Az önmaga céljává vált élet, az örökkévaló lét tudatából és tudásából kizuhant, emberivé vált, emberiként végesült, önmagától elkülönült isteni tudat képzete. Amikor az eszköz céllá lesz, akkor minden megfordul. Az élet az ember ellen fordul, mert az ember ellene megy a életnek. A globalizált világ a halál kultúrájának a foglyaként látszólag folyamatosan a fejlődést magasztalja, a növekedést, ami végső soron az élet egyik aspektusa. Felületes rátekintéssel azt is mondhatnánk, hogy soha* nem volt még ilyen pezsgő élet, ennyi életigenlő ember ezen a bolygón, mint a fogyasztói társadalmak által meghatározott tudati terekben. (* a materialista történelemszemléletben ismert korszakok közül) Azonban a látszat csal, mert ennek a szédületes tempóban, exponenciális görbeként magasba törő, folyamatosan hatványozódó, burjánzó, látszólagosan mindent felfalni készülő életszomjnak a hátterében nem az élet, hanem a halálnak a dicsőítése, a halálnak – mint életformának – a kiteljesedése zajlik. A kis gömböc története elevenedik meg a szemeink előtt, amennyiben képesek vagyunk meglátni az analógiát a jelenkori történésekben. Enni minden áron. Élni – de csak látszólag élni – minden áron, mert hát élet-e az, aminek a célja már csak önmaga fenntartására, önmaga élvezetére korlátozódik? Élet-e az, ami már csak önmaga reprodukálásában és multiplikálásában határozza meg céljait? Élet-e az, aminek a célja a számok mágiája, a folyamatos, vég nélküli növekedés nimbuszába zárult hazugságtömeg, mely szerint az életnek egyetlen célja van csupán, és ez maga az élet? Olyan ez, mintha az ember azért készítene bármilyen eszközt, hogy az csak úgy legyen, az csak úgy létezzen, de magát az eszközt soha nem használja semmire és semmihez. A kabát célja a kabát, a kalap célja a kalap lenne, és nem az, hogy valaki belé bújjon, hogy testét melegítse, vagy a széltől a fejét megvédje, és ennél is tovább menve, ne csak azért viselje, hogy divatos legyen, hanem azért, mert mindennek viselése pusztán eszköz lenne bármilyen aktuális céljának elérésében. L’art pour l’art?

A világ létezésének az emberi gondolkodás, a logika, a filozófia, a metafizika különböző célokat jelöl meg, és ezen a téren teljes a káosz, ami ugyanakkor úgy gondolom – a mai kor tükrében – teljesen természetes. Mindenki mást gondol erről, és sokan vannak, akik végül is ilyen téren akár egyáltalán nem gondolnak semmit sem. Mindegyik nézőpontnak megvan a maga érvényessége, és mindegyik nézőpont a maga önmagába zártságából kifolyólag hajlamos abszolút érvényűvé tenni önön konklúzióit. A materialista nézet az élet célját önmagában jelöli meg, a különböző filozófiai rendszerek különböző célokat jelölnek meg, a vallások istenekben, a metafizikai nézet pedig többnyire az életet az élet forrásához való visszajutás eszközeként jeleníti meg. Mindenki válogathat kedve szerint, hogy mit tesz ezekből magáévá, és hogy egyáltalán szüksége van-e bármilyen világnézetre ahhoz, hogy önön életét élhesse, önön létezését az élethez, mint folyamatosan változó valósághoz képest meghatározza. Az életet ugyanis úgy is leélhetjük, ha nem gondolkozunk rajta, és még csak az sem látszik biztosnak, hogy ez boldogtalanságot jelent. A gondolkodás önmagában – az én tapasztalataim szerint – még senkit nem vezetett boldogságra és üdvösségre. Felesleges lenne tehát bárkit is pusztán annak a mércéjével ítélni meg, hogy az életről – mint megtapasztalásról – milyen minőségű gondolatokkal rendelkezik. Az élet értelméről már született egy írás, de ennek következtetéseit nem keverem ide, ugyanis jelen gondolatmenet szempontjából nincs jelentősége, hogy az életen belül, ki milyen célt jelöl meg magának, hiszen ez sorsszerűség kérdése. Sokkal lényegesebb most az a kérdés, hogy az életnek, létezhet-e egy önmagát meghaladó célja, és forrása, és ha igen, mennyiben befolyásolja ez a mai világban, egyre inkább önmagára koncentrálódó, önmagára fókuszáló életet?

