Gondolatok a Megvilágosodásról és a Szeretetről
Utamat járva igen sok mindent láttam és tanultam és tanulok a mai napig. Mert tanulni mindenkitől kell és lehet. Mindig. A legönteltebbtől, a legfanatikusabbtól a legszerényebbig és legsemlegesebbig. Folytathatnám a dualitások felsorolásának sorát, de nem teszem.
Az egyik legfontosabb dolog amire rátaláltam és amit mindennapjaimban megélek az az, hogy a világ nem fehér, nem is fekete: SZÍNES. Amitől fehérnek, feketének, vagy szürkének észleljük, az nem más mint az elménk által, a tudatunk által és a kondicionáltságunk által, – melynek igenis MI is a lelkes segítői, munkálói vagyunk, mindaddig míg tudatunkra nem ébredünk – egónkra helyezett szemüveg. Semmi több. Nem igazság, nem hamisság, nem jó, nem rossz, hanem egy valóság. A tudatára ébredt ember legelső felismerése az, hogy képes látni, képes a valóságot az egóját félretéve megvizsgálni, illúzióit pedig a valóság tükrében felülvizsgálni, ha szükséges kidobni azokat, amennyiben azok köszönő viszonyban sincsenek a valódi EGY-ÉN-is-ÉG-gel. Ez a legnehezebb létező dolog az Emberi Lény életében, ugyanis mindehhez csak úgy juthatunk el, (amit nevezhetünk nyugodtan a megvilágosodás előtti állapotnak), hogy életünkben először képesek vagyunk a világot az egónk létezésének a tudatában, de azt mellőzve megvizsgálni. Tudatosan. Ez nagyon kemény és fájdalmas dolog, mert a spiritualitás valójában az én számomra, (és itt ki szeretném jelenteni, hogy ez senki számára nem kötelező kozmikus igazság, melyért „vallásháborúznék” bárkivel, annak ellenére, hogy amit leírok azt élem, és nem csak beszélek róla) azt jelenti, hogy képes vagyok mindent amit eddig tanultam, tapasztaltam, gondoltam és hittem a világról félretenni, és ezek nélkül mintegy lelkileg lemeztelenedve belenézni a valóság tükrébe. Amit ott fogok látni, az nem arról fog szólni hogy ez jó vagy rossz, tetszik-e vagy sem. Amit ott fogok látni az nem más lesz, mint az egómtól megfosztott Isteni ÉN-em. A Teremtő földi mása MAGomban. Ez az, amitől lehet, hogy nagyon meg fogok ijedni, ezért a legtöbben egyszerűen nem is merik vállalni ennek a belső utazásnak a kockázatát, mert olyan mértékben azonosítják önmagukat az egójukkal, hogy észre sem veszik, valójában az egójuk nem azonos ÖN-MAGukkal. A valódi, változatlan öröktől fogva létező Isteni MAGgal, Fénnyel. Nem akarok ebbe most mélyebben belemenni, de a megvilágosodás enélkül a számomra csak önámítás, viszont kérdés, ki mit nevez megvilágosodásnak? Azt is elmondanám, hogy a megvilágosodás, vagyis az Emberi Lény isteni ÉN-MAGjára való ébredése is egy folyamat, és amit leírtam az csak a kezdet. Ezen az úton pedig aki elindul, az megérti, többé már nem a sok ködös és önámító cél, hanem a Valóság, vagyis az ÚT maga a lényeg. Mert a MOST, az egyedüli Valóság, amelyben az ember a Teremtővel találkozhat, és művével a teremtéssel, és csak ez az időpillanat áll a rendelkezésünkre, hogy tudatosíthassuk magunkban létezésünk határtalanságát, isteni mivoltát. Társteremtővé is csak a MOSTban válhatunk. De még sorolhatnám a felismeréseket. A dogmák, előfeltevések, illúziók és képzelgések tudati börtönéből kiszabadulva vár ránk a SZABADSÁG és a valódi ISTENI SZERETET, SZER-ELEM. Az igazság soha nem a múlt hamujában található meg, mert az Igazság élő, szerves, lüktető része a Létnek, továbbá az Igazság csak ott található meg, ahol Szabadság van. Mindez pedig csak egy-egy az emberi elme által lebontott része az EGY-nek, amit én úgy neveztem el: a SZERETET. A SZERETET az Isteni Önvaló, mely szabadon nyilvánul meg, mindent átsző és mindet éltet. A világunkban az én szemeben nincs jó és nincs rossz, egyedül szükséges tapasztalás létezik a fejlődésünkhöz, a gazdagodásunkhoz. A dualitások világán túl találhatunk csak rá a megvilágosodás állapotára. Akkor juthatunk el önmagunk középpontjába, az arany középúton, a Teremtés közepébe. Akkor tapasztalhatjuk meg az EGYsÉG ÉlmÉNyt. Amikor