avagy a szűk ösvény, ami a tű fokán át vezet

Az alábbi gondolatok egy levélváltás eredményeképpen születtek. Esszenciális dolgok lettek megfogalmazva benne a jelenkori vallási, spirituális tendenciákra vonatkozóan, valamint a Kali Yuga alászálló ágában észlehető tudati-szellemi folyamatok mechanizmusaival és a jelenleg észlelhető stádiumával kapcsolatban. Azoknak ajánlott, akik már tudják, a feltámadást szükségszerűen a hálál előzi meg. A jelenlegi korszakban ugyanis burjánzanak azon ál- és paraspirituális utak és nézetek, melyek azt hirdetik, hogy az emberi nem egésze – akaratától és egyéni sorsától függetlenül – valamiféle kozmikusan vezérelt tudati automatizmusok következtében már belépett az új „Aranykorba”. Legyen mindenkinek a hite szerint, az alábbi sorokat pedig csak azok olvassák el, akik ezzel – saját megtapasztalásuk okán – nem értenek egyet.

Eme new age eszmerendszeréből származó tévhitet azért könnyű a mai kor automatikus megváltást kereső emberének eladni, mivel a posztmodern kor spiritualitása, immár majdnem teljes mértékben meg lett mérgezve, az evolucionizmus és a progresszionizmus hamis, önáltató eszméivel. Az a spirituális utat járó emberi lény azonban, aki a Mennyek Országába úgy akar bejutni, hogy a tű fokán nem haladt át, csak önmagát áltatja – és eme önáltatás a Kali Yugában immár tömegméreteket öltött – a különböző evolucionizmussal és progresszionizmussal fertőzött spirituális utak végeláthatatlan és burjánzó tömegében. Úgy tűnik, mintha lassan már senki sem akarná meghallani a kortalan igazságot, az ősi bölcsességeket, melyekben kristálytisztán és EGYértelműen meg lettek fogalmazva azon tézisek, miszerint a szellemi értelemben vett beavatódás útját járó ember, sem a halál, sem a szenvedés szellemi látást érlelő és emberi lelket tisztító valóságától nem menekülhet meg. Ez azonban nem jelent szellemi-lelki mazochizmust, miként semmiféle ember által, öncélúan előidézett szellemi, lelki és/vagy testi önkínzás sem vezethet automatikus módon az üdvözüléshez, megvilágosodáshoz és felébredéshez.

Az Apokalipszis korát éljük. A Kali Yugát az Apokalipszisben és az Apokalipszist a Kali Yugában. Természetesen arról, hogy erről ki mit képzel, ebből mit képes, tud, vagy akar látni, az egyéni érettség függvénye, semmiképp sem válhat kritika tárgyává. Azt azonban világossá szeretném tenni, hogy a sokak által már létezőnek vélt Aranykort a mai állapotok semmilyen szinten sem tükrözik. Jelenleg nem az emberi nem felemelkedése, tömeges megvilágosodása zajlik, hanem a szellemi alászállás és alászállítás, korszakszinten kódolt valóságának a megvalósulása. Ez nem személyes választás kérdése korszak szinten. Az ember ítélete zajlik önMAGa tudatlansága felett, melyet tudásnak hirdet, de amelynek a valóságában ténylegesen és soha nem látott mélységekben világosodhat meg, az arra érzékeny törekvő számára a kozmikus ciklusok isteni rendje, és ezen belül önMAGunk minden relativitás felett álló, múlhatatlan VALÓsága. Ez pedig soha nem volt és nem is lehet valamiféle mennyiségi szemlélet, tömegspiritualitás, automatizált, mechanikus-megváltás, önhipnózis, önáltatás, eredménye. Legfőképp sosincs a jövőben, mint az evolúció és a progresszió ígérettömege. A VAGYOKság Örökké-VALÓsága ez, mely tértől és időtől függetlenül szem-éjiségem vakságától mentesen VAGYOK.

