Bevezető
Aranykorukat élik a mai nyugati típusú társadalmakban a különböző önismereti utak, módszerek, tanfolyamok. Jelen írásban nem ezen jelenségről szeretnék véleményt formálni, hanem a célom rávilágítani arra, hogy mi a valódi hiányossága ezen utaknak, melyek ismerete nélkül általában igen nehéz, vagy sokak számára egyenesen lehetetlen érdemi változást elérni életükben.
Az általam eddig tapasztaltak alapján lényegében az mondható el, hogy a mai önismereti módszerek elméleti alapjai zömében mind a modernnek nevezett pszichológia módszerein, ezen belül is pedig viselkedéstani megfigyeléseken nyugszanak. Előre bocsájtom, hogy jelen írásnak nem célja ezek kritizálása, vagy hasznosságuknak a megkérdőjelezése, mert soha nem tudhatjuk, hogy egy egyed egyéni útján mindennek milyen szerepe lehet, miben segítheti azt további tapasztalatok megszerzésében, akár abban az esetben is, ha ezen módszerek egyáltalán semmi használható eredményt nem hoznak a mindennapi életben. Minden módszer jó valamire, ha másra nem hát arra, hogy ráébresszen minket, hogy másutt kell keresgélnünk a számunkra ideális utat, mely valódi belső lényegünk megismeréséhez vezethet. Az alábbi gondolatokat elsősorban azoknak szánom, akik a materialista szemléletű vagy ezoterikusnak nevezett önismereti utakban nem találták meg önMAGukat, és nyitottak a további keresésre, újabb lehetséges szempontok befogadása által.
A Lélek
Az Emberi Lény a mai materialista pszichológia szemszögéből nézve, durván leegyszerűsítve egy olyan önműködő biológiai egység, melynek pszichésnek nevezett reakciói pusztán az input ( = bemenet) és output ( = kimenet) ok-okozat, hatás-ellenhatás logikája mentén felfejthetőek. Ennek a szemléletnek ma már nyilvánvalóvá váltak a korlátai, melyek talán nem is annyira magának a pszichológiának a módszertanaiban, hanem abban a materialista szemléletben gyökereznek, mely szerint az embernek valójában nincs lelke, pusztán pszichéje. A psziché fogalma pedig nem egyenlő a lélek fogalmával, a magyar lélektan pedig megtévesztő fordítás a materialista szemléletű pszichológia tudományának a megjelölésére, mivel abban deklarált módon a lélek mint önmagától létező, nem született és nem halandó, vagyis örökkévaló szubsztancia nem létezik és értelemszerűen nem is létezhet.
Felmerülhet a kérdés, hogy létezik-e egyáltalán lélek, és hogy a materialista pszichológia tudománya valójában nem tudja és/vagy nem akarja a lélek valóságát, valódiságát felismerni és feltárni? A materialista szemlélet ugyanis egyértelműen abból a jelenségszintből indul ki, ami a mi vizsgálódásunk szempontjából teljességgel másodlagos, vagyis nem oki, hanem pusztán okozati szintet képvisel a maga egészében, vagyis az input-output hatások vizsgálatával az emberi léleknek pusztán egy olyan felszíni rétegét ismerhetjük meg, mely nem több mint egy eleve létező humán-program, amely az emberi lény belső és külső valóságát meghatározó hatások érzékelésére és kezelésére alkalmas. Ez a szemlélet ezért képtelen meghaladni önmagát, mert alapvetően nem feltételez az Emberi Lényben megismerhetőnek semmi mást, mint olyan mentális és fizikai információszintet, mely egyrészt hozott programok összessége, másrészt a körülmények által folyamatosan változó helyzetek oki-okozati reakcióinak terméke. Ezzel a magyarázattal önmagában semmi probléma nem lenne, ha az Emberi Lényt pusztán egy biológiai programhalmazként értelmeznénk, de ha ezt tesszük, akkor automatikusan kizárjuk annak a lehetőségét, hogy ez a kétségtelenül megfigyelhető materiális jelenségréteg valami magasabb rendű, teljesebb valóság része, és nem minden lehetséges valóság önmagába záródott egésze.