ezt megtapasztaljuk, akkor megértjük, hogy minden élő forrása az EGY, mindennek Ő ad életet, minden belőle forrásozik. Az általunk „rossznak” nevezettnek ugyanúgy mint a „jónak” nevezettnek is ő biztosít létteret, életet. Én egyszerűen a Teremtőnek, Istennek, ŐS-TEN-nek nevezem. De nevezze bárki ahogy jólesik, nem ragaszkodom ahhoz, hogy ráerőltessek bármilyen nevet, mert valójában emberi fogalmainkkal megnevezhetetlen. A világunkban tehát valójában leegyszerűsítve nem létezik semmi más, csak a Teremtő SZERETET, SZER-ELEM és annak hiánya a FÉL-ELEM. A félelem pedig forrása mindannak amit mi „rossznak” élünk meg. Valójában rossz nincsen, csak „ a szükséges”. Minél távolabb kerülünk (persze ez csak egy a téridő kontinuumban gondolkodó elme képzete) ettől a SZERETETtől annál nehezebben értjük meg, hogy a látszat ellenére mi mindnyájan ugyanazt az Isteni Fényt hordozzuk, csak számtalan tényező (szorongás, egzisztenciális félelem, irigység, tudatlanság stb.) miatt egyre nehezebbé válik ennek az EGYsÉGnek a felismerése, megélése.
A megvilágosodott és tudatára ébredt Emberi Lény egyik jellemzője az én megtapasztalásaim tükrében tehát a SZERETET-TELJESségre való törekvése. Törekszik a SZER-ben való létre. Valójában ekkor kezd el teljes életet élni, illetve ekkor indul el ezen az úton. Ekkor kezd harmóniára törekedni, valódi EGYEN-Súlyra mindennel és mindenkivel. A dualitások világán túl már nem a vagy-vagy, hanem az IS-IS Isteni Valós-ÁGa tárul fel előtte. Ráébred, hogy a világ nem fekete és fehér, hanem SZÍNES, és minden benne találhatónak megvan a létjogosultsága és helye. Rájön, hogy Isten valódi SZABAD akarattal ajándékozta meg őt, és ráébred arra is, hogy tetteiért senki más, csak és kizárólag Ő MAGa a felelős. Már nincs kit hibáztatnia a továbbiakban. Bizony, rossz hír ez az egó számára, aki ebben a pillanatban rá kell ébredjen, hogy elvesztette az EGY-ÉNisÉG felletti uralkodó szerepet. A nagy különbség a tudatra ébredt és a tudattalan ember között nem az, hogy az egyiknek van egója, a másiknak meg nincsen, hanem az, hogy az egyiket az egója uralja, a másikat viszont az egója már szolgálja harmóniában, békében. Ez nem jelenti azt, hogy többé már minden habostorta és fenékig tejfel, a tudatosságban élni azt jelenti, hogy figyelek, a MOSTban a jelenben élek, mindennek tudatában vagyok és így nem seperem a szőnyeg alá, önmagamban illúziókat gyártva a Valóságot, hanem tudatosan kezdem megélni azt, és az általa kínált helyzeteket, lehetőségeket, üzeneteket. De tudatában vagyok annak, hogy többé senki mást nem terhel semmilyen felelősség, mert az életem élését és megélését senki másra nem testálhatom át többé: csak és kizárólag MAGomra.
Jézus személye mást jelent a világot dogmákba záró és a világot SZABADSÁGban, SZER-elemben megélő emberi tudat számára. Honnan tudom ezt? Hát onnan, hogy megjártam mindkét végletét az emberi létnek, és amikor eljutottam a MAGom közPONTjába, azon a bizonyos arany középúton, mely nem más mint az EGY-ÉN-SúLYra való törekvés eredménye, akkor kezdett megvilágosodni bennem Jézus személye és tanításainak nagyszerűsége. Addig, teológiai licenciátussal a zsebemben szenvedtem egy vallás dogmáinak a börtönében. DE nem sajnálom mindezt, mert ma már tudom, ez nem valamiféle „rossz” dolog volt, hanem az a bizonyos szükséges, hogy a végleteket megjárva eljuthassak a középpontba, ahol minden értelmet nyer, és ahol a Fény mindent a VILÁGossÁG állapotába helyez. Mindenki útja, tehát EGY-ÉNi, és az a dolog, hogy az Univerzumnak vannak nagyon világosan és remekül működő törvényei az nem azt jelenti, hogy ez az Emberi Lény fejlődésének, ezáltal az Isten gazdagodásának, a Teremtés gazdagodásának akadályozói lennének. Sőt! Amikor megértjük a teremtés végtelenségét és annak végtelenségének a gazdagságát, akkor érthetjük meg, hogy minden a javunkra válik, de csak akkor ha képesek vagyunk felfogni a MOSTban megnyilvánuló Valóságos Létünket.
