11 hozzászólás a(z) “Az ŐS-TUDAT” bejegyzéshez

1. Részlet, http://fenykapu.free-energy.hu/
   — Tudatváltás :
   Világ-A-ura …… cím alatt megjelent írásból.

   >>A RÉGÓTA VÁRT KOZMIKUS TUDATVÁLTÁS M Á R MEGTÖRTÉNT!

   Az emberiség – bár fizikálisan egy közös bolygón tevékenykedik – kétféle, egymással homlok-egyenest különböző önismereti utat követ. Itt jegyezném meg azt, hogy mindkettő alapvetően csakis sikerre van programozva, azaz, mindkét út jó, hiszen a végső megismerés felé terelget. Mintha egy körnek egyetlen jelölt pontjáról ki jobbra, ki pedig balra haladva ítélnénk rossz útnak azt, amelyet a másikunk választott.

   Éppen elegen vannak azok, akik az ŰR-ben keresik az emberiség jobb jövőjének a kulcsát, és pont elegen azok, akik az ÚR-ban kívánnak ezentúl boldogulni.

   Mára már köztudott, hogy a gondolat egyfajta teremtő erő, mint ilyen, egyidőben az emberiség számára mindkét út megnyílott! Emiatt teljesen szükségtelen, sőt, értelmetlen meggyőzni bárkit is a mi utunk valódiságáról, hiszen ezúttal valamennyi “valódi” törvényt, észleletet tagadni kényszerülne. Ebből háborúk születtek! MINDKÉT ÚT VALÓSÁGOS! (azaz mindkettő egyfajta illúzió!)

   Aki az Űr megismerését tűzte ki célul, kérem, tegye azt! De minden erejével, fokozott figyelemmel! A Kozmosz végtelen csodája megmutatja neki azt a hihetetlen precizitást, amitől működik a Világegyetem, végül meghasonlik önmagával, és értelmet fedez fel az anyagban.

   Ki az Úr megismerését tűzte ki célul, kérem, tegye azt! De minden erejével, fokozott figyelemmel! Az Úr békéje és végtelen csodája megmutatja neki azt a hihetetlen precizitást, ahogyan működik a Világegyetem, végül meghasonlik önmagával, és megérti az isteni terv működését az anyagban.

   Végső soron a kétfelé kirajzó emberiség a kör indulópontjában találkozik egymással, meglátjuk, valamennyien csak az EGY-MÁSA-i vagyunk.
   Ott állhatunk együtt, MAG-a, A VILÁG -AURÁBAN, azaz mindenki A VILÁGA URA!

   Szeretettel mindenkihez: ISTI.

   2005. <<

2. “A Szellem megtestesül az ANYAgban – Az ANYAG visszalelkesül a Szellembe ”

   Ugy vélem, amikor az anyagot formálja az ember és nemcsak használható hanem egyedi szépségü tárgyat készit belőle akkor átszellemesiti, mivel a tárgy formálya valamint elkészitésó módja diszitése a gondolataiban-tudatában született meg.

   Ezért tartom nagy hibának amikor az emberek csak a legmagasabb iskolai papirokra hajtanak minden kéz-séget kivánó szakmai tudást mellőzve.

   Arról nem is beszélve hogy sokmindent önmagának is előállithat nehéz életidőkben anélkül, hogy nagy anyagi kiadásokat kelljen alkalmaznia.

   Hiszen minden először gondolatban születik meg – a gondolat még nagyon finomanyagi szinteken müködik.
   🙂 DE müködik!
   (szakmáim is vannak meg magasabb végzettségeim, de a szakmáimmal többre mentem:)

3. Kedves Hegel!

   Az ŐS-Tudattal foglalkozó írásom – mint minden ezen a blogon – mindenki számára szabadon értelmezhető. Én is csak azt vagyok képes meglátni a más megtapasztalásában, amire magam is eljutottam a saját megtapasztalásaim által és fordítva. A szavak világának a szépsége talán abban is áll, hogy a valódi kommunikáció ember és ember között soha nem általuk történik. A szavak leginkább arra jók, hogy álmodhassuk isteni álmunkat, hogy beleérezhessünk, beleképzelhessünk világunk virágaiból mások szavaiba. A szó mágia, a mágia a teremtő álom eszköze.

   A fogalmi kommunikáció nem alkalmas a dolgok lényegének megragadására, pusztán csak tükrözésére, körülírására, közelítésére. A legprecízebben tisztázott fogalmak is pusztán abban a viszonylagos rendszerben értelmezhetőek több kevesebb pontossággal, melyben azok egymással értelmezve vannak. Természetesen a fogalmi kommunikáció nem jó vagy rossz, tökéletes vagy tökéletlen, hiszen ez mindig nézőpont kérdése, hanem a fogalmi kommunikáció: korlátozott. Azért korlátozott, mert a fogalmi kommunikáció alapja a fogalomalkotás. A fogalomalkotás viszont egyedi dolog, és bár a mai világban automatizmusként hisszük azt, hogy közérthetően léteznek egyetemes fogalmak, azonban ezek egyetemessége az egyén szintjén igen csak egyedi, igen csak személyre szabott, annak ellenére, hogy a fogalmi kommunikáció egyik legfontosabb törekvése az, hogy önmagát a legprecízebben próbálja az adott fogalmi rendszeren belül definiálni. A bökkenő ezzel kapcsolatban pusztán annyi, hogy amit ma többnyire tudásnak vélnek az emberek, az általában nem tudás csak információ. Az információ tudáshoz segíthet minket, amennyiben valós és használható, ám a tudásnak nem feltétele az információ. A tudás az én megfogalmazásomban az az egyénileg megtapasztalt, megélt valóság, melyben az egyéni fogalomalkotás a megtapasztalásban tárgyiasult megélésből jön létre, és az ilyen módon rögzült, megtapasztalt és megélt egyéni belső tartalom nem kívülről kerül behelyezésre, szemben a tudásnak vélt információátadásnál, információ memorizálásnál. Ezt a mai oktatási szisztéma igen eklatánsan tükrözi, vagy az az egyszerű példa, amikor például okostelefonnal a kezükben szaladgáló egyedek, a Googleről lehívott információt tudásnak nevezik, és úgy gondolják, mindent tudnak a világról, mert hozzáférésük van egy hatalmas információs adatbázishoz. Az információ viszont önmagában a legjobb esetben is a valaki vagy valakik által megtapasztalt, megélt, megérett egyéni fogalomalkotással egybekötött megtapasztalás külső burka, külső maghéja lehet. A legnagyobb tévhit a mai korban, hogy a tudás átadható. A tudás a MAG, az információ a MAG héja. Ez a héj adható át, mely héj legjobb esetben hozzásegíthet minket egy megtapasztaláshoz, de ez tökéletesen soha nem fog megegyezni azzal a MAGgal, amit az átadó megtapasztalt.

