Minél nagyobb bennünk a halálfélelem, annál kevesebb az életszeretet. Ha az életet szeretjük, akkor a születés és az elmúlás nem behatárol bennünket, ellenkezőleg lehetőséget nyit a létben megtestesülő valóság, az élet megélésére. A halálfélelem csak az örökkévalót tagadó, vagy azt önmagában, s a világban felismerni képtelen személyiségünk magát túldimenzionáló, önön halandóságát meg nem értő és el nem fogadó folytonos önigazolása és lázadása az örökkévaló Én döntésével szemben. Az anyagi lét kizárólagosságának illúziójától megbabonázott emberi lény azonosítani hajlamos a halált a végső megsemmisüléssel. Arra hivatkozik, hogy az anyagi léten túli valóságra semmilyen bizonyosság sincsen. Hitéből nem kitörni, hanem abban megerősödni törekszik a valóság egysíkú megismerésével, melynek végtelen sokszínűségét igyekszik csak és kizárólagosan az anyag létsíkjának a spektrumára egyszerűsíteni le. A mulandóság így válik eggyé a halál, a pusztulás fogalmával, s így válik le az élet körforgásáról. A mulandó ugyanis az, ami arra született, hogy ráirányítsa a figyelmünk a múlhatatlan, az örök, az örökkévaló világára, minden létező és valóság magvára. Az örökkévalóság a mulandóban ölt testet, hogy a múlhatatlan az örökkévaló változásban gazdagodhasson folyamatos, szakadatlan körforgásban.
Az élet nem a halál ellenpólusa, hanem a halál annak szerves része. Amit mi halálnak nevezünk, az pusztán egy ajtó a létben, melybe születésünkkor belépünk, majd földi életciklusunk végeztével távozunk abba az időtlen térbe, ahol minden egyetlen pontban egyszerre létezik és tapasztalható meg. Ezt valójában nem kellene halálnak nevezzük, hanem hazatérésnek. Születés és hazatérés. A halál ugyanakkor létező valóság. Az az állapot, melyben igyekszünk mindent megmerevíteni, mozdulatlanná tenni magunk körül a földi létben, körbebástyázni minket olyan dolgokkal, mintha a földi tartózkodásunk az örökkévalóságig bebiztosítható lenne. A valódi halál az, amikor a bennünk dolgozó félelem nem engedi, hogy szembenézzünk az élet folyamatos változásával. A valódi halál az, amikor ugyanazt a gépies rutint éltetjük évtizedeken át egy munkahelyen. A valódi halál az, amikor kész válaszokat várunk másoktól a kérdéseinkre, és elfelejtjük, hogy akár a kérdés úgy a válasz is bennünk található meg. A valódi halál az, amikor a saját, csakis általunk járható utunkat átadjuk a megváltóknak, guruknak, szellemi vezetőknek, azzal a reménnyel, hogy megszabadulhatunk az út fájdalmaitól, s így csak a gyönyörben lesz részünk a földi létben. A valódi halál, amikor azt hisszük, már minden kérdésünk elfogyott és már minden válaszra rátaláltunk. A valódi halál az, amikor gyermekeink mások kezeire bízzuk, és ellopva gyermekkoruk alávetjük őket a kényszerérésnek, ahelyett hogy abban nyújtanánk nekik segítséget, hogy tekintetüket saját valós útjuk megismerésére szegezhessék. A valódi halál az, amikor gyermekeinkben saját meghiúsult vágyaink feltámasztását kíséreljük meg, észre sem véve, hogy tanítást hoznak, melyet ha megértenénk a világunk fenekestül felfordulna, hogy végre minden a helyére kerülhessen benne. A valódi halál az, hogy leélhetjük úgy az életünknek nevezettet, hogy soha nem nézünk embertársaink szemébe, mert félünk attól a tükörképtől, melyet az általunk gondosan felépített, és megdönthetetlennek hitt valóság helyett láthatnánk meg. A valódi halál az, mikor az élet elől menekülve, a halálfélelmet tesszük tudattalanul életünk lendítő kerekévé, s a biztonság utáni szomjúságunk oltására többé nem az élet forrásvizét, hanem a mozdulatlanság posványának szennyét használjuk fel. A valódi halál az, amikor elfeledjük, hogy a mi valódi gyökereink nem a földből származnak, pusztán a földben öltenek formát, testet. A valódi halál az, amikor elfelejtjük, hogy kik vagyunk, honnan jövünk és hová tartunk. A valódi halál az, amikor elhisszük, hogy a létnek nincs sem forrása, sem oka, sem értelme sem okozója. A valódi halál az, amikor valós szellemi gyökereink tápláló forrását eldobva, lelkünket az anyaggal próbáljuk táplálni, s az anyagi világot tesszük meg a lét okának és forrásának. A valódi halál ebben a korban testsül meg és teljesedik ki, mert elfelejtettük a valódi sorrendet, melyben minden a maga rendjében működhet.
