Az „Isten” fogalmával értelmezésileg az a legnagyobb probléma, hogy mindnyájan mással töltjük meg. Ha magamból indulok ki, én például az írásaim pontosabb értelmezhetősége végett a „Fogalomtár”-ban igyekeztem egy meghatározást adni a fogalommal kapcsolatban. Azonban a legteljesebb értelemben Isten meghatározhatatlan, de ez nem jelenti azt, hogy nem határolható be a tudat számára az élet tartalmaiban. Magyarán, Isten azzá válik, amivé a tudat formálja. Ez talán istenkáromlás egy dogmatikusan vallásos megközelítés számára, de nem annak szánom. Nekünk emberi lényeknek a fogalmi gondolkodás művelésekor a megkülönböztetéshez, a dolgok differenciálhatóságához elengedhetetlenül fontos, hogy a körülöttünk és bennünk lévő tudati tartalmakat ellássuk különböző címkékkel, jelölésekkel. A fogalmi gondolkodás azonban nem más, mint absztrakció a valóságról, mind az egyetemes, mind az egyéni valóságok összességét nézve. A tudományos gondolkodás tisztán fogalmi gondolkodás, vagyis fogalmakat fogalmakkal „egzakt” módon meghatározó és leíró gondolati rendszerek összessége. Láthatjuk azonban, hogy az „egzakt” nem is mindig egzakt, és a különböző tartalmak egyedi értelmezése is eltérhet még a tudományon belül is. Ez a jelenség még hatványozottabban érvényes – a többnyire ráadásul még az egzaktság törekvését sem birtokló – egyedi tudattartalmak kommunikációja során, mivel a tudatunkban létező tartalmakat bár ellátjuk különböző jelekkel, azonban amikor a külvilág felé kommunikáljuk ezeket, sokszor hajlamosak vagyunk elfeledni azt, hogy a bennünk elő valóság nem azonos soha sem az általunk a kommunikációjára használt jelekkel. Az ember tragédiája az, hogy fogalmi gondolkodással próbál meg kommunikálni olyan tartalmakat, melyek egyediségüknél fogva csak végzetesen töredékesen kommunikálhatóak a külvilág számára. Valós tanítást bizonyos korokban meg sem kíséreltek pusztán fogalmi gondolkodás segítségével átadni, mert tudták, hogy fogalmi kommunikációval kizárólag információ adható át. Az információ amennyiben valós tartalmakat hordoz, természetesen az egyéni megtapasztalás útján tudássá formálódhat az azt megtapasztaló egyedben. Ez a megélés, a megtapasztalás útja, mely a valós tudáshoz vezethet. Ez nem az én találmányom, hanem olyan megtapasztalás, melyre véleményem szerint bárki eljuthat és el is jut a saját életében, amennyiben valamiféle valós tudás elsajátításában érdekelt.

Ez a kitérő azért lényeges, hogy érthetővé tegyem, miért gondolom én azt, hogy minden ember olyan egyedi és megismételhetetlen belső tudattartalmakkal rendelkezik, melyek pusztán a fogalmi kommunikáció segítségével közölhetetlenek. A mai kor egyik súlyos tévedésének vélem, hogy a kommunikációt de facto egyre inkább kizárólagos módon azonosítjuk a fogalmi kommunikációval magával, mintha ez lenne minden kommunikáció csúcsa, és ad absurdum nem is létezne semmilyen más útja a belénk záródott valóság kommunikációjának. A fogalmi kommunikáció pusztán a kommunikáció egy fajtája, igen fontos fajtája, de nem valamiféle „királya” a kommunikáció lehetséges módozatainak. Gondoljunk csak arra, hogy intuitív módon mennyi minden belső lényegéhez tudunk közvetlen módon kapcsolódni, hozzájutni anélkül, hogy akár csak egy gondolat is megfogalmazódna bennünk. A megérzés, a ráérzés, az együttérzés (intuíció, empátia) olyan mértékben képes minket a valóság ráció számára rejtett rétegeivel közvetlen módon egyesíteni, ami a fogalmi gondolkodás számára elérhetetlen, és legjobb esetben is pusztán csak absztrahálható. Az absztrakció azonban soha nem azonos azzal, amit absztrahálunk. Lehet törekedni arra, hogy egy absztrakció különböző fogalmi rendek segítségével egyre kifinomultabb, egyre precízebb legyen (lásd az egzakt tudományok különböző absztrakciós rendszereit) de még az igazán nagy, és nem dogmatikusan gondolkodó tudós emberek is bármikor beismerik – ha őszinték magukhoz és hozzánk -, hogy a tudomány is pusztán csak egy modell, mely többé vagy kevésbé működőképes körülményektől függően. Ezt itt most tovább nem mélyíteném.