   A tudomány a maga mítoszában felépítette az objektív valóság hitét. A vallások nagy része ugyanezt tette, pusztán ezt a rajtunk kívül álló objektív valóságot elkeresztelte istennek, forrásnak stb. Írásaimban részletesen kifejtettem ezeket a jelenségeket, ezért most nem részletezem. A lényeg az, hogy a mai paradigmám belül a tudomány bár látszólagos ellensége a vallásoknak, és fordítva, valójában ugyanazon paradigmán belül elhelyezkedő két pólus. Egyik sem rosszabb vagy jobb a másiknál, hanem mindkettő MÁS. Viszont ami közös bennük, hogy mindkettő megfogalmazta a maga elképzelését az objektív valóságról, és mindkettő magán kívülállóként tekinti azt.

   Én azt mondom, hogy sem objektív valóság, sem anyag nem létezik abban az értelemben, ahogy azt a mai paradigma világképe elhintette tudatunkban. Ez egy nagyon mély téma, itt még karcolgatni sem tudom, ezért önmagában a fenti kijelentés a legtöbb emberben pusztán a felhördülést tudja okozni. A lényege nagyon egyszerű, de ahhoz csak az egyéni megélés által lehet eljutni, és nem elméletek által. Ezért a lényeg valójában átadhatatlan. Pár szóban érinteném akkor, hogy hogyan is értem ezt.

   Objektív valóságnak általában azt nevezik, ami az érzékelő egyén én-objektumától elkülönülten, attól nem függően, vagyis függetlenül létezik, és amitől viszont az azt érzékelő, megtapasztaló objektum függ. Ez egy egyenlőtlen, aszimmetrikus viszony, melyben az objektum teljes mértékben alárendelt, kiszolgáltatott egy rajta kívül álló valóságnak. Ez a kép jelenik meg a tudomány és vallás szemléleti rendszereiben. Ez egy elfogadott valóság, egy tudati konvenció, mely például a tudomány módszertanában a reprodukálhatóság elvével együtt jár, vagyis az a valódi objektív valóság, mely adott körülmények között bármikor reprodukálható, így különféle absztrakciók készíthetőek róla. Magyarán rendszerleírás készíthető róla, különféle rendszerekkel (például matematika, fizika stb.) Egy tudomány egzaktsági fokát abban is lehet mérni, hogy a tapasztalati valóságot leíró rendszere mennyire kifinomult, mennyire reprodukálható vele az általa absztrahált valóság stb. Ugyanakkor a tudományoknak itt van az a sebezhetősége, melyet sokan nem vesznek észre. Minden tudományi ág az általa, saját módszertanával érzékelt valóságból indul ki, és az általa valóságnak definiált tudati tapasztalást próbálja meg az általa alkotott fogalmi háló síkjára leképezni, vagyis elvonatkoztatott fogalmakat hoz létre a valóságról. A valóságról készült absztrakciót aztán annak objektivitásában vetett hitével visszavetíti a valóságra, így ellenőrzi le azt, hogy az absztrakció mennyire illik rá az általa absztrahált valóság teljességére. Az absztrakció viszont ebből következően tehát soha nem egyenértékű azzal, amit absztrahálunk. Itt van az első jelentős pont, amit észre kell vennünk. A tükörkép soha nem azonos azzal, amit tükröz. Pusztán egy leképeződés. Most képzeljünk el egy gyakorlati példát: egy szobrot szemléltetni szeretnénk egyetlen rajzzal, vagy fényképpel. A rajz vagy a fénykép tehát maga az absztrakció a valóság tárgyáról, vagyis a szoborról. A kérdés: egyetlen síkbeli ábrázolás visszaadhatja-e a teljességét annak a valóságnak, mely a szobor maga? Az én válaszom az, hogy a szobor valóságát csak mag a szobor teljessége adhatja vissza. A tudomány erre persze rácáfolni látszik, például a 3D szkennereivel. De pontosan ez adhat egy megértést a számunkra, mert egy 3D szkenner valójában a maga felbontási tartományában rengeteg kétdimenziós képet készít ahhoz, hogy reprodukálni tudja a tér koordinátáin a szobrot. Azonban ez még mindig csak absztrakció, és az is csak egy másolat, ha valaki a 3D szkenner adatait felhasználva mondjuk egy 3D nyomtatón elkészíti a szobor megszólalásig hasonló mását. Mondhatjuk-e azt, hogy a két szobor megszólalásig hasonló adott esetben? Igen, mondhatjuk, de ez csak érzékeink megtévesztése, mert ebből hajlamosak lehetünk azt a következtetést levonni, hogy a dolgok lényege tetszőleges módon duplikálható. Tehát, ha megvan az ős minta, ős információ, ős rajz, ős KÉP, akkor az tetszőleges mennyiségben reprodukálható valóságot eredményez. A valóság azonban nem ilyen egyszerű szerencsénkre. Semmiből nem létezik ugyanis két teljesen azonos. Ha ez lehetséges lenne, akkor a valóság maga nem létezhetne. Vegyük a reprodukált szobor példáját.

   Tegyük fel, hogy elkészült a másolat. Ott van egymás mellett az eredeti, és az absztrakcióból vagyis a 3D szkenner segítségével 3D nyomtatóval előállított megszólalásig hű másolat. (A technikai részletekbe ne menjünk bele, tételezzük fel, hogy létezik olyan 3D nyomtató ami bronzba képes önteni a szobrot, és ennek a nyomtatónak a „felbontása” olyan magas, hogy az emberi érzékeket teljesen kielégíti, vagyis a szemünk ugyanazt a látványt érzékeli, mint az eredeti esetében) Most elkezdjük a két szobrot a valóság egy másik érzéki dimenziójában összehasonlítani: tüzetesen átvizsgáljuk egyszer kézi nagyítóval, majd egy mikroszkóppal, elektronmikroszkóppal, tömeg spektrográffal stb. Már a nagyítónál jelentkezni fognak a jótékony anomáliák, vagyis az eltérések. A mikroszkóp és az elektronmikroszkóp pedig a két szobor teljes mértékű különbözőségét fogja feltárni előttünk. Most persze mondhatnánk azt, hogy majd finomodni fognak az absztrakciós-reproduktív technológiák, és akkor majd az elektronmikroszkóp is ugyanazt fogja látni a két szobornál, magyarul képesek leszünk atomi szinten, ugyanazt az atom-hálót reprodukálni. Ezen a ponton lép be a valóság végtelenségének fontossága, vagyis az a tény, hogy a valóságban mindig csak a vizsgálódási és absztrakciós rendszerünk egy adott, mereven lehatárolt tartományában lehet elméletileg bármit reprodukálni. Amikor ezen a határon túllépünk, vagyis a példánkkal élve növeljük például az elektronmikroszkópunk felbontását, máris észleljük, hogy az két, azonos valóság, vagyis tárgy mint olyan nem létezik. Nem megyek mélyebbre ebben, inkább visszacsatolom ezt a gyakorlati példát az emberi lény valóságába.