Az Apokalipszis – magyarul feltárulkozás – megismételhetetlen, egyedi lehetőség a maga nemében, minden őszinte törekvő számára önMAGunk LÉNY-EGének, önMAGunkban és önMAGunk által történő felismerésére, a metafizikai értelemben vett felébredésre. Erre vonatkozóan pedig nincs új vagy régi tudás, csak tudás van. Tudás, mely EGY-ÉN-MAGomra vonatkozik, EGY-ÉN-MAGomból fakad és EGY-ÉN-MAGomban létezik örökké változatlan Teljességben. Evolúció és progresszió mentesen. Minden viszonylagosságtól mentesen. Tökéletes, abszolút és teljes. Ez nem egyenlő a relatív világban megszerezhető semmilyen relatív ismerettel sem, bár paradox módon alapját képezi minden lehetséges nézőpontnak, minden lehetséges ismeret létezésnek. Tudás csak EGY van, és ez örökkévaló EGY-ÉN-MAGomra vonatkozik. Minden más csupán relatív ismeret, mely a relatív világ, a májá része.

Aki a spiritualitásban csak önsorsjavítást keres, és nem a végső valót, önMAGa igaz és megMÁSulatlan Forrását, az ezen sorokat nem értheti meg. Azoknak íródtak, akik már nem csak nézni, de látni is képesek ezen gondolatok valóságtartalmát, akár részeiben akár egészében, és tudják, a halál ignoranciája nem vezet a Mennyek Országába, miként az élet abszolutizálása, és minden áron történő magunkhoz ölelése sem. A tű fokán csak az haladhat át, aki megérti, hogy a halál az élettel egyetemben a megnyilvánult Lét része, és a tudati-szellemi utat járó törekvő számára a halál szerepének, fontosságának és szükségességének a megértése nélkül, valódi megvilágosodás, felébredés nem létezik és nem is létezhet. A halálról azért nem akarunk tudomást venni, mert azt gondoljuk róla, hogy egyenlő a végső megsemmisüléssel. Aki ezt gondolja a haláról, annak számára a halál nem a beavató mestert jelenti, hanem az igazság fényétől való félelmet, még akkor is, ha ez nem így fogalmazódik benne meg. A halál beavató mestere a spirituális törekvőnek, mely által az élet is egy magasabb, teljesebb valóság-megértés tárgyává lehet.

A Kali Yuga egyik ismérve, hogy a szellemi látásukat vesztett emberi tömegek immár a sötétséget látják világosságnak, és a világosságot tartják sötétségnek, kerülendőnek benne. A spirituális utat személyes érdekeknek alárendelt, alárendelhető, önsorsjobbító, kvázi pszichoterápiás eszköznek tartják, és nem a végső Igazság, önMAGunkban önmagunk elől elrejtett megismerésének az eszközének. Nem értik meg, hogy a rózsa a tövis nélkül értéktelen, mert nem teljes. A tövis a rózsa része, és amint a szellemi MAGaslatok nem alászállíthatók – mert emberi személyünknek kell azokhoz felkapaszkodni – úgy vállalnunk kell az út minden kockázatát és tanítását is, mely nem mindig van a kedvünkre.

Krisztus a nyolc boldogságot nem a hegy alján ácsorgó passzív, csodaváró, megváltást és megváltót váró szájtáti tömegnek nyilvánította ki, hanem azoknak, akik hajlandóak voltak utána kapaszkodni a hegyre. A hegyet le lehet bontani, hogy annak darabjait alászállíthassuk a hegy alján ácsorgó, csodákra éhes embereknek, de az ily módon létrejövő törmelék, már soha nem lesz azonos a heggyel, végképp nem fog alkalmat nyújtani annak megmászására. Jelen sorok Mind-ÉN-Kinek szólnak, de értelemszerűen nem lehetnek érthetőek mindenkinek. Ez a tudai-szellemi valóság egyik törvénye. Nem csak ez az út létezik, de a lényegét tekintve minden, a végső Igazságot feltárni vágyó törekvő útján, a fenti tudati mechanizmus megtapasztalása elengedhetetlen.

