11 hozzászólás a(z) “Út a Teljességbe” bejegyzéshez

1. Kedves Jocó!

   Milyen oka lehet még -a környezetszennyezésen kívül-, hogy egyre több “lelki szegény” jön a világra? A statisztika szerint minden tizedik ember autistaként születik. Ugrásszerűen megnőtt a genetikai rendellenességekkel születők száma. Újabb és újabb mutációk jönnek létre… Kizárólag környezeti hatások és elöregedett ivarsejtek okozhatják mindezeket?
   Mi a véleményed?

2. ”Milyen oka lehet még -a környezetszennyezésen kívül-, hogy egyre több “lelki szegény” jön a világra? A statisztika szerint minden tizedik ember autistaként születik. Ugrásszerűen megnőtt a genetikai rendellenességekkel születők száma. Újabb és újabb mutációk jönnek létre… Kizárólag környezeti hatások és elöregedett ivarsejtek okozhatják mindezeket?”

   Kedves Nedvig!

   Ha más nézőpontból tekintünk a környezet fogalmára, úgy vélem máris közelebb kerülhetünk a kérdéseidre adható lehetséges válaszokhoz. Amennyiben minden létezőt, mint egyetlen valóság egységét tekintjük úgy érthetővé válhat, hogy az amit magunktól elkülönülve környezetként szemlélünk, az velünk szervesen együtt létező, tőlünk elkülöníthetetlen valóság. A mai kor emberiségének a túlnyomó többsége a materialista világképet abszolutizáló tudatállapotba zárkózva azt hiszi, sőt hitét abszolút tudásként gondolva úgy tudja, hogy ő és a környezet az két különálló valami. Ebből a téves világképből rengeteg további tévedés származik, melyből az egyik legtragikusabb az, hogy az önmagát a természettől különváltnak képzelő ember a természetre úgy tekint, mint olyas valamire, amit neki legyőzni kell, ezért állandó konfliktusban él: önmagával. Hogyhogy? Hát azért, mert amikor a környezet legyőzésére törekszik nem tudatosul benne, hogy a környezet is ő maga. A környezettel amint bánik, úgy önmagával bánik. Ha azon van, hogy a környezettel harmóniában, azt tisztelve, szeretve, annak jó gazdájaként éljen úgy, mint aki csak kölcsönkapta mindezt, hogy utódainak ugyanazt a szépséget, gazdagságot és csodát adja tovább, akkor a környezettől ugyanezt fogja visszakapni. A környezete tiszta, egészséges lesz, és benne Ő maga is.

   A környezet nem mutat mást, mint magát a benne élő emberiség domináns tudati állapotát. A mai kor emberiségének az a jelentős része, mely úgy tekint a Földre, mint egy eldobható papírzsebkendőre, az elsődlegesen tudatilag beteg. Súlyosan beteg. Ez a tudati betegség aztán megtestesül a fizikai létsíkon végtelen sok formában. Ezt most nem részletezem, ha figyelmesen körbetekintesz, magad is beláthatod a fenti sorok valóságtartalmát.

   A dolog abszurditása az, hogy a beteg tudatú ember magát egészségesnek gondolva a tőle különbözőeket megbélyegzi. Ez a totális szellemi vakság állapotáról tanúskodik, mely az anyagtudatú létszemlélet egyik következménye. Mint kifejtettem írásaimban, nem a fizikai valóság határozza meg a szellemi valóságot, hanem fordítva. A valóság a szellem kivetülése, a betegség soha nem fizikai szinten születik, pusztán fizikaiként nyilvánul meg. Személy szerint én az autizmust nem betegségnek tartom, hanem egy hatalmas figyelmeztetésnek az emberi nemnek. Azok a lelkek, akik ma a “tudomány” által autistának nevezett emberekként jönnek a Földre, többek között azért jönnek, hogy figyelmeztessenek minket. Figyelmeztetni akarnak minket arra, hogy nagyon helytelen irányba tart a mai kor emberisége. Ennek következménye az egyre lepusztultabb környezet, az egyre silányabb emberi élettér, az egymástól való végzetes elszakadás, stb. Amint a környezetszennyezés sem ok, hanem okozat, mégpedig a téves ideálokat kergető emberi tudat kivetülése, úgy az autizmus és egyéb létállapotok is ennek részeként egyre hangsúlyozottabban jelennek meg. Az individualizmus abszolutizmusába záródott emberi tudat végzetesen elszakadt az Élet forrásától. Az élet forrása pedig minden élő, minden létező EGYségében érthető csak meg. Nem vagyunk egymástól függetlenek, csak együtt élhetünk a környezettel és önMAGukkal EGYégben, és ha csak egy is közülünk megbontja ezt az egységet, az kihat az egészre. Ma pedig lássuk be, az az egyre ritkább, aki egységben, egyensúlyban, szeretetben próbál élni minden létező forrásával, így a környezettel és embertársaival.