   Mi az amit mi emberek valóságnak nevezünk? Ez a legalapvetőbb kérdés, melynek tisztázása nélkül semmi sem kap értelmeződést egy absztrakciós rendszerben, sem a fogalmi gondolkodáson belül azon absztrakciók, amelyekkel kommunikálni próbálunk egymással. Valóságnak nevezhetjük primér módon azt a Valamit, amit érzékszerveinkkel, vagy kibővített érzékszerveinkkel (tárgyak) megtapasztalni vagyunk képesek. A valóságról szerzett KÉP, benyomás, tapasztalat, megélés tehát primér módon, mindig az azt érzékelőben keletkezik és értelmeződik. Bármiféle objektívnek mondott valóság, absztrakció ilyen módon tehát azért nem létezik az azt megfigyelni képes objektumon, pontosabban szubjektumon kívül, mivel minden absztrakció egyrészt a szubjektumban jön létre, másrészt abban értelmeződik, és abból vetül ki vissza az általa érzékelt primér valóság síkjára. Leegyszerűsítem: azt mondjuk, a gravitáció létezik, teljesen független objektív valóságként, az azt érzékelő objektumtól, vagyis a szubjektív érzékelőtől. Ez a kijelentés azt tételezi, hogy először is feltételezem azt, hogy érzékeléseim alapján vannak más emberi lények is például rajtam kívül, melyek érzékelhetik a gravitációnak nevezett jelenséget, és az erről készített absztrakcióik összevethetőek egymással, továbbá ezek az absztrakciók olyan reprodukálható absztrakciós rendszerbe foglalhatóak (pld. newtoni fizika), mely rendszerben leírt valóság független az azt tapasztalótól. Látszólag a gravitációnak nevezett jelenség úgymond mindenkinek megtapasztalható, amiből hajlamosak lehetünk azt levonni tanulságképpen, hogy a gravitáció univerzális törvényként működik az azt tapasztaló szubjektumok világán belül. Ez igaz is és nem is. Miért? Mert az alma leesik a fáról Amerikában is és Japánban is. A feldobott kő úgyszintén. De mi a helyzet például azzal a jógival, aki levitációra képes? Nála létezik a gravitáció és nem is. De miként írható felül ez a törvény, ha a törvény kizárólagosan érvényes mindenre és mindenkire? Na ezen a ponton a tudományos álláspont általában úgy reagál, hogy ilyen jelenség nincsen, tehát tanulmányozni sem lehet azt. Tipikus példája ez annak, hogy ha az általunk használt absztrakciós rendszer valóságán kívül megjelenik egy olyan tapasztalati valóság, mely nem illeszthető be a rendszerbe, akkor rendszerint három magatartás létezik: 1. az ignorancia; 2. a rendszer felülvizsgálatának az igénye, hogy egy új jelenség abba beilleszthető és magyarázható legyen; 3. az adott rendszer elemeinek oly módon való csoportosítása, mellyel az adott jelenség valódisága cáfolható. Itt ismét új helyzetek teremtődnek, ugyanis például a tudomány művelőinek az egyéni, szubjektív döntése az, ami bármelyik utat is válasszanak meghatározó lesz. A tudomány objektivitásának a hite, tehát nem más, mint egy dogma, mely ugyan különbözik a vallásos hitek tárgyaitól, de alapvetően a hitet nem a tárgya határozza meg, hanem az ismeretlenre való irányultsága. Hinni az általam ismeretlenben lehet, mert amit már megismertem, azt TUDOM. A hit tehát megtapasztaláshoz, a megtapasztalás tudáshoz, ezek szintézise pedig bölcsességhez vezet. Ugyanakkor a hit képes megteremti az általam képzelt, feltételezettet, mivel a hit tágabb értelemben nem más, mint a Tudat valóságteremtő ereje. A vetítőgép, melybe befűzöm a filmet.

   Mi van akkor, ha az anyag semmilyen értelemben nem létezik, ahogyan azt érzékszervi tapasztalással, empirikusan tudni véljük? Mi van, ha az anyagi világ léte nem más, mint pusztán az emberi tudaton belül létrejött egyéni érzékelés terméke? Egyetlen fix pont tehát benne nem más, mint maga az érzékelő. Igen igen, hallom az ellenérvet, akkor mégis hogyan lehet az, hogy mindketten láthatjuk a Napot felkelni, és az autók robaját egy forgalmas utcán? Ebben a relatív világban bármit is definiálunk, azt csak úgy tehetjük meg, ha annak fogalmi ellentétpárjait létrehozzuk, hogy a két pólus közé helyezhessük a definíciót el. Így minden kijelentésnek az ellenkezője is létezik. A kizárólagosságokban való gondolkodás nem képes a valóságot egyesíteni, hanem csak szétdarabolni, széttördelni azt rengeteg nézőpontra. Ami a rengeteg egyéni, szubjektív valóságot egybekötni képes, mint egy relatíve azonos tapasztalati mező, valóság az valójában nem létezik különállóként, objektíve az egyéni valóságtól. Magyarán: VALÓSÁG CSAK EGY van, és az egyéni emberi valóság nem más, mint az ebből szeparálódott tudati rész. A Valóság ugyanakkor nem az egyéni tudati részek összességéből kirakható mozaik, mert ilyen mozaik valójában nincs. A mozaik képzetét, a ráció hozza létre, mely különböző észlelési, érzékelési rasztereket helyez a valóság egészére. Az anyagi világ ebben az értelemben illúzió az én megfogalmazásomban. De mi akkor az EGY és EGYetlen VALÓSÁG? Ez szorosan kötődik a tudathoz, ahhoz az EGY és EGYetlen ŐS-Tudathoz, amely minden és mindenki illúzióját, álmát létrehozza.