Hogyan határozhatnánk meg pszichológiai fogalmak nélkül a lelket? A lélek igazából az a lényegiség, amit pszichológiai fogalmakkal ha akarunk sem tudnánk meghatározni. Valójában semmilyen meghatározás sem alkalmas annak a valóságnak az érzékeltetésére, melyet csak és kizárólag megélni lehetséges. Az alábbi meghatározás csak egy gondolatkísérlet, mely pusztán a saját értelmezésem tisztázása szempontjából szükséges, de értelemszerűen nem rendelkezik abszolút érvénnyel.
A lélek az a halhatatlan Ős Valóság, melyben és mely által minden tudatos létező át és megélheti saját élő valóságát, mind a Létben, mind a Létben létrejött Életben.
Lé, lél, él, élek, lélekzet, lélekzés – ez a szóbokor egy olyan ősi képet tár fel a lélek belső valóságából, melynél kerekebben aligha lehetséges a lényeg megfogása. A lélek maga az élet, a lélek maga a lélekzés, a lélekzet és fizikai szinten a lélegzetvétel. A lélek az, ami lelkesíti, átlelkesíti, megeleveníti a tudat által tapasztalható valóságot, azt átélhetővé, átérezhetővé teszi. A lélekben minden valóság érzésként jelenik meg, a valóság közvetlen módon át és megélhetővé válik az érzet, az érzés szintjén. A lélek által az emberi lény minden valóság közvetlen látására képes, és ez a látás nem egyenlő pusztán az érzékek által az elmében megjelenő tudati valóság képeivel. Bár képes azokat is magában foglalni, a lélek, a szív általi közvetlen látás egyet jelent a megfigyelő és a megfigyelt EGGYÉ válásával, EGGYÉ olvadásával, mely által megszűnik minden érzékszervi torzulás lehetősége, és a valóság többé nem valamiféle érzékszervi tapasztalatok összességének a tudaton belül létrejövő relatív értelmezése, hanem a lélek MAGa válik az EGY és EGYetlen valósággá, melyben minden értelmeződik anélkül, hogy az elme-tudat bármit értelmezne. A lélek, a szív látása valójában a valóságnak nem értelmeződése, hanem érezhetősége, de ez az érzés nem a személyiségben megjelenő tudati valóság érzelmi tükröződése, hanem tökéletes és tükröződés nélküli EGYesülés, rátágulás a Teljesség, az EGY valóságára, mely valósággal csak és kizárólag a lélek által válhat EGGYÉ minden létező. Az egyéni, individuális léleknek önmaga forrására, az EGYetemes lélekre való rátágulása, az azzal való EGYesülése akkor lehetséges egyre tisztább, egyre magasabb, MAGasztosabb módon az Emberi Lény számára, minél inkább képes a tudaton belül a szubjektív és az objektív valóság EGYetlen pontként megjelenni, EGYetlen osztatlan valósággá rendeződni. Ez a lélekben a SZERetet kiáradása által történik, vagyis az elme és a tudat valóságának a lélek valóságában való feloldódásában, mely végső soron a minden létező Forrását jelentő Teljességbe való átlényegülést jelenti. A SZERetet ugyanis minden valóság EGY és EGYetlen, végső Forrása és Teljessége, mely képes minden létezőt – attól függetlenül, hogy az az elme duális és poláris valóságában az egyéni emberi valóságokban a jó vagy a rossz szubjektív kategóriáiba záródik be – EGYszerre, EGYaránt, EGYségesen értékes, fontos, nélkülözhetetlen EGYetemes létezőként létben tartani és éltetni.
ÖN és ÉN
A pszichológia mint látjuk az általam fentiekben definiált lélekről nem tud. Vizsgálódásának célja az ego, a személyiség, melynek működési mechanizmusát tanulmányozza. Nem ismer olyan magasabb rendű létezőt, melynek az egó, a személyiség a része lenne, és ami tulajdonképpen annak részbeni kifejeződése. Fontos tehát kiemelnem, hogy az általam megjelenítettek jelenleg a materialista tudomány által nem alátámaszthatóak, de leginkább tudománytalan fantazmagóriákként bélyegezhetőek meg. Akik tudományos magyarázatokat keresnek a lélek létezését illetőleg, azok ilyet jelen értekezésben nem fognak találni. Akik viszont nyitott elmével és szívvel képesek átengedni magukon eme gondolatokat, talán önkéntelenül és ösztönösen ráérezhetnek olyan valóságrészletekre, melyeket maguk is megtapasztaltak saját tudati-lelki valóságuk megfigyelése által.
