Az alábbi gondolatok azokhoz szólnak, akik elmebörtön helyett nem keresnek újabb elmebörtönöket, és akik a szabadságot – mint megragadhatatlan, kezdeti és végső valót és lényeget – nem kívül, nem mások által létezőként, hanem önmaguk lényegeként ismerték fel. Keveseknek mondhat sokat, és sokaknak mond igen keveset mindez.
A Biblia, (Ószövetség és Újszövetség) a Korán, a judeo-kereszténység, az iszlám és minden jelenkori vallás nem több, mint olyan elmeprogram, melyek a tömegek manipulálására és irányítására lett kitalálva. A „New Age” spiritualitása ennek egy áltudományos köntösbe öltöztetett, látszólag emelkedettebb, szubtilisabb változata, azonban valójában mindez nem más, mint egy még durvább, még félrevezetőbb, még butítóbb tudatméreg. Úgy általában elmondható a korunk vallásairól és spiritualitásáról, hogy jelen állapotukban mindegyik, egy olyan emberellenes elmeprogram-halmazt testesít meg, amely elvágja az embereket a valódi, magasabb rendű szellemi valóságoktól. Ezzel párhuzamosan olyan tudatterekbe szívja az elméket, amely megakadályozza a legkézenfekvőbb gondolati, logikai pályák bejárását, a valódi racionalitás és intuíció helyébe pedig – misztika, titok, isten, energiák stb. néven – teljességében irracionális, hamis tudattartalmakkal tölti fel az emberi elméket. (Nem arról van szó ugyanakkor, hogy mivel bizonyos magas rendű létigazságokra csak paradoxálisan utalhatunk, ez irracionális lenne, mivel a paradoxon nem az irracionálisban gyökerezik, hanem az intuitívnak nevezhető, emberi tudatot meghaladó, ám azt is magában foglaló Teljességben.) Például a jelenkor ábrahámita vallásai és azok ideológiai bázisai az irracionálist állították az intuitív megismerés helyére, így elvágták az embert – mint szellemi lényt – önmaga belső forrásától. Ez az állapot természetesen helyreállítható, de csak azon felismerések segítségével, hogy ezen módszerek eleve mérgezettek, hamisak, így nem azok reformálgatása, újraértelmezése, hanem azok totális megtagadása és elvetése vezethet ki bennünket az egyre mélyülő, újkori szellemi káoszból, melynek a világ anyagi szintje teljesen alá van rendelve.
A legnagyobb tévedések egyike – amely a vallások és a materialista tudományok által is részben bebetonozódott az emberi tudatok többségében – az, hogy létezik egy úgynevezett anyagi és ennek ellentéteként, tükörképeként vagy ezt meghaladóan, egy úgynevezett szellemi világ és valóság. Ezen tévhitek a tudati lét és valóság ismeretét nélkülöző szemléletek sajátosságából fakadnak. Nem könnyű eljutni ugyanis annak a felismerésére, hogy nincs két egymástól különböző, úgynevezett anyagi és szellemi világ, hanem a kettő egy, szétválaszthatatlan és ugyanazon tudati lét és valóság megnyilvánulása, amely a maga teljességében elválaszthatatlan az azt létrehozó és azt éltető tudattól. Ezt sok mai, álspirituális – önmagát természetesen spirituálisnak, vagy szellemtudományinak nevező – irányzat is részben vagy többé-kevésbé vallja, ám a tudat problematikáját teljesen individuális szintre redukálja, mely által magasabb rendű valóság és létértelmezés lehetetlen. A jelenkori vallások többé-kevésbé tartalmaznak ugyan valós szellemi magvakat is, azonban ezek felismerése és adekvát értelmezése a vallásos tudatformán belül teljességgel lehetetlen. A vallásos tudatforma meghaladása ugyanakkor – jelen értelmezés szerint nem valamiféle újabb spiritualitást, agnoszticizmust, tudományos-materializmust vagy egyéb tudatformát jelent, hanem minden tudatforma fölé való emelkedést, és erre való elszánt törekvést, mely törekvés középpontjában mind a ráció mind az intuíció egyre elmélyültebb, egyre cizelláltabb, egyre tudatosabb megismerése, használata és egymásban történő intellektuális egyesítése szükséges bekövetkezzen.
