Elmélkedés a világ – valóság – tudat hármasáról

Az emberi lények jelentős hányada nem kíváncsi a világ és a valóság tudati olvasatának kondicionálatlan változatára. Mit értek ez alatt? A tudati valóság kondicionálatlan változata nem más, mint dogmák, hitek, hitelvek, eszmék, vallások, spiritualitás és tudomány mentes rátekintés a világra, a világban észlelhető jelenségekre, a világban tapasztalható valóságokra. De lehet-e bármilyen önmagára tudatos létező ezen világra való rátekintése teljesen kondicionálatlan, amikor bárhogyan is vizsgáljuk a valóságot, az soha nem független a tudattól, és saját nézőpontunk egyedi, egyéni meghatározottságától? Mennyire válhatunk „objektívvá” egy teljességében szubjektív, tudati valóságban, ami maga az emberi létezés?

Egyszerű de önámító lenne azt válaszolni mindezen kérdésekre, hogy márpedig igenis létezik az emberi tudattól független olyan objektív valóság, ami kondicionálatlan, és amiből úgymond rátekinthetünk az emberi világra, de mindez csak egy kegyes hazugság lenne. Ugyanis még abban az esetben is, ha elfogadnánk, hogy létezik bármilyen, a tudattól független „objektív” valóság, mihelyst megismernénk azt, máris elvesztené objektivitását, a szubjektumban való tudatosodása, megjelenése, tükröződése által. Amit az objektivizmus ugyanis nem tud vagy nem akar megérteni az az, a kortalan felismerés – mely minden világ és valóság megtapasztalhatóságának az alapja – hogy az emberi lény bármilyen minőségű valósággal is lép kapcsolatba, mindezt kikerülhetetlenül és kizárólagosan is, csak saját, egyedi, egyéni, személyes tudata által, tudatával és tudatában teheti és teszi meg.

A mai kor tudományossága a lényeg, azaz a valóság teljesen és kizárólagosan tudati természetének a megragadására mindaddig alkalmatlan lesz, ameddig fel nem ismeri azt a tényt, hogy olyan, hogy objektív valóság nincs, és a tudati létezés természetéből következően nem is lehetséges. Sokan azonban az ilyen és ehhez hasonló kijelentéseket pusztán elavult, alaptalan és tudománytalan filozofikus tévelygésnek tartják, mivel úgy gondolják, ezek magának a tudománynak és a tudományosságnak az érvénytelenítésére való, értelmetlen és zagyva törekvések. Ez a kijelentés azonban nem teszi érvénytelenné a tudományt mint tudatformát, pusztán attól az abszolút pozíciójától fosztja azt meg, amely a világ, a valóság és a tudat összefüggéseire vonatkozó önabszolutizáló tudományos törekvés alapköve. Objektív tudomány és tudományosság, miként tudattól független objektív valóság ugyanis azért nem létezik és nem létezhet, mivel minden világgal és valósággal kapcsolatos absztrakt, intellektuális, kognitív és elmebéli aktus eleve, és elszakíthatatlan módon a szubjektumban, azaz az Alanyban – mint bármilyen valóság tudati tapasztalójában – létezik.