A kívül és a belül fogalmi meghaladása és EGYesítése a kulcs a tudat valódi természetének a megismeréséhez. Ez a megismerés pedig pusztán fogalmi úton nem mehet végbe, mert a fogalmi rendszerek csak leképezései lehetnek mások belső megéléseinek. A Buddhának vagy a Krisztusnak tulajdonított utak mind erről szólnak, de mindketten jól tudták, hogy a tanításuk lényege szavakban nem átadható, és ennek tulajdonítható az a töménytelen mennyiségű torzulás, ami a különböző vallásos értelmezésekben megjelenik, és dogmaként, hitelvekként megmerevedik, sok esetnem elfedve a hajdani tanító valós szavait is, nem hogy a belső, valójában szavakkal kommunikálhatatlan megélt tudattartalmait.

Pusztán és kizárólagosan a ráció útját járva véleményem szerint még senki nem ébredt fel. Ez most axiomatikusan hathat, de sietek tisztázni, ez nem azt jelenti, hogy nem szükséges a ráció útja, illetve annak működésének megismerése. A ráció, vagyis az értelmező elme a valóságot végtelen sok aspektusra képes bontani, végtelen sok gondolati rendszerbe képes foglalni, absztrahálni azt. Ezért nem alkalmas arra, hogy megláthassa a dolgok valódi természetét, vagyis minden létező egó nélküliségét. Az egót az elme működése teremti meg. Ez ugyanakkor csodálatos lehetőség arra, hogy egyediséget kapjanak a dolgok, és ezáltal egymástól megkülönböztethetőek, differenciálhatóak legyenek. A ráció, az elme tagadása annak megismerése nélkül szintén ingoványos tudati terekbe vezethet. A ráció ugyanakkor felhasználható arra – ha az intuitív valóságra nyitottá tudunk válni – hogy a különböző intuitív tudattartalmainkat megpróbáljuk tükrözni. A művészi tevékenység a legjobb példa erre. Egy zenész amikor például elmélyülten improvizál, akkor a révülés olyan állapotába kerülhet, mely során olyan addig önön tudatán kívülinek érzékelt intuitív valóságokkal, valóságtartalmakkal juthat érintkezésbe, melyet aztán a zenélés „racionalizáló” aktusa, vagyis például kezeinek mozgása, játéka tesz át a hangszerre. Így kapcsolódik mind a ráció mind az intuíció egymáshoz az ilyen tudatállapot megélése során, de fontos látni, hogy ebben az esetben a ráció az intuíció által van vezérelve, vagyis az intuitív tartalmak megnyilvánításában van szerepe.

A fenti példa a spirituálisnak nevezett útra is érvényes. Sietnék azonban tisztázni, hogy én a spirituálisnak nevezett utat nem vallási értelemben használom, és igazán a kifejezést magát sem szeretem, mert megosztó. Sokan gondolják azt, hogy ha például a megvilágosodást tűzik ki célul maguk elé, akkor úgymond el kell utasítaniuk a „világi dolgokat”. Az amit én nevezek spirituális útnak az egy olyan tudati törekvés, mely során a tudat egyre tágabb tudati terek megismerése által közelebb kerülhet saját Forrásának megismeréséhez, és végső soron minden Valóság Forrásához való tudati újraegyesüléshez. Ez a buddhai úton a megvilágosodás, nirvána a jézusi úton az üdvösség és a Mennyek Országa fogalmi jelölésekkel látható el. Jelenleg úgy látom, ez a két út csak a nyugat és a kelet látszólagos vagy valós szembenállásában különül el, de valójában EGY és ugyanaz, pusztán más más megközelítésben. Értelmezés és vallási meggyőződés kérdésévé vált mindkettő, amint az teljesen természetes, mivel abszolút módon egyik sem értelmezhető, azokat pusztán Buddha vagy Jézus tehette volna meg, de ők véleményem szerint tudták jól, az elme működésének valóságát, és azt is, hogy bármilyen szóbeli tanítást is hagynának maguk után, mindaz óhatatlanul áldozatául válik majd a különböző értelmezéseknek. Miért is? Azért, mert egy beavatódott tudat bármit is kommunikál egy beavatatlan tudat számára, az a beavatatlannak értelmezés és nem belső megtapasztalás kérdése lesz. Ha belső megtapasztalás lenne, akkor már értelemszerűen nem lenne kitéve az értelmezések viszonylagosságának. A kérdés az, hogy a tudatunkon belül feltárható-e az Abszolútum? A véleményem az, hogy igen, de csak a közvetlen megélés és megismerés útján, magyarán nem az élet elutasítása, hanem annak megélése által. Nem minden ember célja egy adott életen belül az, hogy megvilágosodjon számára mindez, és pontosan azért nem, mert nem biztos, hogy ezt akarja. Az illúzió nem rossz vagy jó kérdése, hanem a tudat képessége, hogy különböző tudati terekbe zárkózzon be az elme által teremtett valóság kizárólagosnak való megélése által. Miért kellene ettől mindenki megszabaduljon, pláne ha például azért jön a Földre, hogy a fizikai valóságba zárulva, azzal azonosulva a tudata megélésekre tegyen szert? Az érzékek világa csodálatos lehetőségek tárháza, pusztán amiatt elviselhetetlen sokszor a számunkra, hogy az öröm és a szenvedés együttesen mint két pólus képes azt a végtelen tudati teret megformálni, amiben örömöt és fájdalmat egyaránt tapasztalhat a lélek. Az emberi lény viszont csak örömet szomjazik többnyire, bár erre is vannak kivételek (például a szadista-mazochista hajlamok).

