Nem mi birtokoljuk az igazságot, az igazság kell birtokba vegyen minket. Szerintem két fajta ember van, az egyik elképzeli a valóságot és azt is fogja látni, a másik típusú pedig azt látja, amit el sem tud képzelni. Az „arany középút” az ami a legértékesebb dolog a világon. Régebben, ezt alamuszi magalkuvásnak, kompromisszumos gyalázatnak képzeltem. A világ vagy legyen fehér, vagy legyen fekete. De a világ nem fehér és nem fekete, hanem SZÍNES. Az arany pedig az, ami tulajdonképpen tükrözi ezeket a színeket, a maga színe mindig a környezetétől függ. Őseink megértették ezt, és ránk hagyományozták ezt a bölcsességet az arany középút tanácsában.
A mainstream média lélektana
Tisztázni szeretném a legelején, hogy miért használom ezt az undorító kifejezést: mainstream média. Azért mert magyartalan és azért mert undorító. Ezért tökéletesen illik a fősodratú médiára. Mert ez lenne a legmegközelítőbb fordítása annak a világszinten megszervezett és (háttérhatalmista) hatalmi ágazatként egyesek szerint már a negyedik, szerintem pedig lassan a legelső helyet elfoglaló intézménynek. (A továbbiakban a mainstream média = MM jelölöm, az egyszerűség kedvéért)
Miért van szükségünk az MM-ra?
A válaszom egyszerű: nekünk embereknek egyáltalán nincs szükségünk rá! Az emberi tudatformálóknak és az események manipulálóinak van szükségük a „tömegtájékoztatás” eszközeire.
Gondolatok egy Új Világról
Amit most olvasol, kérlek ne hidd el. Annyi mindent akarnak elhitetni a mai korban veled, hogy kérlek tartogasd a hited a szebb időkre. Azokra az időkre, amikor a hit nem más lesz, mint az az igazság, amelyhez bárki hozzáférhet. Amit most olvasol gondold végig, és döntsd el magad, mi az amit igaznak érzel belőle.
A Forrás létezik, és megtalálható, felfedezhető. Mi emberi lények, csodálatos teremtmények vagyunk, de fájdalmas látnunk, hogy a tudatunk miként hagytuk lezülleszteni az évezredek alatt. Hogy történhetett? Sem a bölcseletek, sem az iskolák, sem az egyetemek, sem a könyvek nem adhatják meg a választ erre a kérdésre.
Az igazság prizmája
Egy művészlelkű barátommal beszélgettem a csevegőn. Ebből nem csevej, hanem egy érdekes párbeszéd született. Talán a párbeszéd kissé túlzás, inkább választ próbáltam adni pár kérdésre, melyeket a barátom felvetett. A kezdés kicsit érdekes, de nem akartam több bevezetőt mindehhez, a lényeg ugyanis nem abban volt, hanem az alábbi sorokban. (Virágember: a barátom, J: én magam)
J: Most nem magamról beszélek. Nagy szomorúság az, hogy a mai világban az igazi tehetségek nem tudnak érvényesülni. A kalmár szemlélet miatt sokan oda sem jutnak el, hogy egy kiállításuk legyen, és vannak olyanok akik pedig teljesen csak maguknak alkotnak mert úgy érzik nem akarják vállalni ezeket a dolgokat.
Életigézet
Életigézet
Vérzik a tavasz
csendben hullanak alá a cseppek
megöntözik a lelkek humuszát
ártatlan rügyek testében
mindent megváltó
a szent akarás
A valódi magyar írás
A rovásírás a világ legelső írásrendszerei közé tartozik, őseinkkel együtt itt a Kárpát-medencében született. Legalább 8.000 éves, mert ebből a korból már kialakult megjelenési formát igazoló leleteink vannak. Itt szeretném cáfolni azt a téves állítást, hogy az első könyveket a nyugati térítő papok hozták hazánkba. Jóval a növényi rostokból készült papír feltalálása előtt (Kína, i.e. 2. század), őseink már juhbőrből készült pergamenlapokból állították össze könyveiket, amelyek borítója az erősebb disznóbőrből készült. A pergamen a legnemesebb íráshordozók közé tartozik, fontos oklevelek, kódexek, Mátyás király Corvinái pergamenre íródtak. A pergamen feltalálói szkíta őseink voltak. A rovásbotokra csupán rövid üzeneteket, feljegyzéseket, emlékeztetőket róttak.