A metafizikai szemlélet szerint az életnek célja van, de nem önmagában, hanem annak a létezésnek a számára, ami benne megjelenik. Ez is egy szemlélet – mondhatja bárki – mely ugyanúgy nem rendelkezik abszolút érvénnyel, mint bármely más szemlélet. Ez igaz is, mert végső soron az ok-okozati láncolatban lehetetlen eljutni egy abszolút, kezdeti és végső ok meghatározásához, ilyen szempontból a metafizikai szemlélet azonban ezt a végtelen láncolatot megtöri azzal, hogy a létezés okának, az ok-okozati sík feletti VALÓt jelöli meg. Ez azonban például egy materialista, ateista, agnosztikus stb. világnézettel rendelkező embernek ugyanúgy fiktív, spekulatív és semmi érvényességgel sem rendelkezik, mint adott esetben ezen nézetek a metafizikai szemlélet számára. Patt helyzet. Az élet és az élet forrása a nyers, minden intuitív megközelítést mellőző, puszta spekulatív logika segítségével nem göngyölíthető fel. Az intuíció pedig gyakorlatilag ahány ember, annyiféle lehetséges definíciót jelent, tehát a lét forrására irányuló bármilyen intuitív, tudati folyamat – mint minden absztrakciót és közvetettséget mellőző, közvetlen megismerési módszer – nem tárgyalható objektív, tudattól függetlenül létező valóságként, a materialista létszemléletben pedig meg sem jeleníthető, annak tudományos szempontból való megjeleníthetőségének, felvethetőségének és vizsgálhatóságának az absztrahálhatatlansága miatt. A metafizikai létszeméletet meg lehet-e haladni ebben a tekintetben?

Az ok-okozati fonál az Abszolútumból, a Teljességből való „aláereszkedése” azt jelenti, hogy az emberi gondolkodás által, az ok-okozati, tér-idő kontinuumon túli Valóságról végső soron semmit sem lehet elmondani, ami végső okként megnevezhető lenne. (Istent ki teremtette? A ki Istent teremtette azt ki teremtette stb.) A kettősség világában pont ezért – végül is – minden meghatározás, ami az élet célját illeti egyszerre érvényes, a maga relatív nézőpontjából, és egyszerre érvénytelem, mint abszolút, vagy önabszolutizáló törekvés. Az Abszolútum, a Teljesség szempontjából azt kell mondanunk, hogy az életnek nem jelölhető meg semmilyen konkrét oka vagy célja, függetlenül attól, hogy az életre mint eszközre, vagy mint önmagába forduló, önmagába záruló célra tekintünk. A materialista tudatforma, a vallásos tudatforma, az agnosztikus, a metafizikai és egyéb létező tudatformák ugyanis még mind lehetséges rátekintések pusztán magára a léten belül meghatározható élet végső céljának meghatározását illetően. Kétségtelen, hogy azonban ezen nézetek létrendileg egymástól nemcsak hogy különbözőek, de más és más világértelmezési perspektívát is jelölnek. A materialista létfelfogásban például egyértelmű, hogy minden szinten a magába zárultság jelenik meg, a vallásos tudatforma már magasabb rendű a tekintetben, hogy az élet célját már nem önmagában jelöli meg, a metafizikai tudatforma pedig ezek felett áll minden tekintetben, mert a végső célt végül is képes abban az Abszolútumban, magyarán Teljességben megjelölni, mely mindezen, előbb felsorolt tudatformákat is látni és átlátni képes, de nézőpontilag meghaladva azokat. A metafizikai létszemlélet az életet a lét eszközének jelöli meg, azaz a változóban, az életben megjelenő változatlanba vezeti vissza azt. Azonban a metafizikán belül is vannak különböző nézőponti különbségek, melyek a léten belül megjelenő életnek különböző, abszolútnak hirdetett, ám egymással nem feltétlenül közös, végső célokat jelölnek meg. Ezért ezek sem rendelkeznek abszolút érvényességgel, és ilyen szempontból még mindig alá vannak vetve a nézőpontiság törvényszerűségeinek.

