Az a kultúra, mely létének középpontjába nem a Szeretetet állítja, abszolút értelemben véve megvonja önmagától a lehetőségét a valódi ki és beteljesedésnek. A Szeretet vonzásában élő emberi kultúra a Lét legteljesebb, legmélyebb, legmagasabb rendű megvalósulását képes megtapasztalni, ami csak az örökké változó Életben lehetséges. Az ilyen kultúrának nincs erkölcsre, jogra, törvényre szüksége, mert egyetlen erkölcs, egyetlen jog, és egyetlen törvény uralkodik felette, melyre a művelés minden cselekménye irányul, és ez: a Szeretet.
Kultúra
A kultúra alatt egy olyan eszmény köré szerveződő emberi-társadalmi struktúrát értek, mely eszmény olyan szellemi erőtérrel rendelkezik, ami a benne élő embert az eszmény szellemi-lelki-anyagi megnyilvánulásaiban művelni képes. Az a kultúra, melynek középpontjában nem áll semmilyen határozottan megnyilvánuló magasrendű szellemiség, lelkiség és erkölcs, nem képes az emberi lény művelésére. Az olyan kultúra, csak névlegesen kultúra, mivel az emberi lényt semmilyen szinten nem képes művelni, nemesíteni, szellemi-lelki-testi valóságát egy magasabb létező felé irányítani. Az általam használt kultúra definíció tehát bevallottan abszolutizáló és önkényes. A kultúra szó önmagában művelést jelent. A művelés olyan aktus, mely által az emberi lény belső egységben képes egyesülni, a művelés aktusának a tárgyával, céljával. A művelés legegyszerűbb példája, a föld megműveléséből érthető meg. A föld művelése egyedül az emberi lényre jellemző földi cselekedet, mely által az ember az őt körülvevő környezetet képes minőségileg átalakítani, és ez az átalakítás annak a belső eszmének, ideának a tükröződése, mely által elsődlegesen szellemi szinten maga a földművelő is művelve lett. Amennyiben egy idea szeretet központú, a művelés tárgya minőségileg is szeretetteljesebb, teljesebb, gazdagabb lesz, amennyiben azzal ellentétes, úgy pusztulás, megsemmisülés következik be mind a művelő, mind a művelt létében. A művelés tehát eredendően szellemi eredetű cselekedet, melynek célja a művelés tárgyának minőségi átalakítása. A földműves a föld művelésének az aktusában egy eszmény által vezérelve az általa megművelt föld minőségi átformálására törekszik. Az idea mely műveli, nemesíti őt szellemileg, lelkileg, az megtestesül az általa végzett konkrét művelési aktusban, és annak tárgyában, eredményében. A művelés azonban visszafelé is hat, attól függően, hogy az idea milyen minőségű, és milyen minőségben képes megvalósulni. Ezen a ponton válik érthetővé, hogy miért önkényes az én kultúra értelmezésem. Az az idea ugyanis, mely az általa vezérelt kultúrát nem az emberi ösztönlény-szintet meghaladó, magasabbrendű eszmények felé vonzza, vezeti, az pusztán csak egy társadalmi agglomerátumot képes létrehozni. Egy kultúrának tehát az én definícióm szerint csakis olyan eszmény állhat a középpontjában, ami tudatilag nem alulról, bizonyos ösztönszinten létező tömegek által kitermelt, létfenntartási, önműködési vágy ural és vezérel, hanem felülről származó, a fizikai lét újra szellemivé való nemesítését, kiteljesítését megcélzó idea. A tisztánlátás végett, ma jelenleg a Föld nevű bolygón egyetlen olyan meghatározó, irányító kultúra sem létezik, mely a fenti definíciónak akár csak töredékesen is megfelelne. A mai kultúrának nevezett ösztönszintű társadalmi szerveződések középpontjában egyetlen „idea” áll: az állati szintű materiális létfenntartás.
