A valós metafizikai szemlélet mindig és minden tekintetben felette kell álljon mindennemű moralizálásnak, hiszen aki az egészre kíváncsi, az nem ragadhat bele semmilyen morális-etikai nézetbe. Emberi tudatként viszont többnyire nehéz elfogadni azt a tényt, hogy sosincs erkölcstelen társadalom, pusztán a jelenlegi, vaskori közerkölcsök azt tükrözik, ami a társadalom nagy része számára erkölcsileg elfogadott, kimondva vagy kimondatlanul pedig ezen szemlélet a halál kultúrájának megteremtőjévé, fenntartójává majd elpusztítójává lett, benne magával az emberiséggel.

Nem célom semmiféle moralizálás, azonban a teljesebb képhez hozzátartozik annak az ismerete is, hogy a morál és az etika tekintetében igen is léteznek magasabb és alacsonyabb rendű értékrendek, bár kétségtelen, hogy e tekintetben is érvényes, a viszonylagosság törvénye. A vaskorban az emberi tudat törvényszerűen a legalacsonyabb rendű erkölcsiségnek hódolt be, és ez nem más mint a lét anyagi aspektusaiba ragadt tudat lekorlátozódásából fakadó materialista etika, mely csúcsát a pénzrendszer mindent maga alá gyűrő, önpusztító őrületében érte el. Sokan, akik „spirituális felemelkedésről” beszélnek, azok egyrészt kritizálják eme globális rendszert, másrészt azonban „spirituális szemléletük” kimerül abban, hogy különböző „spirituális módszerekkel” minél többet szakítsanak ki maguknak, az életélvezéshez manapság elengedhetetlennek tűnő matériából. A vaskori spirituális állapotok tökéletesen tükrözik azt az egyre inkább elharapódzó elmebajt, ami hatalmába keríti az emberiséget. Ez pedig nem más, mint a matéria matériaként megvalósuló imádata, amely azonban mentes minden valódi szelleminek, azaz „spirituálisnak” nevezhető valóság ismeretétől.

A materializmus az a tudatforma, ami az anyagot és az anyaginak nevezett létezést egyfajta önmagától létező, tudattól független valóságként tételezi, továbbá az embert és az emberi tudatot eme objektívnek nevezett valóságból eredezteti. A materializmus felfogható úgy is metafizikai megközelítésben, mint egyfajta tudatzavar, melyben megfordul minden, ami felül kellene legyen az kerül alulra, és aminek alul kellene lennie az kerül felülre. A sötétséget képzeljük fénynek, és a fénytől úgy félünk, mintha az a legfeketébb sötétség lenne. Azonban a legsúlyosabb tévedés nem az, hogy az anyag és az anyagi világ önmagától és önmagában, minden tudati működéstől függetlenül is létező valóság, hanem az, hogy az a szubsztancia, amit anyagnak nevezhetünk, eleve minden esszencialitást, azaz szellemi valóságot nélkülözően létezik. További tévedés pedig a vaskori, magát felemelkedettnek tartó „spirituális” irányzatok részéről az, hogy egyáltalán létezik bármiféle anyagnak nevezhető valóság, ami eleve nem szellemi valóság. Magyarán az az ősi tudás, amely tudatos abban, hogy az anyagi létezés illuzórikus valóság, soha nem az illúzió létét tagadta, hanem azt, hogy az anyag, és az anyaginak tételezett valóság semmilyen értelemben sem létezik a tudaton kívül és a tudat, az elme teremtő működése nélkül. Minden létezés és megtapasztalás csak és kizárólag tudati létezés és tudati megtapasztalás lehet. A lét végső igazságai olyan egyszerűek, hogy ha leírjuk, kimondjuk őket, inkább fogunk őrültnek vagy idiótáknak tűnni a mai világ „megvilágosult tanítóktól” hemzsegő „spirituális” vagy elhomályosult tudósaitól túlterhelt materialista tudatai számára, mintsem bölcsnek. A lét végső igazságai ugyanis végtelenül EGYszerűek, de semmiféleképpen sem egyszerűsíthetőek le bármilyen absztrakcióban. A legnagyobb vaskori tévedések egyike, hogy ma már mindent tudunk a minket megelőző spirituális igazságokról, és végre megfejtettünk mindent a tudomány segítségével, így a spiritualitás összeolvadhat a jelenkori tudománnyal, és egymást kiegészítve végül mindenki számára érthetővé teszi majd a létre, az életre, a tudatra vonatkozó nagy igazságokat.

