Bevezető

Az alábbiakban megjelenített „képlet” teljesen KÉPlékeny. Bár matematikainak vagy fizikainak tűnő aránypár, mégsem az. Talán úgy jellemezhetném, hogy egy sajátságos kísérlet a szellemi valóság képletes extrakciójára és absztrahálására, mely egyfajta metafizikai jellegű továbbgondolása annak a kor, világkép és tömegtudat formáló fizikai elvnek, melyet Einsteinnek tulajdonítanak, vagyis a relativitás elméletnek. ( E = m.c2 ) E szerint az anyag egész más definíciót kapott, mint azt a newtoni fizika addig tételezte, és leegyszerűsítve azt is jelenti mindez, hogy az anyag valójában egy erő, energia megjelenési formája. A fény sebessége meghaladhatatlan abszolútum az einsteini világképben. Ez viszont a gondolkodó ember számára újabb kérdéseket eredményez. Ha az anyag más, mint aminek hittük, akkor vajon az energia nem ugyanúgy rendelkezik-e egy olyan természettel, olyan eredővel, melyre az a gondolkodásmód, ami a relativitáselméletben megjelenik nem alkalmas, hogy felfedje? Vajon alkalmas-e a matematika és a fizika ennek továbbgondolására (kvantumfizika) vagy egész más módon kell megközelíteni a kérdést, mely fényt deríthet az energia, az erő eredetének természetére? A relativitás elmélete ugyanis az anyag és az energia közötti átjárhatóságot fedi fel, de nem ad választ egyik forrására sem – végképp nem arra, hogy az energia nem valamiféle intelligencia megnyilvánulása-e – mivel ez már nem a tudomány hatásköre. Az alábbiakat tehát nem valamiféle tudományos világkép kiterjesztésének szánom, áltudományos módszerekkel, hanem egy gondolati modellnek, melyből egyáltalán nem hagyományos módon, de akár a relativitás elméletet is kibonthatónak vélem. Nem fizika, nem kvantumfizika, nem filozófia, és metafizikának sem igazán nevezhető ez a kísérlet a fogalom hagyományos értelmében, mely megpróbálja leírni a tudat, szellem, erő (energia) és a gondolat közti vélt vagy valós belső összefüggéseket. Kéretik inkább intuitív mintsem racionális, tudományoskodó szemmel tekinteni ezt a „kört négyszögesítő” gondolati utazást, amit alább kifejtek.

A tudat, szellem, erő és gondolat (absztrakciós modell)

T = tudat
Sz = szellem
E = erő, akarat, potenciál, energia, teremtőképesség (elme)
G = gondolat (ami „túllép” a fény sebességén az a gondolat, a gondolatnak ugyanis nincs szüksége időre arra, hogy eljusson A pontból B pontba, mert a gondolat nincs alárendelve a tér-idő kontinuum fizikai törvényeinek, sokkal inkább a tér-idő kontinuum törvényei azok, amelyek maguk a megnyilvánult, kibomlott gondolat. A gondolat tértől és időtől függetlenül a VANság állapotában létezik, a fény is ilyen értelemben nem más, mint megnyilvánult szellem, erő, gondolat.)

Kifejtés

Létezik-e olyan metafizikainak nevezhető absztrakció, melyből képletesen kibontható a fizikai valóság forrása, mely minden megnyilvánult és megnyilvánulatlan közös forrása és eredője egyben? Az intuitív valóságban tett utazásom terméke a fenti absztrakt tudat képlet. Kibontható belőle akár a mai korszakot meghatározó relativitás elmélet is, mert az E = m.c2 valós forrására mutat, az E-re, vagyis az energiára, ami a fenti értelmezésben több rétegűen is kibontható, mert az energia magyarul erő, nem önmagában létező valami, hanem egy szellemi akarat, végső soron a Tudat, pontosabban minden tudatrész forrásának és teljességének összességeként, az ŐS-Tudatnak a megjelenése, a kivetülése. A fenti absztrakcióban teljes az átjárhatóság, mivel minden mindenben konvertálható és konvertálódik, mivel egymást értelmezik a részek. Ami viszont az absztrakcióban az EGY és EGYetlen rögzített pont, középpont, tengely az maga a TUDAT. Minden a tudat manifesztációja, melynek minden része tartalmazza EGYben önMAGában hordozva az Egészet, és fordítva, a reciprocitás elvét alkalmazva.

