Szeress, ahogy ember szerethet, mindent szétdarabolva, mindent megkülönböztetve, mindent egy-egy egyedi nézőpont megismerési igazságaiba zárva, jót és rosszat tételezve, szépet és csúnyát, fájdalmat és gyönyört ízlelve, békét és háborút, durvaságot és gyöngédséget, szenvedést és örömöt kortyolván az Élet végtelen lehetőségeinek kelyhéből.
Ezer és ezer élet múltán, millió és millió megtapasztalás megélése útján juss el az egyetlen igazságra, hogy az emberi lény számára igazság nincs, mert az EGYetlen és EGY Igazsága az túl van az elme valóságának KÉT-ŐSségén, mert minden Életre adható válasz viszonylagos, és csak önmagába véve abszolút.
Az Élet értelmére adható minden válasz relatív, minden válasz töredékes. Az életnek a ráció megosztó, felosztó, az EGY és EGYetlen valóságát, az Élet prizmáján végtelen színre bontó illúzióit az elme játéka teremti újra és újra, és érzékeink önfeledten gyönyörködnek a szemlélésükben. A Valóságot jóra és rosszra bontva az elme kettősségébe zárjuk, MAGunktól függetlennek képzeljük mert elfeledjük, hogy minden kérdésre a válasz MAGunkban tárható fel. Minden más káprázat, minden más májá, minden más álom.
Az életnek nincs az értelem által feltárható abszolút, racionálisan megismerhető, leképezhető, absztrahálható értelme. A valódi, érdek nélkül való Szeretet soha nem az elme racionális választása, nem ésszerű válasz az Élet kihívásaira. A Szeretet választás nélküli tudatosság, mely a Szabadságból ered és abba tér meg, a MAGunkban feltáruló Örökkévaló és az Örökkévalóban feltáruló MAGunk, melyben minden a MAGa EGYlényegűségében létezve tökéletes, abszolút, és értékes. Minden létező MAGva, Lényege, Teljessége és Az Életre adható egyetlen értelmes válasz : a Szeretet.
A Szeretet EGYesülés minden létező Teljességével.
Latest posts by FJT (see all)
- Túl a vízen - 2019. február 7. csütörtök
- A szolipszizmus zsákutcája - 2018. december 11. kedd
- Metafizika - 2018. december 8. szombat
- A csapda - 2018. november 23. péntek
- A kEGYelem VALÓsága - 2018. november 15. csütörtök
Nehéz úgy élni tovább hogy nem keresi az ember az élet értelmét , illetve nem ad neki valami értelmet.Házasság , gyerek , karrier , kihívások.Valami értelmet kell neki adni az embernek.Ha nem ad neki értelmet , akkor úgy érzi valahol mélyen magában hogy nincs értelme élni , nincs benne vidámság , szenvedély.Talán még azt is hogy nem elég “happy” a környezete számára.Valamit adni kell neki.
Ha nem akkor valami elmúlik benne , valami hiányt szimatol és attól fél.
Ez az amikor az ember az elme kondicionáltságának a fogságában él.
Keresni az élet értelmét még rangot is hozhat , elismerést , szaktekintélyt.
Prof Dr Akárki.
Sokan azt hiszik hogy ők nem keresik az élet értelmét és ez az egész csak filozófia.Pedig mindenki valami értelmet akar adni az életének.
De mi lenne ha a sokaság ahelyett hogy mindenáron valami értelmet próbál beletuszkolni az életébe , inkább megállna és belekiabálná a világba hogy HEllÓ TE ÉLET , LEGYÜNK HAVEROK.:))
Kedves István!
Igen, ugyanarról beszélünk. Az elme csodálatos dolog, és a legcsodálatosabb benne az, hogy a belé zárult tudat a lélek segítségével képes minket visszavezetni önMAGa Forrásához. Mostanában fogalmazódott meg bennem az, hogy mélyen hálás vagyok azért, hogy embernek megszülethettem. Dráma és komédia, szenvedés és öröm, fájdalom és gyönyör… az Istenek ezért akarnak halhatatlanságuktól megszabadulni, és halandóvá válni. Mert a Teljesség, az EG(y)-ÉSZ Részként vágyik megtapasztalni önmaga végtelen zsenialitását, ezért kitalálta a legnagyobb „valóságvetítő gépet” az elmét, és az elme játékát az Életet. A Teremtés legnagyobb, legdicsőbb, legzseniálisabb alkotása ez, melynek mikor bezárkózunk a valóságába, és tudatunk azonosul vele, akkor az álom olyan hihetetlen valósággá válik a tapasztaló tudat és a megélő lélek számára, melyből csak akkor vágyunk az ébredésre, ha a szenvedés elől szeretnénk menekülni. Mert ugyan ki az, aki ha csak földi értelemben vett boldogságban is élhet, önként akarná feladni ezt a „függőséget”?
A duális elme és a polarizálódott lényegiségek ámulatába zárkózott tudat és lélek pedig issza magába az Élet gyönyörét, és minden fájdalmát igyekszik elutasítani. Ez a végzetünk, az Emberi Lény végzete, de egyben egyedülálló lehetősége is a döntésre, hogy újabb és újabb álmokat óhajt-e megélni Élet néven egyedüli és kizárólagos valóságnak vélve, vagy pedig elindul saját Isteni Örökkévalóságának a tudatára való ébredés útján. A Mennyek Országa mibennünk vagyon, és az élet csak addig szenvedés a halandósággal azonosuló tudatnak és léleknek, ameddig abba bebocsájtást nem nyer. Ez az Üdvösség, (Üdv ŐSség, Üdv ŐS ÉG) a Nirvana, az EGYség, tudati újraegyesülés minden létező Forrásával, MAGunkba találás, a májá vége, a totális felébredés, vagy nevezzük bárminek. S aztán az Isteni Tudat ismét azonosan önMAGával újra arra vágyik, hogy halhatatlanként önmagát halandónak képzelhesse. És a játék kezdődik elölről, pontosabban folytatódik tovább Élet, Születés és Halál néven. Hálás vagyok, hogy mindezt MAGunk közt megélhetem, s MAGunkkal megoszthatom 🙂
Az hogy az “Isten bohócai” vagyunk…ez igazságos velünk, emberekkel szemben? Vagy a kérdés is rossz?