   A környezeti hatás: a beteg emberi tudat. Az elöregedett ivarsejt: az önmaga önzésébe zárkózott emberi tudat, mely mindent csak önmagának akar, mindent mástól csak elvesz, így megszakítja a SZERetet áram-körében a Szeretet áramlását, mely nem az önző vétellel, hanem az önzetlen adással kezdve működik. A fizikai valóság nem az embertől független létező, hanem az emberi tudatállapotot tükröző valóság. Minden ennek a része. Azt szoktam mondani, némi iróniával fűszerezve, hogy ma nincsenek egészséges emberek. A kevésbé betegeket hiszik egészségesnek a betegek és a még betegebbek, miközben egyre többen vágynak arra, hogy betegként éljék a földi életüket. Ez nagyon kemény vélemény, mely nem más, mint az én tükröm. Aki beletekint, nem biztos, hogy boldog lesz tőle, de az ébredés nem fájdalom mentes. Ma pedig a legtöbb embert csak a saját jóléte érdekli, nem a közös jó, a közös EGÉSZség. Az egyéni boldogság csak a közös boldogságban teljesedhet be, az egyéni EGÉSZség pedig a közŐS EGÉSZségben, melynek környezetünk egészsége a legfontosabb része. Az ember nem önző, kapzsi kizsákmányolója, hanem gondoskodó, szerető, gazdagító Atyja kell legyen környezetének, s benne mindenkinek, akkor lesz újból mindnyájunk osztályrésze az EGÉSZség. Addig pedig csak egyre szaporodni fognak a figyelmeztető jelek. Ezért is különösképp szeretetre méltóak azon lelkek, akik ilyen sorsot vállalnak fel, (pl. autistaként) hogy eme módon is próbálják figyelmeztetni a magukat egészségesnek gondolókat, hogy térjenek vissza a RENDhez, mely egyedüli módon képes békében, boldogságban, bőségben, bölcsességben és szeretetben, EGÉSZségben megtartani minket. Minél kevesebb egy társadalomban az ú.n. betegség, annál több ember valósítja meg a szeretet rendjét, és minél több a betegség, annál többen tértünk le erről az útról. A földi lét nem a tökéletességről szól, hanem a tökéletes megvalósítására irányuló törekvésről. Ma a tökéletesség fogalma értelmezhetetlen, relatív, mert nem a lélek és a szív irányítja világunk a Szeretetben. Csak az önzéstől megtisztult szív képes meglátni önmagát környezetében és a másik emberben.

   • Értem és köszönöm szépen a részletes válaszodat. Korábban találtam az alábbi megjegyzést az autizmusról és én is arra gondoltam, hogy azért születhetnek, hogy figyelmeztessenek minket…
     Az idézet: “Görög orvosok már Hippokratész idejében leírták, és isteni vagy sátáni erők megnyilvánulásának tartották.” Autizmus – Wikipédia

3. A Magyar Katolikus Lexikonban ez áll: “lelki szegénység: erény, mely arra tesz készségessé, hogy döntéseiben az ember a →lélek szempontjaira figyeljen.” A lelki szegénységgel azonos jelentésű az együgyűség…A belső vonatkozásában a lelki szegénység jele az összeszedettség, megfontoltság, a gondolkodás tárgyilagossága, beszédben a szabatos, mindenki számára érthető kifejezések használata, kíváncsiskodás hiánya, csöndesség, a lelki életben a rendkívüliségek kerülése.” De van ilyen értelmezés is: “boldogok azok, akik a lelkükben olyanok, mint a szegények” és még számos, többek között a tiéd is.
   Akkor mi lehet a leghelyesebb értelmezés?

   Más:
   Ha a szellemi fogyatékosok figyelmeztetni jönnek (és/vagy a teremtésben hiba történhet?) akkor pl. egy megvilágosodott tiszta, erényes embereknek, – akit nem kell figyelmeztetni – nem születhet értelmileg/fizikailag sérült gyermeke? Kizárt?

   • Kedves Nedvig!

     Az értelmezésekkel egy probléma van: a fogalmi gondolkodáson belül semminek sincs abszolút értelme. Csak a kommunikáló személyén belül létrejött tartalmak abszolútak magának a kommunikálónak a számára, mert ő azonos a saját belső tartalmaival, azokkal egy, azokat közvetlenül látja. Amikor ezen tartalmakat a kommunikáció igénye folytán különböző jelekkel látja el, hogy azokat másokkal megossza, a kommunikált tartalom automatikusan relatívvá válik mások számára. Ez egy olyan kommunikációs szabály, melyet a fogalmi kommunikációban nem lehet áthágni. Fogalmi kommunikációval ezért nem lehet valós belső tartalmakat átadni, és ezért van az, hogy az átadni próbált tartalmak soha nem egzaktak, mert természetüknél fogva nem lehetnek azok. Ezért meghagynám mindenkinek a maga értelmezéseit, és nem mondanék ítéletet senki felett. Csak az én belső megéléseimhez kapcsolódóan tudnék tehát bármit is írni a lelki szegénységgel kapcsolatban, és nem a Katolikus Egyház, vagy más entitások értelmezéseiről.

