A misztikus intuíció közvetlen behatolás Isten Valóságába, Isten Lényegébe. EGY és EGYetlen Valóság létezik csak, az EGY Valósága, mely az individuális emberi elmében végtelen sok darabra hullik, és az elme tévesen azt gondolja, hogyha ezeket a szilánkokat a ráció által valamiféle rendszerbe foglalja, azokat felcímkézi, osztályozza, akkor ebből megfejtheti, megértheti és összerakhatja A Valóságot. A tudomány hamis ígérete ez, a mai kor szakrális látását vesztett emberiségének. A mája fátylának a tanulmányozása által ugyanis soha nem juthatunk puszta rációval el annak a megértéséhez, hogy a fátyol mit is fed, vagyis hogy a Valóság EGYségének a megtapasztalása túl van mindenféle racionális modellalkotáson, amire racionalizáló folyamatokba záródott emberi elme képes. Tisztán és világosan ki kell jelentsem, hogy akik a tudományt a isteni valóság megismerésének valamiféle „objektív” módszereként tekintik, nincsenek tisztában sem a tudat, sem a valóság valódi természetével. Azért fontos a mai korban eme súlyos kijelentés megtétele, mert spirituálisnak nevezett berkekben egyre divatosabb tévhitek terjednek a materialista tudomány valamiféle kvantum-spiritualitássá való transzformálásával kapcsolatban, melyek a legelképesztőbb, leghamisabb illúziók forrásaként, egyre nagyobb tömegeket tévesztenek meg. Tiszteletben tartva mindenki egyéni sorsát ezzel kapcsolatban, melynek ezen tudati terek megtapasztalása is része lehet, kifejtenék néhány gondolatot, mely talán hasznukra lehet azoknak, akik ebből a tudományos-materialista spiritualizmusból kezdenek ébredezni.
A misztika szó magyarul titkot jelent. A misztikus jelenti a titkost, vagy magával a titokkal érintkezésbe került személyt. A titok tehát olyan valós tartalommal bíró létező, igazság, valóság, melyről a megismerés által lehullhat a lepel, és ezáltal feltárulhat annak belső tartalma, lényege. Ilyen értelemben a titokról a közgondolkodásban általában egy nagyon leegyszerűsített kép él, nevezetesen hogy annak a lényege pusztán lineáris megismeréssel felfedhető. A titok másik lényeges aspektusa, hogy feltételezzük, a titok azért titok, mert valami és/vagy valaki elrejti előlünk annak megismerhetőségét. Itt egy fura logikai paradoxon elé érkeztünk, ugyanis a fentiekből az következik, hogy a titok, mint önálló lényegiséggel, tartalommal, és formával rendelkező igaz valóság létezhet, ez azonban nem igaz.
Titok nem létezik. Nem lehet semmit eltitkolni ugyanis ami igaz és valós, ez a látszat csak és kizárólag az anyagtudatba záródott emberi tudatterek, tudatszintek számára létező konvencionális valóság. Két szempontból megközelítve is leránthatjuk erről az illúzióról a leplet. Először is vizsgáljuk meg, hogy a titok fogalmilag mit is takar? A titok a valóság olyan szegmense, mely valamilyen oknál fogva zárva van a megismerő elme számára. Itt mindjárt két fontos következtetés adódik, az első az, hogy ezek szerint a titoknak kell legyen valóságtartalma, mely megismerés által feltárulhat az elme számára, a második pedig, hogy a titkot valaki és/vagy valami elrejti a megismerő tudat elől, esetleg szándékosan akadályozza annak nyilvánvalóvá válását. Itt jutunk el az aporia lényegéhez, ugyanis titkot nem lehet eltitkolni, elrejteni, csak olyas valamit, aminek nyilvánossága van. Egy példával élve, ha feltekintünk az égboltra, láthatjuk a Napot. Ezt valósnak, igaznak tekintjük, nincs esélye titokká válni annak az igazságnak, hogy létezik a Nap a kollektív, EGYetemes, megismerő emberi tudaton belül.
