Egy könyv születése

Megjelent „Végtelen EGY” címmel az utóbbi négy év írásaiból készült válogatás könyvem. A Puritán Szájbersarok hűséges olvasói már találkozhattak a könyv tartalmaival, ezért a benne foglalt gondolatok számukra nem lesznek idegenek. A könyv azonban több mint írások gyűjteménye, egy sajátos, egyedi belső tudati út stációinak a lenyomata, melynek fejezeteit az Élet, a Sors írta. A könyv elektronikus formátumban és nyomtatásban is elérhető, az e-könyv pedig teljesen ingyenesen letölthető a „tarnszmEnta kiadó” oldalán. Ezúttal szeretnék szívből jövő köszönetet mondani mind-én-Kinek, aki eme út sajátos lépcsőin velem tartott, inspirált, kritikát fogalmazott meg, támogatott, biztatott, vagy csak csendben figyelte a történet alakulását.

Egy jelentős fejezet lezárása ez a könyv, és minden vég egy új lehetőség, hogy kiüresedve újabb dolgokat fogadhassunk be. Mikor elkészült az utolsó simítás elgondolkoztam azon, hogy milyen fantasztikus találmány is maga az Idő az Örökkévalóságban, hisz ezáltal úgy érezhetjük, a dolgok megtörténnek, van kezdetük és végük. A gondolat pedig oly törékeny, oly illékony harmata, párája az elmének, hogy mire megszületik sokszor már meg is halt egy újabb gondolat fényében. Belégzés és kilégzés, tágulás és szűkülés, VilágEGYetemek születése, kiteljesedése majd Fekete Lyukban való eltűnése – ez az Élet Csodája, mely itt van minden sejtünkben, s mi sokszor mindezt mindenütt kutatjuk, keressük, a megértés reményében, csak MAGunkba nem pillantunk, hogy felfedezzük a Múlandóban a Múlhatatlant. Az Élet a Lét paradoxona, mely az elme pusztán racionalizáló működésében soha nem kerülhet megfejtésre. A Végtelen EGY MAGunkban van és MAGába foglal mindŐnket, mi pedig MAGunkban hordjuk az EGY Végtelent. A valóság teljessége minden pillanatban bennünk van, az Élet zajló forgatagában éppúgy, mint a Csend fenséges ragyogásában, melyben EGGYé válhatunk a MindÉNsÉGgel.

A gondolat csodálatos dolog, ha megismerjük a természetét, és arra használjuk amire való: a valóság teremtésére. A csend csodálatos lehetőség arra, hogy ráébredjünk, az üresség nem a megsemmisülés – amint azt az elme hiteti velünk – hanem lehetőség hogy a megfigyelő és a megfigyelt EGYbeolvadhasson a gondolaton túli létezés Ős Valóságával. Mindkettőre szükség van, mindkettő a Teljesség csodájának a része. Szeretettel osztom hát meg az illékony gondolatok párlatát minden olyan Embertársammal, akiben vágy él egy MÁSik én történetének a megismerésére.

Szeretettel: Fazekas József Tamás

vegtelen-egy-konyv

The following two tabs change content below.
FJT
Az oldalon található gondolatok mellőznek mindennemű konvencionalitást, ezért bárki olvassa őket, kérem tartsa szem előtt, hogy kinek nem inge ne vegye magára, kinek nem dolga ne járjon utána és fordítva. Írójuk nem tagja semmilyen földi szerveződésnek, vallásnak vagy spirituális irányzatnak, sem a materialista-tudományos sem a vallásos-spirituális világképet nem vallja magáénak, közléseit nem bennük értelmezi. Igyekszik ama nézőpont megjelenítésére, mely érzékeli mindkét világképet, ám valósága nem reked meg egyikben sem, hanem - azt magában foglalva de mégis meghaladva - egy teljesebb valóságkép közvetítését kísérli meg. Bármilyen esetleges áthallás, egybecsengés, más létező gondolati építményekkel nem szándékos, pusztán egy adott logikai fonál, intuitív valóságkép megjelenítésének eredménye.
FJT

Latest posts by FJT (see all)