Az evolúció-elmélet legnyilvánvalóbb cáfolata a jelenkori emberi valóság. A XXI. századra ugyanis a „természetes szelekció” eredményeképpen hihetetlen számú emberi tömeg lepte el a bolygónkat, mely tömegek nagy része csak és kizárólag egyetlen egy dolognak köszönhetik létüket és létezésüket: a technikai vívmányok materiális mankóinak. Soha nem volt talán még jelen ilyen nagyszámú, mesterséges lélegeztetőgépen tartott emberi biomassza, mely egyre nyilvánvalóbb módon mutatja az életképtelenség jeleit minden természetessel szemben és leginkább a minden modern technikát nélkülöző közegben. A mai népszaporulat csak egy mesterséges, egyre laboratóriumibb tenyészethez hasonló élettér meglétének köszönhető, és a nagy számok törvénye pont hogy nem az evolúció-elmélet diadalát jelenti, hanem az életképtelenség tudományos magasztalását, mert abban a pillanatban, amikor ez a hihetetlenül hatalmas erőkkel fenntartott, technofil vallási bázisokon nyugvó, materiális-mentális tudati tér megszűnne – mondjuk egy kataklizma, vagy az erőforrások hanyatlásának, kimerülésének következtében – az emberi faj nyilvánvalóan nem ugyanoda kerülne vissza, ahol a technicista szemlélet időben útjára indult, hanem azon – materialista romantikával „tudományosan” tételezett – kőkorszaki létbe, ahol az emberi faj eme abnormális burjánzása drasztikus módon véget érne. Kétszer ugyanabba a folyóba lépni a lineáris időbe zárult tudat számára lehetetlen.

Az evolucionista létszemlélet nyilvánvalóan naiv, torz, a naiv realizmus szintjét alulról súroló szellemi bázisa egyébként pont ebben a fejetlen, végkifejleteiben egyre nyilvánvalóbban önpusztító jegyeket mutató, technofil, technokrata, technomán, globális katasztrófát iniciáló „kiteljesedésben” látja saját önigazolását. A valóság mégis involúciós folyamatokat mutat, mert ahelyett, hogy a globális intelligencia valóban növekedne, egyértelműen alulmúlja azon korok embereinek natív intelligenciáját, akik képesek voltak a természettel és a természetben a mainál sokkal magasabb szintű harmóniában élni. Természetesen ezt az evolucionista-progresszionista nézőpont úgy prezentálja, hogy ez a harmónia csak a technikai fejlettség hiánya miatt létezhetett, magyarán a kőbaltás homo-sapiens nem rendelkezett elég eszközzel és számbeli fölénnyel, hogy a bolygót a mai mértékben maga alá gyűrje. Ez a nézőpont pedig az önmagát kizárólagosan a technikai kibontakozás megvalósulási szintjeiben mérő, abban kondicionálódott posztmodern ember tudati látóterében egyértelmű, és megdönthetetlen ütőkártya, melyet semmilyen, más korokból ránk maradt – ezen létszemlélet számára teljesen értelmezhetetlen – paradigmálisan is egészen más lét és életszemléletről, tudati kiterjedtség-irányról, tartományról és metafizikai értelemben vett megvalósultságról tanúskodó, szellemi hagyományok nem haladhatnak meg.

A lét iránti érzékenység elvesztése az életbe ragadtság egyik okozója, melyet a materialisztikus-szcientifikus-technomán szemlélet nem is észlel, mivel természeténél fogva nem is érzékelhet. Olyan, mint a vakon született ember, akin értelmetlen számon kérni a színeket. A valódi intelligencia – többek közt – azt jelenti, hogy a környezetet önMAGamként élem át, és értelemszerűen nem pusztítom értelmetlen módon el, hiszen emígy magam pusztítom ezzel. A valódi intelligencia teljessége nem egyszerűsíthető le egyetlen aspektusára sem az életnek, a valódi intelligencia szükségszerűen tud önMAGa teljességének a Forrásáról, mellyel élő kapcsolatot tart fenn. Ez az élő kapcsolat nem engedi, hogy a létből olyan módon zuhanjon ki az életbe, hogy onnan – többé már a kettő közötti átjárót nem ismerve, azt elfeledve – a valódi, transzcendens szellemi tudást nélkülözve, a Paradicsomból önmagát végleg kirekessze.

A valódi, metafizikai értelemben vett kiűzetés a Paradicsomból nem más, mint önMAGam teljességéből való kizuhanás, a megnyilvánultsággal való teljes tudati azonosulással egyetemben, Narkisszoszként a tükörkép kizárólagos imádata önMAGam benső, minden létezés forrását jelentő, minden absztrakció mentesen létező Örökké-VALÓságával szemben. A Teremtő – látszólag – visszavonhatatlan, végzetes belefeledkezése, megMÁSulása a Teremtettekbe, az EGYetemes belefeledkezése a RÉSZlegesbe, a RÉSZ bele RÉSZegülesé önön tudati létének külsőleges, anyagi aspektusainak végtelen tereibe. RÉSZ(eg)ség és EGY-ÉN-tudatvesztés. Az intelligenciának a teljessége aprópénzre váltva, tudó helyett tudóssá, tudás helyett tudománnyá válva. Látás helyett nézet, és nézetek, nézőpontok végtelen, relatív összességének kavalkádja. A végtelen és múlhatatlan, semmitől sem függő, kezdet és vég nélküli, Üdvösségen is túli primordiális Boldogság felcserélése a teremtettség végtelen tudati állapotainak anyagivá sűrűsödő, érzéki valóságával. A Boldogság örömmé váltása, mely fájdalom nélkül nem tapasztalható meg. Az EGYség KETTŐsséggé hasadásának, tudati hasadtsága. Látszólagos reménytelen, végzetes állapot az anyagi lét illúziójába való végső beleragadásra. Egyre gyorsuló időspirál, a szétesés, a felbomlás, a megsemmisülés Vaskori világának valóságában. Alászállás a poklok poklának mélységeibe. A halál tudatos megízlelése, a halálé mely nélkül az élet sem létezhet. Alászálla a poklokra, hogy harmadnapra halottaiból feltámadhasson.

Az álom valósága egyre nyomasztóbb. Közeleg az idők teljessége, a feltámadásra, az ébredésre.

/ Salvador Dali – Narcissus átváltozásai /

The following two tabs change content below.

• A Szerzőről
• Legutóbbi bejegyzések

FJT

Az oldalon található gondolatok mellőznek mindennemű konvencionalitást, ezért bárki olvassa őket, kérem tartsa szem előtt, hogy kinek nem inge ne vegye magára, kinek nem dolga ne járjon utána és fordítva. Írójuk nem tagja semmilyen földi szerveződésnek, vallásnak vagy spirituális irányzatnak, sem a materialista-tudományos sem a vallásos-spirituális világképet nem vallja magáénak, közléseit nem bennük értelmezi. Igyekszik ama nézőpont megjelenítésére, mely érzékeli mindkét világképet, ám valósága nem reked meg egyikben sem, hanem - azt magában foglalva de mégis meghaladva - egy teljesebb valóságkép közvetítését kísérli meg. Bármilyen esetleges áthallás, egybecsengés, más létező gondolati építményekkel nem szándékos, pusztán egy adott logikai fonál, intuitív valóságkép megjelenítésének eredménye.

Latest posts by FJT (see all)

• Túl a vízen - 2019. február 7. csütörtök
• A szolipszizmus zsákutcája - 2018. december 11. kedd
• Metafizika - 2018. december 8. szombat
• A csapda - 2018. november 23. péntek
• A kEGYelem VALÓsága - 2018. november 15. csütörtök