Elvárások börtönében
Életünk folyamán sokszor fogalmazunk meg egymással szemben olyan elvárásokat, melyek hiányától többnyire csak mi magunk szenvedünk. Szenvedésünk okait viszont képtelenek vagyunk önmagunkban azonosítani. Az elvárások csak a saját börtönünkbe zárnak újra és újra minket, mert nem azzal akarunk szembesülni ami van, hanem azzal ami nincs és csak szeretnénk, hogy létezzen. Jogos-e elvárni bármit is másoktól?
Vulgáris példákat hozok. Ha valaki az utcán lökdösődik elvárhatjuk-e, hogy ne tegye ha mi sem tesszük? Ha valaki gyilkol, elvárhatjuk-e, hogy ne tegye ha mi sem tesszük? Egyáltalán honnan vesszük a bátorságot, hogy azt gondoljuk, bennünk nem létezik az a részünk, mely a másikban előtérbe kerül akkor,
Az emberi lét egyetlen értelme
(IV. primitív teozófiai elmélkedés)
A szeretet a spiritualitás abszolútuma. A szeretetben nincs hierarchia, nincsenek szintek, nincs alá vagy fölérendelt, viszonyítási rendszer, nincs mértéke és örökös időnélkülisége folytán nincs sem kezdete sem vége. A szeretet az emberi gondolat számára körülhatárolhatatlan és felfoghatatlan valóság. Nem egy érzés, nem egy érzelem és sem a szerelemben, sem a szenvedélyben nem található meg. Ami a testi szerelemben és a szenvedélyben megtapasztalható az minden csak nem szeretet. Az emberi gondolkodás megkövült mintáinak átvétele miatt gondoljuk sokan azt, hogy a testi szerelemmel való szeretet az a legintenzívebb élmény amit az ember megtapasztalhat, ezért hamisan mindent hozzá hasonlítunk és vele teszünk egyenértékűvé.
A hit és a vallásos választási kényszer
(III. primitív teozófiai elmélkedés)
Hiszek az Istenben, hiszek magamban, hiszek a Kozmoszban, hiszek az Első Mozdulatlan Mozgatóban, hiszek a…vagy nem hiszek semmiben? Hinni vagy nem hinni. Ez itt a kérdés. Tényleg ez a két út létezik, vagy ezen kívül nem létezik semmilyen valóság?
Nem látom értelmét a különböző filozófiai iskolák hitdefinícióinak a végigfutását, mert nem ezt szeretném alapul venni a téma körbejáráshoz. Rá fogunk jönni, hogy ezek az iskolák, nem nyújtanak semmilyen segítséget az igazság feltárásához. A keretrendszerek alkalmazása automatikusan már meglévő sémákba kényszerítik a gondolkozást, és az igazság megismerése eleve szabad kell legyen bármilyen rendszer vélt vagy valós igazságától.
Istenfélelem és istenszeretet, elmélet vagy paradoxon?
(II. primitív teozófiai elmélkedés)
„Istenfélelem (lat. timor Dei): 1. természetes erény, az értelem meghajlása a természetes erkölcsi törvény alkotója előtt, aki minden jót megjutalmaz és minden rosszat megbüntet. A vallástört. tanúsága szerint az mint az emberi cselekedet és magatartás befolyásolója minden népnél és kultúrában megtalálható volt (istenek). A teljes élet jutalmazása v. büntetése a fölfoghatatlan, az „egészen más”, a „Szent” joga, akit az ember nem érthet meg, de föltétlenül tisztelnie és félnie kell (örök élet). Az a vallásosság társerénye. Ellentétes víciuma a vakmerőség.” (Magyar Katolikus Lexikon)
„Szeretet,
