Az alábbi írás az ŐS-Tudathoz kapcsolódó gondolatcsere szüleménye, melyet egy kedves Vendég, „Hegel” kérdése ihletett bennem. Úgy gondoltam kiemelem a hozzászólások közül, mert a benne lévő tartalom igen esszenciálisan és koncentráltan világít rá létünk alapvető kérdésére, hogy ha a fizikai valóság nem más mint az Örökkévaló EGY-ÉN álma, mi pedig az álom szereplői, a VilágEGYetem pedig az elménk kivetülése, akkor:
„OK, ami még magas akkor mi a fenének álmodom a háborúkat kínzásokat és a fejem felett átnyúló akár rólam is határozni akaró politikusokat?” – (Hegel)
Ha az EGY-nek akárcsak a metafizikai értelmezésében tényleg a végére jutunk a logikai fonálnak, (ami még mindig csak értelmezés egy fogalmi rendszeren belül), akkor az az igazán paradox, hogy a háború, a kínzás, és a fejünk felett átnyúló politikus is ugyanazon EGY és EGYetlen tudat kivetülése. Kollektív valóság, melyben egyedi álmokat is álmodnak az ének. Hát csoda, hogy ezt már nem viseljük el, és inkább minden erőfeszítésünkkel, zsigerileg tiltakozunk ellene, mintsem hogy valóban végére járjunk ennek az emberi logika számára megfejthetetlen valóságnak?
Igen igen – hallom a belső hangot, mely a félelemből táplálkozó egó hangja – bezzeg ha téged kínoznának, bezzeg ha a te nyakadba hullanának a bombák, és bezzeg ha… -folytatódik a sor – akkor biztosan nem jutna időd ezt a sok „spirituális” eszementséget kiagyalni. Valóban, nem lenne időm, mert akkor nem ezt a szerepet jöttem volna megélni. Valóban nem szolgálhatunk két úrnak egyszerre, amint azt a Mester mondta, de ami sokkal súlyosabb ennél, hogy a „mindkét úr”, a két pólus, mely tudatunk része. A két pont mely közé az álom valósága kivetítődhet. Végtelen tér ez.
Ezek a kérdések, melyeket itt feszegetünk az emberi egzisztencia peremvidékén táncolnak. Az őrület és a valóság, az anyagi lét, az élet és az álom kusza peremvidéke, amikor is az általam ŐS-Tudatnak nevezett, mindent létrehozó ŐS Intelligencia az amnézia szent álmából ébredni kezd. Amnézia és anamnézis. Mindkettő egyformán szent, és ameddig egyáltalán létezik a szent fogalma, addig a profánnak is léteznie kell. Tehát ameddig boldogságra, harmóniára, békére, bőségre vágyunk, addig azt jelenti, hogy nem emlékszünk arra, hogy mindezt azért nincs ki és mi megadja nekünk, mert mindez mi MAGunk vagyunk. Akárcsak ennek a hiánya. Mert valójában csak a szeretet és a szabadság az ami A VALÓSÁG. Ez az örökkévalóság esszenciája. Az álom amit most valóságnak nevezünk, bár benne jön létre, mégis az amnéziáról szól, és minél kevésbé emlékezünk arra, hogy mi vagyunk valójában, annál nagyobb vákuumát, hiányát képes megteremteni a tudatunk önön lényegünknek. Ekkor gyilkosokká, rablókká, gonoszokká, kínzókká, erőszakosokká és minden ami a másik pólus, azzá „válunk”, és minél kevésbé dereng tudatunkban a Teljesség, annál nagyobb a szeretet vákuuma, ami ezeket a negatívnak nevezett valóságokat, pontosabban álmokat megteremteni, éltetni és fenntartani képes. Ebből egyetlen út vezet haza, vissza az „atyai házba”: az ÉBREDÉS. Az ŐS-Tudat újbóli és újbóli önmagára ébredése.
Most kérdezheted, hogy miért ismétlem önmagam, és miért nem adok magyarázatot arra, hogy mi szükség erre a „rémálomra”, amiben emberek pusztulását álmodjuk véres valóságnak, melyben fájdalom, kín és ezernyi baj létezik? Az én válaszom nem az emberi logika útvesztőiben található. Az én válaszom, valójában nem válasz senkinek és semminek a kérdéseire, mert a valódi válasz Te MAGod vagy. A valódi válasz a te EGY és EGYetlen, megMÁSíthatatlan MAGodban van, melyet sem én, sem más nem képes felfejteni, csak és egyedül Te.
Nem válaszként tehát, csak annyit tudok mondani: ki az akinek megjelenik a kín, a szenvedés, a háború és az erőszak? Ki az akinek megjelenik a boldogság, az öröm, a béke és a szelídség? Ki az? Ki vagyok én, akinek mindez megjelenik? Ki vagyok én? Nem a miért fontos, mert minden más ez után való, az elsődleges kérdés, a KI VAGYOK ÉN? Kié a test, aki mindezt érzékeli? Kinek létezik a test? Kinek létezik mindez?