Ki kell mondjuk, hogy mi sem áll távolabb mindettől, mintsem a mai kor, szellemi értelemben egyre inkább elhomályosuló és elsötétedő valósága. Csak és kizárólag az az emberi tudat látja a mai kor, velejéig materialista és rész-orientált (kvantum=rész) kvantumszemléletét az emberi szellem felemelkedésének, aki nem képes észlelni, hogy a legnagyobb, és valójában eszmei, logikai-filozófiai szinten IS legyőzhetetlen akadályt, maga a tudományos-materialista és spirituális-materialista szemlélet jelenti, amit hiába próbálnak egyesek „spirituális” köntösbe öltöztetni, mert ezzel nem másról tesznek tanúbizonyságot, mintsem önön szellemi megtévesztettségükről. Durva, kemény szavak ezek, és nem méltóak egy magát „spirituálisnak” nevező emberhez – mondhatnák egyesek! Lehet, de szerencsére nem tartok már igényt semmilyen címre, kategóriára és megnevezésre, legfőképpen nem arra a címkére, amit a mai korban „spirituális” és „spiritualitás” néven igyekeznek meghatározni, a tudatformáló médiumok és a bennük lázasan tevékenykedő önjelölt tudatipari guruk és megmondóemberek. Így emberileg megengedhetem magamnak azt a luxust, hogy kíméletlenül őszinte lehessek magammal és másokkal szemben. Vannak ugyanis szép számban olyanok helyettem, akik az „Új KÓR” (New Age) mítoszától megszédülve és megrészegülve, a jelen Kali Yugát, vagy más néven Vaskort sajátos szempontok szerint pont ellenkezőképpen látják mint jómagam, azaz nem az emberi szellem végső és visszavonhatatlan alábukásának, lezüllésének és megsemmisülésének, hanem ellenkezőleg, a fényes Aranykor kezdetének, és az emberi faj felemelkedésének, hamis evolúciós elképzeléseik szerint pedig még ennél is többnek, egy új, immáron ember feletti, embert meghaladó spirituális faj születésének. A metafizikai értelemben vett felébredettek kora ez, ahol mindenki magától megvilágosodik majd, és a „kritikus tömeg” elérésekor pedig csodálatos új kor köszönt majd az emberiségre.