A valóság tudati természetének a megismerése ugyanis csak és kizárólag eme intellektuális művelet segítségével lehetséges, amely egyszerre fókuszál a racionális és az intuitív elmefunkciók és tudati működések harmonizálására, valamint csúcsra járatására, mindenkinek a különböző, saját, egyedi és egyéni képességeit figyelembe véve. Ez a megismerés, ez a szellemi út egyre tudatosabbá kell váljon az elme intellektuális megtisztításának a feladatában. Ez azt jelenti, hogy a ráció és az intuíció segítségével fokozatosan fel kell* ismernünk az elménket uraló programokat, úgy mint a vélt vagy valós ismeretek, tudások, információk, eszmék, hitek, vélemények, nézetek, világnézetek, vallás, spiritualitás tudattartalmainak a tekintetében. Ezzel párhuzamosan tudatosítanunk szükséges magunkban ezen tudattartalmak emberi személyünkre gyakorolt kézzelfogható, gyakorlati, valós és képzelt hatásait, és tudatossá kell válnunk az ezektől való tudati-szellemi függetlenedésben való törekvésben, ami valós és járható út, önmagunk szellemi programozottságának a fokozatos meghaladására. Itt ugyanakkor nem holmi pszichologizáló, személyes önismeretre korlátozódó szemléletről van szó, hanem egy azt minden tekintetben meghaladó olyan szellemi törekvésről, amelynek ugyanakkor természetszerűleg mintegy hozománya is egyben az egyedi, személyes emberi valóságunk pszicho-emocionális feltárása, megismerése. Emberi énünk „megsemmisítése és félredobása” – amint azt a legtöbb, elferdített spirituális tévút hirdeti – ugyanis nem valamiféle szellemi megvilágosodáshoz, sokkal inkább tudati-szellemi vákuumhoz, és/vagy eltévelyedéshez vezet, így a gondolkodás feladása – a gondolkodás elmélyítése helyett – csak és kizárólag annak elfogadható, aki nem a szellem ösvényét járja. (* a kell – jelen írásban csak az ezen törekvéssel azonosulók számára lehet érvényes)
A tudatunk megtisztítása mindazon lerakódásoktól, melyek a különféle vallási, spirituális és tudományos-materialista szemléletek (lásd jelenkori paradigma) által kerültek bele, létfontosságú művelet. Ez a tudathatárok kiterjesztését is jelenti egyben, hasonlatosan egyfajta szellemi és tudati értelemben vett „lomtalanításhoz”. Szükséges ugyanakkor tisztáznunk, hogy vallás alatt igen kiterjedt fogalmi értelmezést használunk, mert mindazon elképzelések és hitek is vallásnak számítanak ebben a tekintetben, amelyek alapját nem a közvetlen átélésben realizált megismerés-átélés, hanem csupán közvetett, elméleti és informacionális ismeret képezi. Ilyen tekintetben a jelenkori emberi tudatok telve vannak „tudati ballasztanyagokkal”, melyek súlyos akadályait képezik a szellemi értelemben vett látás megtisztításának. A jelenkori, többnyire pusztán a dilemma szintjén működő (köz)gondolkodás-modell meghaladása lényeges fontosságú. Ez a szellemi út ugyanakkor csak azok számára való, rendeltetett és járható, akik a teljes szellemi szabadság elnyerésére törekszenek. Ezen az úton elengedhetetlen a ráció és az intuíció tudatos és célirányos használata, és az ebben kibontakoztatható egyedi képességek elmélyítése.
Felvállaltan és tudatosan kell törekednünk a világ, a valóság és a tudat hármasságának saját tudatközpontunkból és tudatközpontunkban való felismerésére, megismerésére, vizsgálatára és elemzésére. Ez az út ilyen szempontból teljesen és tökéletesen szembehelyezkedik azon elképzelésekkel, hogy a „megvilágosodás” valamiféle elmétől és tudattól független olyan automatizmus, melyben az egyéni törekvésnek, akaratnak, adottságoknak és képességeknek nincs semmilyen szerepe. Az „aki nincs velünk az ellenünk” elképzelése helyett a lényeg némileg így ragadható meg: nem ellene, nem vele, hanem nélküle. Nélküle mindannak, ami a végső, teljes szabadság elnyerésének akadálya lehet. A szabadság – meghatározhatatlansága folytán – nincs semmi és senki ellen, nincs senkivel és semmivel, ezért nélkülöz mindent és mindenkit, aki birtokolni és használni akarja azt, bármilyen értelemben. Akit a valódi Szabadság, mint minden lét és létezés forrása önmagában, önmaga tudatában, lelkében és elméjében megérint, az soha nem lesz többé az, aki volt annak előtte. A szabadság elnyerése nem pusztán választás kérdése, hanem mindenek elengedésének a képessége, ami által meghatározva tudjuk jelenlegi valóságunkat, énünket. Ezért egyszerre egyszerű és egyszerre végtelenül bonyolult ezen út, mely a leegyszerűsíthetetlen önmagunk vezeti vissza Énmagunk egyszerűségébe.