   Amikor az EGY és EGYetlen valóság önMAGát meg akarja tapasztalni, meg akarja élni, ezt EGYlényegűsége folytán önmagán belül olyan értelemben azért nem teheti meg, mert a teljes EGYségben nem létezik semmilyen elkülönültség, melyből fakadóan létrejöhetne a szemlélő, a megtapasztaló. Ezért az EGY létre kell hozzon egy magán kívüli nézőpontot, hogy önMAGát szemlélhesse. Ez egy tökéletes logikai paradoxon, és mint olyan a relatív világban feloldhatatlan a fogalmi gondolkozás számára, amely mindennek az okát keresi, és mindent a legvégső okhoz akar visszavezetni, az ok-okozat kauzális láncán. A kauzális világ ezért relatív, és relativitása önmaga végtelenségébe zárja. A kauzális gondolkodásnak ugyanis számtalan fix pontja lehet, de ezen fix pontok mind relatívak egymáshoz képest. Minden gondolati, absztrakciós rendszer önmagához képest lehet abszolút, de egymáshoz képest relatív. Így a játéknak se eleje se vége. A relatív világban tehát ha feltesszük a kérdést, Istent ki teremtette, akkor eljuthatunk még tovább és tovább, és a kérdések láncának logikailag soha nem lesz vége. Mert a logikai lánc önmagát nem zárhatja le, csak akkor, ha felszámolja saját magát, vagyis feltételezi azt, hogy van a létnek egy olyan dimenziója, ami nem a kauzalitásban értelmeződik, bár képes magában foglalni a kauzalitást. Mi ez a sík, megtapasztalható-e, és ha igen miként?

   Ahol a metafizikainak mondott gondolkodás és okfejtés véget ér, ott kezdődik az ÖrökkéVALÓSÁG. Ezért állítják azt némely fennmaradt ősi iratok, hogy az anyagi lét, világ csalóka illúzió, álom. Nem olyan értelemben nincs, hogy nem megtapasztalható, nem megélhető érzéki valóság, hanem olyan értelemben nincs, hogy mindez az ŐS-Tudat „álmában” létező ÁLom-Kép. Az ÉLET a LÉT álma. A LÉT nem függvénye a térnek és az időnek, a tér és az idő benne jön létre, azért, hogy a Lét teljessége absztrahálódhasson benne, végtelen számú világok és egyedi valóságok formájában.

   Az Örökké-VALÓSÁG azért valóság, mert nem egyedi nézőpontok halmaza, hisz nincs benne elkülönült megfigyelő és megfigyelt, nincsenek benne egyéni tudatok. Az elme fel kell számolja önmagát ahhoz, hogy önön forrásához visszaérhessen. Ez a totális paradoxon az emberi gondolkodás számára, ez a fogalmi gondolkodás vége. Az egyéni, szubjektív valóságába zárt emberi lény csak akkor juthat önmaga isteninek nevezett teljességéhez vissza, ha az intuitív valóságát követi. Azért nincs mi megtestesüljön az anyagban, mert anyag mint olyan nem létezik, hanem az amit anyagnak nevezünk az a tiszta szellem egy megnyilvánulási formája. A szellem és az anyag egy, és mindkettő az ŐS-Tudat álma. Ezért nem válik szét valójában a fizikai és a szellemi sík, mert sem fizikai sem szellemi sík nem létezik abban az értelemben, amiként most ebben az álomban tapasztaljuk azt. Ezért van az, hogy az egész Világ-EGYetem, nem más, mint a tudat álma. Az EGY és EGYetlen ŐS-TUDAT nem más mint az EGY, ami-aki azt álmodja hogy én és te, ő és ők, mi és ti külön entitásként létezik. Valójában nem létezik sem-MI egymástól elkülönülten, semmi nem teremtődött soha meg, mert a létezés soha nem jött létre, hanem az időtől függetlenül, mindig VAN. A Léten belül az Élet nem más, mint az abszolúton belül a relatív, vagyis az Örökké-VALÓn belül, a MÚLHATATLANon belül a MÚLANDÓ. Az Örökkévaló azt álmodja, hogy halandó. Hogy született és teremtetett. Ez a szent álom pedig az, amit mi valóságnak képzelünk, pedig ez a valóságnak képzelt világ, világEGYetem, nem más, mint az abszolút ős-tudat, tudatos éberség önmagáról szőtt álma. A valóság így fordul álomba, és az álom így fordul valóságba. Ez az EGY működése. Az abszolútumban minden létezik, de semmi sem létezik abban az értelemben, ahogy most megtapasztaljuk, megéljük azt. Ezért mondom, hogy talán az egyik legnagyobb eddig általam is megismert bölcsesség az, hogy ebben a viszonylagos világban minden állítás ugyanúgy igaz, mint annak az ellenkezője. Ez minden racionális logikai rendszer paradoxona, ezért az önmagukba záródó fogalmi, logikai rendszerek az ilyen kijelentést aporiának minősítve tagadják, egyszerűen azért, hogy létezhessenek.

   Isten és Sátán pusztán fogalmak, melyek az EGYnek a polaritás kettősségében kivetülő valóság-álmának definíciójában léteznek. Amikor elhagyjuk mind az isten mind a sátán fogalmait, akkor visszatértünk a KÉT-ŐSségből az EGYség Teljességbe, ahol ez a két pólus többé nem küzd egymással, hanem egymásba olvad, mert semmit sem kell megteremtsen. Minden VAN és semmi sem létezik viszonylagos értelemben, csak az Örökkévaló EGY-ÉN, a Mind-ÉN-ki a relatív világban bennünk testesül meg, hogy aztán MAGunkban MAGunkra ébredhessünk szent álmunkból, az EGY és EGYetlen VALÓSÁGRA, az ÉN valóságára.

   Soha senki senkit és semmit nem teremtett. Ez csak az álom, a földi valóság illúziója. Minden VAN. Semminek és senkinek nincs szüksége ezért fejlődnie, mivel önMAGában véve a tökéletesség és a teljesség. Minden lény egy teljes, tökéletes EGYetem, melyben az EGY azt álmodja, hogy rajta kívül létezik minden, holott egyetlen végső igazság létezik csak, és ez az, hogy senki és semmi nem volt és nincs ami és aki rajta kívül létezhetne. ÉN vagyok az EGY, aki az álmot álmodom, aki Téged és Engem, és Őt, aki Minket, Titeket és Őket álmodja. TE vagy az EGY, aki az álmot álmodod, aki Téged és Engem, és Őt, aki Minket, Titeket és Őket álmodja. Az elmén túl létezik a VALÓSÁG. Mindaz amit most tapasztalunk az az elme álma. Végtelen álom, melyet azért álmodunk, hogy újra és újra MAGunkban önMAGunkra, és énjeinkben, személyiségeinkben pedig EGY-Énünkre ébredhessünk.