Ha a valóság természetét óhajtjuk tanulmányozni, akkor legelőször is saját valóságunkból érdemes kiindulnunk. Más, közvetlenül a rendelkezésünkre álló valóság ugyanis valójában véleményem szerint nincs. Egyetlen valóság létezik az emberi lény számára, amit közvetlen módon megtapasztalhat és ez a saját elméjén belül megjelenő tudati-lelki valóság. Ezen valóságot alapvetőleg működésünknél fogva hajlamosak vagyunk szubjektív (azaz saját magunkon belül megtapasztalható) és objektív (saját tapasztaló énünktől független) valóságra osztani. A tudatunkon belül ezáltal jól kézzelfoghatóan, megkülönböztethetően és jelölhetően létrejöhet a belül és a kívül fogalma, vagyis a valóságnak az emberi lényen belülinek és kívülinek érzékelt tudattere. Az elme és a tudat valóságában ez az elkülönülés valójában a legnagyobb mágia, ami a valóság tartalmi differenciálhatóságát létrehozni képes, mivel ha nem jelenne meg a tudaton belül a kívül és a belül képzete, akkor a valóságban nem jelenhetne meg a szemlélő és a szemlélt sem, így a valóság szemlélhetetlen és érzékelhetetlen lenne az egyedi, individuális elme és a tudat valóságába záródó egyedi lélek számára. EGY és EGYetlen valóság van valójában és ez az EGYetemes Elme-Tudat-Lélek valósága, melyben nem létezik elkülönülés, mert minden valóság EGY és EGYetlen differenciálatlan LÉTEZÉSként VAN. Ebben a valóságban minden VAN, minden LÉTezik, és semmi nincs egymástól elkülönülve, ez a valóság pedig EGY és EGYetlen EGYségként LÉLEKzik, vagyis létezik az EGYetemes LÉLEKben. Nincs megfigyelő és megfigyelt, hanem csak az EGY létezik, melyben az időtlenség, az örökké-valóság a létállapota mindennek. Minden mindennel EGY a lélek által, mert minden a lélekben VAN. Nincs személyes, individuális én, te, ő, mi, ti, ők, mert nincsenek megnyilvánult személyek, csak egy és egyetlen ÉN VAN, az EGY-ÉN, ami minden személyiség forrása, lehetősége, ilyen módon tehát önMAGában hordozza minden időben és térben megnyilvánuló, megnyilvánulható potencialitás egyediségét, egyediségének a lehetőségét.
Ha meg akarjuk érteni saját személyiségünk valóságát, akkor el kell jussunk az önkutatás által annak forrásához, a legmagasabb rendű, legfelsőbb ÉN-hez, melyet EGY-ÉNek nevezek. Minden valóság forrása belőle ered, benne VAN és belé tér meg. Minden individuum, minden individuális megjelenés (egó) az EGY-ÉNből ered, mert az EGY-ÉN az az Örökkévaló LÉNY, Létező, aki/ami minden megjelenés egyediségét, egyéniségét, személyiségét, különlegességét, elkülönültségét, megkülönböztethetőségét, individualitását MAGában hordozza, MAGában, MAGától, MAGából megnyilvánítani képes. Az EGY-ÉN a Létből az Élet tér-idő kontinuumának tudati kondirátarendszerében feltáruló Élet valóságát létrehozva, abba belépve megszemélyesíti a Lét tartalmait, vagyis az EGYetemes Tudat és Lélek az EGYetemes Elme valóságából átlép az egyedi, egyéni, individuális (egók) tudat(ok) és lélek(ek) elme(ék) valóságába, valóságaiba. Megszületik a szemlélő és a szemlélt valósága: az én, te, ő, mi, ti, ők. A szubjektív és az objektív ugyanakkor mindvégig ugyanazon EGY és EGYetlen valóság tudatilag szeparált része, mely szeparáció tudatosan jön létre, pusztán az ebbe a valóságba alászálló tudat-lélek az, ami az azonosulás által az érzékszervi valóságot kizárólagosnak véli ezentúl, és az általam vázolt EGY és EGYetlen szubjektív és objektív szeparációjától mentes Örökké-Valóságot pedig „elfelejti”, a tudattalanba száműzi annak létezését azért, hogy az individuális, szubjektív és objektívként szeparálódott érzékszervi valóság a maga végtelen tapasztalati tereiben megnyithatóvá lehessen.