A tudomány – a világ és a valóság tudati felismertségéből tekintve – nem más mint egy lehetséges, a tudati valóságon belüli intellektuális, elmebéli absztrakció, a szubjektív tudati valóság érzéki és érzékszervi aspektusairól. A tudomány és a tudományosság önmaga szellemi börtönének a foglya, mivel önmagára semmilyen, önmagát meghaladó abszolút pontból rátekinteni nem képes. Az általa észlelt, tanulmányozott és leírt, „természetnek” és „természeti jelenségeknek és törvényszerűségeknek” nevezett valóságot azonban igyekszik, általa axiomatikus módon, és önkényesen abszolútnak nevezett pontokhoz kötni. Ez a törekvés természetes, minden logikai rendszer sajátossága. Ami viszont már túlmutat a tudományosság keretein az az a törekvés, amely a tudomány és a tudományosság, az önmaga valóságleíró és absztraháló rendszerét valamiféle tudattól független létezés, abszolút evidenciájaként igyekszik az egyedül legális, és „objektív” valóságmegismerő eszközként prezentálni. Egyszerűbben fogalmazva, a tudomány és a tudományosság nem más, mint egy lehetséges eszköz a valóság absztrahálására, és nem az egyedüli és kizárólagos módja annak. Az a tény, hogy a tudomány hivatalos, materialista művelői, a realista materializmus dogmáját magukévá téve, több száz éven keresztül, semmi mással sem foglalkoztak, mintsem minden általuk rendszerezett ismeretnek, „a tudattól független objektív valóság” dogmájának a tömegközéppontjába való helyezésével, pusztán csak azt jelzi, hogy a tudomány jelenlegi épülete a szellemi sötétség és önkényesség hatalmi struktúráinak a kiszolgálójává vált.

Jelen írás lényegi mondanivalója messze túlmutat az objektivizmus-szubjektivizmus és a materializmus-idealizmus ellentétpárjain. Sajnálatos, hogy az emberi szellemtörténet utóbbi 2000 évében olyan tendenciák jelentek meg, melyek minden, valódi tudatiságot megragadni próbáló törekvést eme kettősség, mondvacsinált ellentétpárjaiba kényszerített és kényszerít bele, az idealizmust pedig teljesen és tökéletesen igyekszik egybemosni a tudatiság kérdésével. A mai korban mindaz amit filozófiának neveznek, már rég nem méltó ugyanis a filozófia szó eredeti jelentésére. Hogyan is kutathatnánk, vagy szerethetnénk a „bölcsességet”, ha a létezés teljesen és tökéletesen tudati természete immár évszázadok óta nem evidencia az azt művelő tudatok számár? Az idealizmusról például ma az a materialista beállítottságú gondolkodás nézőpontja, hogy „Az idealizmus a léttel szemben a tudat elsőbbségét hirdető filozófiai irányzat.[1] A filozófia alapkérdésében abból indul ki, hogy elsődleges az embertől független vagy emberi szellem, az eszme, a tudat.” (https://hu.wikipedia.org/wiki/Idealizmus) Az ilyen meghatározásokkal egy komolyabb, emelkedettebb metafizikai szemléletnek nincs is mit kezdenie, ugyanis ezen idealizmus meghatározással az általunk kifejtett tudatiságnak nincs semmi köze. Miért is?

Az általunk képviselt szemlélet ugyanis nem idealista és nem materialista, mert a tudatot eleve nem állítja szembe a léttel. Ez egy mondvacsinált filozófiai kérdés, olyan gumicsont, melynek a világ-valóság-tudat metafizikai tárgyalásában nincs semmiféle jelentősége. A tudat ugyanis maga a lét, a lét pedig a tudatban megtapasztalható valóság. Ezek egymástól különválaszthatatlan fogalmak, és bár külön tárgyalhatóak, de lényegét tekintve értelmetlen minden ilyen kísérlet. A mai kor tudományossága, a materializmus foglyaként képtelen mást látni, mint amit annak materialista tudatú és hitű művelői látni akarnak. Ám mivel a jelen okfejtésnek a célja nem az idealizmus védelme, ezért minket túlzottan ezen aspektusok nem érdekelnek mélyebben, csak érintőlegesen azon összefüggésekben, melyekben a materializmus a lét teljes és tökéletes tudati természetének a tagadásaként jelenik meg.