   Egyetlen valóság van csupán: ÉN-VAGYok a LÉT, ÉN-VAGYOK az ÉLET, ÉN-VAGYOK az Igazság és ÉN-VAGYok az ÚT, amit önMAGom álmában járok. Minden más a Tudat játéka, mely a SZERETET végtelen SZABADSÁGÁBÓL születik meg, s ami minden létező lényege. Az ŐS Forrása MIND-ÉN-Kinek.

   Az Út folytatódik. Az Igazság élő, nincs kőbe vésve, de minden kő, minden fűszál, növény és állat, emberi lény az Igazság élő könyve. Az Igazság túl van a szavakon, és benne a szavakban. Az igazság túl van minden létezőn és benne van minden létezőben. Az Igazság MAGunkba van írva, és MAGunk az Igazságban íródik. Soha nem született, soha halált nem ízlelt, a VAN Igazságának Örökkévalósága ez.

4. Először szétszedtelek, mert értelmezni részleteiben tudtalak csak….igen: Gyárilag szőke ráadásúl nőből vagyok..és mint ilyen bár viszonylag jó a komunikációs kézségem mégis magas laszti volt, de lejött.

   OK, ami még magas akkor miafenének álmodom a háborúkat kinzásokat és a fejem felett átnyuló akár rólam is határozni akaró politikusokat?

   Én speciel sokkal lágyabb álmoországban járok ettől ahol nincs ukrajna és arab tavasz se – holott amit láttam fizikai szememmel és átéltem 56 ban (10évesen) éppen álmodhatnék a gyülölködésről is, de nem!

   Valami bennem a szép és mindenkinek legyen hasonlóan nyugalmas álma müködik mindazok ellenére és akkori képzetek felse merülnek bennem se éber se álom idején.

   Értem én! – igyekszem én is azon az ÉN vagyok az út, az igazság és az élet, ösvényen csoszogni.

   A tapasztalások pedig nagyon sokszor erős tünődésekre késztetnek – ez ugyan mi volt cimmel.
   Pl.spontán szatori lepett meg a metrón utazva -fényélménnyel eggyütt….nem tudtam hova tenni majd megismétlődőtt egy hajnali meditációban ami meditáció volt vagy tudatos álom….

   És sokáig (1998,2000) nem tudtam hova tenni a tapasztalás fizikai érzeteit….
   Vagy egyfajta kegyelem adta hálát és belülről kifelé sugárzó boldogságot… ahogy a fény is belőlem boritotta be a világot, mintegy azt eltakarva és belém tért vissza, az álmodást folytatva de valahogy magasabb sikon.
   Lehet nagyon egyszerüen aszkyta módón irom le de ahogy irod a szavak szimbólumok és csupán a megegyezésünk az ami nagyjából megérthetjük egymást magunkban magunk felfogása szerint.

   Ahogy Szvétakétunak mondták a valóságnak ezer a ruhája…

   Keresgéljük a ránk illőt 🙂

   (azt hiszem itt még elmélkedek…igen erősen filózófia ize van nekem:))

5. Kedves Hegel!

   Köszönöm, hogy megosztod a megéléseidet!

   Én azt mondom, hogy már az komoly teljesítmény, ha valaki vállalkozik egy másik ember világába való őszinte bepillantásra. Az én világomba pedig aki bemerészkedik, az igen bátor ember 🙂 Miután ezt a fenti kolbászt útnak eresztettem elgondolkoztam azon, hogy lehetett-e volna rövidebben? Igen, akár egy szóban vagy abban sem, ha belenéznénk egymás szemébe, vagy csak ülnénk egymás mellet. De mivel most ebben a játékban nem ezt játsszuk, maradt az iszonyat hosszú fejtegetés.

   „OK, ami még magas akkor miafenének álmodom a háborúkat kinzásokat és a fejem felett átnyuló akár rólam is határozni akaró politikusokat?” – írod.

   Ha az EGYnek akárcsak a metafizikai értelmezésében tényleg a végére jutunk a logikai fonálnak, akkor az az igazán paradox, hogy a háború, a kínzás, és a fejünk felett átnyúló politikus is ugyanazon EGY és EGYetlen tudat kivetülése. Kollektív valóság, melyben egyedi álmokat is álmodnak az ének. Hát csoda, hogy ezt már nem viseljük el, és inkább minden erőfeszítésünkkel, zsigerileg tiltakozunk ellene, mintsem hogy valóban végére járjunk ennek az emberi logika számára megfejthetetlen valóságnak?

   Igen igen – hallom a belső hangot, mely a félelemből táplálkozó egó hangja – bezzeg ha téged kínoznának, bezzeg ha a te nyakadba hullanának a bombák, és bezzeg ha… -folytatódik a sor – akkor biztosan nem jutna időd ezt a sok „spirituális” eszementséget kiagyalni. Valóban, nem lenne időm, mert akkor nem ezt a szerepet jöttem volna megélni. Valóban nem szolgálhatunk két úrnak egyszerre, amint azt a Mester mondta, de ami sokkal súlyosabb ennél, hogy a „mindkét úr”, a két pólus, mely tudatunk része. A két pont mely közé az álom valósága kivetítődhet. Végtelen tér ez.

   Ezek a kérdések, melyeket itt feszegetünk az emberi egzisztencia peremvidékén táncolnak. Az őrület és a valóság, az anyagi lét, az élet és az álom kusza peremvidéke, amikor is az általam ŐS-Tudatnak nevezett, mindent létrehozó ŐS Intelligencia az amnézia szent álmából ébredni kezd. Amnézia és anamnézis. Mindkettő egyformán szent, és ameddig egyáltalán létezik a szent fogalma, addig a profánnak is léteznie kell. Tehát ameddig boldogságra, harmóniára, békére, bőségre vágyunk, addig azt jelenti, hogy nem emlékszünk arra, hogy mindezt azért nincs ki és mi megadja nekünk, mert mindez mi MAGunk vagyunk. Akárcsak ennek a hiánya. Mert valójában csak a szeretet és a szabadság az ami A VALÓSÁG. Ez az örökkévalóság esszenciája. Az álom amit most valóságnak nevezünk, bár benne jön létre, mégis az amnéziáról szól, és minél kevésbé emlékezünk arra, hogy mi vagyunk valójában, annál nagyobb vákuumát, hiányát képes megteremteni a tudatunk önön lényegünknek. Ekkor gyilkosokká, rablókká, gonoszokká, kínzókká, erőszakosokká és minden ami a másik pólus, azzá „válunk”, és minél kevésbé dereng tudatunkban a Teljesség, annál nagyobb a szeretet vákuuma, ami ezeket a negatívnak nevezett valóságokat, pontosabban álmokat megteremteni, éltetni és fenntartani képes. Ebből egyetlen út vezet haza, vissza az „atyai házba”: az ÉBREDÉS. Az ŐS-Tudat újbóli és újbóli önmagára ébredése.