Ez a bonyolultnak tűnő felvezetés azért szükséges, hogy az Önismeret és az ÉNismeret tárgyi kategóriái megkülönböztethetőek lehessenek. Az Önismeret által jelen értekezésben az individuális, egyedi személyiség (egó) ismeretét jelöljük, ami nem azonos az ÉNismerettel. Az ÉNismeret ÉN-tárgya alatt a minden egyedi, individuális én, személyiség (ego) forrását jelentő egyetemes EGY-ÉNt értem, aki/ami az EGYetemes Elme segítségével képes létrehozni minden létező egyediségét, szeparáltságát, különbözőségét, személyességét. Az egó születése tehát a szemlélő és a szemlélt megjelenése, vagyis az elme valóságával való azonosulása az EGY-ÉNnek, ami által az önMAGát önMAGától tudatilag és lelkileg, potenciálisan végtelen sok egyedi részre képes szeparálni, így létrehozni minden létező egyediségét, egyéniségét, személyiségét, individualitását (egóját). Egy profán példával élve az EGY-ÉN az az Ős SZÍN-ÉSZ, aki képes bármilyen álarcot magára ölteni. Az EGYetemes Elme valóságát egyéni, egyedi, individuális elmeként szemlélő egyéni, egyedi, individuális tudat azonosul mindezzel, és az egyedi, egyéni, individuális lélek segítségével megéli, átérzi mindezen valóságtartalmakat, melyek az individuális tudati szeparációban megjelennek és szemlélhetővé, érzékelhetővé válnak. Az EGY sOKká lesz, az EGY MIND-ÉN-né lesz, és ezen ének a szemlélő elme és tudat számára a te, ő, mi, ti, ők individuális, személyes valóságaként jelenik meg. A tér-idő kontinuumában megjelenő egyedi valóság, az egyed, a személy (egó) születése által lehetséges.
Az Önismeret a fentiek tükrében értelmezhetően nem más, mint az egyednek saját teljességéhez való visszatalálásnak az útja. Az Önismeret az egó felismerésével, annak végtelen tükörképeinek az EGY-MÁSaiban való meglátása által végül az ÉN-ismerethez vezet, vagyis annak a felismeréséhez, hogy EGY és EGYetlen valóság létezik csak, az EGY-ÉN valósága, minden egyedi, individuális kivetülés pedig a tudati elkülönülés eredményeképpen jön létre.
Miért hiányos tehát a mai kor materialista alapokon nyugvó önismereti törekvése? Legelőször is azért, mert az egót, a személyiséget olyan izolált valóságként kezeli, melyről nem tudja, hogy ez a szeparált valóság egy magasabb rendű, tágabb valóság része. Ilyen módon lehetetlen annak a feltételezése is, hogy tulajdonképpen minden emberi lény a szó szoros értelmében MAGában hordozza a Teljességet, vagyis minden emberi lényben látens módon jelen van minden személyiség alapvető archetipikus elemeinek az összessége, és az emberi lény által objektívnek érzékelt valóságban tulajdonképpen ebből a tudatosulatlan ős archéből válik láthatóvá egy-egy újabb és újabb szelet a más emberek valóságával való érintkezésben.
A Tükörvilág-paradoxon
Az Ön és ÉNismeret kritikus pontjához érkeztünk. A következő axiomatikusnak tűnő meghatározásokra azért van szükség, hogy rávilágíthassunk a minden egyediség működését jelentő tudati mechanizmusra, mely által a valóság egyedisége és EGYetemessége egyszerre feltárhatóvá lesz.
