A középpont

Világunk csak az EGYben létezik, melyben létünket olykor a szűkülés, olykor pedig a tágulás lüktetéseként éljük meg. Mindez csak ÖnMAGunk középpontjához képest kaphat értelmet. Amikor rájövünk, hogy valójában középpont sincsen, ez azt jelenti, hogy megtaláltuk az IS-TENt.

…tovább »

EGYSZERŰSÉG

Ez az írás jelszóval védett, ha érdekel a tartalma, kérlek írj nekem a „Palackposta” menü segítségével, hogy elküldhessem a jelszót a megtekintéséhez. ( Megjegyzés: Ha hosszabb várakozás után sem kapnád meg a jelszót, ne feledd ellenőrizni a „Spam/Levélszemét” mappát.)

Isten vagy Nemisten?

ISTEN VAGYOK! Ez a kijelentés a világot a hit vagy bármilyen vallás szemüvegén át szemlélő ember számára istenkáromlást, az ateista, vagy istentagadó ember számára pedig  valamilyen elmebetegséget jelenthet. Ám legyen, kinek kinek világa szerint. A kérdés valójában az, hogy meg tudjuk-e közelíteni a létet ezen bejáratott utak mellőzésével? Szükséges-e hittel, meggyőződésekkel, vallásokkal, elvekkel, dogmákkal, előfeltevésekkel eleve határt és korlátot szabni az érzékelésnek, észlelésnek? Ki mit nevez istennek? Számtalan kérdés merülhet fel eme kijelentéssel kapcsolatban, de ezeknek az elsődleges tisztázása véleményem szerint elengedhetetlen.

Az én meggyőződésem az, hogyha a valóságot szeretnénk megismerni, kutatni, vagy felfedezni akkor nem fogadhatunk el semmiféle tekintélyt,

…tovább »

Isteni létem – a játék kezdete és vége

Isten a lét megnyilvánulása mindenben. Dualista rendszerben könnyen tévesen értelmezhetem, mert a dualista gondolkozásmódban azt tapasztalom, hogy Istent csak a jóság, a szépség, a tökéletesség stb. tulajdonságaival vértezik fel. A rossz, a csúf, a tökéletlenség ezen gondolkodás szerint nem Istentől származik, hanem valamiféle rajta kívül létező, egyes magyarázatok szerint például a “Sátán” műve. Megérthetjük a gonosz létét ha felismerjük, hogy minden általunk negatívnak észlelt megnyilvánulása a létnek tulajdonképpen a mi teremtő erőnk egy másfajta irányú kivetülése. De ez is még mindig a dualizmus választási kényszerének csapdájában tart minket, mert bár elfogadjuk, hogy Isten csak a pozitív tulajdonságok összessége és a negatív tulajdonságokat kivetjük belőle,

…tovább »

AZ ÉN GENEZISEM

A világ teremtése

A világ világosság, fény vala.
A világ a fény szülötte.
A világosság a fény létezése.
A fényt ki szülte?
Ha a fény öröktől való, kezdetének kezdetnélkülisége nem értelmezhető valóság a térben és időben.
A mindenség léte emberi fogalmakkal az érinthető érinthetetlen. Az örökkévalóság a lét valódi állapota. A megismert megismerhetetlen. A megismerés megismerhetetlensége.

Isten megteremtése

Az ember az Istent a maga képmására teremté, majd látá, ez önmagában még nem elegendő arra, hogy embertársai felett uralkodhasson, ekkor megteremté az ember a Sátánt is,

…tovább »

A SZERetet-Intelligencia

A szeretet a végtelen, feltétel nélküli szabadság, korlátlan lehetőség a TeremTŐ felfedezésére, megélésére és MAGunkba való eljutásra. Amennyiben megérünk arra a felismerésre, hogy a Forrás, – a TeremTŐ tövünk mely mindannyiunkban EGY, így EGYek vagyunk EGY-MÁSban – nem más mint a feltétel nélküli SZERetetet, megtapasztalhatjuk, hogy minden olyan elképzelés, szabály, vallási dogma, mely a Forrás (Teremtő, Isten stb.) megismerését feltételekhez köti, a Teremtőt pedig az emberi lény LÉNYegétől leválasztva külön kezeli, semmi mást nem tesz, mint az EGYségről való leválasztódás, s az ebből fakadó félelem és a hatalom építésében segédkezik. Ez a félelem és a hatalom lesz aztán a Forrásban létező EGYségtudattól való eltávolodás fő eszköze.

…tovább »

JELENLÉT ÉS SZERENLÉT

 

JELen vagy a SZERen és SZERen vagy a JELen

a JELEN-LÉT a SZERen-LÉT

a SZERenLÉT a JELenLÉT

LÉT-MAGod

MAGod a LÉT.

Légy hát a SZERen, ne ess le a SZERről

Légy hát SZERtelen, leesvÉN a SZERről

Emeld fel Fejedet

Ne feledd ELEMED

Akár fenn akár lenn

Akár künn akár benn

JátÉK a MINDENsÉG

s a MIND-ÉNs ÉG

SZER-ELEM.

 

2011. július 27.

 

********

 

…tovább »

Ítélet helyett

Gondolatok a Megvilágosodásról és a  Szeretetről

 

Utamat járva igen sok mindent láttam és tanultam és tanulok a mai napig. Mert tanulni mindenkitől kell és lehet. Mindig. A legönteltebbtől, a legfanatikusabbtól a legszerényebbig és legsemlegesebbig. Folytathatnám a dualitások felsorolásának sorát, de nem teszem.

Az egyik legfontosabb dolog amire rátaláltam és amit mindennapjaimban megélek az az, hogy a világ nem fehér, nem is fekete: SZÍNES. Amitől fehérnek, feketének, vagy szürkének észleljük, az nem más mint az elménk által, a tudatunk által és a kondicionáltságunk által, – melynek igenis MI is a lelkes segítői,

…tovább »