   Most kérdezheted, hogy miért ismétlem önmagam, és miért nem adok magyarázatot arra, hogy mi szükség erre a „rémálomra”, amiben emberek pusztulását álmodjuk véres valóságnak, melyben fájdalom, kín és ezernyi baj létezik? Az én válaszom nem az emberi logika útvesztőiben található. Az én válaszom, valójában nem válasz senkinek és semminek a kérdéseire, mert a valódi válasz Te MAGod vagy. A valódi válasz a te EGY és EGYetlen, megMÁSíthatatlan MAGodban van, melyet sem én, sem más nem képes felfejteni, csak és egyedül Te.

   Nem válaszként tehát, csak annyit tudok mondani: ki az akinek megjelenik a kín, a szenvedés, a háború és az erőszak? Ki az akinek megjelenik a boldogság, az öröm, a béke és a szelídség? Ki az? Ki vagyok én, akinek mindez megjelenik? Ki vagyok én? Nem a miért fontos, mert minden más ez után való, az elsődleges kérdés, a KI VAGYOK ÉN? Kié a test, aki mindezt érzékeli? Kinek létezik a test? Kinek létezik mindez?

   Az önkutatás a végső valóságra való ébredés legkeményebb de talán leggyorsabb útja az emberi lényben kivetülő, megtestesülő ŐS-Tudatnak. Mert ha következetesen elkezdem kutatni, hogy ki vagyok én valójában, melyhez legegyszerűbben talán úgy juthatok el, hogy első körben megvizsgálom, hogy ki/mi nem vagyok valójában, akkor el fog következni az a pont, hogy rádöbbenek, sem az öröm, sem a boldogság, sem a béke, sem a kín, sem a szenvedés sem a boldogtalanság nem létezik, mert nincs kinek létezzen. Az akinek most létezik, az nem más mint az ŐS-Tudat álma. TE és én pusztán álmok vagyunk az álomban. Mikor felébredünk, akkor csak VAGYOK. ÉN VAGYOK. Te és én nem létezünk, soha nem is léteztünk abban az értelemben ahogy most megéljük, képzeljük, mert az egész univerzumot az EGY álmodja. A benne létrejövő álomban valósággá válnak az ének, vagyis Te és én, Ő és Mi stb. akik sziklaszilárd valóságnak élik meg az álmot, önmagától értetődőnek és önmagától létezőnek. Bizonyosságként élik meg az anyagi valóságot, egyedülinek és kizárólagosnak élik meg mindazt a megtapasztalást, melybe bezáródik az EGY énjeinek tudata.

   Valóság viszont csak EGY van. Az EGY a valóság, minden más csak álom. Álom az anyag, álom a szenvedés és álom az öröm is. A tudat megélésre szomjazásának álma. Ott ugyanis ahol nem létezik a megnyilvánult polaritás, nem létezik sem boldogság sem szomorúság abban az értelemben ahogy az anyagi világ valóságában azt megtapasztaljuk. Nem létezik, mert az ŐS-Tudat kiébredt ebből az álomból, és fókusza nem polarizált többé. Ezt az állapotot nevezhetjük fogalmi megjelöléssel ÜDVÖSSÉGnek. Az üdvösség állapot az, amikor EGY VAGYOK. Vagyok, aki vagyok. Nincs oka a létezésemnek. Nem születtem soha, soha nem tapasztaltam mulandóságot, minden univerzum, magyarul világEGYetem csak akkor válik valósággá, amikor álmodni kezdem őket. Ahhoz viszont, hogy álmodhassam őket, „el kell aludnom”, el kell feledkezzem arról Aki Vagyok, és az Aki Vagyok álmában az Aki VÁGYok. Világokat vágyok, számtalan, végtelen számú világot, létezést. Végtelen számú kozmoszt, teremtést. Mindez viszont az EGY álma. Ezek a valóságok abban a percben megszűnnek létezni mihelyst ÉN, az EGY-ÉN, és nem az általa álmodott személyiségek, „magyarul” egók álma véget ér, felébred.

   A relatív világ fogalmai az abszolút szemléltetésére nem alkalmasak. Arra alkalmasak, hogy relatív világokat teremthessenek, ezért léteznek. A véges nem foghatja fel a végtelent, a végtelen viszont nem élheti meg a végest. És mégis: a véges akkor fogja fel a végtelent, amikor önön végtelen forrásának tudatára ébred, és a végtelen akkor élheti meg a végest, amikor önmagától elszigetelődik, és számtalan ént álmodva, számtalan világot teremt. Az EGY a szüntelen szűkülés és a szüntelen tágulás, a szüntelen álom és a szüntelen ébredés. Mindkettő és egyik sem. EGY és EGYetlen valóság van a Mindenen és a Semmin túl, mely örökkévaló, abszolút, teljes: ez a SZERetet és a Szabadság. Egyik a másikban él, mindkettő valójában egy. Túl a szavakon, túl a fogalmakon, túl a képzeleten, túl az ősképeken, túl mindenen amit most megélhetünk, és ugyanakkor benne mindenben minden látszat ellenére.

   „Való való, nincs benne kétség, biztos, megbízható”. Ez állítólag Háromszoros Hermész (Hermész Triszmegisztosz) után maradt fenn. Az én fordításomban: Való, való, nincs benne KÉT-s-ég, csak EGYség, biztos, megbízható. A Valóság tehát EGY, az EGY-ÉN abszolút, teljes, tudatos Ébersége. Világokat, kozmoszt, anyagot az álom teremt. Amikor közelébe jutunk az érdek nélküli, valódi szeretetnek, akkor az ébredés peremére jutunk, tudatunk felkészült, hogy újra ráébredjen az EGY és EGYtelen valóságra: a SZERetetre.

   Az álom ugyanolyan értékes mint az éberség. Ami ezen túl van az értékelhetetlen, megnevezhetetlen.

6. OK Joco csakhogy ez igy csupán szellemi, viszont a szellemi rész egyÉNként biológiai testbe van ágyazva ahol azért vannak idegek és mindenféle madzagok amik fájdalmakat szenvedéseket is éreznek közvetlenül önmagukon belül.
   (A belülről kifelé sugárzodó örömről boldogságról háláról nem irok mert azok felemelnek)

   ÉN mármint GG. az elmúlt 68 évemet igy visszatekintve igen alaposan megszerkesztett útnak látom utólag – DE! nem szeretnék fiatalabb lenni mert örül az ember ha a nehezén túl van.

