A szent depresszió dicsérete

Közzétéve Szerző:

Ó szent depresszió! Szenteltessék meg a Te neved, ki szembesíted az emberi lényt az élet mélységeivel. Az ég felséges türkize és az óceánok mély, sötétkék vize az élet fenséges kiterjedése. A gyönyör és a kín, a keserű és az édes, kéz a kézben. A találkozás önvalónkkal csak az Élet valós tapintásában, ízlelésében lehetséges. Elménk börtönéből szabadulva önmaga mélységeibe pillant a lélek, hogy saját anyagba zárt végtelensége értelmet nyerjen. A középpont újbóli és újbóli felfedezése magunkban, melyhez képest minden bármikor újraértelmeződhet, a megélés, a megértés időszerű szakaszának megfelelően. Az út mély, őszinte, csendes, hallgatag, mélázó völgyeken és az égbe nyúló, lélekbe markoló, drámai, lélegzetelállító hegyek fenségességén át vezet, önmagunk valóságából egymás valóságain át a közös világunk folyton alakuló valóságban egyesülve.

Ó szent depresszió! Áldassék a Te neved, ki a fájdalmat szelíd csenddé simítod a lélekben, és a vad élvezeteket hajszolót puha, nyugtató tenyeredbe fekteted, magzati ártatlanságunkra emlékeztetve, mikor a tejesség a fájdalom és az öröm elválaszthatatlan egységében olvadt életigenléssé az anyai keblen, hol az élet szentségével váltunk eggyé, s törékeny testünket bizalommal engedtük át, az erős, biztos atyai kezekbe, melyek járni tanítottak bennünket. Az ős bizalom, a törhetetlen hit az élet csodájában…akkor még mindnyájan láthattuk hogy ez hozott ide bennünket. A tisztaság és az ártatlanság mely elménket megóvta s a Lét csalhatatlan látásával ajándékozott meg bennünket .

Ó szent depresszió! Az őrülettől mented meg az emberi lényt, s aki figyel rád az magára figyel. Nem betegsége vagy te a léleknek, kit elnyomni, kigyomlálni, gyógyszerezni kell. Áldás vagy te, ki arra figyelmeztetsz, hogy életünk útján el-el tévedve vissza kell térnünk önvalónkhoz, hogy önmagunk belső szobájának őszinte, szembesítő, gyógyító tükre előtt hazugságainkat levetve, megpillanthassuk magunkban a gyermeket, aki bizalommal, hittel, tisztasággal, szeretettel felvértezve érkezett ide, tisztán látva még az Atyai házat, mely örökkévalóságát felnőtté válása folyamán elfeledte. Izgalommal, vágyakozással, az élet csodálatától megrészegülten, vágyai után szegődött, hogy megírja azt a fejezetét a létnek, melyet senki más nem élhet meg helyette.

A katarzis soha nem jön el, ha a fájdalmat elhazudjuk, elnyomjuk életünkben. A tű foka az, melyen át a test-lélek időről-időre megtisztulva, gazdagodva és megerősödve folytathatja útját a lét csodájának kertjében. A kert magunk vagyunk, melyet sokszor hazugságainkkal, önzőségünkkel, félelmeinkkel borítunk be, de amit őszinte, önzetlen, szabad és szeretetteljes önvalónkhoz visszajutva senki sem művelhet jobban helyettünk, hogy az élet dicséretét zenghesse termése.

Írta: F.J.T.

********

deep-water-background01

The following two tabs change content below.
FJT

FJT

Az oldalon található gondolatok mellőznek mindennemű konvencionalitást, ezért bárki olvassa őket, kérem tartsa szem előtt, hogy kinek nem inge ne vegye magára, kinek nem dolga ne járjon utána és fordítva. Írójuk nem tagja semmilyen földi szerveződésnek, vallásnak vagy spirituális irányzatnak, sem a materialista-tudományos sem a vallásos-spirituális világképet nem vallja magáénak, közléseit nem bennük értelmezi. Igyekszik ama nézőpont megjelenítésére, mely érzékeli mindkét világképet, ám valósága nem reked meg egyikben sem, hanem - azt magában foglalva de mégis meghaladva - egy teljesebb valóságkép közvetítését kísérli meg. Bármilyen esetleges áthallás, egybecsengés, más létező gondolati építményekkel nem szándékos, pusztán egy adott logikai fonál, intuitív valóságkép megjelenítésének eredménye.
FJT

Latest posts by FJT (see all)

4 hozzászólás a(z) “A szent depresszió dicsérete” bejegyzéshez

  1. Sosem voltam igazán trendi, de most, hogy már te is odáig vagy vele, határozottan kezdem hülyén érezni magam, hogy a környezetemben szinte mindenkinek van már depressziója, én meg még egy utángyártott darabot (kínai is megtenné) sem vagyok képes fehajtani sehol…:-)

    • Papirusz, én téged szívből irigyellek 🙂 Igazából te vagy a menő és nem azok akik már rendelkeznek különböző csilivili mentális betegséggel. Az igazság az, hogy ez régen úri huncutság volt, ma viszont a fogyasztói társadalomban ipari tömegtermék. Én viszont igyekeztem ebből is személyre szabottat beszerezni. Valójában kissé tudathasadásosan, optimista módon vagyok depressziós is, mert tudom, hogy a valósággal szembesülni, nem kispályás menet, de olykor megkerülhetetlen. Régebben, legalább megvolt még az a kapaszkodóm, hogy az ilyen periódusaimban becsülettel elmerültem a masszív önsajnálat bugyraiban, némi pikáns embergyűlölettel fűszerezve. Ez a mostani verzió viszont rosszabb, mert bejött a képbe némi önismeret, ezért már nem tudom mindezt csak és kizárólag rákenni másokra, a környezetre és a világ helyzetére.

      • Két-három éven át (legalábbis ennyi ideje követtem) kopasztottad buzgón a vezetéket a Kataklizmán, aminek teljesen normális következénye az, hogy mostanság egyre kellemetlenebb a fogása:-)

  2. Elméláztam mert a””depresszijó” újkori találmány.
    Alapvetően nem betegség, inkább egyfajta létállapot.
    Helyette volt azonban adódott a > mélabú < !
    Mélabús az, aki elveszítette (feladta, vagy eladta) a méltóságát !!!

    A valódi méltóság nem pozíciófüggő, hanem minden emberi lény lelki hozománya.
    Mindig elérhető az önvalónkban, hisz nem a mulandóság teremtménye ez.
    Azonban minden pillanatban eltávolodhatunk tőle, ha ember helyett fogyasztókká, szolgákká, darabárúvá, kilókká és kártyaszámokká nyomorodunk. Ekkor szinte cselekvőképtelenné válunk, s úgy szomjazzuk ismét a tápláló lélek-zetet, mintha élve temettek volna a föld alá.

    Fontos lenne sokakban – még a mélyrepülés kezdete előtt – tudatosítani, hogy érdemleges megoldás az örvény legmélyén nyílik.
    Ott fényesedik fel az Önvaló kapuja, de a régi maszkokban már nem lehet belépni oda.
    Emberfeletti erők és emberfeletti és emberen túli segítség által.

    Üdv: Isti

Hozzászólások lehetősége itt nem engedélyezett.