Ha egy emberi lényt egy ablakok nélküli, mesterséges világítással rendelkező épületben tartanánk gyermekkorától fogva, és nagy ritkán csak akkor engednénk szabad levegőre, mikor borús az idő, akkor erőszakot gyakorolván felette igyekeznénk eltitkolni számára azt a valóságot, hogy a Nap – feltekintve az égre – érzékszerveink számára megtapasztalható. Nyilvánvaló a fenti példából, hogy a Nap nem titkosítható, de erőszakot alkalmazva egy emberi lény megfosztható attól, hogy bizonyos érzékszervi megtapasztalások által, bizonyos mások számára is érzékelhető EGYetemes tudati valóságokhoz közvetlenül hozzáférhessen. Ez a titok legextrémebb értelmezése, vagyis amikor valaki szellemi, vagy egyéb fölényét arra használja fel, hogy másokat megakadályozzon bizonyos megtapasztalások megszerzésében, akkor az illető hatalom abból próbál helyzeti előnyre szert tenni, hogy korlátozza az önmaga hatalmában foglaltat a megismerésben. Itt érintőlegesen feltárulhat előttünk az intellektuális-szellemi hierarchia természete, melyet olyan egymásban foglalt gömbök szerkezeteként modellezhetünk, melyben a kisebb gömb mely a korlátozottabb szellemi tartalmat jelöli, a nagyobb gömbben van benne foglalva, annak részeként, és a gömbök egymásban foglaltságának sora mind a szűkülés mind a tágulás irányában végtelen. Ha tehát az a szellemi gömb, mely a nála szűkebb szellemi gömböt magában foglalja, és annak kitágulását, vagyis az önmagában létező valóságra való rátágulását akadályozni próbálja, akkor nem tesz mást, mint igyekszik eltitkolni, vagyis megakadályozni saját tartalmainak feltárulását a megismerő számára. Ugyanez a modell alkalmazható a tudatgömbök modelljeként is, azzal a kiegészítéssel, hogy az egyedi tudatok valójában csak látszólagosan vannak egymásban foglalva, mivel a tudatnak egyáltalán nincs lineáris szerkezete. Minden egyedi, individuális tudat ugyanis EGY, az elme által létrehozott, folyamatosan teremtett és életben tartott valóság az, amivel a tudat azonosul, és ezáltal bezárul különböző tudati terekbe, szintekbe, vagy a gömb hasonlattal élve, különböző sugarú tudatgömbökbe.
Amennyiben az EGY és EGYetlen Isteni Valóságot az elme és ezen belül az individuum valóságára egyszerűsítjük le, úgy a szellemi gömbök modelljébe zárható titok valósággá válik, vagyis egy nagyobb szellemi gömb képes elrejteni bizonyos részleteit a valóság megtapasztalhatóságát illetőleg, a benne foglalt, kisebb szellemi gömb számára, akinek közvetlen, érzékszervi tapasztalásszerzését ez által érdekei szerint befolyásolni tudja. Ez olyan szellemi hatalmat jelent a számára, mely gyakorlása ebben a formában egyértelműen korlátozó, akadályozó, visszaélést jelentő a benne foglalt szellemi gömb számára. A valóság érzékszervi megtapasztalhatóságának a befolyásolása, irányítása, korlátozása egy önmagába zárult, immanens hatalmi szándék fenntartása érdekében már nem pusztán a titok és az eltitkolás, hanem a valóság megismerhetőségének akadályozása, mely ponton a titok fogalma könnyen az öncélú hatalomgyakorlás áldozatává válva, hazugsággá züllik. Ezen a ponton megjelenhetnek az igazság elfedésére irányuló olyan mesterségesen kreált látszatvalóságok, melyet a szellemi hatalommal való visszaélésből fakadó titkolózást, és hamis információ terjesztést használják a valóság elfedésére. Itt kicsúszunk a titok metafizikai értelmezhetőségének a köréből, ezért ezt a fonalat elvarratlanul hagyjuk. Maradjunk annyiban, hogy az Igazság megismerésére vonatkozóan valójában csak látszat, hogy az Igazság erőszakkal bárki elől is elzárható lenne. Ehhez azonban szükséges annak a belső, intuitív felismerése, hogy a valóság nem objektív létező, így annak megismerhetősége túl van az érzékszervek által tapasztalható, anyagtudatban kondicionált elme megismerésének határain.