Eme tudati betegség – mert ez nem más mint egy démoni tudatzavar – egyik nyilvánvaló megnyilvánulása azon „spirituális” tömeghisztéria, mely egyik jelentős állomása 2012-re volt fókuszálva. Kétségtelen, hogy egy jelentős pontjához jutott akkoriban a szellemi alászállás és alászállítás, mert 2012 után gombamód kezdtek szaporodni a magukat „megvilágosodottnak” hirdető guruk, vagy azok a „spirituális” irányzatok, akik azt hirdették, hogy most már mind az Aranykorba léptünk, a spirituális igazságok mindenki számára elérhetőek, megismerhetőek és megérthetőek, valamint gátlástalanul, és minden emberi különbözőséget figyelmen kívül hagyva, azokat meghaladva, ordenáré módon népszerűsíthetőek. Magyarán a hegyet immár senkinek nem kell megmásznia, mert azt már mások lehordták elébünk, és pusztán az is elegendő, ha leltárba vesszük a szétdarabolt sziklákat, köveket. A végtelenségig sorolhatnánk azon „spirituális” gurukat, megmondóembereket és mozgalmakat, akik kritikán aluli módszerekkel, mindennemű emberi különbözőséget semmibe véve hirdetik azt, hogy ma már mindenki számára elérhető a sok ezer éven keresztül rejtett spirituális tudások lényege, és hogy ezeket tulajdonképpen önkényesen rejtették az emberek elől el, nehogy már mindenki „megvilágosodott lehessen”. Nem más ez, mint egyfajta spirituális kommunizmus, asprishya szemlélet, ami mindent egyfajta lineáris „tudás” szintjére egyszerűsít le, azt a hamis képzetet keltve ezáltal, hogy a valós spirituális tudás pusztán egyfajta lineáris ismeretszerzés eredményeképpen, bárki számára megnyílhat, megszerezhetővé válhat. Ez a szemlélet tagadja a tudás megszerzésének valódi rendjét, mi szerint a tudás csak a beavatódás által nyílhat meg, az arra felkészült, arra minden szempontból alkalmas tudat számára, és hogy ebben a tekintetben a világ rendje még a Vaskorban sem változott semmit, mert egész egyszerűen nem változhat meg. Ami változott az nem más, mint a tudás definíciója, mely által az a hamis képzet kelthető bizonyos naiv emberi tudatokban, hogy a tudás egyfajta lineáris ismeretszerzést, ismerethalmozást jelent, ami bárki számára megszerezhető egyfajta „intellektuális gyűjtögetéssel” (pld. tanfolyamok, könyvek, internet, Google stb.) és mindennemű spirituális tudás is ugyanúgy megszerezhető ezzel a módszerrel, mint bármilyen más „tudás”, mondjuk egy egyetem elvégzésével.

A különböző spirituális tudásokat „népszerűsítő” iskolák, módszerek, szabadegyetemek ugyanezen hamis elv kiszolgálói, melyek a „spirituális tudást” egyfajta átadható információként kezelve, masszív tömegek tudatát mossák ki, különböző igazságok és részigazságok kritikátlan összevegyítésével. Találkozhatunk ugyanakkor olyan iskolákkal is, melyek ténylegesen magasrendű információkat – szándékosan nem nevezem tudásnak mindezt – is közreadnak, akár a tudat, akár a metafizikai felébredés természetét illetően, ám mindezen információk legjobb esetben is pusztán egyfajta szellemi holttérbe vezetik a tudatokat, mivel ezek népszerűsítői között nincsenek olyan tanítók és mesterek, akikben ezen igazságok eleven valósággá váltak volna. Érdekes az a megközelítés, amelyik elfogadja, hogy például agysebész nem lehet bárkiből, azonban azt tagadja, hogy felébredett nem lehet bárkiből. Ez a szemlélet ezzel is elárulja magát, tudniillik, hogy a materialista tudományt felsőbbrendűnek tartja azáltal, hogy annak megértéséhez, az abba való beavatódáshoz önkéntelenül is valamiféle szellemi szinteket rendel, ám a spirituális tudást kritikátlanul, egyfajta tömegek számára is nyilvánvaló, szellemi tömegcikként kezeli. A spirituális fesztiválok – mint a tömegspiritualitás legalját képező szintek – pont eme hamis elv legtorzabb megnyilvánulásainak egyikeként jöttek létre, a Vaskor eme szakaszában. Amikor ugyanis a legbelsőbb LényEGünk fesztiváli bohócság szintjére süllyed, tömegmeditáció és egyéb spirituálisnak nevezett paródiák formájában – ahol például a materialista pszichológia tudományát művelő, magukat megvilágosodottnak mondó guruk oktatják az emberek tömegeit az „Önvalóról”, vagy arról, hogy hogyan legyenek sikeresek stb. – akkor ki kell jelentenünk, hogy nem a felemelkedés korába jutottunk, hanem a Kali Yuga egy igen előrehaladott, szellemi értelemben igen alásüllyedt, egyre sötétebb szakaszába. Nem csoda, hogy egyre nagyobb az igény a spirituális parasztvakításra, hisz az emberi tudatok érzékenyebb része valóban érzékeli, hogy valami egyre inkább nincs rendben a világgal, és eme egyre torzabb, egyre abszurdabb fizikai valóságból megpróbál kimenekülni. Ekkor azonban cseberből vederbe kerül többnyire, mert mindazon, „Új KÓRt” hirdető spirituális irányzatok, melyek egyre népszerűbbek és egyre hangosabbak a világban, tárt karokkal várják a világ karámjából szökni akaró tudatokat, hogy ezentúl remek spirituális birkákat neveljenek belőlük „megvilágosodott és felemelkedett tudatos tudatok” néven.