A hegy nem szállhat alá hozzánk, feltárni a bölcsességet. Megvilágosítani senkit sem lehet. Felébreszteni sem. De az őszinte, valós SZERetet gyógyító erejű lehet, a szellemi hályog eltávolításának az érdekében. A valódi SZER pedig sokszor keserű, sokszor látszólag értéktelen az emberi szem-éjnek. Nem úgy mint a csillogó köntösben pompázó édes-kegyes szirup-hazugság, mely a tudat és a szellem igazi mérge. Látni MAGunkban önMAGunk, mint VALÓságot, csak Isten szeme képes. Minden más káprázat, minden más a kozmikus illúzió része.

———-

Kedves FJT!

Most éppen a Buddhizmusba vagyok elmélyülve. Ha van kedved írd meg, hogy mi a gond a Buddhizmussal (ha van). Nyitott vagyok. Csak az igazság érdekel, nem dogmák és tévhitek.

Üdv: T.

Kedves T.!

Részemről semmi baj a buddhizmussal. Az izmusokról viszont tudni kell, hogy már önmagukban hordozzák egy eszme megvalósításának számtalan buktatóját. Ez alól pedig a történelmi Buddha – ezentúl magyarul csak Buda – tanításai sem mentesültek az izmus számtalan útvesztőjében.

Ha azt mondjuk buddhizmus, akkor elmondtunk mindent elvi szinten, mégsem mondtunk semmit sem. Buda tanításai ugyanis – akárcsak Jézus tanításai – ugyanúgy ezernyi értelmezésben öltöttek testet, amely értelmezések számtalan irányzat alapjául szolgáltak, és még a mai napig is egyesek nagy buzgalommal igyekeznek ezeket „tökéletesíteni”, holott Buda tanításainak azzal tennének a legnagyobb szolgálatot, ha végre abbahagynák ezen lázas tevékenységüket. Miért?

Lehet nagyon durva, és igen sértő a fenti vélemény egy buddhista számára, de amint tudod jól, földi személyem semmilyen izmusnak nem híve, sem követője. Az advaitin – nem kettősség – szemléltéhez nem a buddhizmust, vagy a hinduizmust tanulmányozva jutottam el, egyszerűen elvezettek a felismeréseim, és sem advaitin sem neoadvaitin útkövetőnek nem tartom magam. Ezt fontos kiemelnem, mert műveimben vannak utalások az adavaita szemléletre, de végülis a lét végső forrását illető felismerések izmussá való válása, tevése igazából a Vaskor – Kali Yuga – sajátosságainak egyike. Másrészt semmi új nincs a Nap alatt, ami a végső Igazságot illetően felfedezhető lenne. Az izmus valójában nem más, mint egy eszme, eszmerendszer, idea gyakorlati megvalósításának módja. Ez önmagában sem nem jó, sem nem rossz, pusztán egy módszertan. Amikor azonban egy izmus kezd rátelepedni magára az ideára, az elvre, a tanításra, majd az élet élő szervességére, akkor onnantól kezdve érdekes torzulások jelentkeznek, és ez alól egyetlen izmus sem kivétel.

A kereszténység ugyanilyen izmussá vált, és ma már az avatott szemlélőnek tejesen tisztán látszik, milyen mértékben torzította el a Krisztusit, azt az örök mértéket, mely nem földi elképzelések terméke, hanem a lét végső igazságainak örök mértéke. Nem vagyok semmi ellen sem, az itt kifejtett véleményem nem szól semmilyen vallás követője ellen, bár jól tudom, ezen gondolatok puszta megjelenítése is ellenkezést, ellenszenvet, indulatot vált ki a legtöbb hívőből. Innen is látszik, hogy az izmusok és annak követői szellemileg egyfajta elszigeteltségbe kerülnek a megvalósítási útjukon, és ez valahol szükségszerű is, az azonban már elve komoly korlátokat emelhet számukra, ha ezáltal bezárulnak más lehetséges nézőpontok számára.

