Előhang

Az ember problémamegoldó képességénél csak egy nagyobb: a problémagyártó képessége. A lét forrása: EGYszerűség.

Bevezető

A valóság makacs dolog. Szembesít minket a képzelet tökéletlenségével. A képzelet makacs dolog. Szembesít minket a valóság tökéletességével. Ami igaz, annak a duális gondolati modellben igaz az ellenkezője is, de ami hamis annak az ellenkezője vajon igazság-e? Nos, mielőtt elvesznénk az üres szofizmusban, üssünk le egy központi jelzőkarót ebben a fenti gondolatmenetben. Tegyük ezt annak tudatában, hogy a karót mi ütöttük le, ezért ennek tudatában bármikor kihúzhatjuk, ha az általa engedett gondolati modell mozgástere netán kényelmetlenné válna, vagy akadályozna minket a gondolati kiteljesedésben.

Valóság és kommunikáció

Mit nevezhetünk valóságnak? Mit nevezhetünk képzeletnek? Mit nevezhetünk igazságnak, és mit hazugságnak? Létezik-e a folyton változó élet valóságában valami, amihez képest az elme koordinálhatja magát, és ez a koordináció mihez képest relatív vagy abszolút? Vegyük sorra.

A fogalmi kommunikáció minőségét az abban szereplő fogalmak definiáltságának a minősége határozza meg. Legelőször is vizsgáljuk meg mit jelent a kommunikáció szavunk. Latinból ered, és legegyszerűbb fordításainak egyike: közlés, közzétevés. Mielőtt tehát különböző beleérzésekkel töltenénk fel ezt a szót, tisztázzuk: kommunikálni jelen értelmezésben annyit jelent, mint közölni valamit, a közlés tárgya pedig több rétű lehet, úgy mint valamilyen belső, jellel ellátott tudati tartalom, megtapasztalás, megélés, vagy külső információ, melyhez nem tapad belső átélés stb. Kommunikálni többféle módon lehetséges, úgy mint különböző jelrendszerekkel, fogalmakkal, képekkel, de kommunikációt lehet folytatni például zenében is, zenei hangok segítségével. Létezik a kommunikációnak olyan nonverbális, nonszimbolikus szintje is, amit az általam intuitívnak nevezett tudati térben folytathatunk, nevezetesen amikor például érzelmi ráhangolódással képesek vagyunk „olvasni” egy ember érzelmi állapotában. Itt a belső tartalmak nem kerülnek racionalizált kódolásra, és ezért nincs racionális dekódolásra sem szükség, nem utolsósorban pedig eleve mind a kódolása, mind a dekódolása ezeknek a belső érzelmi tartalmaknak, pusztán racionálisan nem lehetséges. Azért nem, mert minden egyén másként éli meg érzelmi síkon a benne létrejött tartalmakat. Ez hagyományos értelemben tehát olyan kommunikáció, amikor is a kommunikáló fél valójában úgy kommunikálja az általa megélt érzéseket és érzelmeket, hogy azok nem tárgyiasulnak, hanem tárgyukat tekintve megmaradnak annak ami: érzéseknek. De akkor mégis, hogy nevezhetjük még ezt kommunikációnak, és miként férhetünk hozzá az ilyen tartalmakhoz, továbbá mi a garancia arra, hogy nem pusztán a saját érzéseinket vetítjük bele, rá a másik érzelmi kommunikációjára? Itt a kommunikáció egy nagyon sikamlós területére érkeztünk. Mert kommunikációnak nevezhetjük-e azt, ami nem jelek, fogalmak, szimbólumok, hanem érzések, érzelmek által történik? Mennyire lehet ennek kinyerhető a belső tartalma, és még inkább mennyire lehet precíz annak értelmezése?