Lét és Élet
Amikor egy kultúrán belül létrejövő társadalom alkotóinak a tudatából kimosódnak a Létre irányuló tudások és azok evidenciáinak a helyére olyan, pusztán a materiális életfenntartásra irányuló, relatív tudás-töredékek kerülnek, melyek az élet egységét képtelenek a lét egységeként látni, akkor az ilyen „kultúra”, mint társadalmi agglomerátum létezik csupán. A társadalmi agglomerátum jellemzője, az ösztönszintű létfenntartásra irányuló anyagi motiváció, mely nem ismer semmilyen az emberi lényt meghaladó olyan valóságot, mely felé kiteljesedhetne. Az ilyen társadalmi alakulat képtelen a valós szellemi-lelki fejlődésre, és bármilyen jellegű, bármilyen fejlettségi szintű anyagi kultúrát is hoz létre, az teljesen öncélúvá válik, mivel a tárgyi kultúra önmagába záródva képtelen bármilyen magasabb rendű valóságra irányulni és ezáltal irányítani a benne tudatilag fogságba esett embert. Minél magasabb rendű egy kultúra, annál kevésbé van szüksége materiális megnyilvánulásra, mivel a benne megnyilvánuló idea elsősorban vertikális és csak másodsorban horizontális szinten irányul a valós szellemi-lelki-anyagi művelésre vagyis kiteljesedésre. A legmagasabb fokú kultúrák olyan világokban nyilvánulnak meg, melyeknek egyáltalán nincsenek földi értelemben vett anyagi aspektusaik. Ez nem az anyagi lét leminősítése, ellenkezőleg, az anyagi megnyilvánulása a szelleminek egy lehetőség, egy potencialitása a léten belül megjelenő életnek, mely célja az, hogy az anyagi létben történő művelés által a teremtés gazdagodjon az anyagi lét újra szellemivé válásának a folyamatában. A lét és az élet között nem törvényszerű az a nagyfokú zártság, mely a mai világkorszak jellemzője. Minél átjárhatóbb az élet a lét felé, annál magasabb rendű kultúrák létezhetnek, és fordítva. A mai domináns, világformáló földi kultúrák azért nagyon alacsonyrendűek szellemiségükben, mivel zártak a lét felé, így nem marad más választásuk, mint az egyre mélyebbre zuhanás a pusztán anyagi létben.
Erkölcs
A kultúra központi ideájának a minősége egyenesen arányos, az abban domináns erkölcs minőségével. A legmagasabb erkölcs maga a szeretet. Az a kultúra, mely a szeretet erkölcsében él, annak alárendelve végzi a művelést a társadalom építményében, az képes az abban jelenlévők szellemi-lelki nemesedésének, kiteljesedésének a szolgálatára. Az erkölcs meghatározása a mai korszakban, pusztán a társadalmi normák szintjére degradálódott, olyan szabályok összessége, mely egy társadalmon belül általános elfogadottsággal rendelkezik, s mely normák egyetlen célja, a társadalmi élet szabályozásában merül ki. Ez a szabályozás a társadalom élhetőségét hivatott szolgálni, mely szabályozás annál bonyolultabbá válik, minél inkább hiányzik a társadalmat alkotó emberi lényekből, az egymás iránt megnyilvánuló, élő, aktív szeretet és az ebből származó tisztelet. A szeretet egyetemes törvényének szelíd uralmát a jog kemény, önkényes, végeláthatatlanul bonyolult, szövevényes rendszere veszi át, mely az emberi viszonyokat szabályozza, s mely az általános erkölcsökkel összhangban hatalmi, kényszerítő erővel lép fel. A szeretet kényszermentességével ez szögesen ellentétes irányultságú társadalmi berendezkedést eredményez. Amíg a szeretet-tudatú társadalomban a társadalmi hierarchia szerkezetében a hatalom gyakorlása a szeretetben történik, vagyis a nagyobb tudati gömbben tartózkodó szolgálja a kisebb tudati gömbben lévőt és annak szellemi-lelki fejlődését, gazdagodását, tágulását, addig a félelem-tudatú társadalomban a hatalom gyakorlása pusztán öncélú, a hatalom nem szolgál, hanem a hatalmat szolgálja, az alája rendelődött társadalmi alakulat. Ez a hatalmi megnyilvánulás pedig semmilyen magasabb rendű erkölcsnek nem enged kibontakozást, mely a kultúra és a benne foglalt társadalom szerkezetében intézményesen is támogatott szellemi-lelki kiteljesedést szolgálhatná.