Latest posts by FJT (see all)
- Túl a vízen - 2019. február 7. csütörtök
- A szolipszizmus zsákutcája - 2018. december 11. kedd
- Metafizika - 2018. december 8. szombat
- A csapda - 2018. november 23. péntek
- A kEGYelem VALÓsága - 2018. november 15. csütörtök
Idevágó írások, amik elgondolkoztató tényeket hordoznak. Az elme megtisztításához sokaknak ez is segíthetne.
Választóvíz: Árpádizmus – Istvánizmus
Koronás Szent István és tiarás kortársainak hagyatéka
Kedves Vala Ki!
Az általad idevágó írások sajnos újabb elmebörtönök, amelyek nem tényeket hanem nézőpontokat tartalmaznak.
A sötétséget nem valakinek kell legyőznie, hanem Önmagamnak Önmagamban.
A tényeket előszeretettel hamisítják!
A világon minden nézőpont kérdése. (A probléma inkább az, hogy ma a legtöbb ember az önmaga számára, mások által kialakított nézőpont(ok) szajkózását hiszi a saját véleményének.)
A belinkelt cikkeket elolvastam, és a bennük lévő nézőpont a maga érvényességével rendelkezik. Ki-ki egyet érthet vele vagy sem. A világunk jelenlegi állapota nem a véletlen műve. Semmi sem az, aminek látszik, a történelem pedig, bár elméletileg csupán “tények láncolata”, ám annak interpretációjához soha nem volt szükség tényekre. Sokkal inkább uralmi és hatalmi érdekekre és tényezőkre.
Ettől függetlenül azonban tény, hogy jelenleg nyilvánosan, társadalmi szinten nem lehet néven nevezni bizonyos folyamatokat, erőtereket, embereket sem, mert az súlyos retorziót eredményezhet. Felvállalni az egyéni nézőpontot pedig egyre kevesebb ember kiváltsága manapság, az arctalan, szürke, egyre elembertelenedőbb emberi létben. Még akkor is, ha az nem rendelkezik, mert természeténél fogva nem is rendelkezhet abszolút érvénnyel.
Egyet értek. A fentieket azért citáltam ide, mert a maguk nemében igen egyedi, a jelenlegi közgondolkodástól különböző nézőpontot mutat be, és bár igaz, hogy tényként semmit sem lehet venni, a valóságunk tekintetében viszont igen sok a “véletlen” egybecsengés. Szellemi börtönné pedig csak annak lesz, aki szentírásként veszi őket 🙂
Kedves Vala Ki!
Ezzel kapcsolatos gondolataim magam is papírra vetettem annak idején az alábbi írásban:
Magyar Szív
Sajnos ma is aktuálisnak érzem az akkor megragadott nézőpontból közölt meglátásaim java részét.
Nézeteim szerint az egyik legszomorúbb jelenség, hogy a magukat kereszténynek vallók nem veszik észre, hogy a kereszténység amibe kapaszkodnak, eleve nem azért lett létrehozva, hogy az embereket megmentse, hanem pont ellenkezőleg. Az egyik leghatékonyabb tudatméreg, ami valaha létezett. A valódi, életfontosságú, kritikus gondolkodást a kereszténység minden formája lehetetlenné teszi annak a számára, akinek az elméje mérgezett. Ezzel párhuzamosan történt a megsemmisítése a valós gyökerekből táplálkozó spiritualitásnak is, amivel annak előtte a magyarság rendelkezett. Ez a szellemi rontás, ez a szellemi erőszak az alapját képezte és képezi a mai szellemi állapotoknak. Amíg ettől nem szabadulunk meg, minden egyéb reménytelen.