Bár a kérdéskör első pillantásra igen bonyolultnak tűnhet, valójában sokkal egyszerűbb, mint hinnénk. A megérzés, a ráhangolódás ugyanis a fenti problémakör kulcsa. Biztos voltunk már sokan úgy, hogy egy általunk szeretett emberrel találkozva, anélkül, hogy válaszolt volna az esetlegesen feltett „hogy vagy?” kérdésünkre, már nagyon is pontosan tudtuk a választ, mielőtt az illető akár csak megszólalhatott volna. A fenti példát belülről átélve, szembetűnő, hogy ilyen esetben semmiféle verbális, fogalmi kommunikáció nem zajlik, mégis nagyon pontos tartalom nyerhető az adott ember belső, intim szférájából, továbbá az ilyen esetben az illető eltitkolni sem tudja, még ha akarná is, a belső érzelmi tartalmakat. Az ilyen intuitív kommunikáció minőségét a ráhangolódás minősége szabja meg. Annál pontosabb tartalom nyerhető, minél mélyebb, elmélyültebb a ráérzés, beleérzés, minél kifinomultabb valakinek a lelki érzékszerve: az intuíció és az EGYüttérzés. Mi köze mindennek a valósághoz, és a fent megfogalmazott kérdésekhez?

Valóság és Tudat

Ha azt akarjuk meghatározni, hogy mit is értünk valóságon, akkor a kommunikáció fogalmának az érintése elementáris jelentőségű. Minden ember számára ugyanis a valóság olyan valami, ami a tudatán belül létező, egyedi és megismételhetetlen tartalmak összessége, mely kifelé irányuló közlése a maga teljességében kizárólag racionális úton lehetetlen. Az adott egyénben létrejövő belső tartalmakat szükséges valamilyen jellel ellátni ahhoz, hogy az kommunikálhatóvá váljon. Ugyanakkor fontos tisztázni azt, hogy a jelrendszerek, amelyekkel a belső tudati tartalmainkat bizonyos konkrét jelekkel látjuk el, soha nem azonosak az általunk megélt belső tartalmakkal. Ilyen módon tehát a kommunikáció soha nem képes semmilyen jelrendszerrel sem átadni azt a megélt tartalmi teljességet, ami egy ember tudatán belül keletkezik. Innen fakadnak a legalapvetőbb kommunikációs anomáliák, kommunikációs disszonanciák, leegyszerűsítve a kommunikáció relativitása, félreértelmezhetősége. Ha tehát a belső tudati tartalmainkat próbáljuk meg kommunikálni, akkor jó ha tisztában vagyunk a fentiekkel. Ide tartozik még dióhéjban az, hogy a kommunikáció értelmezése ma szinte kizárólagosan a fogalmi kommunikációra lett leegyszerűsítve, ami nagyon egysíkú és nagyon leegyszerűsített értelmezése a kommunikáció lehetőségeinek.

Lehetséges-e a fentiek tükrében akkor meghatározni a valóság fogalmát, mint valamiféle abszolút definíciót? Létezik-e bármilyen nemű objektívnek nevezhető valóság, amit például a tudomány hirdet?

Az abszolút nem egyenlő az objektívvel. Abszolút módon a valóság pedig fogalmi kommunikáció által véleményem szerint nem definiálható. Az itt megkísérelt meghatározást tehát annak tudatában teszem, hogy a fentiekkel tisztában vagyok. A valóság meghatározásánál először is annak létrejöttét, létrehozóját, forrását kell feltárjuk. Mi / ki hozza létre azt, amit valóságnak nevezünk? Mi / ki érzékeli mindezt? Létezik-e bizonyíthatóan (és kinek bizonyíthatóan) a létrehozótól és az érzékelőtől független, objektív valóság? A fenti kérdésekkel nem valamiféle szolipszista utánérzést szándékszom generálni, de ha a logikai-dedukciós módszert használjuk, a szolipszimus még ha nem a maga materialista formájában is de mindenképpen beleérezhető a fenti gondolatmenetbe.

