A hit és a vallásos választási kényszer

Közzétéve Szerző:

(III. primitív teozófiai elmélkedés)

Hiszek az Istenben, hiszek magamban, hiszek a Kozmoszban, hiszek az Első Mozdulatlan Mozgatóban, hiszek a…vagy nem hiszek semmiben? Hinni vagy nem hinni. Ez itt a kérdés. Tényleg ez a két út létezik, vagy ezen kívül nem létezik semmilyen valóság?

Nem látom értelmét a különböző filozófiai iskolák hitdefinícióinak a végigfutását, mert nem ezt szeretném alapul venni a téma körbejáráshoz. Rá fogunk jönni, hogy ezek az iskolák, nem nyújtanak semmilyen segítséget az igazság feltárásához. A keretrendszerek alkalmazása automatikusan már meglévő sémákba kényszerítik a gondolkozást, és az igazság megismerése eleve szabad kell legyen bármilyen rendszer vélt vagy valós igazságától.

Az igazság definíciója már önmagában annak tagadását jelentené. Ezért nem erre irányul a jelen elmélkedés célja, hanem a hit és hitetlenség valamint a vallások által nyújtott döntési szabadság mint választási kényszer összefüggéseinek feltárásához. A teizmuson és az ateizmuson kívül található az, amit választás nélküli szabadságnak nevezhetünk.

A teista vallásokban a hit általánosítva azt jelenti, hogy az individuum igaznak, valósnak és a vallás által bizonyos kategóriákba foglaltak szerint megismerhetőnek fogadja el a vallás központi imádatának tárgyát: az istenséget. Hitet több minden eredményezhet: indoktrináció, babona, személyes meggyőződés, kognitív tevékenység, külső és(vagy) belső hatások, kényszer, stb. A hit és a meggyőződés önmagában véve sem nem pozitív sem nem negatív kategória. Annak megnyilvánulásai viszont már közvetve vagy közvetlenül befolyásolhatják a valóságot. Miért fontos az ember számára a hit? Első sorban az élet értelmének megválaszolása végett. A hitrendszerek tulajdonképpen mind magyarázattal szolgálnak az élet nagy kérdéseire és ezzel egyetemben egy utat és egy rendszert kínálnak az általuk megjelölt célok elérésére. A teista vallások alapját az isteni kinyilatkoztatások képezik, melyek többnyire írott formában hagyományozódnak át generációról generációra. Ezek az írott formában megőrzött kinyilatkoztatások (Biblia, Korán) az alap dogmáit tartalmazzák a teista vallásoknak. Az írások sugalmazott jellege valamint tévedhetetlensége és időn átívelő örök üzenete a vallások megkérdőjelezhetetlen alap tézise. Ez ugyanakkor minden vallásnak egy statikus jelleget kölcsönöz, mely csak ezen keresztül képes bármilyen külső irányultságú mozgásra. A vallás örök és megváltoztathatatlan igazságokat hirdet egy folyamatosan változó világban. Innen származnak azok a konfliktusok, melyek csak a vallásokat elfogadó hívő emberek számára nyilvánvalóak. A vallás ugyan nem hivatott arra, hogy világunkról természettudományos leírást adjon, de már többnyire az ember teremtésének (eredetének) a magyarázatakor pontosan statikus képéből kifolyólag képtelen is elfogadható válaszokat nyújtani. Ezt viszont úgy magyarázzák a teológusok, hogy mindezt nem szabad szó szerint érteni, hanem ez szimbolikus és a hívő ember számára ez magától értetődő. Akkor mégis, miért ragaszkodik az írott szó betűjéhez ennyire? Azért, mert minden vallásnak megvan a maga belső materializmusa. Ez azt jelenti, hogy pont a szellem, a gondolat szabadsága az, amely korlátozva van általa. Ahogy a materialista ember csak az anyagot hiszi egyedüli valóságnak úgy a vallásos ember ilyen értelemben az írás betűjét hiszi egyedüli és örök, megváltoztathatatlan valóságnak. A vallásban fogant hitben nincs helye a gondolat szabadságának, miként a materializmusban sem a lélek, a spiritualitás gondolatának. Bár koronként új és új magyarázatokat fűznek a teológusok az írásokhoz, ezekben az alap dolgokat változatlanul hagyják. A teológiában ezek köré csoportosulnak a dogmák, melyeknek bár van egyfajta fejlődésük, ezt inkább csak az adott korok megváltozott gondolkodásmódja és nyelvezte miatti közérthetőség, a kontinuitás fenntartása miatt történik. A dogma lényege maga változatlan marad, miként maga a vallás lényege is. A vallások zárt rendszerek, a bennük tetten érhető változások csak az önmaguk által teremtett rendszeren belül értékelhetőek, és bár az őket körülvevő valóság folyamatosan és dinamikusan változik valójában azt kizárva, figyelmen kívül hagyva viszik tovább az alap téziseiket. A vallások szertartásaiban történő változások nem azt jelentik, hogy a belső lényeg változik meg, csupán egy egy korszak igényeinek megfelelően próbálnak a maguk módján azzal lépést tartani. A vallások legfőbb érdeke önmaguk fenntartása. Mindez pedig nem lehetséges ha nem képesek bizonyos engedményekre. Ilyen értelemben tehát egy lassú, folyamatos változás ugyan nyomon követhető bennük, de a vallások rendszerét mégsem ez határozza meg.

