Minél nagyobb bennünk a halálfélelem, annál kevesebb az életszeretet. Ha az életet szeretjük, akkor a születés és az elmúlás nem behatárol bennünket, ellenkezőleg lehetőséget nyit a létben megtestesülő valóság, az élet megélésére. A halálfélelem csak az örökkévalót tagadó, vagy azt önmagában, s a világban felismerni képtelen személyiségünk magát túldimenzionáló, önön halandóságát meg nem értő és el nem fogadó folytonos önigazolása és lázadása az örökkévaló Én döntésével szemben. Az anyagi lét kizárólagosságának illúziójától megbabonázott emberi lény azonosítani hajlamos a halált a végső megsemmisüléssel. Arra hivatkozik, hogy az anyagi léten túli valóságra semmilyen bizonyosság sincsen. Hitéből nem kitörni, hanem abban megerősödni törekszik a valóság egysíkú megismerésével,

…tovább »

Hány napot, hány órát, hány perecet éltem életemben? Mit jelent az hogy élet, biztos vagyok-e abban, hogy eddigi életem során valóban az élet folyamában és nem sokkal inkább a halál állapotában léteztem?

A mai kor és az annak keretet, létalapot szolgáltató paradigma a halál kultúráját valósította meg. A létféltés, a halálfélelem, a kín, a szenvedés és a gyötrelem elöli folyamatos menekülés valójában mind az élet valóságával történő találkozás félelméből valósult meg. Életünk folyamán arra nevelnek minket, hogy mindenki egy általam buboréklétnek nevezett hamis valóságba zárkózzon be. Ennek jellemzője az, hogy mindent meg akar merevíteni, kiszámíthatóvá, szabályozhatóvá és előreláthatóvá akarja tenni a világot és a benne zajló történéseket,

…tovább »

Ó szent depresszió! Szenteltessék meg a Te neved, ki szembesíted az emberi lényt az élet mélységeivel. Az ég felséges türkize és az óceánok mély, sötétkék vize az élet fenséges kiterjedése. A gyönyör és a kín, a keserű és az édes, kéz a kézben. A találkozás önvalónkkal csak az Élet valós tapintásában, ízlelésében lehetséges. Elménk börtönéből szabadulva önmaga mélységeibe pillant a lélek, hogy saját anyagba zárt végtelensége értelmet nyerjen. A középpont újbóli és újbóli felfedezése magunkban, melyhez képest minden bármikor újraértelmeződhet, a megélés, a megértés időszerű szakaszának megfelelően. Az út mély, őszinte, csendes, hallgatag, mélázó völgyeken és az égbe nyúló, lélekbe markoló,

…tovább »

A valóság kegyetlen dolog. A valóság nincs tekintettel senkire és semmire. Az ébredés nem létező fogalom. Mindenki alszik, és más-más módon álmodja igaznak a valóságot. Álmok vagyunk egy álomban.

A materializmus akárcsak a spiritualitás sehová sem vezetnek. Vak vezet világtalant mindkettővel.  A valóság túlmutat ezeken. A valóság mindkettő de egyik sem. Testi, lelki és szellemi pórázok uralják a Földet. A szabadság, a szeretet ezen a bolygón a félelem, erőszak, hazugság, az önámítás áldozata lett. Folyamatosan hazudunk magunknak és másoknak a túlélésünk érdekében. A valóságot pedig túlélni és nem megélni akarjuk. A valóságból csak a gyönyört akarjuk magunkénak, a fájdalmat elutasítjuk.

…tovább »

A világod azzá teremted, amiben hiszel. A világunk azzá tesszük, amiben hiszünk. Legyen bármi is a hitünk tárgya, ha szilárdan kitartunk benne, megvalósul és életre kel. A hit nem más, mint a legősibb teremtő erő, mellyel minden emberi lény rendelkezik, s mellyel akár tudatosan akár tudattalanul de egész élete folyamán teremt. Azzá leszel, amiben hiszel. Nem mindegy tehát hogy a mások által elménkbe oltott programokat teremtjük, vagy saját felismeréseink által megerősödve teremtjük azt a világot, amire valóban vágyunk. Nem a jó vagy a rossz kérdése ez, sokkal inkább vágyaink tükröződnek a hitünkben. Ha vágyaink nincsenek kárára senkinek sem, lényegtelen hogy kinek mi az ítélete,

…tovább »

I.

Ha a világon minden ember szabad lenne, akkor minden erőszak megszűnne. Hogyaaan ???! – hallom az értetlen, felháborodott morajt. De hisz akkor mindenki azt tenne, amit akarna, és elszabadulna a káosz!

Ha valóban szabad vagyok, akkor ez abban nyilvánul meg, hogy többé már nem él bennem semmiféle félelem, kényszer hogy bárkit bármire kényszerítsek, bárkit bármiről meggyőzzek és bárkit bármiért legyőzzek. A bennem élő szabadság ugyanis nem kényszerít  többé semmire, nincs szüksége önigazolásra, így nem  csorbítom a szabadságát senkinek sem. Ha mind eljutnánk erre a nézőpontra, akkor a legnagyobb becsben tartanánk a saját szabadságunk a többi emberben.

…tovább »

Az emberi elmének a működéséhez szorosan hozzátartozik, hogy az őt körülvevő világról modelleket alkot. Ezeket a részleges, hiányos modelleket aztán tovább viszi, és alkalmazza a világ, és a benne található létezők egészére. Az emberi elme zsenialitása a modellalkotó, absztrakciós képessége, mely egyben önmagunk számára a legnagyobb akadály is a világ teljességének a megismerésében. Az Élő valóságot, a megismerés folyamatában ugyanis a múlt tapasztalataiból szintetizált modelleken keresztül értelmezi, így a megismerés eredménye eleve az alkalmazott modellek által befolyásolt. Mivel egyetlen az elme által a világról alkotott absztrakció, modell, tézis, dogma, eszme sem lehet azonos magával a világgal és a benne található létezőkkel,

…tovább »