avagy a szűk ösvény, ami a tű fokán át vezet
Az alábbi gondolatok egy levélváltás eredményeképpen születtek. Esszenciális dolgok lettek megfogalmazva benne a jelenkori vallási, spirituális tendenciákra vonatkozóan, valamint a Kali Yuga alászálló ágában észlehető tudati-szellemi folyamatok mechanizmusaival és a jelenleg észlelhető stádiumával kapcsolatban. Azoknak ajánlott, akik már tudják, a feltámadást szükségszerűen a hálál előzi meg. A jelenlegi korszakban ugyanis burjánzanak azon ál- és paraspirituális utak és nézetek, melyek azt hirdetik, hogy az emberi nem egésze – akaratától és egyéni sorsától függetlenül – valamiféle kozmikusan vezérelt tudati automatizmusok következtében már belépett az új „Aranykorba”.