A Titok metafizikai értelmezésben olyan valóság, mely a tudat számára nem ismert. Ezen banálisan EGYszerű meghatározás lényegét tekintve azt feltételezi, hogy a tudat számára minden a maga linearitásában megismerhető, vagyis a megismerés folyamata valamiféle ismerethalmozás, melynek eredményeképpen bármi megismerhető pusztán racionálisan, úgy, hogy a megtapasztalás termékeit az elme a maga absztrakciós hálójába helyezi, és azok között ok-okozati kapcsolatokat hoz létre, vagyis összefüggéseket tételez fel. A racionalizáló gondolkodásnak önmagán belül jelenik tehát meg a korlátja, mely azt A Valóság teljességének a megismerésére alkalmatlanná teszi. Először is az elmébe zárult tudat nem alkalmas másra, mint az érzékszervi tapasztalatok, tapasztalások szubjektív szemlélésére. Az amit a racionalizáló tudományos szemlélet objektivitás néven hirdet, az nem más, mint a tudat szubjektivizmusának érzékszervi kiterjesztése, például mérőműszerek segítségével. Észre kell ugyanakkor vegyük, hogy mind az objektív valóság képzete, mind az abból logikai visszacsatolás útján kinyert tapasztalati valóságok összessége a szubjektumból indul ki és végső soron a szubjektumba tér vissza. A tudomány objektivitásába vetett hit pedig ezen a ponton ténylegesen és átláthatóan nem több és nem kevesebb, mint egy illuzórikus elképzelés a Valóság objektivitását illetően.
A tudomány legnagyobb, alapvető tévedése, hogy az emberi lény szubjektív tudati valósága, valamiféle objektivizmus folytán standardizálható, így logikai, absztrakciós rendszerekbe zárva egyszer s mindenkorra pusztán racionális módszerekkel, a fogalmi gondolkodás számára felcímkézhető, megismerhető. A legalapvetőbb probléma a tudomány módszertanában gyökerezik, és nevezetesen az, hogy a tudomány nem tesz egyebet, mint az emberi lények érzékszervi tapasztalatainak az átlagolásából készített, logikai-dedukciós módszerrel különböző absztrakciós rendszereket készít pusztán és kizárólag a ráció segítségével. A Valóságot azonosítja az így létrejött érzékelésről készített absztrakciós rendszerekkel, és az általuk az érzékszervi valóságról készíthető elme-modellekkel. Ettől a ponttól kezdve pedig a tudományos szemlélődés maja fátylának nem megértője, fellebbentője hanem pusztán reménytelen foglya lesz, melynek minden valósnak vélt vagy valós eredménye pusztán önön vonatkoztatási rendszerén belül rendelkezik érvényességgel. A tudomány bármit fedez fel, bármire rak címkét és bármit is nyilatkoztat ki, abban semmi objektív nincs, mert természeténél fogva a fentiek megértésének okán nem is lehet. A valóság megismerésének objektív útja nem létezik, soha nem létezett és nem is létezhet.
Miután korunk legerősebb mágiájának, a tudománynak és az általa kibontakozott technomágiának a valóságáról lerántottuk a leplet, a tagadás által megkaptuk a lehetőséget, hogy megláthassuk, mi az ami a Valóság megismerésének a valódi útja lehet. Ehhez érinteni kell magát a Valóságnak a fogalmát. A fogalmi rendekkel pusztán az a gond, hogy eleve az elmén belül megjelenő fogalmi gondolkodás termékei, melyek nem rendelkeznek abszolút erővel, magyarán egy fogalmi rendszeren belül a fogalmak egymást határozzák meg, és ezen meghatározások értelmezése mindig valamiféle szubjektív, önkényes belső logika konvencionális kiterjesztése, elfogadása az azt használók számára. Az elme saját fogalmai által úgy képes önmagába záródni, mint mikor a kutya kergeti a saját farkát. Még ha utoléri is azt, semmivel nem jut előbbre. Ez az én meghatározásaimra is érvényes. Ennek tudatában megkísérlem a lehetetlent.
Valóságnak nevezem azt az érzékszervektől független, az emberi észleléstől nem befolyásolható, szubjektív tudati valóságot is meghaladó, de mindezen tényezőket magában foglalni képes Létezést, melyben nincs Érzékelő sem Érzékelt, mert az Érzékelő EGY az Érzékelttel, és az Érzékelő és az Érzékelt MAGa A Valóság. Paradoxonnak tűnik a kauzalitás kizárólagosságát abszolút valóságként ismerő racionalizáló elme számára, hogy a valóság bár csak az emberi szubjektumon belül tapasztalható meg, az így nyert megtapasztalás az mégis önmagában véve teljesen relatív és függvénye az érzékszervek által szerezhető benyomásokból, gondolatilag absztrahálható valóság-hittől. Az elme egyszerre vetítője és egyszerre teremtője önön valóságának. Létezik-e akkor olyan Valóság, mely nem az individuális elme terméke, és a tudat számára megismerhető?