Az ember a tudatával egyszerre látja és egyszerre teremti is a valóságot. Szemlélője és teremtője saját valóságának. Óhatatlanul felmerül a kérdés, hogy mire alapozom mindezt? Elsősorban saját megtapasztalásra, belső átélésre és megfigyelésre. A fenti kijelentés ugyanakkor könnyen bezárhat minket egy gondolati börtönbe, mivel felvetődik a kérdés, hogy ha az ember amit valóságnak nevez, azt valójában előzetesen maga teremti meg a tudatán belül és aztán azt szemléli a tudatában – ha ez így van – akkor mi volt előbb, a tyúk vagy a tojás, magyarán van-e a tudattól független valóság, és nem utolsósorban van-e olyan valóság ami a tudaton kívül jöhet létre? A feloldás egyszerű: minden valóság a tudaton belül létezik, mert még az objektívizmus fogalma is a tudaton belüli elmeszülemény. Bármilyen tartalom a tudaton belül keletkezik és a tudatba csatolódik vissza, ilyen módon tehát az is csak pusztán egy elmekonstrukció, hogy létezik valamiféle tudattól független valóság, amit a tudat érzékelni képes. Hogyan érzékelhetne ugyanis bármit a tudat, ami rajta kívül helyezkedik el? Ha nem érzékeli azt, akkor sem megtapasztalni, sem fogalmat alkotni nem képes róla. Bármilyen kibővített érzékszervvel (pld. mérőműszerek, elektronmikroszkóp, tömegspektrográf, hőkamera stb.) is próbáljuk vizsgálni azt a valamit amit tudattól független, tudaton kívüli valóságnak nevezünk, minden „objektívnek” nevezhető cselekedet, akár csak annak feltételezése is a szubjektumon belül jön létre, minden észlelés, mérési eredmény stb. pedig úgyszintén a szubjektumon belül kerül érzékelésre, értelmezésre és értékelésre. Az a koncepció, hogy a tudat képes létrehozni egy rajta kívül álló valóságot (objektív valóság) tehát azért abszurd, mivel a tudaton kívül nem létezik érzékelés. Bármi, amit objektív valóságnak nevezünk, az elme által vetítődik ki, és értelmeződik a tudaton belül.

A valóság a képzelet megtestesülése, és mindkettő a világ- és valóságteremtő tudaton belül, az elme vetítőgépe által kel életre. De ha a fenti levezetés igaz, akkor ez azt is jelenti, hogy az elme önmagába zárul, és nem képes csak az általa kivetített valóságot látni, vagyis akkor ördögi körbe kerülünk, logikailag feloldhatatlan paradoxon jön létre. Létezik-e valamilyen fix pont, vagy a valóság definíciója pusztán csak relatív, valamiféle „lebegőpontos” logikai konstrukció által hozható csak létre?

A tyúk vagy a tojás?

Mi volt előbb? A tyúk vagy a tojás, a valóság vagy az elme? A lineáris idő fogalmának a meghaladása szükséges, hogy a fenti paradoxon feloldható legyen. A linearitásban, ugyanis a dolgok csak szigorú egymásutániságban létezhetnek, és az időben visszalépés nem lehetséges. A nem lineáris időértelmezésben viszont a dolgok egyszerre, „egy pontba tömörülve” modellezhetően léteznek. Tyúk is van, tojás is van, a tojás a tyúkban és a tyúk a tojásban egyszerre. Az „Istent” ki teremtette kérdés az időn kívüliség ős állapotában tehát nem kérdés, hanem evidencia. A dolgok ős oka, okozója, amit / akit Istennek nevezhetünk VAN, senki sem teremtette. A dolgok ŐS-Forrása VAN, a dolgok ős állapota a VANság. Valóság VAN, és a VAN a valóság. A semmiben ott van minden potencialitás, ami valamivé lehet. Az idő azért jön létre, hogy a potencialitások kibontakozhassanak, létre-jöhessenek, történhessenek. A valóság nem más ilyen értelemben, mint a megvalósult és a megvalósulandó potencialitások összességének LÉTezése. Ez az, ami a tudaton belül kivetül az elme segítségével, és amit érzéki szinten VALÓSÁGként megtapasztalhatunk. Az egyéni valóságok ugyanakkor egyszerre léteznek elkülönült valóságokként érzékelhetőként, és egyszerre egymásban foglalva, közös és részhalmazokat képezve.

Tudatgömbök végtelen sora

A valóság tisztán szellemi gömbstruktúraként modellezhető. A legnagyobb „gömb” a Forrás, az ŐS-TUDAT, ami magában foglalja gömbök végtelen sorozatát, a „teremtéseket a teremtésekben”.