Az önkutatás a végső valóságra való ébredés legkeményebb de talán leggyorsabb útja az emberi lényben kivetülő, megtestesülő ŐS-Tudatnak. Mert ha következetesen elkezdem kutatni, hogy ki vagyok én valójában, melyhez legegyszerűbben talán úgy juthatok el, hogy első körben megvizsgálom, hogy ki/mi nem vagyok valójában, akkor el fog következni az a pont, hogy rádöbbenek, sem az öröm, sem a boldogság, sem a béke, sem a kín, sem a szenvedés sem a boldogtalanság nem létezik, mert nincs kinek létezzen. Az akinek most létezik, az nem más mint az ŐS-Tudat álma. TE és én pusztán álmok vagyunk az álomban. Mikor felébredünk, akkor csak VAGYOK. ÉN VAGYOK. Te és én nem létezünk, soha nem is léteztünk abban az értelemben ahogy most megéljük, képzeljük, mert az egész univerzumot az EGY álmodja. A benne létrejövő álomban valósággá válnak az ének, vagyis Te és én, Ő és Mi stb. akik sziklaszilárd valóságnak élik meg az álmot, önmagától értetődőnek és önmagától létezőnek. Bizonyosságként élik meg az anyagi valóságot, egyedülinek és kizárólagosnak élik meg mindazt a megtapasztalást, melybe bezáródik az EGY énjeinek tudata.
Valóság viszont csak EGY van. Az EGY a valóság, minden más csak álom. Álom az anyag, álom a szenvedés és álom az öröm is. A tudat megélésre szomjazásának álma. Ott ugyanis ahol nem létezik a megnyilvánult polaritás, nem létezik sem boldogság sem szomorúság abban az értelemben ahogy az anyagi világ valóságában azt megtapasztaljuk. Nem létezik, mert az ŐS-Tudat kiébredt ebből az álomból, és fókusza nem polarizált többé. Ezt az állapotot nevezhetjük fogalmi megjelöléssel ÜDVÖSSÉGnek. Az üdvösség állapot az, amikor EGY VAGYOK. Vagyok, aki vagyok. Nincs oka a létezésemnek. Nem születtem soha, soha nem tapasztaltam mulandóságot, minden univerzum, magyarul világEGYetem csak akkor válik valósággá, amikor álmodni kezdem őket. Ahhoz viszont, hogy álmodhassam őket, „el kell aludnom”, el kell feledkezzem arról Aki Vagyok, és az Aki Vagyok álmában az Aki VÁGYok. Világokat vágyok, számtalan, végtelen számú világot, létezést. Végtelen számú kozmoszt, teremtést. Mindez viszont az EGY álma. Ezek a valóságok abban a percben megszűnnek létezni mihelyst ÉN, az EGY-ÉN, és nem az általa álmodott személyiségek, „magyarul” egók álma véget ér, felébred.
A relatív világ fogalmai az abszolút szemléltetésére nem alkalmasak. Arra alkalmasak, hogy relatív világokat teremthessenek, ezért léteznek. A véges nem foghatja fel a végtelent, a végtelen viszont nem élheti meg a végest. És mégis: a véges akkor fogja fel a végtelent, amikor önön végtelen forrásának tudatára ébred, és a végtelen akkor élheti meg a végest, amikor önmagától elszigetelődik, és számtalan ént álmodva, számtalan világot teremt. Az EGY a szüntelen szűkülés és a szüntelen tágulás, a szüntelen álom és a szüntelen ébredés. Mindkettő és egyik sem. EGY és EGYetlen valóság van a Mindenen és a Semmin túl, mely örökkévaló, abszolút, teljes: ez a SZERetet és a Szabadság. Egyik a másikban él, mindkettő valójában egy. Túl a szavakon, túl a fogalmakon, túl a képzeleten, túl az ősképeken, túl mindenen amit most megélhetünk, és ugyanakkor benne mindenben minden látszat ellenére.
„Való való, nincs benne kétség, biztos, megbízható”. Ez állítólag Háromszoros Hermész (Hermész Triszmegisztosz) után maradt fenn. Az én fordításomban: Való, való, nincs benne KÉT-s-ég, csak EGYség, biztos, megbízható. A Valóság tehát EGY, az EGY-ÉN abszolút, teljes, tudatos Ébersége. Világokat, kozmoszt, anyagot az álom teremt. Amikor közelébe jutunk az érdek nélküli, valódi szeretetnek, akkor az ébredés peremére jutunk, tudatunk felkészült, hogy újra ráébredjen az EGY és EGYtelen valóságra: a SZERetetre.
Az álom ugyanolyan értékes mint az éberség. Az éberség ugyanolyan értékes mint az álom. Ami ezen túl van az értékelhetetlen, megnevezhetetlen. EGY és EGYetlen: ÉN.
Szeretettel: egy-én
Latest posts by FJT (see all)
- Túl a vízen - 2019. február 7. csütörtök
- A szolipszizmus zsákutcája - 2018. december 11. kedd
- Metafizika - 2018. december 8. szombat
- A csapda - 2018. november 23. péntek
- A kEGYelem VALÓsága - 2018. november 15. csütörtök