Kedves Vala Ki!
Te még egész optimista vagy 😀 Én úgy látom, ez a hajó már rég elment. Persze a fedélzeten még sokan mulatoznak, fesztiváloznak és gyermeket nemzenek, miközben nem veszik észre, hogy a hajó már elérte a 70 fokos dőlésszöget, és nemsokára exponenciális gyorsasággal fog lesüllyedni az óceán fenekére.
Ott “kívül” nem igazán van már mit keresni. Ha eljutunk bizonyos felismerésekhez, egy idő után sokkal hasznosabb, ha nagyon intenzíven és erőteljesen elkezdjük felkutatni ezen létezés központi magvát, melyben a “kívül és a belül” újra egyesülhet. Ettől még a komédia komédia marad, a dráma pedig dráma, a világban nem fog változni semmi sem. Ezért nem érdekel senkit sem manapság – tisztelet a kivételnek – ez a belső, szűk ösvény. Mert ez már nem foglalkozik többé a világ jobbításával, változtatásával. Persze sokan kérdezhetik, akkor meg minek ezek a felismerések? Ha látom, hogy a világ menthetetlen, akkor nem jobb-e inkább megmaradni addigi hitünkben?
Igen, annak mindenképpen jobb, aki nem akar a dolgok végére járni. Ez az út nem ígér semmit olyan tekintetben, amint azt a ma divatos “spirituális utak” ígérnek. Ez az út nem a felszínt kapargatja, hogy aztán azt, ami nem tetszik, bekenje valami tetszetős festékkel, miközben az alsó réteg korhad, rozsdázik, rothad és mállik. De nem is hiteget senkit azzal, hogy mindenki számára járható, és mindenki üdvözülhet. Amúgy meg miért is kellene üdvözülni? Végső soron senki sem kárhozik el. Mint ahogy végülis az is kérdéses, meg kell-e egyáltalán menteni bármilyen világot? Nem-e az eleve minden világ sorsa, hogy megszületik, fennáll majd elpusztul? Ez a megváltósdi-megmentősdi is egy program, egy szemlélet, és elve alkalmas arra, hogy mérhetetlen szenvedést okozzon az emberi lelkekben azáltal, hogy a világtól valami olyat várunk el, ami a világnak nem a sajátossága, nem a természete.
Véleményem szerint jól látod amit írsz – bár ki vagyok én, hogy ezt megítéljem – ezért inkább úgy fogalmaznék, hogy az amit látsz, az összeállt bennem is. Valódi gyökereinket vágták el, de nem csak a magyarság, hanem az egész világ szellemi valóságának a tekintetében. Ezen belül a magyar sors tragédiája igen megrázó, de nem egyedi. Ha megnézzük például az ősi indián kultúrák sorsát, azokat még a fizikai létezéstől is megfosztották. Kiirtották őket, írmagig szinte. Ehhez képest mi még vagyunk, bár ez már szellemi értelemben véve inkább vegetálás. Vegetálás, mert már olyan kevesen fogékonyak a lét magasabb rendjének a megismerésére. Az általad vázolt szellemi erőszak elérte a célját. Kívül már minden lezáratott, és talán pont ez is jelzi, hogy a szellemi keresőnek ma már semmi illúziója sem lehet, a “külső” világ tekintetében.
Magyarázhatjuk ezt bármivel, hívhatjuk bárhogy – Vaskor, Kali Yuga – a lényegen nem változtat. A lehetetlent kell akarni, a lehetetlen pedig nem más, mint ezen körülmények között is visszajutni MAGunkhoz. Az álomban nem kapaszkodhatunk meg, ellenben visszajuthatunk az Álmodóhoz. Minden létezés Forrásába. Jelenleg nincs jobb javaslatom e tekintetben.
Ha jól értem, szerinted a globális vég, a végzet a dolgok jelenlegi állása szerint elkerülhetetlen? A Vaskor eleve meghatározott? Nem lehet, hogy ezt is csak elhitetik velünk (pld. az álspirituális magyarázatokkal, maszlagokkal), hogy aztán mindennemű cselekvést fölöslegesnek tartsunk? Sokat gondolkoztam ezen, és az utóbbi kérdést a magam részéről nyitva hagytam. Hogy látod ezt?
