesz ideje megépíteni az ígért Peredev motor makettet, amihez már vagy két éve megvetette velem a mágneseket :-))

  5. Ancsapancsa , én is vettem egy házat az isten háta mögött és én is valami önfenntartósdiba gondolkodom ha hazamegyek.Esetleg megosztanád nagy vonalakban miket csináltok?

    • Nagyvonalakban azon vagyunk, hogy fenntartsuk magunkat! :-)De ebből van egy kis felesleg, amit tovább tudunk adni. Csak át kell gondolni, hogy mi az, amire szükséged van. Mi állatokat tartunk java részt, kertet csak kb. 1500nm-et kezdünk most művelni. Vannak csirkéink, libáink, kecskéink. Tavaszi beszerzés lesz a kacsa és a birka. No meg ha sikerül meggyőznöm a családom, akkor egy csacsi is! Ezek az állatok el legelgetnek tavasztól őszig, kevés abrak kell nekik. Azzal meg ellátnak minket a nemérimeg gazdák, csak össze kell szedni, amit a gépekkel elhagynak. Még panelcsirke koromban autodidakta módon megtanultam a szappanfőzést, erre itt szép kereslet van, főként a kecsketejesre. Sok itt az ekcémás gyerek. Rengeteg napraforgót sikerült gyűjtenünk az ősszel, azon agyalgatok mostanság, hogy 1 mázsát kiüttetek, abból szép bevételre tudnánk szert tenni.

  7. Kedves Jocó!

    Neked van gyermeked, akit te tanítasz? Milyen a magántanulói státusz? Sikerült megbirkózni vele? Tapasztalat?

    • Nincsenek saját gyermekeim, mondhatnánk azt is, hogy a kibicnek semmi sem drága. 🙂 Közvetett tapasztalatokkal rendelkezem csak, de a fenti hozzászólók között vannak, akik viszont személyes tapasztalatokkal rendelkeznek. Amit én látok az az, hogy a kényelem feladása nélkül a magántanulóság nem megy, komoly egyéni áldozatokat követel. Tudja ezt jól a rendszer is, emiatt a kötelező oktatás intézménye nincs semmiféle komoly veszélynek kitéve. A tudatprogramozás zavartalanul üzemelhet.

  8. Ahhoz képest, hogy (csak) közvetett tapasztalattal rendelkezel, igazán tömören és jól rávilágítottál az általam is vélt igazságra. Lányaim édesanyjaként nap mint nap rettenetesen szenvedek attól a tudattól, hogy egyelőre tehetetlen vagyok, mi nem tudunk változtatni. Negyedik éve küzdök a kényszerítő, erőszakos, a gyerekeimtől való elválasztástól (testi, lelki), ami megtörte az életemet, életünket. Minden szavaddal egyetértek és boldog vagyok, hogy olvashattam az írásodat. Köszönöm szépen.

    • Kedves Nedvig!

      Együttérzek a fájdalmaddal, mert annak az embernek aki tudatára ébredt a fentiekben vázolt valóságnak, nem könnyű megélni, hogy gyermekei minek a részesei. A valóságba való beavatódásnak az útja nem fájdalommentes, de a fájdalomnak mindig van értelme és értéke a mai kor tömegfelfogásával ellentétben. Megnyitja a lehetőséget a tudat számára, hogy a megtapasztalások során át rátágulhasson a valóságnak egy teljesebb szférájára. Az ébredés pedig megajándékoz minket egy tágabb, átfogóbb, magasabb perspektívájával a létnek, amelyből képessé válhatunk egy teljesebb rálátásra a dolgok valódi természetét és működését illetőleg. Ez végsősoron pedig megnyithatja az utat az életünkben az addig elképzelhetetlen, tágabb cselekvési terek számára, melyekben megtalálhatjuk a megoldásokat, az addig megoldhatatlannak gondolt és látott problémáinkra. Ne add fel, mert biztosan meg fogjátok találni a megoldást mindenre, az arra legmegfelelőbb időben.

