A jutalom

Az Élet túl rövid ahhoz, hogy ne Szeretettel töltsük meg, mert amit adunk, azt kapjuk vissza tőle. A Szeretet az egyedüli valóság, melyből ha adunk, soha nem lesz kevesebb belőle, pont ellenkezőleg. De ez a törvény csak akkor működik, ha nem érdekből, hanem érdek nélkül, a viszonzás vágyától megtisztult szívvel és lélekkel adunk bárkinek, tekintet nélkül annak vélt vagy valós érdemeire. Érdek nélkül szeretni csak a bennünk élő Örökké-Való képes. Mikor MÁSoknak adunk, tegyük úgy, mintha magunkkal cselekednénk, mert valójában minden létező mi MAGunk vagyunk. Ne várjunk jutalmat, mert ha Szeretetté válunk, Mind-ÉN-s-ÉG-gé válunk, így minden cselekedetünk, s létezésünk a jutalom lesz maga, MAGunk által saját MAGunknak.

F.J.T.

tuz

The following two tabs change content below.
FJT
Az oldalon található gondolatok mellőznek mindennemű konvencionalitást, ezért bárki olvassa őket, kérem tartsa szem előtt, hogy kinek nem inge ne vegye magára, kinek nem dolga ne járjon utána és fordítva. Írójuk nem tagja semmilyen földi szerveződésnek, vallásnak vagy spirituális irányzatnak, sem a materialista-tudományos sem a vallásos-spirituális világképet nem vallja magáénak, közléseit nem bennük értelmezi. Igyekszik ama nézőpont megjelenítésére, mely érzékeli mindkét világképet, ám valósága nem reked meg egyikben sem, hanem - azt magában foglalva de mégis meghaladva - egy teljesebb valóságkép közvetítését kísérli meg. Bármilyen esetleges áthallás, egybecsengés, más létező gondolati építményekkel nem szándékos, pusztán egy adott logikai fonál, intuitív valóságkép megjelenítésének eredménye.
FJT

Latest posts by FJT (see all)