A tudat nem elsőbbséget élvez a léttel szemben, hanem a lét nem is tárgyalható a tudat valósága nélkül. Mint személy, mindenféle tudományos absztrakció nélkül is tudom, hogy vagyok. Természetesen egy külön problémakörként jelenik itt meg, magának a tudatnak a definíciója. A materialista megközelítés sajnos itt is használhatatlan: „A tudat a filozófiában és a pszichológiában az agy legmagasabb rendű, csakis az emberre jellemző funkciója, amelynek lényege, hogy célszerűen visszatükrözi a külső tárgyak tulajdonságait és kapcsolatait, megtervezi a cselekvést és következtet annak majdani eredményére.[1]” (https://hu.wikipedia.org/wiki/Tudat) Ez a materialista megközelítés hihetetlenül primitív és leegyszerűsítő, mivel a tudatot az agy termékeként jeleníti meg. Erre a szemléletre a mai korban az egyik legjobb és legegyszerűbb cáfolatot a számítástechnikából hoznám. A fenti okfejtés logikai analógiájaként ugyanis ezt mondhatnánk: „A szoftver a hardver terméke”. Vagyis a magasabb rendűt, a tudatot és tudatosságot, alanyiságot amely a „hardvert” (az agyat) működtetni képes, azt az alacsonyabb rendű, önmagára tudattalan tárgyiság termelte önmagából ki. Eme hihetetlenül egyszerű logikai buktatónak a foglya és egyben a terméke a materializmus, a materialista gondolkodás és a realizmus-objektivizmus.

Természetesen még az általam hozott fenti példa sem teljes, mert a világ-valóság-tudat tengelyén nem is a rangsorról van igazából szó. Nem egyik a másaikat termeli ki ugyanis, hanem egyszerre létezik mindhárom, még akkor is ha nem feltétlenül nyilvánul meg mindig eme hármasságban. (Arról nem beszélve, hogy mind a hardver mind a szoftver egymást feltételezi, nem egymás terméke.) Egy másik példával élve, a materialista szemlélet az agykísérletek foglyaként hajlamos arra, hogy a tudatot teljesen és kizárólagosan összekösse az agyi funkciókkal, azok kvalitásával és épségével. Az egyik „bizonyíték” erre szerintük, például a különböző, műtétileg leválasztott agyterületek esetében létrejövő tudatzavarok, tudatkárosodások, extrém esetekben a személyiség szétesése, megszűnése. Ezt diadalmasan szokták hangoztatni. Azonban azokra a jelenségekre sosincs értelmes válasz, amikor például egyesek halálközeli élményben olyan, érzékszervi észleléstől független tudati valóság-tapasztalásokat írnak le, amelyek például konkrét, mások által is tapasztalt és ismert terekre, eseményekre, cselekményekre vonatkoznak. Mert ezek a történések is rámutatnak arra, hogy a tudat nem az agy terméke, és a tudat akkor is létező valóság, amikor az úgynevezett fizikai-testi valósággal nem a „klasszikus”, kizárólagosan létezőnek bemutatott, tudományos-materialista kauzalitás áll fenn.

A tudatnak nem elsőbbsége van a léttel szemben, hanem a lét és a létezés semmilyen érzékelhető, tapasztalható vetülete sem tárgyalható a tudat nélkül. A tudat az, a mindent magában foglaló valóság, ami által, amiben és amivel a lét és a létezés, azaz a világnak nevezhető megnyilvánulás van. A tudaton belüliség – szubjektivizmus – és a tudaton kívüliség – objektivizmus – kettőssége, és annak tapasztalati felvetése nem más, mint megtévesztettség. Miért? Mert valójában minden tapasztalható vagy képzelt, megvalósult vagy megvalósulatlan valóság nem más, mint tudaton belüli valóság, amelynek mind szubjektív mind objektívnek nevezett aspektusai is csak a tudat által, a tudattal és a tudatban vetődhetnek fel. A világ és a valóság – bármit is nevezzünk annak – örökké a tudat foglya. Ilyen módon a tudat egyszerre tapasztalója és egyszerre létrehozója is minden tapasztalatiságnak. Lehet ugyan materialista gondolkodással felvetni azt, hogy létezik a valóságnak olyan része, amely a tudat számára ismeretlen, de a valóság az, hogy a tudat számára csak az létezik, ami a tudat(unk)ban, önMAGunkban már tudatosodva van. (Egy példával élve, mondhatom azt, hogy igenis létezik objektív valóság, mert mondjuk egy távoli földrészen létezhetnek olyan emberek, tárgyak stb. amelyek azért, mert személyesen nem vagyok tudatukban, attól még léteznek, és ezt mások is bizonyíthatják. Azonban hogy ezt tagadom, vagy sem, annak semmi jelentősége sincs, mivel bármi ami ehhez kötődik, az már elve csak és kizárólag tudati aktus, így akár bekövetkezik a megtapasztalás akár nem, mindez a tudaton belül jön létre. A tudat és a tudati lét valódi természete tehát elsősorban nem a szubjektív vagy az objektív viszonylatában ragadható meg, hanem a tudatban tudatos és a tudatban tudattalan tudati tartalmak szempontjából.