„Az a legreménytelenebb rab, aki magát szabadnak hiszi, holott nem az” – mondotta Goethe, és szabadkőműves létére már csak tudnia kellett ezt-azt. Azok, akik a világ elől menekülve a „spirituálisban” keresnek menedéket valójában ősi, és ösztönös vágyaik mentén kerülnek egy újabb, ragadós szellemi hálójába ugyanazon materialista paradigmának, amely azonban magát anyag felettinek, transzcendensnek és szellemi értelemben véve egységesítőnek, népek, nemzetek és minden különbözőségen felettinek – lásd spirituális kommunizmus – állítják be magukat. Az egyik legnagyobb hazugság pedig magának az EGYnek – mint elvont metafizikai szimbólumnak és valóságnak – az értelmezése, mert ezen irányzatok szerint az a metafizikai tézis, hogy minden és mindenki EGY a számukra azt jelenti, hogy fel kell számolni minden másságot és különbözőséget spirituális értelemben, hogy valóban mindnyájan egyek lehessünk egymással, egy nagy és hamis pszeudospirituális birkatenyészetben. Ez pedig nem csak ordító hazugság, de az egyik legmagasabb rendű metafizikai igazság önmaga ellentétébe való fordítása is egyben. Az ugyanis, hogy minden és mindenki, Mind-ÉN és Mind-ÉN-KI EGY (és Én mint Énvaló EZ VAGYOK) nem azt jelenti, hogy mint rész, mint egyén, mint egyed, mint személy, mint individuális létező fel kell számoljam saját egyediségem, meg kell semmisítsem saját egómat stb. amint azt ma sok, divatos és népszerű „spirituális” tanítás sugallni igyekszik, egyre erőszakosabb módszerekkel (sok esetben köztiszteletben álló személyek, véleményformálók, tudósok személyét is felhasználva mindehhez). „Egységben lenni önmagunkkal” nem azt jelenti, hogy fel kell számolnunk saját egyéniségünk, sőt, pont ellenkezőleg azt, hogy legelőször is igyekszünk megtalálni azt, és megérteni annak szerepét és fontosságát. Egyébként ennek a karikatúrájaként lett beemelve a mai „spirituális” irányzatokba az a pszichologizáló „önismeret”, amelyet igyekeznek összegyúrni mindennemű spirituális tanokkal és bölcseletekkel, amelyek a mai kort megelőző, szellemileg fényesebb korokból maradtak az emberiségre, majd mindezt valami hihetetlenül újszerű, minden eddigi tudást meghaladó csodaként beadagolni a szájtáti népnek. Természetesen azok számára, akiknek mind a mélyebb szellemi, spirituális, bölcseleti hagyományok és utak, mind a pszichológia és annak módszertanai ismeretlenek, azoknak mindez igen könnyen tűnhet valamiféle ultima rationak, bölcsek kövének, a rég áhított megvilágosodás tanainak stb. Az igazság ezzel szemben igen lehangoló és kiábrándító, mert ezen „tudások” nem többek olyan ismeretkupacoknál, melyek egyfajta sajátságos szellemi katyvaszt képviselnek, leginkább olyan spirituálisnak nevezett ingoványra emlékeztetnek, melyre akár életfogytiglan is beleragadhat az ember.