  9. Igen. Köszönöm.
    Pár sort idéznék lányaim édesapjának egyik írásából:

    “Együtt lüktetsz a nagy közös, örökké létezővel. Nem árthatnak hypernovák irtózatos robbanásai, fekete lyukak fényt is magukba szívó vonzásai. Az arányok – azaz a billiószor nagyobb vagy kisebb, az évmilliárdokkal előtti vagy utáni, itteni vagy terrafényévekkel távoli – értelmüket vesztik, mert rájössz, az egész nagy tágulásnak vagy aprózódásnak egy a vége. Egy. Belülről nyomja a hátad. Egy, aki van. Egy az egész mindenség, nincs az, nincs ez, nincs ő, nincs ők, nincs én. Nagyon fontos: nincs én. Egy van, mi vagyunk, azaz az Egy. Naná, hogy az Isten!”

    Szavaiddal kifejezve, ő már rátágult a valóságnak egy teljesebb szférájára.

    Tudom, hogy a fájdalomnak értéke van, megtapasztaltam. Ennek ellenére a nap mint nap tapasztalt szenvedéssel járó fájdalom életellenes, kegyetlen, megbetegít és nem szabadna szinte folyamatosan fennállnia. A fájdalmam abban a pillanatban, ahogy a gyermekeimet “megkapom” az iskolából, megszűnik. Már az is könnyíthetne a családunk helyzetén, ha a kötelező 181 tanítási napot lecsökkentenék.

    • Nem szívesen használok olyan szavakat mint tanúságtétel, (mert kellőképpen lejáratták ezt a fogalmat bizonyos körökben) de amit gyermekeid édesapja leírt, az színtiszta tanúságtétel a lét esszenciájáról, miként talán a jelen oldalon közzétett írások némelyike is. A szavak a valóság párlatai, melyek a lényegből csak sejtetni képesek.

      Az igazi bölcsesség a szívben található, és az a Szeretet. Minél több szeretet nyilvánul meg valakiben, annál nagyobb az ő személy feletti, örökkévaló bölcsessége. Látni csak a Szeretet képes. Az élet egyszerre kiáradás, és egyszerre összeszűkülés, attól függően, hogy a lelkünk a tudaton belüli elme-valóságból mit tapasztal meg. Szembesülni a szenvedéssel mindig ugyanolyan kemény megtapasztalás, még akkor is ha az ember beavatódott a lét tágabb szféráiba is. Mindig van tágabb, mindig van feljebb, de a szenvedés valóságán ez nem változtat, mert azt az örökkévaló Lélek éli meg az individuális, személyes énben, (a személyiségben), és a látás nem más, mint intenzív érzékelése a létnek, s a benne zajló életnek. Ez az érzékelés minél intenzívebb, annál nyitottabb a Lélek mind a szenvedés, mind az öröm megtapasztalására. Ami a beavatódásunk során változik, és örökké visszavonhatatlanul megmarad, az a tudat viszonyulása mindehhez. Mert minden tudás itt van MAGunkban, amibe beavatódhatunk, s így annak a megtapasztalhatósága is, hogy létezik az az ének, vagyis az emberi személyek, individuumok feletti valóság, melyet én az EGY-ÉN örökkévalóságának nevezek.

      Minden a javunkat szolgálja, minden látszat ellenére, de a seb attól még vérzik, s az ütés fáj. Az EGY-ÉNben, az ének forrásában tartózkodó tudat számára viszont mindez álom, mely álom az egyedi, individuális ének valóságában, az életben ölt testet. A mennyek országa bennünk van, s mi folyamatosan karnyújtásnyira vagyunk tőle. A játékot mégis úgy találta ki az EGY, hogy az anyagi valóságban a Lélek csak úgy tudjon kiteljesedni, mikor ráébred, hogy egyetlen valóság van, és az a Szeretet, minden szenvedés pedig pusztán annak az illúziónak a következménye, hogy a tudatunk bezárulva az egyéniségünk burkaiba, önmagát elszigetelve, leválasztva, kirekesztve éli meg, saját forrásától.