     A lelki szegény számomra bolond, az a bolond aki minden korlátok nélkül képes tükröt tartani mindenkinek, mert nem kötik olyan gátak, gátlások a tudatában, melyek kötik az őt körülvevő, társadalmilag, mentálisan stb. kondicionált embereket. A bolond és a boldog, a bolondság és a boldogság tehát a tudat/léleknek egy olyan állapota, mely a szabadság és a szeretet teljességébe vezet. Ezért lóg ki az ilyen ember minden társadalmi és egyéb struktúrából, és nem azért mert különcködni akar. A valódi bolond (lelki szegény) bolondsága mindenki javát szolgálja, és nincs senki ellen sem. Ez az én értelmezésem.

     “Ha a szellemi fogyatékosok figyelmeztetni jönnek (és/vagy a teremtésben hiba történhet?) akkor pl. egy megvilágosodott tiszta, erényes embereknek, – akit nem kell figyelmeztetni – nem születhet értelmileg/fizikailag sérült gyermeke? Kizárt?”

     Miért gondolnánk azt, hogy egy gyermek csak a saját szülei számára lehet figyelmeztetés, tanítás vagy bármi? Minden mindennel kapcsolódik, semmi semmitől sem különül el, ez a dolgok valódi természete, és nem az emberek által kitalált, vagy istenre hivatkozó erkölcsi normák tükrében valamiféle érdemként képzelt jutalom, mint jelen esetben tételeződik a gyermek.

     A teremtés lényege nem a hiba vagy a hibátlanság jellegén keresztül érthető meg, hanem a mindenben jelenlévő tanításon keresztül, nevezetes abban, hogy képesek legyünk eljutni abba a tudati/lelki állapotba (Mennyek Országa) amiben megszűnik az értelmező elme általi jóra/rosszra daraboltsága a valóságnak, és átéljük azt, hogy a BOLDOGSÁG az nem polarizált állapota a tudatnak, mint például az öröm vagy a bánat, hanem a BOLDOGSÁG az feltétel nélküli SZERETET, EGYesülés minden létező és lehetséges lényegével. Ebben az állapotban megszűnik a dolgok dualitása, megszűnik minden létező polaritása, és a Létezés állapotában minden EGYlényegűvé válik, mi MAGunk pedig EGGYÉ olvadunk minden létező lényegével. Ez egy tudati/lelki állapot, mely túlmutat az élet elme által megtapasztalható kettősségén. A teremtéssel EGGYÉ válni annyit tesz, mint Istenként létezni, Isten szemével tekintve a Világ és a benne lévő minden létező pedig önMAGában, önMAGához képest abszolút és tökéletes. A szemlélő megszűnik, mert eggyéolvad a szemlélttel.

     • Ezt mondja a Biblia:
       “Bizony, az ÚR ajándéka a gyermek, az anyaméh gyümölcse jutalom.
       Mint a hős kezében a nyilak, olyanok a serdülő ifjak.
       Boldog az az ember, aki ilyenekkel tölti meg a tegzét…”
       Zsoltárok 127:3-5
       Akkor ez miként értendő?
       Egyes “fanatikus” családokban ezért születik akár 15-19 gyermek is, vagy akár több és úgy gondolják, hogy ez a helyes út. Annyi gyermek születik, amennyit Isten ajándékoz nekik.

       • A Bibliával semmi probléma nem volna ha:

         – nem emberek írták volna embereknek különböző céllal
         – ha a már eleve az embernek behatárolt mozgásteret engedő üzeneteket nem értelmezné minden vallás másképpen
         – ha nem próbálnák “Isten szava” néven folyamatosan felülírni vele az élő valóságot
         – ha nem hatalmi célokat szolgálna jó 6000 éve
         – ha különválasztanánk végre az Ó és Új szövetséget, mivel a kettőnek nem sok köze van egymás szellemiségéhez abban az esetben, ha az Újszövetségi tartalmakból megpróbáljuk kihámozni Jézus Krisztus valóban EGYetemes tanításait
         – ha…ha…ha…és ez a sok “HA” itt nem a nevetés szimbóluma.