Az élet a legnagyobb kihívás, nem a lét, vagy az örökkévalóság. Az élet kínálhat számunkra vágyainknak megfelelően megismételhetetlen megéléseket. Mindenki maga dönthet, hogy amikor emberré lesz, meddig feszíti a határokat, ilyen módon mit és hogyan tapasztal meg. Az Isten egyedüli lehetősége, hogy teremtményeiben megnyilvánulva, önön EGYségétől tudatilag számtalan módon el- és lehatárolódva különböző tudatformákban bezárulva átélje a végtelen lehetőségét a tudati valóságok érzékszervi megtapasztalásainak ezen a földi léttérben. Ez egy lehetőség, a számtalan más lehetőség közül, de mi most itt eme lehetőség miatt vagyunk véleményem szerint. Ez nem kinyilatkoztatás, pusztán egy tapasztalásokon alapuló következtetés. Nincs szándékomban újabb vallást alapítani, sokkal inkább arra felhívni a figyelmet, hogy milyen végtelen potenciál van bennünk emberekben.

Hogy a fentieknek mi köze az Élet valóságához? Minden látszat ellenére rengeteg. A legtöbb vallás ugyanis végkövetkeztetéseiben arra jut, hogy a földi lét olyan illúzió, melytől szükséges megszabadulni ahhoz, hogy boldogok lehessünk. De vajon Buddha vagy Jézus tényleg erre gondolt a nirvána vagy a Mennyek Országa koncepciója alatt? Erre a választ csak Ők tudnák pontosan megadni. Amire én jutottam el az utóbbi évek során az a következő:

– A Valóság Álom és az Álom Valóság

– A Teljesség MAGunkban van

– A tudat MINDEN, ezen kívül nincs semmilyen valóság. (MIND-ÉNség)

– Az Elme a valóság vetítőgépe, A Tudat ebbe a valóságba zárul be, ezzel azonosul, vagyis RÉSZként megtapasztalja az EGÉSZET úgy, hogy közben nem tud arról, hogy Ő MAGa az EGÉSZ, a potenciális Teljesség, melyből RÉSZeket tapasztal meg, és éli meg a különböző tudati valóságokat a LÉLEK által

– A földi lét, az Élet egy tudatforma

– EGY és EGYetlen TUDAT VAN, melyet jelölhetünk EGÉSZ néven, (használhatjuk erre a Forrás, Isten fogalmakat, de teljességgel polarizálatlanul, dualitás mentesen)

– Minden az EGY és EGYetlen TUDAT (ŐS-TUDAT) RÉSZe, minden létező az EGÉSZtől való tudati el- és lehatárolódás lévén tesz szert egyediségre. (egóra)

– EGY-ÉN létezik, mely képes végtelen számú egyed létrehozására és részként való önmagába foglalására. (Az EGY-ÉN, azonos fogadalmilag a Forrás, az Isten fogalmakkal, melyek az EGY és Osztatlan ŐS-TUDATban léteznek.)

– Minden megnyilvánult szükségszerűen TUDATILAG kiválik az EGYségből, és ez az ami TUDATI ILLÚZIÓ, vagyis a dolgok valódi természete továbbra is a Teljesség, az Osztatlanan EGYség, és ez egy paradoxon az Értelmező Elme számára.