Felmerülhet a kérdés, hogy akkor mit is nevezhetünk valódi spirituális útnak, utaknak és törekvéseknek? Előre bocsájtom, hogy az általam közreadott meghatározás is bizonyos szempontokból igencsak önkényes lehet, de ennek tudatában mégis megkísérlem mindezt. Metafizikai fogalmakkal élve valós spirituális törekvésnek azt a tudati aktust nevezhetjük, melynek során és amely által az EGÉSZtől tudatilag elszakadt egyéni, egyedi, személyes tudatrészben felébredett vágy, az ÖnMAGa forrásának a felkutatására, megismerésére és az azzal való tudati újraegyesülésre ösztönzi az individuális tudatrészt. Az EGÉSZ alatt jelen esetben az Abszolútumot, magyarul a Teljességet jelöljük, a rész alatt pedig az individuális, magyarán a személyes emberi tudatot. Külső szemlélőként tekintve persze sok mai „spirituális” irányzat is hasonlót hirdet, azonban közelebbről megvizsgálva ezeket, többnyire mindegyikről kiderül, hogy olcsó üveggyöngyökké zülleszti mindezen ősi igazságokat. Mitől válnak ezen ősi igazságok azzá? Elsősorban a népszerűsítés kényszerétől, mely abból a hamis nézőpontból ered, hogy minden ember egyenlő minden emberrel szellemi és spirituális értelemben is, ezért ugyanazon igazságok kritikátlanul és megkülönböztetés nélkül közreadhatóak mindenkinek, és ezek pedig minden ember számára megtapasztalható valósággá válthatóak a mindennapi életben. A mai világban atomfizikus nem válhat mindenkiből, de Buddhákká és Krisztusokká viszont bárki lehet. Megvilágosodni ma már egy-egy gyorstalpaló „spiri” kurzoson is lehet, vagy a Védák 5000 éves, „feltört kódját” pedig bárki árulhatja jó pénzért. Mert a tudás mindenkié. De tényleg, igaz-e ez a mondás, vagy csak egy remek intellektuális parasztvakítás, mellyel a „felvilágosultak” kimosták az emberiség tudatát az utóbbi 300 évben?

A tudás nem lehet mindenkié, csakis azoké, akikben élő valósággá válik, akik képesek beavatódni annak magaslataiba és mélységeibe. Miért volt az, hogy bizonyos korokban egy inas nem válhatott mesterré mindaddig, míg kompanyonként végig nem járta Európa cégeit, hogy beavatódhasson a mesterség rejtelmeibe? Ez pedig nem jelentette azt, hogy mindenkiből automatikusan mester is vált, pusztán a vándorlás következtében. A mesterré váláshoz kellett valami sokkal több annál, mint semhogy valaki megpróbálta ellesni, elcsenni a mesterséget. Ez a megfoghatatlan valami, ez a lényeg pedig nem volt megtanulható, mert ezt a valamit hozta magával a tanítvány, ezt hívták érzékenységnek, sorsnak, vele született tehetségnek, rátermettségnek stb. A szabadkőműves oktatási rendszer legnagyobb hazugsága, hogy mindenkiből minden lehet, pusztán csak megfelelő oktatásban – lásd idomítás és agymosás keveréke – kell részesülnie. Ez a hazugság pedig megfertőzte a Kali Yuga valós spirituális ösvényeit is, és melegágyává vált a mai kor pszeudospirituális ösvényeinek, amelyek óriásplakátokon hirdetik magukat az emberi tömegeknek. Mert a tudás mindenkié. Vagy mégsem? Én lennék a legboldogabb, ha ez így lenne, de sajnos nem így van és azért nem, mert a tudásnak és a tudás átadásának van egy ősi törvénye. A tudás ugyanis nem átadható. Csak információ adható át, és az információval pedig csak az kezdhet bármit is, akiben megvan az eleve létező, önmagában hordozott, magával hozott érzékenység, hogy az önmagában eleve létező, önmagával hozott tehetséget kibontakoztassa. Ez magyarázat arra is, hogy például a buddhizmus 2500 éve alatt, miért nem „kanonizáltak” egyetlen Buddhát sem a Gautama Sziddhártán kívül. Talán azért, mert az út, amit hirdetett 100%-ig csak és kizárólag neki volt tökéletes, neki volt teljesen végigjárható, és mert valójában minden emberi lénynek a saját, egyedi és megismételhetetlen útját kellene megtalálni az *ÉN-VALÓ fel- és megismeréséhez. Vagy miért nem lett senki Krisztussá a kereszténység 2000 évében? Persze hallani olyan hangokat ma már, hogy a mai modern spiritualitás már hemzseg a „Buddha és a Krisztus tudatoktól”, pusztán még nincs meg az a bizonyos „kritikus tömeg” belőlük, hogy átalakíthassák a Földet. A spiri-humor folyója parttalan és végtelen.

