Ragyogás

Elgondolkodtál már azon, hogy mi történne akkor, ha a hazugság megszűnne a Földön? Ha nem hazudnánk többet sem magunknak sem másnak együttesen? Megszűnne az a tudati tér, amiben ma az emberiség javarésze él, és a hazugság olyan a számára, mint a levegő, mely körülveszi őt, de hiányát csak akkor észlelné, ha légüres térbe kerülne. A hazugság a hatodik elem, ami hatalmában tartja a Földet, a tudatot a formák bűvöletébe zárva és abban megrekesztve, a valós tartalom feltárására irányulható igyekezet helyett.

Ahol megszűnik a hazugság, és helyébe az őszinteség lép mindennel és mindenkivel szemben, ott a létezés mennyei szféráinak közelébe juthat a lélek. A dolgok valódi természete tárulhat fel előtte, mely minden torzítástól mentes. A hazugság a félelmeibe záródott személyiség önigazolásának, hatalmaskodásnak, uralmi törekvésének a terméke, mely csak és egyedül önmaga igazságát ismeri és ezt igyekszik mindenre és mindenkire kiterjeszteni olyan módon, hogy még véletlenül se akarja észrevenni önmagát, a környezetében tükröződő képben. A személyiség, az én-kép soha nem kíváncsi a dolgok valódi természetét jelentő valóságra, és minden törekvése arra irányul, hogy a vele azonosuló tudatot a hazugság látszatvilágainak a szintjén megrekessze.

Az őszinteség a kulcs a személyiség önabszolutizáló tudatállapotának a börtönéből való kilépéshez. A dolgokat a maguk valóságában látni csak az EGY-ÉN, a Szeretet képes, mely senkinek nem hízeleg, senkit nem gyaláz meg, senkit nem magasztal fel és senkit nem aláz meg, mert olyan mint a Nap fénye, az Isten fénye, mely egyszerre táplál, egyszerre éltet és egyszerre ragyog minden érdektől mentesen minden létezőre és létezőben.

1423769646208

The following two tabs change content below.
FJT
Az oldalon található gondolatok mellőznek mindennemű konvencionalitást, ezért bárki olvassa őket, kérem tartsa szem előtt, hogy kinek nem inge ne vegye magára, kinek nem dolga ne járjon utána és fordítva. Írójuk nem tagja semmilyen földi szerveződésnek, vallásnak vagy spirituális irányzatnak, sem a materialista-tudományos sem a vallásos-spirituális világképet nem vallja magáénak, közléseit nem bennük értelmezi. Igyekszik ama nézőpont megjelenítésére, mely érzékeli mindkét világképet, ám valósága nem reked meg egyikben sem, hanem - azt magában foglalva de mégis meghaladva - egy teljesebb valóságkép közvetítését kísérli meg. Bármilyen esetleges áthallás, egybecsengés, más létező gondolati építményekkel nem szándékos, pusztán egy adott logikai fonál, intuitív valóságkép megjelenítésének eredménye.
FJT

Latest posts by FJT (see all)