– A Tudat és a Lélek által tapasztalható valóság TUDATI VALÓSÁG, ez a valóság tehát csak az EGYetemes Elme által kivetített valóság képeivel azonosuló egyedi TUDAT számára kizárólagos valóság (A VALÓSÁG ÁLOM, és az ÁLOM VALÓSÁG tehát annyit tesz: a dolgok valódi természete az EGY és Osztatlan LÉTEZÉS, mely EGY és EGYetlen egymástól elkülönületlen valóság, Forrás, Isten. Paradox módon ebből válnak ki, ebből nyilvánulnak meg az egyedi tudati valóságok, úgy mint a fizikai-érzékszervi, tudati-lelki valóságok, és ez az ami ÁLOM, vagyis az EGY osztatlan valóságán belül létrehoz potenciálisan végtelen számú egyedi tudati valóságokat, miközben a dolgok valódi lényege EGY. Ez olyan paradoxon, mely csak az intuitív valóságba való behatolás által oldható fel a szeparálódott tudat és lélek számára, mely valóság túl van az elme fizikai-érzékszervi valóságának „hétköznapi” tudattal tapasztalható rétegein.)

– A BOLDOGSÁG nem polarizált, a nirvána és a Mennyek Országa a tudat és a lélek egy olyan állapota, melyben képes újra EGYesülni önön ős valóságával, az EGÉSZ, Teljes és Osztatlan LÉTEZÉSSEL, és ilyen módon visszajutni, visszatérni önMAGA Forrásába, Istenbe.

– Minden tudat egyedisége álom, a RÉSZként önmaga EGÉSZségében elkülönülten tapasztaló tudat álma.

– Végtelen számú tudatforma létezik, melybe az EGÉSZ, az ŐS-TUDAT bezárulhat, és amiben megélheti az elme valóságát, és ebből aztán felébredhet önmaga EGÉSZségére, EGYségére, Teljességére, Végtelenségére

– Minden valóság TUDATI VALÓSÁG.

– Minden Valóság Forrása EGY

Az Életetet – mindÉNben és mindÉNkiben – AZ EGY önként VÁGYja megtapasztalni Mind-Őnk-ben. Minden kényszer illuzórikus, minden fájdalom az EGYtől való tudati el- és lehatárolódás állapotában létrejött megélése a Léleknek, mely – látszólag ösztönösen és nem tudatosultan – mindig arra vágyik, hogy ismét EGY lehessen tudatosan IS minden létező EGYetlen valóságával, az EGGYel.

A Nirvána és a Mennyek Országa a tudat számára nem a valóság részeinek a megtagadása, hanem önmagában való EGYesítése útján tárul fel. Az Ébredés egy folyamat, a tudatrészek ráébredése arra, hogy önmaguk egyedisége RÉSZ az EGÉSZben, melyben ninden EGYes RÉSZ tartalmazza az EGÉSZET. A megvilágosodás az ébredések láncolatának legutolsó láncszeme, a TUDAT és a LÉLEK EGYbeolvadása minden létezővel, minden létezőben. Az EGY útja ez, a MIND-ÉN-s-ÉGben.

The following two tabs change content below.

• A Szerzőről
• Legutóbbi bejegyzések

FJT

Az oldalon található gondolatok mellőznek mindennemű konvencionalitást, ezért bárki olvassa őket, kérem tartsa szem előtt, hogy kinek nem inge ne vegye magára, kinek nem dolga ne járjon utána és fordítva. Írójuk nem tagja semmilyen földi szerveződésnek, vallásnak vagy spirituális irányzatnak, sem a materialista-tudományos sem a vallásos-spirituális világképet nem vallja magáénak, közléseit nem bennük értelmezi. Igyekszik ama nézőpont megjelenítésére, mely érzékeli mindkét világképet, ám valósága nem reked meg egyikben sem, hanem - azt magában foglalva de mégis meghaladva - egy teljesebb valóságkép közvetítését kísérli meg. Bármilyen esetleges áthallás, egybecsengés, más létező gondolati építményekkel nem szándékos, pusztán egy adott logikai fonál, intuitív valóságkép megjelenítésének eredménye.

Latest posts by FJT (see all)

• Túl a vízen - 2019. február 7. csütörtök
• A szolipszizmus zsákutcája - 2018. december 11. kedd
• Metafizika - 2018. december 8. szombat
• A csapda - 2018. november 23. péntek
• A kEGYelem VALÓsága - 2018. november 15. csütörtök