Fájdalmas jelenség, ahogy a Kali Yuga „spiritualitása” a metafizikai értelemben vett felébredést és ÉNmegvalósítást valamiféle bizonytalan jövőbe helyezett, kritikus tömeg elérésének a függvényeként értelmezi és propagálja a tömegek számára. Pont a lényeg válik ezáltal semmivé, nevezetesen az, hogy az Énvaló „megvalósítása” mindig és mindenkor egyéni, egyedi, teljesen individuális ösvényt jelent, távol a bégető birkanyáj hamis biztonságot jelentő melegétől. Az a birka, aki szidja a társadalmat, aki szidja a bankrendszert, a kapitalizmust és az Új Világrendet nem veszi észre, hogy materialista birkaságát egy újabb „spirituális birkaságra” cseréli fel, hisz ugyanúgy hasonlóan gondolkodó, vele együtt bégető birkatársakat keres, csak immár a fesztivál szintű, „spirituális kritikus tömeg” elérésének hamis tudatában csatlakozva, igencsak kétesnek mondható irányzatokhoz. Senkit sem szándékszom megsérteni eme nézőpontommal, bár gyanítom, hogy ezen írásokat eleve nem birkák olvassák – ha olvassák egyáltalán – hanem gondolkodni képes emberi lények, így az ezt olvasók valószínűleg nem veszik magukra azt, amit nem kell. Ugyanakkor nem célom bárkit is ama hitében ringatni, hogy az amit ma a világban Új KÓRnak neveznek, az spirituális értelemben maga a megtestesült Aranykor és valami bizarr, új ember feletti faj születése. Akik még nem veszítették el szellemi értelemben vett látásukat azoknak nyilvánvaló, hogy itt sem materiális, sem szellemi értelemben semmiféle felemelkedése nem történt és nem is történik az emberiségnek, hanem épp ellenkezőleg, az Apokalipszis kiteljesedése, avagy a Kali Yuga beteljesedése. Még nem értük el azt a pontot, ahonnan nincs lejjebb, a tudati zavar, a szellemi értelemben történő alászállás és felbomlás még újabb és újabb fejezeteket rejtegethet. Az emberi faj egyre inkább kivetkőzik magából, és ennek jelei tisztán kivehetőek. ÉNvalónktól való távolodásunk drámája bennünk mint tudatrészekben, egyénekben, személyekben egyre kézzelfoghatóbb a tudati mechanizmusok formáiban.

Van-e kiút mindebből? Fizikai szinten nincs, és azon a szinten sem, amit a mai kor „spiritualitása” hirdet, ahol „tudatosság” címén egy újfajta, „nyúl- vagy inkább birkaédzses” felemelkedett spirituális birkafaj kitenyésztése zajlik éppen. Ez is mint minden más, ugyanakkor a Vaskor menetrendjének a része. Szükséges és elengedhetetlen, mert a Vaskor az Aranykor antitézise, mindenben, így a spiritualitás tekintetében is. Ma tömegek gondolhatják magukat szabadnak és megvilágosodottnak, holott talán egyik világkorszakban sem volt összesen ennyi megtévesztett, valódi *ÉN-VALÓnktól ilyen mértékben eltávolodott ember. Hiába a spirituális fesztiválok, iskolák, tanítók és tanítások tömege, mert a kényszeres cselekvési mánia nem a MAGunk felé vezető, hanem MAGunktól távolodó tudati mechanizmusok eredménye. A felébredés, a metafizikai értelemben vett ÉNmegvalósítás mindig és minden korban egyedi és megismételhetetlen út, melyet soha nem tömegek járnak, és minden individuum számára más és más, egyedi és különböző annak megvalósulásának tekintetében. Az természetesen más kérdés, hogy minden út kezdete és vége EGY-ÉN-MAGunk, a Megnevezhetetlen, a Teljes és Tökéletes EGY-ÉN, amit Énvalónak nevezhetünk. Miden út MAGunkban, MAGunkon át, MAGunkkal és MAGunkhoz vezet. Önmagunktól EGY-ÉN-MAGunk felé, az önvalótól az ÉN-VALÓnk felé, az álomból az Éber Égbe. A sötétség tündöklését, miként a Kali Yuga álmát is ÉNünk álmodja, mindenben és Mind-ÉN-Kiben. De ne feledjük, hogy nem az álom a mi valódi lakhelyünk, mert egy álomban sem megkapaszkodni, sem lakni nem lehet, csak az álmot álmodó ÖrökkéVALÓ ÉN-VALÓnk Teljes EGében(n).