Ezen a ponton fontos tisztáznunk, az elme és a tudat közötti összefüggést. A tudat nem az elme terméke, hanem az elmétől független létező, mely a tiszta szellemi valóság része. A tudat az, amiben, amivel és ami által az Isteni Valóság önön létezésének a tudatára ébred, és arról folyamatos, nem lineáris, időn kívüli, örök tudomással rendelkezik. A tudat az, ami által az elme valósága tudatosodik, a Lélek számára pedig ezek a tudati tartalmak megélhetőek, átérezhetőek lesznek. Az elme-tudat-lélek mind a szellemi valóság egymástól elidegeníthetetlen részei, mégis a tudat akárcsak a lélek képes meghaladni az elme által egyedüli valóságnak kivetített érzékszervi, materiális vagy tudati tereket.
Az elmébe zárult tudat az érzékszervi valóságot azonosítja A Valósággal. Ez a hamis tudat tömör megfogalmazása is lehetne. Amikor a tudat bezárul az anyagi, érzékszervi érzékelés állapotának a tudatterébe, akkor a fizikainak nevezhető valóság a tudat számára megszilárdult, kizárólagos valóságként jelenik meg. A lélek ebben a tudatállapotban szerez megéléseket, ebben a tudati térben azonosul a testtudattal, vagyis a végességgel. A valóságot kauzálisnak képzeli, vagyis meghatározott, időben egymásra következő események szerves láncolataként. Számára elképzelhetetlen, hogy A Valóság minden EGYszerre való, időt meghaladó Együttlétezése, melyben valójában nincsenek történések. Az okozati síkot meghaladó de annak minden potencialitását magában foglaló Örökké-Valóság az, amiben minden együtt, egyetlen kiterjedés nélküli pontban koncentrálódva létezik, EGYszerre, EGYben. A kauzalitás tudatállapotába záródva, az elme vetítőgépe teremti meg mind a tér, mind az idő illúzióját és ennek eredményeképpen azt az általunk fizikainak nevezett érzékszervi valóságot, melyet ma az emberiség többsége egyedülinek, kizárólagosnak képzel. Az érzékszervi valóság a mája fátyla, az elme által kizárólagosnak hitetett, hamis illúziókba zárult emberi tudat érzékelésének a terméke.
A fentiek alapján úgy tűnhet, hogy az emberi lény saját elméje rabjaként egy ördögi kör reménytelen foglyaként esélytelen mást látni, mint saját, szubjektív valóságát. Ráadásul a fentiek alapján elvész annak a lehetősége is, hogy bármiféle objektív valóság létezhessen. Vagy mégsem? Látszólag igen, de csak látszólag. Van valami, ami ugyanis a logika és a fogalmi gondolkodás absztrakciói számára bár nem feltárható, de az intuíció, a lélek, és az érzés számára feltárulhat a maga leghatalmasabb, legpompásabb, legteljesebb valóságában. Az Abszolút Valóság ez, melynek az általunk ismert fizikai, érzékszervi valóság pusztán individuális, Relatív Valóságrésze.
A misztikus intuíció az egyedüli út, mely A Valóság természetébe közvetlenül bekapcsolhat bennünket. Minden intuíció a tudaton belül jelenik meg, és az intuitív tartalom lehet gondolati vagy érzelmi jellegű, illetve a kettő összefonódása. A misztikus intuíció nem a pszichológiai értelemben vett és tanulmányozható egó terméke, és nem is az elme kivetítése, hanem az elmét meghaladó EGY és EGYetlen valóság behatolása, áttörése az elmébe, ezzel párhuzamosan az elmébe zárult tudat kiszabadulása az elme program-valóságából, és az individuális lélek-résznek pedig emlékezés, újraegyesülés önön Forrásával, Lényegével, vagyis az Isten Lelkével. A misztikus intuíció behatolás, részleges vagy teljes EGYesülés az EGY és EGYetlen valósággal, Isten valóságával.
Feltevődhet a kérdés, hogy nem-e ugyanolyan szubjektív, képzelt valóság-e egy misztikusnak nevezhető élmény, mely lehet, hogy nem más, mint az elme játéka? Mi az, amitől misztikus intuíciónak nevezhetjük a fent vázoltakat? Ha nincs, csak szubjektív valóság, akkor egyáltalán vannak-e valamiféle közös jegyek, melyek jellemezhetik ezt?
A tudomány napjainkban lázasan érdeklődik a tudat természete iránt. A tudatot a materialista felfogás az anyag termékének tekinti, miképp az elmén belül megjelenő tartalmakat pedig bonyolult agyi reakciók összességének. Magát az intuíciót is pszichológiailag leegyszerűsíthető jelenségként kezelik, így jelen vizsgálódásunk szempontjából ki kell jelentenünk, a misztikus intuíció fogalmi értelmezése még csak érintőlegesen sem esik egybe a mai materialista tudományosság definícióival.