Jézus az én megélésemben azért jött a Földre, hogy megmutassa az Emberi Lénynek, hogyan szabadíthatja ki az isteni Fényt az elme és a fizikai világ kizárólagosnak vélt illúziójának börtönéből. Jézus nem újabb rabláncokat akart kovácsolni, hanem egy élő, követhető példát hozott nekünk, a halála pedig nem volt más, mint a tudatára ébredt IS-TEN felülmúlhatatlan példája, aki a megismert és megélt igazságért a halál vállalásától sem riadt vissza, mert tudta, ezzel ÖN-MAGát tagadta volna meg. Aki eljut a megvilágosulás fényébe, az előbb utóbb eljut az Isten-TUDAT megélésre is, ott pedig a halál már nem létezik, és a megismert IGAZSÁG pedig már mint TEN-MAGA részeként elpusztíthatatlanná olvad össze. Jézus tehát nem is cselekedhetett volna másként, mintsem hogy felvállalja a földi halált is, az uralkodó elit számára igen nagy veszélyt hordozó tanítási miatt. Ennek az üzenetét azonban kevesek értették meg. Mert kollektív megváltás nem létezhet, a megváltás minden EGY-ÉN személyes feladata. Ebben Jézus csak segíthet, példájával, lényével és kozmikus SZER-elmével. Mert Ő és az ATYA valóban EGYek voltak. Számunkra is tehát EGYértelmű az üzenet: követnünk kell a példát és nem Jézus nevében egymást megítélni és elítélni, pusztán csak azért, mert még nem értettük meg, mit is üzent nekünk Jézus máig élő története.
„Ne mondjatok ítéletet senki fölött, s akkor fölöttetek sem ítélkeznek. Ne ítéljetek el senkit, s akkor benneteket sem ítélnek el. Bocsássatok meg, és nektek is megbocsátanak.” (Lk 6,37)
Ha vallási dogmák tükrében nézzük meg Jézus eme kijelentését, akkor mindez csak egy parancs. Ha viszont az egónk dominanciáján túljutva, akkor ez a kijelentés a spirituális emberi lény (és minden ember az, pusztán sokunk még nem ébredt rá erre) számára egy örök igazság tükre: ugyanis mikor megérezzük azt, hogy mindnyájan EGYek vagyunk, EGY az Isteni Lélekszikra bennünk, pusztán tudatunk jelenlegi állapota, „fejlettségi szintje” mely megkülönböztet minket, akkor tudatára ébredünk annak is, hogy amennyiben bármelyik embertársunkat elítéljük cselekedetei, szavai stb. miatt akkor semmi mást nem teszünk mint éltetjük értetlenségünket és éretlenségünket. Legfőképpen Jézus nem jogosított fel senkit az ítélkezésre. Ameddig nem értjük meg, hogy mindaz ami nem tetszik a világban, az semmi más mint a mi világunk kivetülése, és annak hibáinak másokra való vetítése, addig az Isteni Mester összes szava, cselekedete, halála és megdicsőülése sem segíthet a maga valóságában minket. Meglátásom szerint a vallásoktól megszabadított, egyházi és egyéb irányító jellegű belemagyarázásoktól, torzításoktól mentes Jézussal, csak önmagunk belső Fényének felfedezésében és megélése által találkozhatunk. Minden FÉL-ELEM ebben eltávolít minket a SZER-ELEM Krisztus-tudatának megélésében, MAGunkkal való EGYesülésében.
Én azt mondom tehát: az ítéletet magunk hozzuk magunk felett cselekedeteinkkel és tetteinkkel. Ennek mércéje pedig véleményem szerint semmi más, mint a kristálytiszta isteni SZERETET, melynek Fényében bármelyik pillanatban megtekinthetjük tetteink helyességét. Létezik valami ugyanis, amely mindnyájunkba belé van „oltva”, s ez a lelkiismeret. Ez szerintem nem más mint az isteni SZERETET-FÉNY Tudat. Ha őszinték vagyunk magunkhoz, akkor ez tökéletes iránytűje életünknek. De ne feledjük, ennek nincs hatalma sem hivatása mások tettei felett ítélkezni! Mindaz amit itt leírtam sem több sem kevesebb, mint az ÉN MAG-élésem, mely nem kötelező semmire és senkire sem nézve.