   Az embernek éreznie kell a másik ÉNeknek a fájdalmát is, hiszen tudnia kell hogy ami neki fáj/t az a másik Énnek is fáj és nem csak tudnia hanem kell rendelkeznie olyan empátiával hogy amikor tudomást szerez a másik nehéz sorsáról éreznie kell azt.

   Csak akkor vagyunk EGYek mert ha a lábam beütöm az nekem fáj ha a labad beütöd ugyan mig nem tudok róla nem fáj(bááár van amikor nagyon ráhangolódik az egyik ÉN a másikra hir nélkül is érzi valami nincs rendben) ahogy tudósitást kap az egyik a másik fájdalmáról(fizikai) az bizony fizikai fájdalom érzettel is jár/hat.

   Nyilvánvaló az élőlény igy az ember is olyan mint a csacsi a bot elől el a répa felé:)

   Ezért kérdeztem erröl mi a vélelmed.

   • Kedves Hegel!

     “OK Joco csakhogy ez igy csupán szellemi, viszont a szellemi rész egyÉNként biológiai testbe van ágyazva ahol azért vannak idegek és mindenféle madzagok amik fájdalmakat szenvedéseket is éreznek közvetlenül önmagukon belül.”-írod.

     Az én megélésemben: minden csupán szellemi. Az anyag, a biológiai test, nem több és nem kevesebb mint a szellem megnyilvánulási formája. Az érzékszervek által észlelhető valóság a tudat fókusza által létrejött érzéki valóság-tartomány, amiben a testet, az idegpályáknak nevezett valóságot, az érzéki valóságot érzékeli az Érzékelő. Ez a valóság érzéki álma. Magyarul az amit anyagnak képzelünk nem más mint a szellem kivetülése, mely önmagától, önmagában nem létezik, nincs önálló lényegisége. (A hivatalos tudomány mai legnagyobb tévedése, hogy az anyagot önmagában létezőnek tételezi, önálló lényegiséggel ruházza fel.)

     Ha álmodban azt álmodod, hogy zuhansz, kiver a veríték, felfokozódnak életműködéseid pont úgy, mintha a primérnek hitt anyagi valóságban történne mindez. Mert a test-tudatba zárult Érzékelő nem tud különbséget tenni kép és kép között. Ahol képek vannak ott képzelet van. Ahol a képzelet vetül ki, ott álom van. A teremtés, a teremtett világ az EGY álma.

     Az anyaginak nevezett, mulandó, halandó valóság KÉPlékeny, relatív. Az Örökkévalóság KÉPtelen, halhatatlan, EGY és EGYetlen, abszolút.

     Az álom természete az, hogy tökéletesen valóságnak képzeli az elme. Az elme feladata, hogy a fájdalom érzékelését létrehozza a test álmának valóságában. De ettől az anyagi világ ugyanolyan álom, mint az, amikor álmodban azt álmodod, hogy zuhansz. Az ŐS-Tudat álma a fizikainak nevezett valóság.

     Az EGY és EGYetlen primér valóság az a tiszta tudatosság, az ŐS-Tudat örökkévaló létezése. Minden más az ŐS-Tudat kivetülése, legyen szó anyagról, legyen szó szellemről. A szellem és az anyag még mindig poláris fogalmak, az ŐS-Tudat két szélsőséges pólusa.

     A valódi kérdés továbbra is: KI az akinek megjelenik az álom, az az álom amit valóságnak él meg? Az idegpályáknak, az emberi testnek, vagy annak, aki azonosítja magát a testtel, az idegpályákkal? A kérdés az, hogy mivel azonosulok, a test élményeit magélő tudattal, vagy pedig a testtel? Vagy mindkettővel? De ki az AKI azonosul?

     A test a Szem-ÉJ-iség, az egó, az a mulandóság. A EGY-ÉNiség, az Örökkévaló. Az EGY-ÉN a testben azt álmodja, hogy mulandó. Hogy lába van, hogy idegei vannak, hogy születik és meghal. Amikor pedig az EGY-ÉN a kivetült személyiségek, egók világába bezárul, (megtestesülés) azokra fókuszál, az álom válik az egyedüli valósággá. A fájdalom válik vagy az öröm az egyedüli valósággá.

     Az anyagi világ nem más mint az ŐS-Tudat egy tudatformája. Én így tapasztalom. Fáj a lábam ha beütöm? Igen fáj. HA beütöd a lábad együtt tudok-e érezni veled? Igen együtt tudok érezni veled. De nem a láb vagyok, akit a fájdalom ért. Mert a láb egy napon semmivé foszlik, és ÉN akkor is létezni fogok, amint ÉN előtte is léteztem.

     Felteszem tehát még egyszer a kérdést: kinek létezik az elme, ki az, akinek mindez megjelenik? Ki az akinek az álom valóságként jelenik meg? Ki az, akinek a fizikainak nevezett valóság megjelenik? Létezik-e az álom továbbra is, ha az azt álmodó felébred?

7. “A valódi kérdés továbbra is: KI az akinek megjelenik az álom, ”

   Nyilvánvaló hogy nekem!
   Nemtudom voltál e már álomállapotban iskolában, és láttad e a tanáraidat? Feleltettek e, és a feleleted értékelték e oly mértékü szeretet érzéssel hogy napokig lebegtél tőlle?

   Nyilvánvalóan tudom tapasztaltam a test a mozgásra cselekvésre van kitalálva és én irányitom ahogy az autómat…

   A logikai filozófiai levezetéseidet értem én csak azokban maga a ÉLet tapasztalatot nem vélem felfedezni.

   Lehet rosszul látom.

   De mire 70 felé eljár az idő bizony jóval többett érez sokszor az ember a testből mint akár az elméből….is.

   Krishnamurti valóban megvilágosodott volt de a fizikai fájdalmakat bizony ő is érezte…sőt a múlt lelki fájdalmait is.

   Amig a földön élünk van testünk is akarjuk vagy se.

8. Kedves Hegel!

   “A logikai filozófiai levezetéseidet értem én csak azokban maga a ÉLet tapasztalatot nem vélem felfedezni.” -írod.

   A lényegét annak amit leírok csak megélni, átérezni, érezni lehet. Ezért átadhatatlan abban a metafizikai absztrakcióban, amit te logikai-filozófia vázként kezedbe vehetsz.

   Ezért logikai-filozófia levezetés neked az, amit én élek. És fordítva. Ha te mondjuk Krishnamurtit megvilágosodottnak véled, az azért van, mert magadat látod benne. Bennem nem látod magod, csak az elméletet, de ez természetes, és senkinek sem a hibája, sem neked, sem nekem.

