Levél MAGomtól MAGamnak

Kedves Jocó!

Amikor az alábbi gondolatokat az utolsó írásaid olvasva most a napokban leírtam, és már kérdő címekkel is elláttam, nem állhatom meg, hogy ne ismertessem meg Veled is. Kérlek, hogy mint ahogyan küldöm, fogadd szívbéli szeretettel, és ha valahol esetleg hibádzik, javítsd, ki és használd egész-séggel.

MAGad is pont ugyanolyan (megfigyelő) szem-pont vagy, mint MAGam is vagyok, és ezért a “szemet” illetően is EGY SZEMponton, és ugyanakkor EGY SZEMpontban, de ennek az egész SZEMnek is szemlélésében is vagyunk?

Vajon kitől-mitől is van, hogy mindent (még tehát IS-TEN-t és TEN-MAGunkat is) pontosan (is) meg akarunk határozni,

…tovább »

Puritán Szájbersarok 2010-2015

A Puritán Szájbersarok öt évének szűrete az alábbi három könyv. A “Végtelen EGY“, az “Egy bolond bölcselete” és “AZ ELMén TÚL” című kiadványok magukban foglalják a blogon megjelent írások koncentrátumát. A “transzmEnta kiadó” oldalán mind elektronikus, mind nyomtatott formátumban hozzáférhetőek, ameddig a készlet tart.

…tovább »

A Kerek-erdő közepe

A világ soha nem volt sem jobb, sem rosszabb, sem békésebb sem békétlenebb. A világ mindig az volt és lesz, amiként elménkből számunkra jelenik meg. A világ egy álom. Az EGYedüli valóság az EGY-ÉN. Kövesd az egót, az elmét, a testet annak forrásáig, ha meg akarod tudni ki AZ aki álmodja mindezt. A végső ébredés útja, az ÉN forrásának kutatása azon kevesek diszciplínája, akiknek – éltek végtelen sorát járva – lelkük mélyén megérett a vágy, hogy éberséggé, tudatossággá váljanak. Hogy azzá váljanak, amivé nem válhatnak, mert már öröktől fogva azok, miként mindnyájan vagyunk. De ennek felismeréséhez önmagában nem elegendőek a szavak,

…tovább »

A jutalom

Az Élet túl rövid ahhoz, hogy ne Szeretettel töltsük meg, mert amit adunk, azt kapjuk vissza tőle. A Szeretet az egyedüli valóság, melyből ha adunk, soha nem lesz kevesebb belőle, pont ellenkezőleg. De ez a törvény csak akkor működik, ha nem érdekből, hanem érdek nélkül, a viszonzás vágyától megtisztult szívvel és lélekkel adunk bárkinek, tekintet nélkül annak vélt vagy valós érdemeire. Érdek nélkül szeretni csak a bennünk élő Örökké-Való képes. Mikor MÁSoknak adunk, tegyük úgy, mintha magunkkal cselekednénk, mert valójában minden létező mi MAGunk vagyunk. Ne várjunk jutalmat, mert ha Szeretetté válunk, Mind-ÉN-s-ÉG-gé válunk, így minden cselekedetünk, s létezésünk a jutalom lesz maga,

…tovább »

Oktalanság

Az elme nem szereti az oktalanságot. Bármi történik velünk, mi mindig az okokat kutatjuk. Nehezünkre esik még a gondolattal is eljátszani, hogy a kauzalitás valójában a legnagyobb oktalanság ami létezik. Mindenre magyarázatot szeretnénk, mert úgy véljük, az ok és okozat láncolatán minden megfejthető. Valójában pedig nincs semmiféle láncolat, mert a dolgok minden létező együtthatásaként, egyidejűségeként, egyszerre végtelenül bonyolult és egyszerre végtelenül egyszerű mátrixaként léteznek, és az elme ezt a jelenvalóságot próbálja logikai láncokként lebontva magyarázni, értelmezni. Ezét van az, hogy ugyanazon történésre több, sőt – nézőponttól függően – végtelen sok magyarázat is lehetséges, ám mindegyik csak relatív módon érvényes.