Mi a jelentősége annak, hogy valaki meg tudja-e haladni vagy sem a materialista valóságfelfogást? Gyakorlatilag semmi és minden egyszerre. Semmi abból a szempontból, hogy ettől még a mindennapi életben semmi sem fog változni a környezetünkben. Minden azonban abból a szempontból, hogy ez az a pont, ahol a világ és a valóság, a külső és a belső örök, kibékíthetetlennek vélt ellentéte és hasadtsága, végre megszűnhet a megértésben. A meditáció és a kontempláció különös intellektuális nászában újra egy és egyetlen létezéssé válhat egyéni, egyedi, személyes tudatunkban: a valóság. Ekkor szűnhet meg bennünk önmagunk és a valóság párhuzamosságának a képzete. A kettősség világában ugyanis nem a világ, a valóság és a tudat természetének a tagadása, vagy ennek a figyelmen kívül hagyása juttathat el minket egy mély, minden megosztottságon túli béke megismeréséhez, hanem a világ, a valóság és a tudat természetének minél elmélyültebb megismerése. A szabadság felé vezető ösvényen ez egy lényeges pont, ama bizonyos „pont a végtelenben”, ahol a párhuzamosok találkoznak. Ez a pont pedig magunkban, saját, egyéni tudatunk közÉP-PONTjában van, ami MAGunk vagyunk, mint a világ, a valóság és a tudat hármasa is EGYben. A Világ-Valóság-Tudat szétválaszthatatlan hármasának útja magunk vagyunk az EGYedüli Lét-Tudat(ának)-Boldogság(ához).

The following two tabs change content below.

• A Szerzőről
• Legutóbbi bejegyzések

FJT

Az oldalon található gondolatok mellőznek mindennemű konvencionalitást, ezért bárki olvassa őket, kérem tartsa szem előtt, hogy kinek nem inge ne vegye magára, kinek nem dolga ne járjon utána és fordítva. Írójuk nem tagja semmilyen földi szerveződésnek, vallásnak vagy spirituális irányzatnak, sem a materialista-tudományos sem a vallásos-spirituális világképet nem vallja magáénak, közléseit nem bennük értelmezi. Igyekszik ama nézőpont megjelenítésére, mely érzékeli mindkét világképet, ám valósága nem reked meg egyikben sem, hanem - azt magában foglalva de mégis meghaladva - egy teljesebb valóságkép közvetítését kísérli meg. Bármilyen esetleges áthallás, egybecsengés, más létező gondolati építményekkel nem szándékos, pusztán egy adott logikai fonál, intuitív valóságkép megjelenítésének eredménye.

Latest posts by FJT (see all)

• Túl a vízen - 2019. február 7. csütörtök
• A szolipszizmus zsákutcája - 2018. december 11. kedd
• Metafizika - 2018. december 8. szombat
• A csapda - 2018. november 23. péntek
• A kEGYelem VALÓsága - 2018. november 15. csütörtök