Mindez nem több és nem kevesebb mint egy absztrakció, mely racionalizálni próbálja azt a teljességet, melynek lényege és teljessége valójában semmilyen absztrakcióban nem jeleníthető meg. A ráció nem más mint az a szellemi raszter, mely bár végtelen sok felbontású lehet, ezáltal végtelen sok minőségét ragadhatja meg a kivetült valóságnak, valóságoknak, de tudvalevően soha nem lehet teljesen és tökéletesen azonos absztrakciója tárgyával. A legeklatánsabb példa erre a matematikai gondolkodásban lelhető fel. Ha példának veszünk két számot, mondjuk az 1 és 2 számokat, és megvizsgáljuk, hogy valójában hány átmenet létezik e két szám között ami numerikusan megjeleníthető, akkor világossá válik, hogy az átmenetek száma végtelen, pusztán az alkalmazott absztrakció racionalizáló felbontóképességétől függ a megjelenített átmenetek száma, de elméletileg a két szám között végtelen sok szám létezik. Egy adott jelenség tehát leképezhető matematikai absztrakcióban olyan módon, hogy annak numerikus valóságábrázolása egybeessen az adott érzékelési szint tudati tartományának felbontásával, de ez a felbontás soha nem lesz egyenlő a nem racionalizált és nem racionalizálható teljességével az adott tárgynak, jelenségnek, érzékelési, tudati tartománynak. Ez teljesen természetes jelenség, mivel a ráció a differenciálás és a differenciálódásban előálló, megteremtődő végtelen tudati szférák létrehozásának leghatékonyabb eszköze. A rész megjelenítője az egészben. Az egészbe visszavezető tudati úton a ráció ezért pusztán addig használható, ameddig önmaga forrásáig visszavezet, azon túl átlép azon a mezsgyén, ahol törvényszerűen fel kell számolja, pontosabban meg kell haladja az általa létrehozott valóságot, és a tudat a ráció absztraháló hálójából kiszabadulva átlép az intuitív valóság mindent magában foglaló tudati létezésébe. Erről az állapotról absztrakció készíthető, de fogalmi gondolkodással nem átadható, mert ez nem a fogalmak által határolt és határolható tudatszféra.

Sem a kör, sem a gömb nem írható le mint matematikai absztrakció a jelenlegi ismeretekkel számolva, pusztán egy irracionális szám, a π (Pi) segítségével. Magyarán sem a kör sem a gömb teljessége nem képezhető le a racionalitás szintjére, pusztán absztrahálható egy fogalmi rendszer, egy fogalmi rend, a számok segítségével. (már eleve a pont, a kör vagy a gömb is egy absztrakt fogalom ha jól megvizsgáljuk) Az absztrakció visszakonvertálása annak tárgyára (a képlet használata) annál teljesebb érzéki valóságot eredményez, minél pontosabb az érzéki valóságról készített absztrakció, gondolati modell. Egy gondolati modell minél jobban közelít felbontásának finomságában és részletgazdagságában az általa modellezett valósághoz, annál nagyobb sikerrel használható a gyakorlatban. Minden absztrakció egy adott tudati, szellemi és anyagi érzékelési szint érzékszervi észlelésének minőségéhez képest lehet hasonlítható, megmérettethető, leellenőrizhető, visszacsatolható. Így akár az is előfordulhat, hogy a modell felbontóképessége felülmúlja és meghaladja az adott, érzékszervi érzékelési tartomány felbontóképességét. (például ha zenét hallgatunk, melyet technikailag olyan paraméterekkel rögzítettek, mely a zene fizikai hullámtermészetének megnyilvánulását az emberi fül érzékelőképességének többszörösén lett rögzítve, vagy példaként említhetünk egy olyan digitális fényképet, mely képes olyan részleteket megjeleníteni, amelyet alapvetően nagyítás, vagyis segédeszköz használata nélkül az emberi szem érzékelése látni nem képes.)

A fentiekből tévesen az a következtetés is levonható lenne többek között, hogy a racionális és az intuitív között nincs átjárhatóság, ahol az egyik megszűnik ott kezdődik a másik és fordítva. A valóság viszont ennél árnyaltabb. Mindez ugyanis csak lineárisan tekintve tűnhet egymást kizárónak, ha viszont elhagyjuk a lineáris valóságszemléletet akkor feltárul az, amit a fenti képletben próbáltam absztrahálni, hogy ugyanis a racionális és az intuitív valóság EGY és ugyanazon Tudat megjelenési formája, mely egymást kiegészíti és egymás nélkül valójában nem is jelenhet meg. A lényeg azonban az, hogy minden valóság forrása lineárisan gondolkozva ezen is túl van, nem lineárisan gondolkozva pedig a racionális és az intuitív tudati érzékelés mindebben benne foglaltatik, és ez nem más mint maga a Tudat, mindenek ŐS-Forrása pedig az én fogalmi jelölésemben maga az ŐS-Tudat. Ám ez még mindig nem a legvégső oka a létezésnek. A létezés legvégső oka ugyanis túl van mindezen lineárisan értelmezve, EGYségében tekintve pedig úgy fejezhetném ki, hogy bár magában foglalja a fentieket, ám mégsem függ tőlük, mivel megszűnik minden kényszer mind a létre mind a nemlétre tekintettel. Ez minden teljesség legvégső állapota, melynek nincs semmiféle oka a létezésre. Ez a Teljesség, ez a Szabadság, ez a Szeretet, de valójában a fogalmi gondolkodás a lényegét nem ragadhatja meg, azon egyszerű oknál fogva, hogy a fogalmi gondolkodás csak egymással és egymáshoz képest képes bármilyen részt definiálni az egészben, de a lét eme speciális ősi állapotában semmiféle differenciáltsága nem létezik a létnek, és a lét sem létezik abban az értelemben, amilyen értelemben azt az emberi tudat észlelni képes.