Kedves Vala Ki!
Nagyon jó kérdést fogalmaztál meg, mely bennem is felmerült már több alkalommal. Nevezetesen mi van akkor, ha az erre vonatkozó írások valójában nem jóslatok, hanem inkább elmeprogramok, melyek sulykolása a jelenlegi állapotok előkészítésének az egyik eszköze? Azt gondolom, hogy itt nem a kizárólagosság – vagy-vagy – hanem a kiegészítő – is-is – logikai mintázat alkalmazása eredményesebb, teljesebb képet adhat. Például az úgynevezett özönvízről a föld szinte minden táján, a Bibliát megelőzően vannak hagyományok. Ilyen értelemben például a Tóra pusztán átvett, egy már jóval előtte is létező eseményt, amint sok egyéb mindent. Az más kérdés, hogy ezt a vallási interpretátorok (judaizmus, kereszténység és részben a muzulmánok) egészen másképp állítják be.
A Biblia erősen ideologizált elvek mentén összeszerkesztett íráshalmaz, melyet én személy szerint sem kinyilatkoztatásnak, sem szentnek nem tartok. Amiért foglalkozni kezdtem vele az azért volt, mert a kultúra részeként egy vallásba beleszülettem, és abba valamikori hívőként én is sokáig elmélyültem, az igazságot keresve. Egyike a legfontosabb felismeréseimnek az volt, hogy a Bibliának azért van olyan mágikus ereje, mert valóban tartalmaz olyan felsőbbrendű igazságokat, amelyekhez a magunk felismerései, tapasztalatai, a megértés egyéni útja során eljuthatunk. Azonban összességében véve ezek egy olyan ideológia mentén voltak összegyúrva egyéb spirituális programokkal, melyek a jelenlegi formájukat tekintve egyáltalán nem képezik a szellemi értelemben vett Igazság, és Szabadság zálogát. De legyünk őszinték, mégis elvárható-e egy könyvtől az, hogy általa szabaddá váljunk? Ezen elképzelések a jelenkori, saját írásbelisége által fogva tartott emberiség tévképzete, nevezetesen hogy a könyvekhez kell az igazságot mérni, és nem az igazsághoz a könyveket. Persze itt rögtön felmerül az Igazság és a Szabadság definíciója, melyről kiderül, hogy a legtöbb embertársunk ezt csak személyes szinten képes interpretálni. Ami nem lenne gond, a gond az, hogy ezen interpretációnak abszolút értéket tulajdonítunk többnyire.
Visszatérve az eredeti kérdésre én úgy vélem, hogy a jelenlegi korszakot, és annak társadalmait egy tehetetlenségi erő taszítja a végzete felé. Nem a Biblia vagy a Védák által megjósolt végzetet akarom én belelátni mindebbe, vagy belemagyarázni mindenbe, amint némelyek gondolhatják írásaim olvasása közben. A világban zajló folyamatokat tekintve azonban nem szétválasztható a kérdés, hogy ezen folyamatok tekintetében, a világvége – mint fogalom és elképzelés – mennyire lenne kivonható a jelenlegi jelenségekből olyan értelemben, hogy azért ez a biblikus fogalom folyamatosan és mesterségesen a felszínen van tartva jó kétezer éve, a kereszténység születése óta. A jelenlegi tudatipar irányítói – pld. Hollywood – pedig nagy előszeretettel vetítik elő a különböző katasztrófafilmekben IS, az úgynevezett világvégét, a végső pusztulást. Jogos tehát a kérdés, hogy végül is nem-e ezért is vagyunk fogékonyak ezen gondolatokra, és hogy nem-e ennek a hatására gondoljuk sokan úgy, hogy a vég feltartóztathatatlan, és csak idő kérdése, hogy bekövetkezzen?
Úgy vélem, hogy a jelenlegi helyzetben már nem tudjuk szétválasztani, hogy mi is a spirituális és mentális programozástól független valóság, azaz ha például a kereszténység – és annak irányítói – jó 2000 éven keresztül nem sulykolták volna folyamatosan az Armageddon vízióját az emberiség jó részének a fejébe, akkor most milyen világ venne bennünket körbe? Mert kivonhatatlan a jelenlegi világból ez a programozás, és a mi még rosszabb, hogy ennek következtében felmerül az a kérdés is, hogy nem-e sokkal könnyebb a spirituálisan fogékonyabb emberekkel elfogadtatni a jelenlegi romlást és pusztulást, mint természetes és visszafordíthatatlan folyamatot, hiszen az írások is „megjósolták” mindezt? De mi van, ha az írások nem jóslatok voltak, hanem programok, olyan programok amelyek által eleve elfogadtatták velünk az egyre mélyebb és mélyebb szellemi sötétséget?