A buddhizmus pontosan ugyanolyan mértékben magán hordozza a fenti tüneteket, mint bármilyen más vallás. Amiben a lényegi különbséget látom az egyrészt az, hogy sokkal toleránsabb, nem agresszív módon térítő, bár az újabban nyugaton megjelent „divat-buddhizmus” azért igencsak meg van marketingelve. Akárcsak az a „divat-jóga”, amiről nyugaton a legtöbb ember azt hiszi, hogy bármi köze is van annak Indiában évezredeken át őrzött hagyományaival. (Sajnos mára már Indiában is nagyon lezüllöttek az ősi tanítások, a komoly mesterek pedig manapság már nem igazán elérhetőek, lassanként kivonultak ebből az egyre erodáltabb szellemi közegből, azon egyszerű oknál fogva, hogy egyre kevésbé vannak ma már beavatható emberek ezen magas rendű tudásokba.)

Az igazság ugyanakkor az – és ez egy esszenciális jelenség – hogy a vaskori spiritualitás egyik legdrasztikusabb jellemzője, hogy az ősi tanítások mind egyre jobban kifordulnak önmagukból, és mind inkább elkezdenek átcsapni önmaguk ellentétébe. Ez a feloldódás, a felbomlás, a megsemmisülés apokaliptikus folyamatainak a része, mely véleményem szerint ciklikus szinten kódolt eme yugában. Amint az aranykor a szellemi teljesség maximuma, fényessége, úgy a vaskor ennek ellentéte, lezáró fejezete, amint a megszületett csecsemő a legfényesebb, a leginkább közeli a teljesség állapotához, úgy a holttest a leginkább alávetett az isteni entrópia lebontó törvényeinek. Jelenleg az emberi történelemnek pedig ezen utóbbi szakaszát éljük. Nem túl népszerű eme véleményem, mely tökéletesen egybeesik az akár sok ezer éve élt bölcsek meglátásaival, jóslataival, de nem is törekszem immár semmilyen népszerűségre, csak őszinteségre.

A buddhizmus jelen periódusában, nyugaton az egyik legnépszerűbb vallás, és ez nem véletlen. Bár a buddhisták nagy része nem tartja magát vallásosnak, és a buddhizmust sem vallásként definiálja, pusztán filozófiaként, a gyakorlat azt mutatja, hogy többnyire mindezt egy materialista-spiritualitás amolyan szellemi mankójaként használják, és pont ezért nagy a varázsa az egész jelenségnek. Miért mondom ezt? Azért, mert véleményem szerint a kezdetektől fogva félre lett értve Buda igen sok tana, ami a személytelen istenség feletti Teljességre (Abszolútum) lett vonatkoztatva. (Könnyen „istentelenségbe” és materializmusba tud csapni a buddhizmus pusztán csak filozófiai szinten értelmezve) Eleve maga a buddhizmus sem fogható fel másként, mint a hinduizmus egy reformkísérlete, akárcsak a kereszténységen belül a reformáció, ha párhuzamot szeretnék vonni a nyugati spiritualitás terén. A reformáció pedig még sötétebb materializmusba burkolta a szellemet, és igazából a kereszténység zsákutcájává avanzsált önön reformkísérletének a megmerevítésében. A buddhizmus 2500 éve alatt az eredeti tanok pedig hihetetlen mértékben erodálódtak és fordultak ki magukból, létrejöttek olyan irányzatok is, amelyben Budát istenként tisztelik. Ugyanez a hiba a kereszténységgel is, amiben Jézus imádat tárgyává lett. Ezek a folyamatok pedig az izmusok tudati limitáltságából nem érthetőek meg. Felül kell emelkedni ahhoz, hogy láthatóvá váljon mindez egy magasabb tudati-szellemi térben.