„Az hogy az “Isten bohócai” vagyunk…ez igazságos velünk, emberekkel szemben? Vagy a kérdés is rossz?” Nincs rossz kérdés, csak kérdés van, melyre viszont semmilyen egzakt jellegű feleletet nem adhatok. A kérdésből azonban számomra az sejtődik, hogy Istent, mint tudati tartalmat önmagadon kívülre helyezed. Ha ez így van, akkor viszont könnyen előfordulhat, hogy teljesen kiszolgáltatottnak érezed magad a sorsodnak és ilyen módon az „isten bohóca” akár reális tudati tartalommá is válhat benned.
Az alap probléma változatlan, miszerint kiszolgáltatottnak érzed magad egy rajtad kívül állónak érzékelt hatalomnak. Ezt az érzést mindnyájan ismerjük többé vagy kevésbé, hiszen ha máskor nem gyermekkorunkban megtapasztaltuk a szülőktől való teljes függőséget, mely megtapasztalás teljesen egyénileg töltődhet fel különböző lelki tartalmakkal, attól függően, hogy ez a függőségi viszony mennyire volt szeretetteljes. Tapasztalataim szerint komoly összefüggés van a bennünk kialakuló istenkép és a gyermekkorunkban megélt gyermek-szülő viszony között. Nem véletlen, hogy egyes kultúrákban a földi anya és atya mint megnevezés létezik a szülőkre, mert ezzel azt a tudati tartalmat próbálják elkülöníteni, hogy Isten a szülők által csak részben nyilvánul meg fizikai valóságként, de az égi Anya és Atya is hozzátartozik a szellemi valósághoz, vagyis az a tudati dimenzió, mely a fizikai világban csak részben nyilvánul meg.
Az Istenképet nagyban befolyásolja véleményem szerint tehát a saját szüleink emberi minősége. Ez nem kőbevésett szabály, de talán érdekes megvizsgálni magunkban az ezen a vonalon felfejthető élményeket, legyenek azok traumatizálóak vagy azzal ellentétes jellegűek. Mi az, amiért nem tudok bízni az életben, a sorsban, és ezáltal a világban? Létezik-e tőlem független valóság? Miért gondolom, hogy a körülöttem megnyilvánuló világnak nincs köze a bennem élő mentális, érzelmi töltetekhez? A kérdéseket érdemes elmélyülten átrágni magunkban.
Ehhez kapcsolódó az írás, mely kérdésed által lett ihletve, a fenti válasz belőle lett kiollózva, mivel személyes jellegű:
./2015/05/08/a-nirvana-es-a-mennyek-orszaga/
Fogadd szeretettel.
Köszönöm szépen.
Szerinted könnyebb úgy élni, hogy állandóan keresed az élet értelmét? Nem jobb abban élni, hogy tudod, hogy mi az élet értelme?
Amíg nincs megtapasztalása az embernek…addig mindez olyan szomorúan hangzik..olyan érzésem van, mintha mi emberek csak egy játékszerek lennénk. Be vagyok csapva az elmém által, illúziókban élek…és ha a gyermekeimre gondolok, elönt a keserűség, hogy tudatlanok tanítják őket, illúzióvilágban élnek, hamis képeket kapnak az életről nap mint nap..
Ha tudatosabb vagy, akkor azért kellemetlenek a helyzetek, mert észreveszed, hogy milyen káprázattal vagy körülvéve és alig tehetsz valamit, hogy változtass a dolgokon, önmagadon kívül.
Talán nem is kell a dolgokon változtatni erővel.
Amikor erősen szenvedsz, akkor keresel kiutat…erőlködve nem kap az ember csak úgy kegyelmet, tapasztalom…meg kell a személyiségnek is változni ahhoz, hogy üdvözülhess…nem lehet kierőszakolni.
Ha a kegyelemben nem részesült ember “boldognak” érzi magát, akkor nem is néz önmagába, az ego és mások irányítják…de egyszer úgyis rájön, hogy mindez nem ő, ő valójában egészen más, mint akinek hitte magát. Na ezért van a törekvés, hogy megtapasztaljuk az Egységet, hogy együtt-érezhessünk, hogy szerethessünk mindent és mindenkit, segítsük egymást és ne bántsuk, stb. A cél az lenne, hogy mindenki felébredjen, de ez is csak illúzió, persze felébred mindenki halálakor, de az már késő…A férjem mindenféle erőfeszítés nélkül részesült az Áldásban, ő egyáltalán nem szenved, nem fél, tudatosabb, segítő…valószínű már eleve nyitottabb tudattal létezik, mivel művész is..ezért írtam, hogy keserűség úgy élni Áldás nélkül, hogy információid vannak arról, hogy nem ez a valóság…persze álomban ringathatod magad, tudomást sem “kell” róla venni, de akkor mit adsz át a gyermekeidnek …és önmagadat becsapod…
“Tudatosabb vagy”…írtam, nem tudatos. Ha a tudat vezet, akkor körülötted is változnak az emberek, hatsz a környezetedre …