Erre a kérdésre nem tudok egyértelmű választ. Azért nem, mert mindkét eshetőség is számba vehető, és nem egymást kizárva hanem egymást kiegészítve. Azonban mindezektől függetlenül, jelenségszinten azt látom, hogy a világunkat egy olyan szellemi-hatalmi erőtér dominálja, amely a pusztulás felé sodorja világunkat. Az, amit ma az emberiség felemelkedéseként interpretálnak egyesek, a fizikainak nevezhető valóság, azaz a jelenségvilág szintjén – véleményem szerint – nem létező jelenség. De ez nem több és nem kevesebb, mint egy emberi lény nézőpontja, véleménye. Senkit sem hatalmaz fel arra, hogy ne belátása, hite és meggyőződése szerint cselekedjen.
Én sem látok reális kiutat az általad vázoltakból, és főleg azért nem, mert az emberiség szellemi értelemben vett immunrendszerét tönkretette az az életellenes vírus, amit többek között az utóbbi két évezred világvallásai segítségével injektáltak be. Ez csak a felületes szemlélő számára “spirituális fejlődés”, valójában az emberiségre ráerőszakolt spirituális elmebaj, amely csak a kiagyalói számára biztosít helyzeti előnyt, és nem az azt követőknek. Azonban úgy vélem, ha ez megváltozhatna, az a világ változását is maga után vonná. Persze ehhez nem generációkra, hanem évszázadokra is szükség leenne, amire már nem biztos, hogy lenne ideje az emberiségnek. De a legnagyobb gond továbbra is az, hogy a jelenlegi hatalmi tényezőknek értelemszerűen nem érdeke mindez, és az újabb “spirituális” irányzatok pedig csak még betegebb, még emberellenesebb moslékkal árasztják el az emberiséget.
Jelenleg a Föld nevű bolygón az ember a legbetegebb állat. Miért gondolom ezt? Mert nem csak a bolygót amin él betegítette meg, de tönkretette a természetet is, mivel az emberi szintről – lásd materialista spiritualitás – visszahanyatlott az állat alatti szintre. A természetet önmaga forrásaként, önön létét pedig a természet következményeként fogja fel. A jó és helyes értelemben vett állati ösztönvilággal azonban nem rendelkezik, amivel ugyanakkor az állatok nagy többsége képes megkülönböztetni a tápláléktól a mérgezőt, vagy az ürüléket. Ezt az ösztönt ugyanis szellemi értelemben kiölték belőlünk. Így vidáman és meggyőződéssel állunk be olyan életellenes eszmék és vallások mögé, melyekről azt hisszük, bennünket szolgálnak és értünk léteznek. Még szerencse, hogy egyszer mindenki felébred ebből az álomból, előbb vagy utóbb.
Komjáthy Jenő: POGÁNY VAGYOK
Pogány vagyok. Nincs bennem semmi
Alázatos, tömjénszagú;
Zsolozsma, zsoltár, istenesdi
Nem ejti lelkemet rabul.
Nem verem én bűnbánva mellem,
Nem mondok szánom-bánomot,
Olcsó dicséretét se zengem
Annak, ki – majmot alkotott.
Nem ejt meg engem semmi földi,
Se földöntúli hatalom:
Az eget ostrommal bevenni,
Nem lekoldulni akarom.
Nem járok templomaitokba,
Miket a hízelgés emelt,
Bálványotok előtt a porba
Lelkem sohase térdepelt.
A földön úr szolgái vagytok,
S urat imádtok mennyben is;
A szív, a szolgaságba hajtott,
Csupán a zsarnokokba hisz.
Szeretek én, s ti hízelegtek,
Csúsztok ti, míg repülök én!
Imátok lenn a porba reszket,
Fönnszárnyaló enyém.
