Az emberi lény csak a saját igazságát szemléli, mert látni csak Isten szemével képes.
A szem az elme valóságát szemléli. A szemnek és az érzékeknek nincs látásuk, csak érzékelésük, érzéki tapasztalásuk. A látás az Érzékelő EGYbeolvadása az Érzékelttel, az elme visszaolvadása saját Forrásába, az EGY Abszolút Valóságába, Isten Örökké-Valóságába.
A látás kezdete saját abszolútnak vélt, emberi igazságunk elengedése. Az elméje valóságába zárult emberi lény mindaddig a pontig, ameddig a valóságába zárult tudat és lélek nem jut el annak a felismerésére, hogy ő maga valami őt meghaladó, számára elképzelhetetlen Teljesség része, addig bárminemű emelkedés a szellem útján számára abszurd,