********
Ítélet helyett
NEM HISZEK az ítélkező Istenben, aki az emberek sorsát előre megírja, majd azok szenvedéseit kívülről nézi mint valami nagy rendező a színészt egy színdarabban. Az én világomban nem létezik csak a SZERETET ISTENE, az ő részeként az Isteni Szikara egyenlő ÖN-MAGunkkal, (és nem a hamis énképünkkel), aki cselekvő, alkotó részese a tervnek, aki bármikor képes arra hogy döntéseket hozzon. Döntéseit pedig nem valamiféle kozmikus bíró, hanem a benne élő Isten “ítéli meg”. De ezt én tanulásnak, szakadatlan fejlődésnek, nemesedésnek nevezem, nem ítéletnek. A tiszta lelkiismeret az, amibe minden törvény bele van ültetve, de ami semmit sem ér a SZERETET nélkül.
Bármiféle ideák fanatizmusban ragadása az végletet jelent, eltávolodást az EGÉSZ, az EGY megértésében. Hogy ez EGYet megismerhessük természetesen szükség van a végletek megismerésére, de nem a benneragadásra. A színek összessége alkotja az egészet, ha valamit kiragadok, és a többi fölé helyezek, nem az Igazságot csak annak egyetlen részét fogom birtokolni, amely ilyen módon már halott valami lesz, nem az Igazság. Az igazság pedig nem birtokolható, mert az igazság csak ott létezik, ahol szabadság van: a SZERETETBEN. Vagyis az Igazság a SZERETETBEN vesz birtokba minket. Amikor a világgal megbékélek. De mi is az Igazság? Létezik abszolút igazság? Igen, létezik, úgy hívják Isten, én úgy hívom a SZERETET. Ki az az ember, aki bátorságot vesz arra, hogy kijelentse, ő birtokában van a kozmosz törvényeinek mely nevében mások felett ítélkezhet?
Az Emberi Lény egyik feladata pontosan az az én értelmezésemben, hogy a földi játszótéren, az anyagi illúziók színes kertjében a valódi Szabadságot megízlelje. Nem könnyű feladat, de nem lehetetlen. Ez pedig az egó börtönén túl lehetséges. Az élet tisztelete, önMAGunk tisztelete pedig csak akkor valósulhat meg, ha a másik embert tisztelni tudjuk, az ellenségünket pedig szeretni azért, mert megértettük, azért olyan amilyen, mert a SZER-elem hiányától szenved. Azzal pedig hogy ítéleteket mondunk bizonyos törvények alapján a fejére nem segíteni fogunk rajta, hanem még távolabb taszítani őt a szeretetlenség, vagyis a SZERETET-hiányának, a FÉL-elemnek a börtönébe, mely az ő valódi mozgató rugója.
Jézus szavait mindenki csak a saját világán keresztül képes értelmezni. Mindaddig, ameddig az egó elveszti hatalmát fölötte, azzal, hogy a megvilágosodás állapotában eljut saját valódi MAGjához, örök isteni rétegéhez. Ezért nem fogok senkivel vitába bocsátkozni azon, hogy Jézus ezt vagy azt hogy értette. Pont elég az a milliónyi egyház, amelyik kizárólagosként kezelte Jézus szavainak magyarázatát. Ezzel csak az elménk börtöneinek a rácsait fényezzük, és az alapvető Jézusi tanításoktól kerülünk fényévekre:
…SZERESSÉTEK EGYMÁST MIKÉNT ÉN SZERETTELEK TITEKET. (Jn 15,12)
Ez az én törvényem. A világot jobbá tenni pedig egyedüli módon lehet a véleményem szerint: SZERETETTEL.
A „világ jobbá tételének” egyedüli módja számomra nem a harc, hanem jócselekedetek egyszerű sora: a SZERETET. Erkölcsi mércémnek pedig nem szükséges egy rakás törvény, elegendő egyetlen egy: „Amit akartok, hogy veletek tegyenek az emberek, ti is tegyétek velük”. Én erre építem az életem.
Nem harcolok ezért immár senki és semmi ellen, bár kezdetben én is azt tettem. Azt tettem, ameddig nem jöttem rá arra, hogy ez nem az én játszmám, hanem az egómé. De eljutottam bizonyos felismerésekre, amiket viszont megéltem s így komolyan veszem. A világot szerintem pedig csak egy módon tehetem jobbá: ha nem másokat hanem MAGomat formálom olyanná, amilyennek a világot látni szeretném MAGomban, MAGom körül.
Szeretettel: Jocó
Latest posts by FJT (see all)
- Túl a vízen - 2019. február 7. csütörtök
- A szolipszizmus zsákutcája - 2018. december 11. kedd
- Metafizika - 2018. december 8. szombat
- A csapda - 2018. november 23. péntek
- A kEGYelem VALÓsága - 2018. november 15. csütörtök