   Ami nekem a belső valóság, az neked elmélet. Ami neked a belső valóság, az nekem elmélet. Ezért mondtam az elején azt, hogy minden ember egyéni, egyedi megismételhetetlen belső valósággal rendelkezik, mely valóság lényegét tekintve fogalmilag kommunikálhatatlan. Nem néztél még a szemembe, s én nem nézhettem a szemedbe. Ha ez megtörtént volna, talán már nem lenne szükség szavakra sem. Ennek a tudatában tettem mégis kísérletet leírni azt, amit megélek, amiben élek. Amit ezen a blogon olvashatsz, azt nem könyvekből szedtem össze. Akár hihető, akár nem. Akár életszagú, akár nem.

   Nem várom és nem is várhatom el, hogy bárki is megértse. Ez nem a test tagadása, nem a fájdalom tagadása. Hanem mindennek egy más dimenzióban történő megélése, személése és szemléltetése. Ennyi, Nem több, nem kevesebb. Ez így van rendben. Ez a blog a lényegét tekintve tehát pont annyira értelmes, mint amennyire értelmetlen.

   Mindazonáltal és pontosan ezért is köszönöm meglátásaid, élettapasztalatod, megéléseid, és értékes gondolataid, amelyeket megosztasz velem, és a jövőben is szívesen veszem. Én gazdagodtam általuk, velük és veled.

   Szeretettel: egy-én

9. 🙂
   Igy jobban értelek:)
   (érzem mit is mondasz)
   Korom ellenére inkább a nehézségeket is humor csomagolásban fogyasztom, ugyanis könnyebb fogás van igy rajtuk.
   Igen gyakorlatiasan gondolkozom a elém táruló fizikai feladatokat illetően, viszont ugyan akkor nagyon kellemes komfortos egyedüllétben töltöm időmet.

   A kor nem számit ahogy észlelem utazásaim(Bp-n mások hiv.ügyeinél való segédkezés miatt) és megdöbbenek mindig mikor korombelit hallok telefonon pletyózni az egész jónép hallatán hosszan.

   Miért nem tud csendben elmélkedni meditálni tanulni stb, és miért kell “szerepet” játszania. Ez nem itélet hanem tapasztalat ahhoz hogy egészen más világban élek mint a kortársaim…Igen a Krishnamurtiféle elmélkedés az elém kerülő tájjakkal kapcsolatosan nagyon sok hasonlóságot mutat.Gyönyörüek a budapesti bérházak diszitései is!

   Érdekes amit kerestem itt is, illetve amiért a neten kotorásztam Kisfaludynál leltem végleg meg némiképpen a Tibeti hallottak könyve után.

   Valami fura fény kiáradt a mellkasom táján és eltünt a világ hasonlóan ahogy az öntudatát ájulásban veszti az ember csak nem elsőtétedett hanem mint a lemenő de még aranysárga nap fénye boritott mindent be…és tudatomnál voltam tudtam a metróval mindjárt beérek a végállomásra és lekell szállnom.
   Ahogy ezt végig gondoltam a fény visszatért a mellkasomba.

   KGy mondja egyik tanodás mondókájában, hogy van hogy a lélek kizökken és ha túl gyors az irányváltás a sebesség mellett kicsit kiléphet a testi helyzetéből.
   Nos én lehuppantam a padra mig előre rohant a szerelvény tehát egyszer vizszintes(mondjuk igy) és egyben egy reá merőleges gyors mozgást végeztem a lehuppanással. Inkább a halálközeli élmények kezdetén megjelenő fény lehetet az aminek részese voltam….tán hogy lássam előző 10 évben a szeretteim merre is indultak el a létezésben tovább.

   Emelkedett hangulatot ad egy ilyen élmény sokáig, de intellektuálisan is érteni szeretné az ember mi is az amit átél , sőt megfogalmazni is akarja.

   Nem gondolom hogy a 150 égő gyulladt ki a fejembe ergó megvilágosodtam volna hiszen még mindig igaz vihogva magamon de nagy gyerek vagyok csinálok marhaságokat.

   Viszont minden gyakorlati megfontolásom és érdeklődésem mellett igen hasznos ismeretekről irsz te is itt…
   Muszáj volt vitáznom és a igen magas filozófiai szintü megfogalmazásod a magam vidám majdhogynem huncut vagy vagány problémamegoldásommal ellentétes értelmezést kapott.

   Köszönöm a lelked tisztaságát – lágy zuhany volt:)

   • Kedves Hegel!

     A végletek közt kifeszülő valóságban az a legcsodálatosabb, hogy pont melyik végletet éli, tapasztalja meg az ember. A tré-FA nélkül nem sokat érthet meg az ember a lét valóságából. Ha élethű mását látnád eme gondolatok megjelenítőjének, akkor tudnád, hogy a tré-FA nagy kertésze 🙂 Tré-FA-iskolát működtet. Mert a komolyság csak a vidámsághoz, a szomorúság a jókedvhez képest kaphat értelmet.

     Már rég nem foglalkozom azzal, amit ma spiritualitás néven behatárolnak az embereknek, mert ráébredtem arra, hogy az is pusztán egy ketrec. Viszont minden ketrec azért van, hogy hatalmas örömmel telhessen el lelkünk, amikor megtaláljuk a zárját nyitó kulcsot MAGunkban és kiszabadulunk belőle.

     Játék csak ott van, ahol játszótér és játékszabályok léteznek. Játékszabályok pedig azért vannak, hogy ha nem tetszik a játék akkor legyen mit felrúgjunk, és legyen min derüljünk. Én imádok játszani, nem véletlenül ÍR-Ok, fényt-képezek és ZEN-élek. Amit itt át tudok adni, az csak töredéke mindennek amit látok, megélek. De ezzel mindnyájan hasonlóan lehetünk azt hiszem.

     A belső megéléseimről nem szoktam írni, mert azok valahogy nagyon intimek, de vannak a tiédhez hasonlítható igen érdekes mérföldkövei életemnek, amitől ilyen “nem normális” fickó lettem. Nem normális, mert a világ normáit sokszor felrúgom az életben. Másrészt az én normáim szerint, meg nagyon is normális vagyok 😀 Szerintem…

     Na akkor lazításképpen ide linkelek párat spontán alkotásaink közül, amiket zenébe öntöttünk ZEN-ész társaimmal:

     http://kfs-trio.com/hu/music/

     Ha nagyon “meredekek” akkor ne mérgezd magad a hallgatásukkal 🙂

     Szeretettel: egy-én

Hozzászólások lehetősége itt nem engedélyezett.