(IV. primitív teozófiai elmélkedés)
A szeretet a spiritualitás abszolútuma. A szeretetben nincs hierarchia, nincsenek szintek, nincs alá vagy fölérendelt, viszonyítási rendszer, nincs mértéke és örökös időnélkülisége folytán nincs sem kezdete sem vége. A szeretet az emberi gondolat számára körülhatárolhatatlan és felfoghatatlan valóság. Nem egy érzés, nem egy érzelem és sem a szerelemben, sem a szenvedélyben nem található meg. Ami a testi szerelemben és a szenvedélyben megtapasztalható az minden csak nem szeretet. Az emberi gondolkodás megkövült mintáinak átvétele miatt gondoljuk sokan azt, hogy a testi szerelemmel való szeretet az a legintenzívebb élmény amit az ember megtapasztalhat, ezért hamisan mindent hozzá hasonlítunk és vele teszünk egyenértékűvé. A nyelvek megpróbálják differenciálni a szerelem és a szeretet kategóriáit. Ez azonban nem közelebb, hanem messzebb visz minket a lényegtől. Nem véletlen, hogy ez nem volt mindig így, a régi magyar nyelvben például ez a szétdaraboltság még nem létezett, gondoljunk csak a „szerelmetes” kifejezésünkre, mely szeretettet jelentett. Az emberi gondolkodás minél több kategóriát próbál az absztrakció által létrehozni, annál messzebb kerül az egység megértésétől. Az akadémikus gondolkodásmód nagy hibája, hogy az egészet próbálja meg darabjaira szedni és mesterségesen létrehozott kategóriákba tuszkolva vizsgálni úgy, hogy közben az egészet akarja megérteni. A szerelem azonban csak egy állapot, akárcsak a szenvedély. Az elme, a szív és a test állapota, mely megosztja az embert, folyamatosan a vágy harcába kényszerítve egymással ezeket. A szerelem korunkban már biokémiai folyamatként is kimutatható, elemezhető és tanulmányozható állapotváltozás az emberben. A szerelem kétségtelenül a legtöbb ember számára az a legmarkánsabb mentális-fizikai élmény, melyet élete folyamán megtapasztalhat, sok embernél pedig addikciót is okoz, és ezáltal arra kényszeríti az egyént, hogy újra és újra átélhesse a szenvedélyt, annak intenzitását pedig egyfajta etalonként használva folyamatosan előző állapotokhoz viszonyítgassa, és ebből adódó állandó feszültségben éljen. Ez a feszültség pedig soha nem vezethet szeretethez. A szerelem utáni vágy – ilyen módon a szenvedély uralma alatt állva – teljesen átveszi az egyén felett az irányítást. A szerelemmel való szeretet azonban egy paradoxon, és téves útra visz minket, ha a szeretetről akarunk elmélkedni. Ha el akarunk jutni abba a dimenzióba, ahol a szeretet található és megtapasztalható, meg kell szabadulnunk minden bölcselettő és filozófiától, minden tudománytól, mert azok nem segíthetnek minket a megismerésben. Ha valakit meg szeretnénk ismerni, akkor követhetjük el a legnagyobb hibát, ha mások ítéletei alapján próbálunk képet alkotni róla. Az amit mástól megtudhatunk nem egyéb, mint a megismerni óhajtottnak az illető énjén átszűrt, átszínezett, személyes tükörképe, mely szubjektivitása folytán egy már kialakult, kialakított képet eredményez. Tükör által nem láthatjuk tisztán a valóságot.