1. Minden Emberi Lény MAGa a Teljesség, az EGY és EGYetlen Valóság teljessége.
2. Minden az EGYben az EGYtől tudatilag elkülönült létező (ezen belül Emberi Lény) csak és kizárólag saját valóságának a szemlélésére képes.
3. Minden ember csak azt képes meglátni – az önmagától objektív valóságként megkülönböztetett emberi valóságban – mint ami már elve ő maga, vagyis a Teljesség részeként eleve ott van saját tudata, lelke teljességében, de tudattalan, azaz látens módon, vagyis láthatatlanul.
4. Minden MÁSa az EGYnek valójában az Emberi Lényben MAGában VAN, minden egyedi, individuális, személyes megjelenés vagyis MÁSság ugyanazon EGY és EGYetemes Teljesség tudatilag szeparálódott részeként létezik önMAGában, benne.
5. Az úgynevezett objektívnak nevezett tudati valóság (mely eleve a tudaton belül jelenik meg objektívként) pusztán „tükör által” érzékelhető az individuum számára. A „tükör által” pedig annyit tesz, hogy minden Emberi Lény a MÁSik létezőben pusztán azt képes tudatosan meglátni, észrevenni, ami ő MAGa, tudattalanul, intuitív módon ugyanakkor bármikor képes meglátni, és/vagy megérezni, mindenben és mindenkiben tükröződve, az önMAGában hordott Teljességet.
A tükörvilág paradoxont a következő konkrét példával lehetne szemléltetni: amikor valaki véleményt mond rólam, akkor valójában nem engem lát, hanem önmagát látja bennem, ezért nem rólam mond véleményt, hanem önmagáról. Tükröt tehát nem ő tart nekem, hanem én tartok neki, amiben az által hogy véleményt mond rólam, saját magát ismerheti fel, többé vagy kevésbé. Ugyanígy ez fordítva is érvényes, ha én mondok véleményt valakiről, nem róla mondom, hanem magamról mondok véleményt, vagyis önmagam egy már tudatosult, vagy még tudatosulatlan egyéni sajátosságára ismerek rá azáltal, hogy a másik embert szemlélem, azzal kapcsolatba lépek. Minden embernek, az önMAGában hordott Teljességnek a megismerése tehát csak és kizárólag a MASokkal folytatott interakció által lehetséges, és mi ennek az interakciónak az eredményét – általában tévesen – úgy értelmezzük, hogy ezáltal a másik embert ismerjük meg, miközben valójában a bennünk létező teljesség egy darabjára ismerünk rá önMAGunkban a MÁSik ember által bennünk tudatosuló valóságunk segítségével. Amikor például valaki iránt gyűlöletet, utálatot, ellenszenvet stb. érzünk, akkor a fentieket alkalmazva az történik, hogy olyan részeit látjuk meg saját teljességünknek a másik ember segítségével, abban tükröződve, amit addig zároltunk tudatunk tudattalan részében, és ezek lehetséges tudatosodása során lelkünkben erőteljes elutasítás keletkezik, mivel többnyire minden ember igyekszik magáról csak és kizárólagosan pozitív képet éltetni, vagyis egyénisége csakis azon részeire fókuszálni, melyek számára előnyösnek, kívánatosnak, pozitívnak tűnnek. Ez a „mások szemében a szálka a magunk szemében a gerenda” effektus egyik lehetséges magyarázata az önismereti értelemben, vagyis egyfajta pozitív diszkrimináció által vezérelt önismeret, mely által az illető személy minden magában található negatív tulajdonságot igyekszik rávetíteni a másik emberre, és abban azokat eltúlozva, felnagyítva látva elutasítani, kirekeszteni mint lehetőségét is annak, hogy mindazon karakterjegyek összessége önmagában is létezhessen. A fentiekből következik ugyanakkor az is, hogy valójában az Emberi Lény állandóan hamis képet éltet önmaga személyiségével kapcsolatban önmagában mindaddig, ameddig képtelen annak a beazonosítására, hogy minden emberben – függetlenül attól, hogy azokban számára pozitívnak vagy negatívnak nevezhető karakterjegyeket, tulajdonságokat ismer-e fel vagy sem – csak és kizárólag a saját Teljességéből feltáruló részeket látja, láthatja meg, és nem a másik létező abszolút valóságát.