Az élet a létben megtestesülő ősi rendben, és az ebben található EGY és EGYetlen valóságban ismerhető meg. Az élet rendjének igazságát nem halott korok lepusztult romjai, és porladó csontjai hordozzák. Az igazság ott található minden élőben. Az élet kultúráit megvalósító, vagy azt megvalósítani megkísérlő de már a földi időben halott korok, kultúrák, civilizációk újraélesztése által soha nem kel életre a bennük jelenvolt valamikori lényeg: az Élet. A élet igazsága nem található a jövőben sem, csak a most mustjában forró jelenben testesül meg. Az élet igazsága nem a jó elfogadása és a rossz elutasítása által, csakis mindkettő együttes megélésében, megértésében, elfogadásában és szemlélésében tárulhat fel előttünk. Az élet teljessége túl van a jó és rossz gondolati mintáin, és a lényege az erre kondicionált látás előtt ezért nem tárulhat fel. Minél több bennünk az életszeretet, annál kevesebb bennünk a halálfélelem. Amikor sikerül teljesen elteljünk az élet-szeretettel, akkor megszűnik bennünk a létféltés, és feltárul előttünk egy újabb síkja a létnek. Az örökkévaló énünk és valódi szellemi létünk, forrásunk ekkor válik megismerhetővé a számunkra. Ezen az úton már senki nem vezethet bennünket, de az örökkévaló üzeneteit, iránytűjét figyelve mindig a megfelelő időben és a megfelelő helyszínre jutunk el. Ne essünk azonban abba a tévedésbe, hogy megérkeztünk. Pusztán a utunk újabb szakasza válik láthatóvá ezen a pontján az életünknek, egy újabb, eddig még ismeretlen síkján a létnek mely megismerése csak a beavatódásunk újabb szakaszai által válik lehetségessé. Egyetlen valóság létezik csak. Egyetlen igazság létezik csak. Egyetlen forrás létezik csak. Minden más csak az ettől való eltávolodásból fakadó hiányos érzékelés, töredékes ismeret kizárólagos valósággá való emelésének eredményeképpen jön létre.
A végső forrás és valóság, és az egyetlen igazság itt van bennünk, és minden élőben. A valódi és örök kinyilatkoztatása a létnek az élet örök körforgásában testesül meg. Itt az idő, hogy visszatérjünk az élet valódi rendjéhez. Itt az idő, hogy a kifordult világunk visszatérjen az élet rendjéhez, és újra életadó humusszá nemesítse az önön félelmeiből táplálkozó, s lassan látszólag az élet valóságát is maga alá rántó világrendetlenséget, a halál dermesztő, testet, lelket és szellemet megbéklyózó hamis kultúráját. A kultúrát, mely egy örök, mély, megrázó, szívszorító, kitörölhetetlen megtapasztalása – az élettől való eltávolodás fájó valóságának – az emberi lényként megtestesültek közösségének.
Az élet él és élni akar. A jelek láthatóak – Földön és Égen.
Írta: F.J.T.
*********
Intés az őrzőkhöz
Őrzők, vigyázzatok a strázsán,
Csillag-szórók az éjszakák
Szent-János-bogarak a kertben,
Emlékek elmult nyarakon,
Flórenc nyarán s összekeverten
Bucsúztató őszi Lidónak
Emlékei a hajnali
Párás, dísz-kócos tánci termen,
Történt szépek, éltek és voltak,
Kik meg nem halhatnak soha,
Őrzött elevenek és holtak,
Szivek távoli mosolya,
Reátok néz, aggódva, árván,
Őrzők: vigyázzatok a strázsán.
Őrzők, vigyázzatok a strázsán,
Az Élet él és élni akar,
Nem azért adott annyi szépet,
Hogy átvádoljanak most rajta
Véres s ostoba feneségek.
Oly szomorú embernek lenni
S szörnyűek az állat-hős igék
S a csillag-szóró éjszakák
Ma sem engedik feledtetni
Az ember Szépbe-szőtt hitét
S akik még vagytok, őrzőn, árván,
Őrzők: vigyázzatok a strázsán.
Ady Endre
*********
Latest posts by FJT (see all)
- Túl a vízen - 2019. február 7. csütörtök
- A szolipszizmus zsákutcája - 2018. december 11. kedd
- Metafizika - 2018. december 8. szombat
- A csapda - 2018. november 23. péntek
- A kEGYelem VALÓsága - 2018. november 15. csütörtök
Visszajelzés: A Valódi Halál |