Mi köze van a hitnek a valláshoz, és miért meghatározó a hit kialakulásában a vallás szerepe?

A hit és a hiedelem az, amiből minden vallás kialakul. A vallás a hit kultusza. A vallás a hitet konzerválja és a hit pedig a vallást, ily módon kölcsönhatásuk statikus rendszert eredményez. A hit tézisei olyan igazságok, melyek örök érvényűek és megkérdőjelezhetetlenek. A vallásos ember ezeket megismerheti, de bennük nem kételkedhet. A hit (vallás) téziseinek részleges elfogadása vagy a már elfogadott tézisek részleges elutasítása jelenti az eretnekséget (gör. heretikus=válogatós). A hitrendszerek többnyire tartalmaznak olyan erkölcsi normákat, útmutatásokat melyek elfogadása kötelező. Ez nem jelenti azt, hogy az erkölcs a vallás privilégiuma lenne. A társadalmi együttélés szabályait olyan emberi normák, melyeket a társadalom vallástól függetlenül értéknek fogadhat el. A vallások mégis igyekeznek úgy beállítani ezeket a törvényeket, mintha ezek csakis egyfajta kinyilatkoztatás eredményei lennének. El kell ismernünk ugyanakkor, hogy mivel a vallások komoly hatással vannak a társadalmakra, a társadalmi közfelfogást alakító szerepük vitathatatlan, és ezért van az, hogy ahol a vallás meghatározó szerepet tölt be egy társadalom létében, ott annak dogmái, erkölcsi tézisei megjelennek mind a társadalom közfelfogásában, mind annak világi struktúráiban, például törvénykezésében. A teokratikus államforma ezen belül pedig egy sajátos elegye az ún. „világi és vallási (egyházi)” hatalom összefonódásának. A vallások és hitek tartalmazhatnak olyan erkölcsi útmutatásokat, melyek hasznosak a társadalom vagy egy közösség együttéléséhez, működéséhez. Ezeket azonban a vallások egy felsőbb hatalomra hivatkozva többnyire kisajátítják maguknak.