Arcotokon a kegy malasztja;
Fő vágyatok a nyugalom:
Én nem születtem hódolatra;
Szívem örök forradalom.
Pogány vagyok. Dac ül szememben,
Gúny és harag rezg ajkimon;
Pusztító tűz feszíti mellem,
A harcok élvét áhitom.
A gyűlöletnek óceánja
Csap olykor át a szívemen;
A viharoknak orgonája
Játszik most benne rémesen.
Mert gyűlölöm sivár világtok,
Amelynek neve: unalom;
Ásító kéje nekem átok,
Rothadt nyugalmát eldobom.
És gyűlölöm a lomha szörnyet,
Gyűlölöm arcod, rút Közöny!
Rég fekszi tetemed a földet,
Gőzébe hal milljó öröm.
S gyűlöllek téged, korcs Alázat,
Törpék álarca, pórerény!
Hiszen te adtál kúszni lábat
A Gyávaságnak, látom én.
És gyűlölöm a Szolgaságot,
A bűnök bűnét mindfölött:
Haragtól reszketek, ha látok
Egy elnyomót vagy görnyedőt. –
Pogány vagyok. Merész szememben
A szép Igazság szomja ég.
Istennő az; ha fátyla lebben,
Gyönyörbe tör a föld, az ég.
A szeretetnek óceánja
Csap akkor át a szívemen;
A teremtésnek orgonája
Szól mostan oly fönségesen.
Megzendül a szférák zenéje;
Az égi gömbök szózata,
Zokogva, zengve hull beléje
Az örök fájdalom maga.
Megnyílik a világ köröttem,
A légi kárpit széthasad,
Lebegni szigorú körökben
Látok csodás, nagy tárgyakat.
Nem tárgyak ők, dicső személyek;
A régi istenek talán:
A lelkük test, a testük lélek,
Tapintom s mégis látomány.
Alattam a föld is kitárul,
A por rajong, a kő beszél,
Jelt ád a némaság magárul,
És fölragyog a titkos éj.
A mélység mély szivét kitárja,
Leveti lepleit az Ég …
Úgy érzem, egy világ királya,
Ugy érzem, egy isten levék.
Természet! Élő templomodban
A tárgyak lelkét szíhatom:
Szent falaid közt égre lobban
Minden leláncolt hatalom.
Határtalan nagy templomodban
Az isten testét érezem;
Szivem szivével összedobban,
Szemébe néz ihlett szemem.
Világok teste lett a testem,
Amit látok, az mind enyém;
Átcsapnak a lángok felettem:
Égek, de el nem égek én!
A lelkek lelke lett e lélek,
A szívek szíve lett e szív,
Az ember bennem istenné lett,
Olimp dicső követje hív!
“A lelkek lelke lett e lélek,
A szívek szíve lett e szív,
Az ember bennem istenné lett,
Olimp dicső követje hív!”
Itt a vége 🙂
Az ember természetes állapota: a pogányság. Azonban a pogányság – mint a kereszténység által létrehozott pejoratív, megbélyegző és ítélkező fogalom – sajnos a lényeg megragadására alkalmatlan. Itt nem a verset kritizálom, hanem arra próbálom meg felhívni a figyelmet, hogy a pogány (latin paganus = vidéki) szó etimológiailag tulajdonképpen semmit sem jelöl, viszont amivel feltöltötték ezt az etimont, az azonban még zavarosabb elmemanipulációból ered. A zsidónak ugyanígy gojim minden nemzsidó, a mohamedánnak pedig gyaúr, vagy káfir minden nem mohamedán. Az ábrahámita vallások különös, közös szemüvege ez, amely a világot eleve, hit és meggyőződés alapján két részre osztja, és természetszerűen önmagát helyezi az “istennek tetsző” ideológiai térfélre. Ezért is, ezen gondolatmenet mentén, a kondicionálatlan szabadsághoz a pogányság fogalmával nem juthatunk el. Annál is inkább, mert a pogányokat a kereszténység olyan sokszorosan torz entitásokként mutatja be – a győztesek által írt történelem esete – mely által a politeizmus vs. monoteizmus, a sok hamis bálvány és istenek vs. egyetlen igaz isten ellentéte került kiemelésre.