Az Önismeret – ilyetén módon – az Életen belül egy vég nélküli folyamat, mert az Emberi Lény számára minden tükörvilág egy lehetőség önmaga Teljességére való ráismerésre, emlékezésre. Arra a Teljességre emlékezik ilyenkor a tudat a lélek segítségével, melyből Emberi Lényként való megtestesülésekor önmaga, szabad választása következtében szeparálódott, vált külön egyéniséggé, vagyis szemlélővé az EGYben az EGYből, hogy az EGY EGÉSZének a Valóságát RÉSZként szemlélhesse. Egy példával élve, ha feltételezzük, hogy 7 milliárd ember él ezen a Földön, akkor potenciálisan abban az esetben juthatna valaki az Önismereti Kurzusa végére, ha mind a hétmilliárd emberrel találkozna és beletekintve annak tükrébe abban önön Teljessége egy-egy darabjára ráismerne (azzal a feltétellel, hogy MIND-ÉN Létező Teljessége az éppen aktuálisan élő 7 milliárd emberben egyedileg megtestesülve jelen van.) Létezik-e akkor önismeret, vagy az egó megismerése teljesen reménytelen, eme tükörország képlékenysége következtében, amiben minden ember csak részeket képes látni önmaga teljességéből? Megláthatjuk-e az EGY Teljességét önMAGunkban Emberi Lényként élve, vagy mindez csak EGYetemes Teljességként létezve lehetséges?
AZ EGY-ÉN TeljessÉGe
Minden Emberi Lény megtestesülésekor egy alap karaktert, egyéniséget, személyiséget választ magának, mely alap karakter végig kíséri életét. Bár minden ember MAGában hordozza a Teljességet, ez a teljesség a tudatos énben csak látens módon van mindvégig jelen, vagyis valójában részlegesen tudatosulnak bennünk ezen teljesség darabjai. A tudattalanunk egyszerre hordozza magában emberi személyiségünk működésének automatikus programjait, és minden karakter és embertípus személyes jegyeinek teljességét. Az önismereti út sikerességének a kulcsa az, hogy elég kíváncsiak és elég bátrak, merészek vagyunk-e egyszerre ahhoz, hogy mások tükrei által szembenézzünk karakterünk mind „angyali” mind „ördögi” vonásaival is. Ha nem vagyunk képesek szembenézni magunkkal prekoncepcióktól mentesen, akkor ez azt eredményezi, hogy önismeretünk végzetes módon kudarcra van ítélve.
A szent és a diktátor EGY-SZERre ott lapul minden emberi karakter, minden emberi lélek teljességében, és az éppen aktuális, domináns énünket pedig az határozza meg, hogy mindezek tudatában milyen erőket táplálunk tudatosan önmagunkban, hogy azok domináns módon nyilvánulhassanak általunk meg. Ez a klasszikus materialista pszichológia szerint kvázi skizofrén, azaz tudathasadott állapotnak felelne meg. Az EGY-ÉN ismeret szempontjából nézve azonban a világ legtermészetesebb állapota az, hogy az Emberi Lény valódi MAGva, az EGY-ÉN – az EGY és EGYetlen valóság, létező – MAGa minden lehetséges karakter összessége, teljessége, és ez a teljesség minden Emberi Lényben ott lapul potencialitásként, lehetővé téve azt, hogy megláthassuk önMAGunk teljességét minden Emberi Lény elénk tartott tükrébe beletekintve. Az ÖN-ISmeret és az ÉN-ISmeret ezen a ponton válik szétválaszthatatlan EGYséggé az önön forrására ráébredni akaró, ehhez az önkutatás tudati-lelki útját választó Emberi Lény számára. Azon vallásos elképzelések, melyek az Emberi Lény valóságának, tudatának-lelkének iSTeNi és a SáTáNi potenciáljait egymásból kirekesztve, egymás ellen fordítva, egymással kizárólag olyan harcban próbálják bemutatni, mely harcban az isteni pólus meg kell semmisítse a sátánit, az önismeret és az ÉNismeret útján megrekesztik az embert.