A szeretet nem egy absztrakt fogalom. Az amit az emberi elme az absztrahálás folyamán létrehoz eredményezi azokat a keretrendszereket, melyekkel bizonyos folyamatokat, valós vagy valótlan dolgokat vizsgálni képes. A szeretet nem érthető és nem is közelíthető meg ezekkel az eszközökkel. A szeretet nem egy jelenség, nem a szív akarata vagy a szenvedély eredménye. Nem egy folyamat ami jól behatárolható dinamizmussal rendelkezik. Ha a szeretetet meg akarjuk érteni, akkor ahhoz csak a tagadás által juthatunk. A tagadás az aminek a segítségével abba a pozitív állapotba kerülhetünk mely megszabadít minket a régi dogmáktól körülkerített gondolkodásmódunktól. A gondolat nem vezethet minket a szeretethez, és nem alkalmas arra, hogy körülírjuk vagy megértsük, megismerjük azt és annak természetét. Mert a szeretet az, amit az emberi gondolkodás még nem érintett meg és ezáltal nem piszkíthatott be semmivel. Ilyen módon tehát meghatározhatatlan. Az amit meghatározhatunk, körbeírhatunk és definiálhatunk, aminek minőséget adhatunk, elszakíthatunk az Egésztől és nevet adhatunk neki az bizonyosan nem a szeretet.
A szeretet nem emberből származik, de nem is valamiféle istenekből. Nem valamiféle akarás, elhatározás, döntés eredménye. Nem a végső cél és nem is a kezdet. Minden út véget ér benne, de hozzá egyetlen ember által kitaposott út sem vezet. Szeretetet nem lehet adni és nem lehet kapni, mert az mindenütt jelen van, csak az ember sokszor képtelenné válik az érzékelésére, a megtapasztalására és saját világába való beengedésére. Az erőszak, a gőg, az agresszivitás, a brutalitás, a szenvedés, gyűjtőfogalommal élve a „rossz” az nem más mint emberi döntések eredménye: a szeretet kirekesztésének borzalmas következménye. Mindez soha nem fog megszűnni az emberi valóságában, ameddig a szeretetet megpróbáljuk felosztani és részenként beengedni az életünkbe. A gyilkos is szereti a családját. A diktátor is szereti a fiait. A becsületre törekvő ember is szeret sok embert. De ez nem szeretet, hanem annak a feldarabolása és ily módon annak elutasítása. Öntudatlanul kisebb vagy nagyobb mértékben próbáljuk a szeretetet beengedni és beilleszteni az életünkbe. Ezzel viszont megtagadjuk és valójában egy valótlan, absztrakt világba száműzzük azt. A szenvedés, a gonosz amit az ember okoz önmaga cselekedeteivel csak a szeretetben aludhat ki örökre. Ennek pedig nincs földi mértéke. A legfontosabb dolog lenne megértenünk azt, hogy a világunk egy szerves egész, melynek az absztrakt feldarabolását, megosztását maga az emberi elme végzi el. Ezért hisszük, hogy az individuum általi téves döntések eredményeképpen létrejött rossz az valamiféle lokális és elszigetelt jelenség, magánügy aminek semmilyen kihatása nincs az egységre. A lélek szintje az, ami összekapcsol mindent mindennel. Cselekedeteinknek van egy olyan szintje, ami láthatatlan a gondolat számára. Ez az a szint ahol az egyén által létrehozott cselekedet következménye hatással van az egységre, és létrehozza, fenntartja azt az állapotot, melyben a szeretettől való elszakítottság élménye borzalmas, fájdalmas kézzelfogható valósággá válik a földi valóság dimenzióiban testet öltve.
A szeretet nem birtokolható, a szeretet kell birokba vegyen minket. A szeretetben mégsincs birtoklási vágy, mert nem ismeri a birtok fogalmát. Benne kialszik minden földi vágy mely boldogtalanságunkat okozza. Minden szenvedés és félelem benne ér véget, megszűnik elszakítottságunk az Egésztől, mely után teljes életünkben vágyakozunk. Az emberi lét egyetlen értelme nem lehet más, mint maga a Szeretet (Isten).
Írta: a MÁSik TE / F.J.T.
********
Latest posts by FJT (see all)
- Túl a vízen - 2019. február 7. csütörtök
- A szolipszizmus zsákutcája - 2018. december 11. kedd
- Metafizika - 2018. december 8. szombat
- A csapda - 2018. november 23. péntek
- A kEGYelem VALÓsága - 2018. november 15. csütörtök