Ezen ellentét magát az isten fogalmát is a maga leegyszerűsítő szintjére degradálja, nem véve tudomást arról, hogy az egyistenhit egyáltalán nem magasabbrendű a többistenhitnél, arról nem is beszélve, hogy még mindig és folyamatosan a hit kategóriájára egyszerűsíti le a tudat és az elme problematikáját. Olyannyira sikeres ez a leegyszerűsítés, hogy egy keresztény, egy zsidó vagy egy mohamedán számára még csak fel sem tételezhető az a nézőpont, hogy isten, mint fogalom és mint valóság, az az elme és a tudat valósága nélkül nem is vethető fel. Az pedig már halálos istenkáromlás, ha valaki arra a felismerésre jut – mint azt már sokan, köztük Komjáthy Jenő is megtette – hogy isten nem kívül, hanem belül van, mindenkinek mást jelent minden tévhitünk ellenére, továbbá isten nem más, mintsem az elme teremtménye, és semmilyen általános érvényű isten-entitás és képzet, ami az elmétől és a tudattól független, nem is vethető fel.
Nem csoda, hogy az ábrahámita vallások a vaskor legagresszívabb és legintoleránsabb magvait hordozzák magukban a monoteista istenértelmezésnek. Az úgynevezett “szent könyvek” bár helyenként adekvát módon értelmezve tartalmaznak a lét és a tudati valóság összefüggéseire vonatkozó kijelentéseket (pld. az Isten Országa ti bennetek vagyon) ám ezek dogmatikus értelmezése már magukban a könyvekben kódolva van. A mai korban ugyanakkor egy újabb, érdekes jelenség is felütötte a fejét, amit keresztény körökben figyeltem meg. Önjelölt guruk, akik magukat már nem vallásosnak, hanem vallás felettinek nevezik, magyarázzák az írásokat a saját szájuk ízére, melyet egyedül istentől és Jézustól való, személyes megértésként és tanításként állítanak be. Ez persze nem újdonság, régen is voltak ilyen jelenségek, csak akkor az Egyházi Tanítóhivatal rosszab esetben máglyán elégette az ilyen “gurukat”.
Manapság persze már inkvizíció nincs, így lassan már Krisztus is bárki lehet. Ennek a jelenségnek a szelíd bája nem abban van számomra, hogy egy n+1. tanító is Krisztusnak képzeli magát, hanem abban, hogy valójában sokan nem veszik észre, hogy a Bibliából – ha annak belső logikáját koherensen követi valaki – mindig ugyanazokat a következtetéseket fogják úgyis levonni. Magyarán, a Biblia egy olyan belső logikát, és koncepciót tartalmaz, ami a külső isten, azaz az objektív valóság létezésében vetett hitre fókuszál. Ez a könyv egy olyan szellemi labirintus, amelyet évezredek alatt finomítottak és hangoltak be, a lelkek felett elnyerhető és gyakorolható totális spirituális hatalom megszerzésének az érdekében. Ezért a mai újsütetű keresztény csodaguruk is ugyanazt a gondolati sémát követik, amelyet eme könyv megalkotói létrehoztak, így valójában újból és újból A Könyv megalkotóinak a szándéka teljesedik be. A szellemi börtön nem haladható meg a szellemi börtön létrehozására emelt korlátok segítségével.
Visszatérve az általad izézett versre, annak utolsó strófáiban tulajdonképpen nem is pogány, hanem még a pogányság előtti, minden keresztény értelmezésétől mentes, olyan ősi szellemiség ragyog fel, ami a kereszténységet, a judaizmust és minden vallást megelőzően létezett, de ma már mindez a jelenlegi paradigmából javarészt csak eltorzított, hazug formájában ismerhető meg. Azonban minden korban születnek emberek, akiken keresztül átragyog a kortalan Valóság fénye, amely Istent visszahelyezi a méltó helyére, azaz önMAGunkba. A legnagyobb gond manapság az – az én meglátásom szerint – hogy maga az istenfogalom olyan mértékűen torz, hogy azzal már értelmesebb és érzékenyebb ember nem is szeretne azonosulni. Ez pedig javarészt a vallások tevékenységének köszönhető, amelyek a vaskorban isten karikatúráját hozták létre, és eme groteszk Gnómot imádtatták évezredeken át az emberekkel. Azonban a mai kor vallást kritizáló keresztény, vagy “ezo-spiri” gurui sem jobbak ebben a tekintetben.