Egy profán példával élve, az Emberi Lény tudati-lelki MAGvának iSTeNi és a SáTáNi pólusai olyanok, mint egy akkumulátor pozitív és negatív pólusai. Egy akkumulátorban a pozitív és a negatív pólus nem egymás ellen, hanem egymást kiegészítve szükséges ahhoz, hogy az ilyen módon polarizált energia-potenciál a két pólus rövidre zárásával újra felszabadítható legyen. Ha egy akkumulátor pozitív pólusát valaki tévesen jónak, a negatív pólusát pedig rossznak nevezi ki, és mondjuk az így nevesített „jó ügy” nevében hirdetett szent háború keretében, egy kalapáccsal darabokra veri az akkumulátor negatív pólusát, akkor – könnyen beláthatóan – ennek a háborúnak nem lesz győztese. Miként annak a háborúnak sem, amit magunkban vívunk önön egyedüli jónak kikiáltott iSTeNi pólusunk nevében önmagunk SáTáNi pólusának megsemmisítésére, ami egyrészt lehetetlen, másrészt a valódi megvalósítandó cél inkább az kellene legyen, hogy megértve mindezt, a SáTáNi pólusunk felett uralmat nyerhessünk, hogy az általa felszabadítható teremtő erők tudatosan irányíthatóak lehessenek számunkra a tudatos teremtésben.
Az Önismeret akkor lehet a legeredményesebb, ha az ÉNismeret vágyával egészül ki. Ha az Emberi Lény lelke mélyén megszületik a vágy arra, hogy megtapasztalja önMAGában mind az iSTeNi és mind a SáTáNi pólust. Ez azonban Emberi Lényként csak tükör által, azaz a MÁSok által számunkra tartott lelki valóság-tükrök valóságának a szemlélése által lehetséges. Ha ezeket megtanuljuk nem ítélkezéssel, hanem minél teljesebb elfogadással szemlélni, akkor juthatunk egyre közelebb az önMAGunkban lapuló EGY teljességének a megismeréséhez. Amennyiben viszont a reflexszerű ítélkezés és elutasítás útját járjuk a másokkal való érintkezés során, úgy mások valóságának az elutasítása által valójában a magunk valóságának jelentős részének a felismerésétől fosztjuk meg magunkat. Ez pedig megfoszt minket a valós Önismeret útjától is, mely végül az önkutatás segítségével elvezethet az ÉNismeretben bekövetkező tudatosodás lehetőségétől.
Minden Emberi Lény EGYaránt az iSTeNi és a SáTáNi pólus között feszülő valósága az EGYnek. Polaritás és pólusok nélkül nincs megnyilvánítható erő, amit az Életen belül tapasztalni lehet. A tudat és a lélek együttes tapasztalásában megjelenő valóság végtelen lehetőségeket tartogat minden ember számára az EGY végtelenségének, határtalanságának a megtapasztalására. Pont ez az a végletes végtelenség, amitől a magát végesnek képzelő végtelen, vagyis az Emberi Lényként magát végesnek, behatároltnak képzelő Végtelen EGY sokszor megborzong, és megriad, amint megpillantja tudata-lelke feneketlen mélységeit. A pusztítás bennünk lakozó démonairól nem akarunk tudomást venni, csak a teremtés dicsőséges, tiszta, fényes erőiről. A dualitások honában, a polaritások birodalmában azonban semmi sem nyilvánulhat meg ellentétek nélkül. Bár az ellentétek is csak látszólagosak, hiszen valójában az EGYedüli valóságként létező lényegiségek vákuumaként, azaz hiányaként képződik az a tér a tudatunkban, melyet pólusokként azonosítunk, mégis ezen tudati vákuumokban teremtődő valóságok olykor félelmetes mélységeket tárnak fel előttünk. A szeretetnek nincs ellentéte, csak hiánya (vákuuma). Ez a hiány azonban minél nagyobb a tudat-lélek valóságában tapasztaló Emberi Lény számára, annál nagyobb az ebből a hiányból (tudati vákuum) fakadó FÉL-elem is, mely egyenesen arányosan nő a SZERetet hiányával. Ebben a látszólagos hiány-valóságban viszont tökéletesen be tud zárulni az emberi tudat és lélek, és képes átélni a legmélyebb, legmegindítóbb drámákat: képes vérengző vadállattá aljasodni miként képes a legborzalmasabb vérengzések közepette is mindenkinek reményt adó emberfeletti lénnyé nemesedni, önön démonai megszelídítése által.