Nem vonom kétségbe ugyanakkor az értékeket, amiket a buddhizmus, vagy a kereszténység megteremtett, de sok esetben a mai kor embere már semmit sem tud kezdeni az eredeti budai tanokkal. Miért? Mert legtöbbször semmi más nem érdekli, mint saját materiális életének jobbá tétele, némi ideológiai, és/vagy spirituális mankó segítségével. A valódi spiritualitás pedig minden, csak nem ez. A valódi spiritualitás célja – az én megélésemben – önön emberi szem-éjünk vakságának megszüntetése, a szem-éj feletti EGY és EGYetlen ÉNbe való visszavezetéssel, az önMAGunk Forrására való ráébredésben, és valójában mind Buda, mind Jézus erről tett kinyilatkoztatást, ami a lényegi tanokat illeti. A buddhizmus némely ágazatában kétségtelen, hogy sokkal tisztábban maradt fenn ezen lényegi üzenet, mint pl. a kereszténységben, ahol az embereknek az önMAGukon kívülre helyezett istenképben, teljesen reménytelen a valódi krisztusi tan értelmezése. A másik fontos tényező az, hogy bármilyen vallás vagy izmus ki van téve automatikusan a szellemi eróziónak az által, hogy a követők nincsenek az alapító tudati belátásának a szintjén, így a tanokat magyarázók általában egyáltalán nem tévedhetetlenek, és valljuk be még finoman fogalmaztam ezzel kapcsolatban. Krisztust már az apostolai sem értették, és némelyeken még a Szentlélek sem segített. (Nézzük csak meg Saul rabbi – alias Szt. Pál esetét, aki a római rítusú kereszténység megalapítójává lett, és hogy egyes leveleiben milyen elvakult, szélsőséges nézeteket vall pld. a más-hitűekkel szemben. Nyilván való, hogy a lényeget tekintve nem volt és nem is lehetett Krisztus tudati megvalósultságának az örököse)

A buddhizmus nyugaton sikerült alulmúlja önmagát, köszönhetően a nyugati emberiség „kőmaterialista” beállítottságának. Természetesen nem minősíteni akarok senkit sem, aki a budai tanokat igyekszik követni, mert azok – eredeti tisztaságukban – igen csak magas rendűek. Ugyanakkor az a szellemi architektúra, amit ma buddhizmus néven ismerünk, ma már a maga végeláthatatlan irányzataiban egyre inkább a szellemi erózió jeleit mutatja, és nyugat szerintem nem más, mint a zsákutca ilyen értelemben. Lehetnek, és bizonyára vannak is ezzel ellentétes esetek, személyes példák, de ha kritikus, látásra érett szemmel szétnézünk magunk körül, akkor látni fogjuk a fenti sorok igazságtartalmát. Magom véleménye az, hogy a jelenlegi világban semmiféle spirituális felemelkedés nem zajlik, sokkal inkább mindennek az ellentéte. De ez teljesen természetes folyamat, aki megérti a korok rendjét, és átlátja, hogy itt semmiféle lineáris evolúció nem zajlik és nem is zajlott soha, pláne nem szellemi értelemben, az érteni fogja azt is, hogy eme lebomlás miért is törvényszerű és szükséges.

Ami azonban a legfontosabb, hogy az adott individuum, jelen körülmények között mire vágyik. Részt venni a feloldódás tudati mechanizmusaiban, avagy fölé emelkedni ezeknek? Hadd zárjam eme rövidke írásom az alábbi részlettel, melyre évekkel ezelőtt bukkantam, akkori felismeréseim tükörképére lelve, egy zseniális filozófiai-irodalmi remekműben:

„Jóslás a trágyaözönről

Minden megnyilvánulásod, mely szépen, üdén, szabadon kibontakozik: ajándékod; minden megnyilvánulásod, mely mohóságodtól bűzlik: ürüléked. Bármelyikünkből sokkal több salak fakad, mint adomány, s ez ellen nincs más segítség, mint hogy salakunkat eltakarítjuk; ehelyett az európai ember kezdettől fogva és mindinkább, ürülékéből rendszert, törvényt, erkölcsöt épít, amit fegyverrel, pénzel, hatósági pecséttel, rangos testülettel őriz és mindenkitől megköveteli, hogy e bélsár-palotákhoz és ünnepélyes ganajszobrokhoz igazodjék. Ezek folyton repedeznek, omlanak, általános bűzt és viszketegséget terjesztve; s egyre több, frissebb, puhább ganajjal kell toldani-foldani őket.