———-

(* Az Önvaló, ez a Baktay Ervin által alkotott magyar műszó a lényeg részleges félrefordításából született, nevezetesen hogy a szanszkrit Átmá-t tévesen Önvalónak magyarosította, fordította le. A magyar nyelvben az Ön az Ő, azaz az egyes szám harmadik személy udvariassági esete, tehát olyasvalami, ami rajtam, azaz EGYes szám első személyen kívüli létező. Ez pedig azt jelentené, hogy a végső VALÓnk, az Abszolútum, a Teljesség, az EGY ÉN szinonimájaként felfogható Átmá, mint énMAGamtól elidegeníthető lényeg, esszencia létezne. Azaz soha és semmilyen körülmények között nem lehetnék újra EGY ÉNmagommal. Az Önvaló akárcsak ÉNmagam önMAGamként való megjelölése tehát szemantikailag egy hatalmas tévedés, ilyen jellegű tévedések pedig csak a Vaskorban lehetségesek. Tisztán és világosan ki kell mondanom, olyan hogy Önvaló nincs, (még ha önmagától valónak is fogjuk fel az Abszolútumot) ez egy torz anyagelvű, objektív valóságot propagáló félreértelmezés és félrefordítás eredménye, még ha azt az oly tisztelt Baktay Ervin tette is, akit egyebek iránt vélhetően nem a rossz szándék vezérelte. A helyes szóképzés, mint szinonima tehát az Átmára, az EGYedülVALÓ ÉNemre, ÉNünkre így csak és kizárólag az ÉN-VALÓ lehetséges, mint személyes és személy feletti, EGYetemes ÉNközpontunk megjelölése.)

Ez a fejezet “A Sötétség tündöklése” című könyvből származik.

The following two tabs change content below.

• A Szerzőről
• Legutóbbi bejegyzések

FJT

Az oldalon található gondolatok mellőznek mindennemű konvencionalitást, ezért bárki olvassa őket, kérem tartsa szem előtt, hogy kinek nem inge ne vegye magára, kinek nem dolga ne járjon utána és fordítva. Írójuk nem tagja semmilyen földi szerveződésnek, vallásnak vagy spirituális irányzatnak, sem a materialista-tudományos sem a vallásos-spirituális világképet nem vallja magáénak, közléseit nem bennük értelmezi. Igyekszik ama nézőpont megjelenítésére, mely érzékeli mindkét világképet, ám valósága nem reked meg egyikben sem, hanem - azt magában foglalva de mégis meghaladva - egy teljesebb valóságkép közvetítését kísérli meg. Bármilyen esetleges áthallás, egybecsengés, más létező gondolati építményekkel nem szándékos, pusztán egy adott logikai fonál, intuitív valóságkép megjelenítésének eredménye.

Latest posts by FJT (see all)

• Túl a vízen - 2019. február 7. csütörtök
• A szolipszizmus zsákutcája - 2018. december 11. kedd
• Metafizika - 2018. december 8. szombat
• A csapda - 2018. november 23. péntek
• A kEGYelem VALÓsága - 2018. november 15. csütörtök