Nincs tudaton kívül megtapasztalható objektív valóság, ellenben létezik a tudat számára megtapasztalható Abszolút Valóság, mely magában foglalja azt a szubjektív tudati valóságot, melyet az individuális elme létrehoz és észlel. Az Abszolút Valóság képes áttörni, feloldani, magába olvasztani az érzékszervi valóság önabszolutizmusának anyagi illúziójába rekedt individuális tudati valóságot, mely többé nem az emberi személyiség, egó által a tudaton belüli érzékszervi valóság megtapasztalásaként élhető meg. A misztikus intuíció EGYesülés Isten Lelkével, és annak elmélyültségének minősége egyenesen arányos a Látással. Látni minden létező Abszolút Valóságát csak az Isten képes. A misztikus minden misztikus élményben olyan tudati valósággal egyesül, mely nem az individuális elme alapprogramjainak a kivetüléséből jön létre. Az individuális elme a misztikus intuíció alatt sem semmisül meg, pusztán felülíródik annak működése, mert beleolvad önön Forrásába. A misztikus intuíció élménye tehát olyan kitágult tudatállapot is egyben, mely során a tudat legvégső szinten rátágulhat önön Forrására, Istenre, ily módon EGYesülvén vele. A hamis, emberi tudat fátylát elementáris erővel szakítja át, az Isteni Tudat kristálytisztán ragyogó, semmihez sem fogható, átlényegítő Fénye. A megvilágosodás a szó szoros értelmében EGGYé válás a Fénnyel, Isten Lelkével, Mindenséggé válás a Mindenségben.
Misztikus élmények nem rangsorolhatóak, tartalmaik annyira bensőségesek, hogy lényegüket tekintve visszaadhatatlanok, átadhatatlanok. Csak megélni, csak átélni lehet őket, más út a bennük lévő tartalmak megtapasztalására nincs. Minden misztikus élmény egyedi, egyszeri és reprodukálhatatlan. Mindennemű kísérlet ezek kierőszakolására nem csak abszurd, szentségtörő, de lehetetlen. Fontos ezt lejegyezzem azért, mert a mai kor hamis technomágiájának a bűvöletében egyre brutálisabb tudatmódosító eljárások születnek. Nem egy azt hirdeti magáról, hogy az agy befolyásolásával képes akár a megvilágosodás állapotát is előidézni az emberi tudatban. Erre egy nagyon profán hasonlatot kell hozzak, hogy érzékeltessem a lényeget: szexuális segédeszközzel fizikai szinten ható, mechanikus, idegi élvezetet okozni lehetséges. Lehetséges az emberi testet afrodiziákumokkal stimulálva érzékenyebbé tenni az orgazmusra. Számtalan módon lehetséges kierőszakolni az emberi test stimulálásával OKOZATI SZINTEKET, akár tudati szinteken is, úgy mint tudatállapotok mesterséges előidézése.
Valódi, önzetlen, érdek nélküli SZERetetben fogant SZERelmet, amit Isten érez minden teremtménye iránt és ennek megtapasztalását – mely a legnagyobb ajándék – semmilyen eszközzel kierőszakolni nem lehet. A misztikus intuíció nem cél, hanem eszköz az Isten kezében, hogy általa megnyilvánulhasson az emberi lényben minden Létezés EGY és EGYetlen LÉNY-EGe: a Szeretet. A Szeretetnek nincs értelme, mert meghaladva minden emberi értelmet MAGa az Abszolút Értelem. A Szeretetnek nincs intelligenciája, mert a Szeretet MAGa a legteljesebb Intelligencia, ami minden Létezőt képes EGYaránt, érdem mentesen éltetni: az Örökkévaló SZER-elemben.
„Isten Országa tibennetek vagyon” – mondta Jézus Krisztus. Isten MAGunkban vagyon, Ő, KI az EGY és EGYetlen Igaz, Örök Kincs és Vagyon.
Latest posts by FJT (see all)
- Túl a vízen - 2019. február 7. csütörtök
- A szolipszizmus zsákutcája - 2018. december 11. kedd
- Metafizika - 2018. december 8. szombat
- A csapda - 2018. november 23. péntek
- A kEGYelem VALÓsága - 2018. november 15. csütörtök
A világ legnagyobb ész-szerűtlensége maga a Szeretet!
Ám minden ebből indul, s minden ebbe tér majd vissza …