Szeretet-tudat
A szeretet valódi lényege racionálisan nem definiálható. Beszélhetünk azonban olyan konkrét aspektusokról, melyek egy szeretet-központú, magas tudati definiáltságú társadalom jellemzői lehetnek.
A szeretet tudatosan vállalt szolgálat. A szeretet hierarchiájában valaki minél magasabb szinten áll, annál önzetlenebbül és annál tudatosabban szolgálja, az önmagában foglalt létezőket. Ennek a hierarchiának a leképeződése lehet egy szeretet-alapú kultúra központi eszménye.
A szeretet-tudatú kultúra központi ideájából kibontakozó, valós szellemi hierarchia ezért minden fizikai szintű erőszakkal szemben védtelen és kiszolgáltatott. Ez az egyik oka, hogy olyan világokban, ahol a félelem-tudat dominál, a szeretet-tudatú kultúra nem épülhet. A szeretet-tudatú kultúrák anyagi szinten szükségszerűen pusztulásnak vannak kitéve az erőszakos, félelem-tudatú kultúrákkal szemben, a félelem-tudatú kultúrában pedig a mennyiség elpusztítja és nem kitermeli a minőséget.
A szeretet megnyilvánulásai: egységtudat, együttérzés, részvét, erőszakmentesség, önzetlenség, áldozatosság, szolgálatkészség, alázat. Ezen princípiumoknak különböző tudati szintekhez köthető kiteljesedési szintjei vannak, mely szintek száma gyakorlatilag végtelen. Valódi, mindenkit szolgáló teremtés csak szeretetben lehetséges. A szeretet-tudatú kultúra művelésének iránya az emberi, egyéni, személyiség-tudattól tart az EGYetemes, EGY-ÉNi isten-tudat felé. A szeretet-tudatú kultúra keretet, társadalmi struktúrákba foglalt kibontakozási szinteket támogat az egyednek, a szeretet-tudat szintjeibe való egyre magasabb szintű beavatódásához. Ilyen kultúra csak magas tudati szinten létező entitások kiváltsága, olyan lélekcsoportok rendelődhetnek alá az ilyen eszményeknek, akik alkotói egyénileg már kiszabadultak az emberi létben tapasztalható egyedi, individuális én-tudatok önabszolutizáló, félelem tudatából.
Ébredés
Az emberi lét legnagyobb lehetősége a fentiek tükrében a következő: felismerni azt, hogy az egyéni emberi sors kerekéből, csak a szeretetben egymásért vállalt önzetlen szolgálat által történt, újra EGYetemessé vált, tökéletesen felébredt Lélek képes. Az így, a földi játszótér tapasztalását megjárt, annak tapasztalásából, megéléséből gazdagodott Lélek aztán maga dönthet, hogy milyen magasabb rendű, szeretet-valóságokban teremtődő világokat óhajt megélni, megtapasztalni. Az ilyen világok száma végtelen, így a bennük szerezhető megtapasztalások száma is a Léleknek. A Föld ebből az aspektusból szemlélve nem más, mint egy tudati spektrum a Lélek számára, ahol extrém lehetőségei tapasztalhatóak meg az emberi lényként megtestesült individuális, egyedi én, egón belüli, végletes tudati elkülönültségének. Ezekből a végletes, szélsőséges tudati állapotokból a tudat újból ráébredhet, sorsának megélése segítségével arra, hogy ez az elkülönültség csak illúzió, a félelem műve, a szeretet-tudatot nem ismerő egó önkényuralma. A tudat ébredése, az egó félelem-tudatú uralmának a felszámolása, mely ébredés csak az érdek nélküli szeretettel való fokozatos, lelki-tudati újjáegyesülésben lehetséges. Ennek földi neve: érdek nélküli, szeretetteljes szolgálat. A felébredt Lélek ébersége szolgálat a Szeretetben, a Szeretet szolgálatában.
Latest posts by FJT (see all)
- Túl a vízen - 2019. február 7. csütörtök
- A szolipszizmus zsákutcája - 2018. december 11. kedd
- Metafizika - 2018. december 8. szombat
- A csapda - 2018. november 23. péntek
- A kEGYelem VALÓsága - 2018. november 15. csütörtök