A metafizikai nézőpont meghaladása tulajdonképpen azt jelenti, hogy beismerjük: sem a létnek, sem az életnek nincs célja. Ez a kijelentés teljesen nihilistának tűnik, pedig csak mérhetetlenül valós. Nem az életből való kiábrándultságból fakad ugyanis, hanem annak a beismeréséből, hogy a legvégső VALÓ nem valami, vagy valaki által van, nem valamiért, vagy valakiért van, nem okozata semminek, és bár az ok-okozati világ belőle fakad és benne létezik, de mint Legelső és Legvégső, a tér-idő kontinuumán IS túli VALÓ, Léten és Nemlét feletti Örökké-VALÓság: EGYszerűen CSAK VAN. A Teljesség létezése csak paradoxálisan tükrözhető az emberi elmében, mivel semmi sem ragadható meg benne, és nem ragadható ki belőle, amire mint abszolút és teljes igazságként hivatkozhatunk. Ezért az a kijelentés, hogy végső soron sem a Létnek sem az Életnek nincs semmi oka, a legnagyobb felismerések egyike, mely ugyanakkor a legnagyobb bolondságnak, a legnagyobb őrültségnek és a legteljesebb nihilizmusnak tűnik mindazoknak, akik nem járták végig a fent nevesített gondolati pályákat, azonban egyben magában hordozza annak a felismerését is, hogy a Legvégső és Legelső dolgait illetően bármilyen abszolútnak mondott kinyilatkoztatás végül is csak önmagához képest rendelkezik abszolút érvénnyel. A Teljesség azért teljes ÉG, mert bármit is ragadunk ki belőle, az bár önMAGában hordozza az EGÉSZ teljességet, RÉSZségében, elkülönültségében azonban sem gondolati, sem formai valóságként, önön léte nem tehető abszolúttá, a többi létezővel szemben. Ez a valódi SZABDSÁG, melyben minden létezés, minden valós vagy látszólagos hierarchikus szervezettség és/vagy szervezetlenség ellenére EGY és osztatlan, EGYlényegű VALÓságként létezik, s eme örök, a tér-idő kontinuumát meghaladó – ám azt is önMAGába foglaló – létezés végső soron mentes minden absztrakt, elmebeli elkülönültségtől, és közvetett, tárgyiasult megtapasztalástól. EGY-ÉN-MAGunk – mint fogalom, mint absztrakt szimbólum – ezt a végső valóságot hivatott jelölni. A Teljesség, az Abszolútum, az ÖrökkéVALÓ – mind szinonimái ennek a megragadhatatlan végső VAGYokságnak.

Élni minden áron? Kell-e szükséges-e? Erre a kérdésre nincs és nem is lehetséges abszolút érvényű válasz. A jelen korban a legtöbb embert egyszerre a vágy és a kényszer kettőssége tartja benne a létesülés világában, s ezen belül az életben. Azonban az egyéni, egyedi sorsok végtelen láncolatában ezt minden individuum egyénileg, MÁSként, különbözőképpen éli át és meg. Ebben a vonatkozásban csak a saját, jelenlegi emberi nézőpontomat oszthatom meg. Élni – e szerint – minden áron nem kell, és nem is szükséges. Az emberi létezésnek ugyanis fontos, hogy méltósága is legyen, mely méltóság nem állati szintekben jelölendő meg, miként nem is valamiféle önmagába zárult anyagi jólét hajszolásában, egymás és közös létterünk kárára élve. Az élet – számomra, mint egyéni tudatrésznek – nem cél, pusztán eszköz Isten-MAGunk, EGY-ÉN-MAGunk kezében. A minden áron való ragaszkodás az élethez, az élet céllá válását jelenti ezen szemléletben. Személyesen senkit sem ítélek el, aki az életet önmagában és önmagával és önmagáért éli, mert bizonyos tekintetben véve mindnyájan ezt tesszük. Azonban a végső, teljes szellemi szabadság elnyeréséhez vezető úton, az egyik leglényegesebb felismerések egyike lehet, hogy az élet minden áron történő élése, magának az életnek is a degradálódásához vezethet, amint azt a mai kor valósága tükrözi is. (lásd pl. beavató mesénket: A kis gömböc története) Az életnek a „minden áron történő élése” legtöbbször nincs tekintettel senkire és semmire, csak a személyiség korlátain belül létrejövő hiány, mohóság, és/vagy félelem a szülője és a hajtóereje ennek. Az önfeledt, szabad játÉKból így lesz vérmes-véres VERseny, melyben csak egy valaki lehet győztes, más mindenki vesztes. A „kisgömböcség” tudati állapota ez, élni minden áron. De milyen áron? Ezt mindenki maga ítélje meg.

The following two tabs change content below.

• A Szerzőről
• Legutóbbi bejegyzések

FJT

Az oldalon található gondolatok mellőznek mindennemű konvencionalitást, ezért bárki olvassa őket, kérem tartsa szem előtt, hogy kinek nem inge ne vegye magára, kinek nem dolga ne járjon utána és fordítva. Írójuk nem tagja semmilyen földi szerveződésnek, vallásnak vagy spirituális irányzatnak, sem a materialista-tudományos sem a vallásos-spirituális világképet nem vallja magáénak, közléseit nem bennük értelmezi. Igyekszik ama nézőpont megjelenítésére, mely érzékeli mindkét világképet, ám valósága nem reked meg egyikben sem, hanem - azt magában foglalva de mégis meghaladva - egy teljesebb valóságkép közvetítését kísérli meg. Bármilyen esetleges áthallás, egybecsengés, más létező gondolati építményekkel nem szándékos, pusztán egy adott logikai fonál, intuitív valóságkép megjelenítésének eredménye.

Latest posts by FJT (see all)

• Túl a vízen - 2019. február 7. csütörtök
• A szolipszizmus zsákutcája - 2018. december 11. kedd
• Metafizika - 2018. december 8. szombat
• A csapda - 2018. november 23. péntek
• A kEGYelem VALÓsága - 2018. november 15. csütörtök