ÖnMAGában SEMMI sem érték. A Minden csak az EGYben nyer létet, jelentést, és értéket.
ÖnMAGában MINDEN érték. A Semmi is csak az EGYben nyer létet, jelentést, és értéket.
ÖnMAGában SEMMI sem érték. A Minden csak az EGYben nyer létet, jelentést, és értéket.
ÖnMAGában MINDEN érték. A Semmi is csak az EGYben nyer létet, jelentést, és értéket.
Gondolatok a Megvilágosodásról és a Szeretetről
Utamat járva igen sok mindent láttam és tanultam és tanulok a mai napig. Mert tanulni mindenkitől kell és lehet. Mindig. A legönteltebbtől, a legfanatikusabbtól a legszerényebbig és legsemlegesebbig. Folytathatnám a dualitások felsorolásának sorát, de nem teszem.
Az egyik legfontosabb dolog amire rátaláltam és amit mindennapjaimban megélek az az, hogy a világ nem fehér, nem is fekete: SZÍNES. Amitől fehérnek, feketének, vagy szürkének észleljük, az nem más mint az elménk által, a tudatunk által és a kondicionáltságunk által, – melynek igenis MI is a lelkes segítői,
„Buzgón szerető és bosszúálló Isten az Úr, bosszúálló az Úr, és telve haraggal; bosszút áll az Úr az ő ellenségein, és haragot tartó az ő gyűlölői ellen.”
/Náhun könyve 1,2/
A judeo-kereszténység az ószövetségi zsidó kánon és az Újszövetségi írások összekapcsolásával a világtörténelem legparanoiásabb istenképét hozta létre. Miért is? Erre Jézus szavaival adnám meg a választ:
„Amiképpen az Atya szeretett engem, én is úgy szerettelek titeket: maradjatok meg ebben az én szeretetemben.”
/János evangéliuma 15,9/
Elég alkalmam volt életem során az ószövetségi írások felolvasása után ezt hallgatnom a szertartást végző paptól: „ ez az Isten igéje”,
A világunknak nem paradigmaváltásra van szüksége. A valóságát formáló emberi lénynek ugyanis nincs szüksége újabb elmebörtönre, paradigmára. A Valódi Szabadság ennek felfedezése, az eljutás a paradigmamentes lét, a Megvilágosodás állapotába.
–
Mi az Emberi Lény az EGYben? Mind Tanítód, Mind Tanítványod, Mind TEN-MAGod, Testvéred.
F.J.T.
********
********
A dualitás világában élő emberi lelkek útját a mai kor hivatalos paradigmája olyan módon kondicionálta, hogy a tudat megfelelően befogadóvá és teremtőjévé váljon a mai látszatvilágnak. Teljesen mindegy hogy teista vagy ateista, evolucionista vagy kreacionista, ista vagy nemista, a LÉNY-EG-hez közelebb kerülni soha nem fog tudni. Az izmusok és az eszmék tüneményvilágában az ember hasonlatossá vált a bothoz kötözött kecskéhez: mindegy melyik irányban fog körben járni, csak ugyanazt a füvet legelheti le és böfögheti vissza. Előregyártott világképek, tudományosan bebetonozott dogmák semmivel sem jobbak és nem is rosszabbak a hit dogmáiban megcsontosodott vallásoknál. Az önmaga farkába harapó kígyó esete ez, mely elvesztette saját identitását,
Ne várd mástól a békédet
Légy MAGod a Béke
Ne várd mástól a szeretetet
Légy MAGod a SZERetet
Ne várd mástól az elfogadást
Légy MAGod az Elfogadás
Ne várd mástól az együttérézést
Légy MAGod a EGYüttÉRzés
Ne várd sosem a napsütést
Légy MAGod a Fény
Ne várd mástól a reményt
Légy MAGod a Remény
Ne várd sosem a holnapot
Légy MAGod a MOSTban
Ne nézd sosem a tegnapot
Éld MAGod a MOSTat
Ne várj sosem semmire
Légy MAGodban MIND-ÉN
Ne várd hogy más éljen helyetted
Légy MAGod az Élet
Aki ÉR,
Embernek születtem s MAGom a Kárpát-medence humuszában szökkent szárba. Vagyok aki vagyok, az idő és tér burkában EGY, ki útját járja a kozmikus lét időtlenségében. Tapasztalni, gazdagodni, nemesedni jöttem a Földre. Az isteni szikrák ősi játszóterére. Az illúziók színes, gyönyörű kertjébe. Szellemem az időtlenségből tekintve alá, mennyei derűvel és nyugalommal szemléli testem és lelkem minden mozdulását, megélését, tapasztalását, mert tudja a polaritások világában szerzett MAGélések az isteni Önvalót gazdagítják tovább.
Amikor kiváltam az EGYből, azért tettem, hogy megtapasztalhassam, milyen az elszakadás. Az isteni esszencia mindent magába foglaló végtelenségében tartok megtapasztalni a mindenségből a semmi, a semmiből a mindenség felé,
MAGunkban ott van az egész növény,
A növényben ott lapulunk MAGunk.
Egy-Más gondolatainak forrásivá így válunk,
EGY-vé így olvadunk,
s mégis e közben MAGunk vagyunk.
EGY-MAGUNK.
Fazekas József Tamás
A Földön amint az Égen minden a teremtő tudat kivetülése. Elménk az, ami feldarabolja az EGYsÉGet ezernyi darabra, létrehozza a kívül s belül fogalmát, így született meg a környezet, mint minket körülvevő fogalma. Egy újabb feldarabolása az EGYnek, mellyel valamitől elhatároljuk magunkat, és különválásunkat elmészkedésben szentesítjük. Holott nincs kívül és nincs belül, csak a teljesség állapotának a hiánya mindaz, ami e képzetet elménkben elülteti, s a valóság dzsungelévé burjánoztatja. Ez az a dzsungel, melyben elvesztjük önmagunkat, és az ezernyi darabra tördelt EGY szilánkjait hiányosan próbáljuk összerakni (vagy próbálják nekünk összerakni, ha hagyjuk mások.)
A huszonegyedik század embere saját önteltségében és gőgjében fetrengve úgy érzékeli,
Szilárd véleményem, hogy azok akik megtervezték, kirobbantották és jelenleg is irányítják a gazdagsági-álságot, nem azért tettek ennyi erőfeszítést, hogy szépen kifolyjon a kezükből mindennek a „gyümölcse”. A fát gyümölcséről ismeritek meg – mondta Jézus. Ez a gyümölcs pedig nem csak genetikailag módosított, agyonvegyszerezett de ráadásul elrejthetetlenül férges, és bűzösen rothadó is.
Azok a folyamatok, amelyek most világszinten zajlanak, szinte bármelyik percben úgy irányíthatóak, hogy a tervük beteljesedhessen. Ám van ezeknek az „úriembereknek” egy taktikájuk, amely sokkal hatásosabb, és amit évezredek óta játszanak: a fazék és a béka példázata (Ha valaki forró vízzel telt fazékba egy békát dob, az kiugrik és nagy valószínűséggel túléli.