Minden ember tudati gömbje különböző kiterjedésű, attól függően, hogy a szellemi valóság milyen minőségeibe volt képes beavatódni, saját potencialitásait kibontva. A nagyobb tudati gömb, mindig tartalmazza és magában foglalja a kisebb tudati gömböt, ezért a nagyobb tudati gömb számára teljességgel átlátható a benne foglaltak tudati valósága, mozgástere, potenciálja, motivációja, stb. A kisebb tudati gömbből, viszont a nagyobb tudati gömb nem átlátható, legfeljebb érzékelhető a létezése, annak megnyilvánulásaiból. Ezért van az, hogy a kommunikáció a tágabb tudati gömbből a kisebb tudati gömb felé a maga teljességében lehetetlen, mert a kisebb tudati gömbben lévő nem rendelkezik azon fogalmakkal, azon megélt, megtapasztalt tudati tartalmakkal, melyek által a tágabb tudati gömbből kommunikált tartalmak a maguk teljességében és valóságában értelmezhetőek lehetnének. A VilágEGYetem tehát a legnagyobb gömbtől (ŐS-Tudat, Forrás, Isten) befelé haladva teljesen átlátható és átjárható, fordítva viszont ilyen módon nem. A szellemi hierarchiában egyetlen mód létezik a kisebb gömbből a nagyobb gömbbe való lépésre, és ez a beavatódás útja, mely által a tudat ébredések sorozatán át, képes lesz a valóságból egyre többet megtapasztalni és ezáltal megérteni, birtokolni, uralni. Ez az isteni tudat önmagára való rátágulásának útja, mely egyben a VALÓSÁG szintjeinek a megismerésének is az útja. Ezért van az, hogy látszólag ugyanarra a VALÓSÁGRA pillantva egy avatatlan tudat mást lát, mint egy avatódott. Az avatódott tudat látja azt, amit az avatatlan nem, fordítva viszont a látás nem lehetséges.

Az EGY és EGYetlen VALÓSÁG: a Szellem

Az amit anyagként érzékelünk érzékszervi szinten, valójában nem más mint szellem. Az anyag a szellem tudati, érzéki szintű kivetülése, az anyagi valóság pedig a tudat által létrehozott, és semmiképp nem a tudattól független megjelenési formája a szellemnek, a tiszta szellemi létnek. Ez az a pont, ahol feleslegessé válik az anyag tagadása, és minden olyan kísérlet, ami abból a feltételezésből indul ki, hogy az anyag valamiféle tisztátalan, tökéletlen, mindentől független, objektív valóság, ergó meg kell szabadulni tőle, ha azt akarjuk, hogy a tudatunk a tiszta szellemi valóságot érzékelhesse. A valóság a tiszta szellemi lét megnyilvánulása. Az anyag a tiszta szellem létezése. Maya fátyla pedig itt hullik a tudatra. Az érzékszervi valóságot a tudat ugyanis programozottsága folytán összetéveszti a valóság teljességével. Így bezáródik az anyagi lét kizárólagosságának az illúziójába, pontosabban a szellemi létezéstől különállónak érzékeli az anyagi létezést. A létezés tisztán szellemi valóság, az emberi tudat pedig akkor képes rátágulni a valóság és a tudat teljességgel szellemi létére, ha képes az anyag kizárólagosságának érzéki illúziójából ébredések sorozatán keresztül újra rátalálni önön létezésének végtelen Forrására: az EGY valóságának teljességére.

Írta: F.J.T.

The following two tabs change content below.

• A Szerzőről
• Legutóbbi bejegyzések

FJT

Az oldalon található gondolatok mellőznek mindennemű konvencionalitást, ezért bárki olvassa őket, kérem tartsa szem előtt, hogy kinek nem inge ne vegye magára, kinek nem dolga ne járjon utána és fordítva. Írójuk nem tagja semmilyen földi szerveződésnek, vallásnak vagy spirituális irányzatnak, sem a materialista-tudományos sem a vallásos-spirituális világképet nem vallja magáénak, közléseit nem bennük értelmezi. Igyekszik ama nézőpont megjelenítésére, mely érzékeli mindkét világképet, ám valósága nem reked meg egyikben sem, hanem - azt magában foglalva de mégis meghaladva - egy teljesebb valóságkép közvetítését kísérli meg. Bármilyen esetleges áthallás, egybecsengés, más létező gondolati építményekkel nem szándékos, pusztán egy adott logikai fonál, intuitív valóságkép megjelenítésének eredménye.

Latest posts by FJT (see all)

• Túl a vízen - 2019. február 7. csütörtök
• A szolipszizmus zsákutcája - 2018. december 11. kedd
• Metafizika - 2018. december 8. szombat
• A csapda - 2018. november 23. péntek
• A kEGYelem VALÓsága - 2018. november 15. csütörtök