A hit tehát létrehozza a vallást. De miként hozza létre a vallás a hitet? A történelemből ismerhetjük, hogy mit jelent az, amikor népekre rákényszerítették sokszor erőszakos eszközökkel a vallást. Vajon ez eredményezhetett-e hitet? A hittérítés mint a vallások eszköze, terjeszthet-e bármilyen hitet? A hit terjesztése nem abszurdum-e már önmagában véve is? A manipuláció eszközei valóban képesek emberekkel sok mindent elhitetni. A hit viszont lehet-e bármilyen meggyőzés eredménye? Amiről meg vagyunk győződve, az még mindig hit, vagy már tudás? A tudás azért áll folyamatos konfliktusban a hittel, mert a tudás folyamatosan változó, önmagát folyamatosan felülvizsgáló és kritizálni képes dinamizmus, mely nem zárható, nem skatulyázható be. Az a tudás, amely statikus, amely elveti a változás lehetőségét, az arra való hajlandóság, nyíltság és potenciál hiányzik belőle, önmagát ítéli halálra. A hit lényege a statikusság, változatlanság és bármiféle elutasítása a nyíltságnak és a felülvizsgálat lehetőségének. A vallás lényege pedig a hit konzervlása, kultusz formájában. Képes-e egy kultusz létrehozni a hitet? Logikailag semmi képen, ám a gyakorlat azt mutatja, hogy a vallás kultuszának a hit megélése mellett annak terjesztése is a feladata, a hittel szemben közömbös individuum megnyerése. A kultusz ugyanis külsőségeket, megnyilvánulásokat jelent. Mint olyan pedig létező valami ami hatással bír a valóságban. Sok ember van, akit a vallási kultusz vezetett oda, hogy elfogadja az adott kultuszhoz tartozó, vagy abban megélt, megnyilvánuló hitet. De vajon azok számára, akikre rákényszerítették a vallást mint kultuszt jelenthetett-e annak elfogadása hitet? A kérdés maga abszurdnak tűnik, de tovább gondolva rádöbbenhetünk, hogy itt csatlakozik be a hagyomány hitteremtő ereje. Azon emberek ugyanis akik kényszer hatására voltak kénytelenek elfogadni bármilyen vallást, egyértelmű hogy nem lehettek kapcsolatban a vallás által terjesztett hittel. Sokkal inkább konfliktusban vele. Ugyanakkor, a vallás intézménye, a későbbi generációk számára már képes volt elfogadtatni a hitet. A hagyománynak ugyanis hatalmas ereje van a társadalomban. A hit, vallás és a hagyomány az, amiben az emberek a folytonosságot vélik biztosítva látni és konzerválni. Ezek statikus rendszerek, melyek egymást erősítik. A hagyomány az, ami a vallás kultuszával karöltve képes az individuumot úgy indoktrinálni a hittel, hogy gyakorlatilag az észre sem veszi azt, és ugyanakkor spirituális megmaradását is biztosítva érzi általa, benne.

Nem mindenki indoktrinálás következtében jut a hithez. Van akit kognitív tevékenység terel a hit és a vallás felé. Egyszerűen szüksége van egy magyarázatra az élet nagy kérdéseire. A hit és a vallás erre pedig kész válaszokkal szolgál. A kognitív tevékenység természetesen nem garancia arra, hogy az eredmény helyes, de a hívő ember számára az értelem mindig másodlagos szerepet tölt be a hittel szemben. A hívő ember elméjét a hit uralja, és még akkor is meghatározza annak gondolkodásmódját, ha egyébként briliáns kognitív képességekkel rendelkezik.

Szét kell választanunk a transzcendenst, a hitet és a vallást egymástól ahhoz, hogy megérthessük a vallásban lapuló választási kényszert. A transzcendenst, a spiritualitást ugyanis nem a vallásban materializálódott hit hozza létre. A transzcendens nem a vallás vagy a hit privilégiuma. A transzcendens és a spiritualitás felfedezésében és megélésében viszont akadály a vallásban és a hitben előre kódolt választási kényszer. Minden hit a maga igaz voltát hangsúlyozza és helyezi előtérbe. Ezzel a megismerést előre meghatározott sémák programjának a szintjére redukálja le. Az „üdvözülést” mely a vallások fő ütőkártyája szintén egyfajta privilégiumként igyekszik feltüntetni és monopolizálni. A hagyomány, a propaganda pedig több ezer év alatt megteszi a hatását: az emberek igazságként vagy törvényként fogadják el azt, amit a vallás és a hit örök igazságként tálal elébük. A vallás láthatatlanul válik választási kényszerré, mert nem hagy szabadságot a hitnek.

The following two tabs change content below.
FJT

FJT

Az oldalon található gondolatok mellőznek mindennemű konvencionalitást, ezért bárki olvassa őket, kérem tartsa szem előtt, hogy kinek nem inge ne vegye magára, kinek nem dolga ne járjon utána és fordítva. Írójuk nem tagja semmilyen földi szerveződésnek, vallásnak vagy spirituális irányzatnak, sem a materialista-tudományos sem a vallásos-spirituális világképet nem vallja magáénak, közléseit nem bennük értelmezi. Igyekszik ama nézőpont megjelenítésére, mely érzékeli mindkét világképet, ám valósága nem reked meg egyikben sem, hanem - azt magában foglalva de mégis meghaladva - egy teljesebb valóságkép közvetítését kísérli meg. Bármilyen esetleges áthallás, egybecsengés, más létező gondolati építményekkel nem szándékos, pusztán egy adott logikai fonál, intuitív valóságkép megjelenítésének eredménye.
FJT

Latest posts by FJT (see all)