Lassanként az emberiség egész ürülék-metropoliszt emelt maga fölé, mely most, a huszadik században ráomlott a gazdáira. Ahogy valamikor az eget ostromló óriássá nőtt emberiségre tűz- és víz-özön zúdult, most a ganajimádóvá törpült emberiséget utolérte a trágya-özön. Évszázadokig nem lesz egyéb, mint fojtogató bűz, mocsokban evickélés, háborúzás durrogó, rotyogó, trágyaszagú fegyverekkel a régi fényes fegyverek helyett, míg a ganaj-kor embere ki nem pusztul. Aki az egész földgolyóból pöcegödröt csinált, most belefullad.

Mit lehet tenni a trágya-özön ellen? Orrunkat befogni, semmi egyebet. Mert aki valamelyik ganajtornyot le akarja bontani, csak egyik helyről a másikra hordja és közben maga is szaporítja a rondaságot. A trágya-özön magától fog lefolyni, lassan, míg a trágya-korszak embere az utolsóig bele nem fullad. Aki bármilyen iránynak, rendszernek, emberi kigondolásnak szívvel-lélekkel behódolt, azt elborította a trágya-özön; aki a tiszta érzést, szabad látást, örök mértéket őrzi, bárkában lebeg a trágya-özön felett. S ahogy a vízözön után megjelent az égen a szivárvány, jeléül, hogy vízözön nem lesz többé: majd megjelenik az égen a tiszta fehérnemű, jeléül, hogy trágyaözön nem lesz többé.”

/ Részlet Weöres Sándor: A teljesség felé c. művéből /

A kulcs: az örök mérték megtalálása önMAGunkban, és önön szellemi értelemben vett noébárkánk „megépítése”. Ez az emberiség már rég túl van a megmenthetőségen. De a lényegi felismerés mindig az kell legyen, hogy ki vagyok én, ki az akinek ez a valóság megjelenik? Meghaladható-e mindez? Meg kell-e váltsam az emberiséget, vagy az önMAGamhoz visszatérés útját választva, önmagam kell megváljak tévképzeteimtől, téves ideáimtól, amelyek a világgal kapcsolnak olyan módon egybe, hogy végül a világot valósabbnak tartom, mint saját, örök, múlhatatlan VALÓmat, ÉNemet, EGY-ÉN-MAGom? Csak a jól feltett kérdésekre érkezhet helyes válasz. Ma, a legtöbb ember már kérdezni sem tud, és ezt izmusokkal pótolva igyekszik a megváltást, a megszabadulást, a megvilágosodást, a felébredést elérni. De ma ez a világ rendje. Ez nem jó vagy rossz kérdése. A végső VALÓ felette áll mindennek, és ez EGY-ÉN-MAGom VAGYOK.

Szeretettel: FJT

The following two tabs change content below.

• A Szerzőről
• Legutóbbi bejegyzések

FJT

Az oldalon található gondolatok mellőznek mindennemű konvencionalitást, ezért bárki olvassa őket, kérem tartsa szem előtt, hogy kinek nem inge ne vegye magára, kinek nem dolga ne járjon utána és fordítva. Írójuk nem tagja semmilyen földi szerveződésnek, vallásnak vagy spirituális irányzatnak, sem a materialista-tudományos sem a vallásos-spirituális világképet nem vallja magáénak, közléseit nem bennük értelmezi. Igyekszik ama nézőpont megjelenítésére, mely érzékeli mindkét világképet, ám valósága nem reked meg egyikben sem, hanem - azt magában foglalva de mégis meghaladva - egy teljesebb valóságkép közvetítését kísérli meg. Bármilyen esetleges áthallás, egybecsengés, más létező gondolati építményekkel nem szándékos, pusztán egy adott logikai fonál, intuitív valóságkép megjelenítésének eredménye.

Latest posts by FJT (see all)

• Túl a vízen - 2019. február 7. csütörtök
• A szolipszizmus zsákutcája - 2018. december 11. kedd
• Metafizika - 2018. december 8. szombat
• A csapda - 2018. november 23. péntek
• A kEGYelem VALÓsága - 2018. november 15. csütörtök