      A szeretetnek nincs ellentéte, nincs ellenpólusa, hanem vákuuma, hiánya tud teremtődni, mely hiány csak képzelt. (Ellentétes irányú “teremtés”, fekete lyuk, szeretet-vákuum.) Tudatunk tartja fenn ezt a képzetet. A kulcs az emberi szívben van elrejtve, mely akkor képes tisztán átlátni minden létező EGY szerűségét – minden bonyolultság látszatának ellenére – amikor képes megtisztulni mindentől, elsősorban az elme fél-elmeitől. Szívünk tisztasága a látásunk tisztasága, a szív tisztasága pedig intenzív érzékenység, együttérzés, az élet, a lét, MAGunk és MindÉNki felé. Látni annyit tesz, mint hagyni, hogy a dolgok a maguk EGYszerűségükben létezzenek. Ne félj, csak engedd, hogy áradjon MAGodban a szíved bölcsessége.

  10. Körülbelül két héttel ezelőtt találtam rá az írásaidra. Azóta olvasgatom az oldaladat minden nap. Az utóbbi napokban jött egy érzés, a hála érzése azért, hogy létezel és elmerülhetek az érthető és világos gondolataidban, tudásodban, amit szeretettel és önzetlenül közzéteszel. Néha úgy érzem, mintha magam írtam volna a sorokat és a saját írásomat olvasnám (annak ellenére, hogy nem tudnám így megfogalmazni). Én még sajnos nem jutottam el olyan tudatszintig, mint a férjem. Ő nyitottabb. E nyitottság lehet egy okozata annak, hogy 6 éves korában ahogy ő mondja meghalt. Hashártyagyulladással az utolsó pillanatban műtötték és túlélte. Azt mondta valamelyik nap, hogy ő nem fél semmitől. Én csodálkoztam, hiszen én több mindentől félek még. Pedig hagyom áramolni magomban a szívem bölcsességét.

  11. Kedves Nedvig!

    Van egy olyan lehetőség, amivel a magyar oktatási rendszerből ki tudod menteni a gyerekeket.
    Egy amerikai alapítvány a Clonlara 1967 óta fogad magántanulókat szerte a világból, évi kb. 500 euróért, ami azt jelenti, hogy a családi pótlék nagyjából fedezi is a havi költséget. fél évente kérnek angolul egy jelentést arról, hogy miben fejlődtek a gyerekek, mivel telt az adott időszak. amerikai bizonyítványuk lesz, tehát nem maradtok papír nélkül sem, ha ez mondjuk fontos nektek. Bármit taníthattok a gyerekeknek, bármit tanulhatnak, ami őket érdekli.:)
    itt olvashatsz róla bővebben:
    http://clonlara.hu/home/why_choose_clonlara.html

    • Kedves Csilla!

      Köszönöm szépen az információt és hogy segíteni szándékozol. Hogy őszinte legyek nem feltétlenül gondoltam magántanulói státuszra, mivel a két utcányira lévő családias és kis létszámú (peremkerületi fővárosi) iskolába járhatnak a lányaim, ahol szerető pedagógusok és barátok veszik körül őket kertvárosi, csendes, tiszta helyen (a falusi iskolámra emlékeztető). Az osztályok 10-15 fő maximum, nincs versengés. Ezért nem is ebből a kedves kis környezetből szakítanám már ki őket, hiszen ebbe bele kellett! csöppenniük és amit megszoktak, szeretnek. Úgy gondolom, hogy ez az iskola is egyedülálló a fővárosban a rendkívül humánus, szerető született pedagógusainak köszönhetően, akik a gyermekek méltóságának tiszteletben tartásával oktatnak. Szerencsénkre ehhez az iskolához tartozunk körzetileg. Nekünk az iskolában eltöltött idő és a felesleges információ mennyiségével van leginkább bajunk, a korai kezdéssel, a késői befejezéssel (16 óráig kötelező az elsős lányomnál). A közel 9 óra! helyett bőven elég lenne 4-5 órát (9-14 óráig) az iskolában eltölteni és ezt a kis időszakot is értelmesebben, nem a kötelező tanterv erőszakolásával (központi irányítás alatt), katonás rendszerben (ez sem helyi választás), ami visszagondolva már az én gyerekkoromban is tapasztalt borzalom volt. A kötelező tantárgyak helyett/mellett választható tárgyakra lenne szükség a tanítási időszak legalább felében. Mindez tudom egyelőre csak egy szép álom lehet.

Hozzászólások lehetősége itt nem engedélyezett.