A kulcs a valódi ön- és ÉN-IS-mer-et útján annak a felismerése lehet, hogy:
A.) Az iSTeN és a SáTáN (mindkét lelki-tudati pólus) is én vagyok EGYszerre, és tudatos teremtővé akkor válhatok az Élet nevű játékban, ha mindezen felismerések által képessé válok az önMAGammal és MÁSokkal vívott harc beszüntetésére, így életenergiáim nem kioltódnak az örökös feszültségben, hanem például valóságom tudatos teremtésére használhatóak fel. A harc harcot, a béke békét szül. (Ugyanakkor a harc is lehet igen fontos, nélkülözhetetlen része az önismeretnek, mert a magunkkal és másokkal vívott küzdelemben személyiségünk rejtett vonásait láthatjuk meg MÁSok tükreiben.)
B.) A bennem működő végtelen teremtő erők potenciáljainak kiaknázása annak a megértése által sikerülhet, ha önMAGam „negatív” pólusát nem elpusztítani igyekszem a „pozitív” által, hanem megtanulva uralni mindkettőt – és ezáltal önmagam személyiségét megszelídítve – ítéletmentes befogadóvá válok minden emberi valóság felé, azokat A Teljesség részeiként tekintve.
C.) Az Önismeret az EGY-ÉN kozmikus játéka az Emberi Lényben, mely játék az Élet keretein belüli poláris valóságban létezik, így ha megpróbáljuk kivonni magunkat az Életből – bármilyen módon, úgy mint saját félelmeink és bátortalanságunk, az életbe vetett bizalom és hit hiányában – akkor a valós Önismeret és ebből származó további felismerések nem jöhetnek létre.
D.) Az Ön és ÉNismereti „társasjáték” neve: ÉLET. Ez hasonlatos egy olyan játékhoz, melyben ha nem tudunk megoldani egy bizonyos szintet, akkor újra és újra megjelenik előttünk ugyanaz a feladat, csak más és más körítéssel, mert a következő szintre csak akkor juthatunk, ha képessé váltunk megoldani, megfejteni az előző szintet. Nincs kényszer, nincs erőszak, az Élet nevű önismereti kurzus minden személy önként vágyott vállalása, melyben az EGY-ÉN ismer újra és újra rá saját Teljességére.
A valódi önismeret csak az önkutatás, a tudat és a lélek valóságának a forrásához való eljutás útján lehetséges. Nem mindenki számára kiemelt életcél, nem mindenki számára járható út, mely kezdetben nem ígér mást, csak tövist és könnyeket. A valódi fordulat akkor következhet be, amikor képessé válunk annak a felismerésére, hogy minden tövist valójában mi magunk döfjük magunkba az önmagunkról képzelt hamis énkép által, és ahelyett hogy kihúznánk ezen töviseket – a valódi önismeret útjára lépve – többnyire nem akarván tudomást venni róluk, tovább fertőzzük önmagunk a hamis valóságképpel, melyben törvényszerűen a világ is egyre hamisabb arcot ölt magunkban. A döntés minden látszat ellenére mindvégig a mi kezünkben van.
Ismerd meg MAGod! Ehhez minden eszköz adott, MIND-ÉN-KI-nek.
Írta: Fazekas József Tamás
Latest posts by FJT (see all)
- Túl a vízen - 2019. február 7. csütörtök
- A szolipszizmus zsákutcája - 2018. december 11. kedd
- Metafizika - 2018. december 8. szombat
- A csapda - 2018. november 23. péntek
- A kEGYelem VALÓsága - 2018. november 15. csütörtök