A fogalmi gondolkodásnak és az általa megjeleníthető gondolatoknak, képeknek, ideáknak itt nem létezik az elkülönültsége. Ez a világ vége ha úgy tetszik, minden világok vége és ez a világ kezdete, minden világok kezdete. Erről írni, fogalmakat kommunikálni nem lehetséges. Egyetlen „eszköze” marad a tudatnak, és ez a feloldódás önmaga forrásában, a Teljességben. Ez pedig csak és kizárólag egy módon lehetséges: a megélés segítségével. Ez túl van minden dolgok differenciáltságán, személyességén, túl a személyiségen. Ebben az állapotban megszűnik minden valóság differenciáltsága, és előtűnik valódi természete: az egó nélküliség. EGY-ÉN marad pusztán, az az EGY-ÉN aki az egyének forrása, álmodója és teremtője. Az álom tehát az, hogy én mint elkülönült én létezem. A részek az EGY-ÉN álmában létező létezők, teremtmények, világok, világEGYetemek, mely a végtelen számú teremtésnek, világnak és világEGYetemnek a Forrása. Mindezek pedig a Semmiből jönnek és a Semmibe tartanak, ahol megszűnik minden létezés oka és kényszere. A Semmi és a Minden foglalata: a SZERetet mely minőségekkel nem megragadható. A rész az egész akarata, és az egész akarata az, hogy bezáruljon a részbe, azért, hogy világokat teremthessen és mindezeket tetszőlegesen élhesse meg, mivel minden dolgok lényegével csak és kizárólag a megélés az ami egybefűzhet, egybeforraszthat minket, tudati részeket, egyéneket az EGY-Énben.

Következtetések

Önálló lényegiségként létező anyag nincsen. Az anyag az erő megjelenése, az erő (energia) az intelligencia megnyilvánulása. Az intelligencia nem más mint a megnyilvánult szellem, ami aztán kivetülhet az anyagiként ismert életként, létrehozva magának magából magában az anyagnak az érzéki valóságát a Tudaton belül. A szellem az az Ős-Erő (intelligens energia) mely az elmében megjelenő gondolatok által manifesztálódik, ami végső soron az ŐS-Tudat kivetülése, az ŐS-Tudat pedig minden eddig felsoroltak összessége, teljessége.

Írta: F.J.T.

Kapcsolódó modell: Az Ős-Tudat

./2012/07/05/az-os-tudat/

The following two tabs change content below.

• A Szerzőről
• Legutóbbi bejegyzések

FJT

Az oldalon található gondolatok mellőznek mindennemű konvencionalitást, ezért bárki olvassa őket, kérem tartsa szem előtt, hogy kinek nem inge ne vegye magára, kinek nem dolga ne járjon utána és fordítva. Írójuk nem tagja semmilyen földi szerveződésnek, vallásnak vagy spirituális irányzatnak, sem a materialista-tudományos sem a vallásos-spirituális világképet nem vallja magáénak, közléseit nem bennük értelmezi. Igyekszik ama nézőpont megjelenítésére, mely érzékeli mindkét világképet, ám valósága nem reked meg egyikben sem, hanem - azt magában foglalva de mégis meghaladva - egy teljesebb valóságkép közvetítését kísérli meg. Bármilyen esetleges áthallás, egybecsengés, más létező gondolati építményekkel nem szándékos, pusztán egy adott logikai fonál, intuitív valóságkép megjelenítésének eredménye.

Latest posts by FJT (see all)

• Túl a vízen - 2019. február 7. csütörtök
• A szolipszizmus zsákutcája - 2018. december 11. kedd
• Metafizika - 2018. december 8. szombat
• A csapda - 2018. november 23. péntek
• A kEGYelem VALÓsága - 2018. november 15. csütörtök