Mindaddig ameddig nem ismerjük fel,

…tovább »

Intelmek MAGomtól MAGomnak – II

Aki tömeges ébredésre, mások tömeges megvilágosodására vár az alszik, mélyen alszik. Aki aranykorra vár, korszakváltásra, globális felemelkedésre, a tudomány, a vallás diadalára az emberi problémák felett, az az álomban álmodik. Soha nem volt sem jobb sem rosszabb, sem alkalmasabb sem alkalmatlanabb idő a megvilágosodásra, a végső felébredésre, mint a jelen kor, a pillanat amiben élsz. Ébredj tudatára, hogy a Te ébredésed, a Te megvilágosodásod nem függött és soha nem függhet mástól, mert ameddig kívül keresed az igazságot, a megváltást, a jobb és a szebb jövőt, addig nem vagy jelen saját életedben, addig nem juthatsz igaz valóságodhoz: az EGY-ÉNhez.

Az üdvösség soha nem a múltban és soha nem a jövőben van,

…tovább »

Ébredés

Ha őszinte, mély vágy él benned, hogy megismerd önMAGad, akkor nem kell mást tenned, mint ráébredned arra tényre, hogy bármi és bárki – mi körülvesz téged – nem más mint egy tükör. Ha van elég bátorságod, erőd, hogy legyőzd minden félelmed, amit a tükrök látványa kelthet benned, akkor végül megkapod majd a legnagyobb ajándékot, a felismerést, hogy minden létező saját MAGod tükröződése. Ha nem csak azon tükrökbe tekintesz bele, melyekben önMAGad szépnek, okosnak, erősnek, intelligensnek, bölcsnek és szeretetteljesnek láthatod, hanem azokba is, melyekben ezek hiányának, ezek ellentétének, akkor emberi valóságod kiteljesedhet, mert megláthatod a végleteit ugyanannak a létezŐnek, ugyanannak a LÉNY-EGnek.

…tovább »

Buddha és Krisztus

Rá tudunk-e tekinteni az alábbi idézetekre vallási meggyőződés és ideológia mentesen, olyan tiszta, friss, kondicionálatlan elmével, ahogy egy gyermek? Mintha érintetlen hegyek erdőinek dús, tiszta, éltető levegőjét szívnánk tüdőnkbe? Ha igen, az írás többi részére semmi szükség, ha viszont nem, akkor talán érdemes lehet elgondolkodni néhány felvetésen, ami mindezekkel kapcsolatban fogalmazódik meg benne. Az alább idézett bölcsességeket és a hozzájuk fűződő meglátásokat azoknak ajánlom, akik a világban nem azt kutatják ami szétválaszt, hanem azt ami EGYbeköt mindent és mindenkit minden létezés, minden Teljesség Forrásával, ami minden Emberi Lény számára önMAGa LÉNY-Egében feltárulva tapasztalható meg. (Akiknek a vallási meggyőződését,

…tovább »

Ön és ÉNismereti Meta-lélektan

Bevezető

Aranykorukat élik a mai nyugati típusú társadalmakban a különböző önismereti utak, módszerek, tanfolyamok. Jelen írásban nem ezen jelenségről szeretnék véleményt formálni, hanem a célom rávilágítani arra, hogy mi a valódi hiányossága ezen utaknak, melyek ismerete nélkül általában igen nehéz, vagy sokak számára egyenesen lehetetlen érdemi változást elérni életükben.

Az általam eddig tapasztaltak alapján lényegében az mondható el, hogy a mai önismereti módszerek elméleti alapjai zömében mind a modernnek nevezett pszichológia módszerein, ezen belül is pedig viselkedéstani megfigyeléseken nyugszanak. Előre bocsájtom, hogy jelen írásnak nem célja ezek kritizálása, vagy hasznosságuknak a megkérdőjelezése, mert soha nem tudhatjuk,

…tovább »