         A Biblia pont olyan, mint az azt közreadó és magyarázó ember. Értelmezés, hit, vallásos meggyőződés kérdése. A Biblia istenképe az emberen kívülre helyezi a Teremtőt, és az ember legjobb magyarázatok szerint is pusztán valamiféle “társteremtő” lehet mellette. Ez a kép eredményezte többek között a mai világunk. Mert mi van ha azt mondom, rendben, a Gyermek Isten ajándéka, de az Isten és a Teremtő itt van az emberben, és az Ő felelőssége, hogy felelős döntést hozzon, mert a legkönnyebb mindig egy könyvre és a benne található tartalmakra, azok értelmezésére hárítani a felelősséget ahelyett, hogy felelős döntéseket hozzunk az életünkben. Ugyanakkor meg kell értsük, hogy minden ember csak a maga tudati terének (szintjének) megfelelő döntéseket képes hozni, ilyen módon pedig azon embertársainkat is meg kell próbáljuk megérteni, akik életét egy könyv, annak szellemisége és/vagy annak magyarázóinak hatalmi tekintélye irányít és éltet.

         • “Ugyanakkor meg kell értsük, hogy minden ember csak a maga tudati terének (szintjének) megfelelő döntéseket képes hozni, ilyen módon pedig azon embertársainkat is meg kell próbáljuk megérteni, akik életét egy könyv, annak szellemisége és/vagy annak magyarázóinak hatalmi tekintélye irányít és éltet.”

           Megértem. Azt viszont nem, hogy ebből adódóan miért kell hárítani a felelősséget, pl. egy teherbeeséskor, mintha maga az ember kívülálló lenne, nem tehetne arról, hogy gyermeket nemz…egy példa, egy anyuka és egy ismerős párbeszédéből:

           “Ma ránèzett valaki Eszterre ès ez a beszèlgetès zajlott le:
           “Nagyon pici! Te nagyon bátor vagy!!4.?!”
           “Nem bátor vagyok…ajándèkot nem küldünk vissza Istennek.Ő ajándèk!”

           Amikor ezt olvastam, meghökkentem.

           Megjegyezném, hogy információim szerint a 3 nagyobb gyermek sincs igazán rendben náluk (időhiány…elhanyagolás, 3-nál mondta a nagynéni: “de már majd belefulladnak,
           egyszerűen semmi nevelést nem kapnak a gyerekek mert nem bírják, ennek így nincs értelme..Igen, szép lenne ha…nevelnék a gyerekeiket, igazságosan stb…szegény gyerekek nem sok nevelést kapnak szomorú ez. Igen, náluk nem hogy anyagi tartalékok nincsenek, de sokszor megfelelő gondolkodás sem, nevelésbeli gondok vannak a gyerekeknél..”

           Nos ilyen háttérrel szül több nő sok-sok gyermeket a Bibliára és Istenre hivatkozva!
           Aztán a gyermekekből mi lesz? Hát ne is soroljam..

           Láttam egy filmet magyar katolikus (kaotikus család) 11 gyerekkel, ahol mint a gépek anyuka apuka és a gyerekek a tárgyak…és ők is a katolikus vallásra hivatkoztak (nem önmaguk érzéseire) és mint a riportból kiderült a gyerekek nem szeretik a nagy családot, de a gyerekek érzései nem számítottak, jöhet a következő baba! Mi ez a fanatikusság! Ezt nem úgy hívják, hogy felelőtlenség? Ebben az esetben…nem tudom vannak-e ideális óriáscsaládok?!

4. Kedves Nedvig!

   „Megértem. Azt viszont nem, hogy ebből adódóan miért kell hárítani a felelősséget, pl. egy teherbeeséskor, mintha maga az ember kívülálló lenne, nem tehetne arról, hogy gyermeket nemz…”

   A magyarázat a vallásos kondicionáltságban rejtőzik, és ennek a gyökereit fejtettük fel nagy vonalakban az előbbiekben. Ami ebből konkrétan a keresztény dogmákat illeti, az vallásonként lényegében árnyalatokban különbözik, de mivel a Bibliai szemlélet az alap, ezért nincs mit várni. A vallás gyermekként kezeli az embert, így nem csoda, hogy a felelősségvállaláshoz nem könnyű felnőni ha arra kondicionálnak valakit, hogy a teremtő aktusban ő csak egy mellékszereplő, és hogy például a fogamzásgátlás Isten ellen való vétek, mert Istent akadályozza vele az ember a teremtésben. A Katolikus Egyház a mai napig nem engedélyez semmilyen fogamzásgátló módszert, kivételt képez a naptárrendszeren vagy megszakított közösülésen alapuló „fogamzásgátlás”, ami tudjuk jól, hogy nagyjából mennyit ér. Még a radikális fogamzásgátlás használatakor sincs soha kizárva egy élet megfoganásának a lehetősége, hát akkor az ilyen módszerekkel.

   Megértem amit írsz, és teljesen egyetértek azzal, hogy a gyermek nemzése nem lehet mennyiségi, hanem minőségi kérdés kell(ene) legyen. A Biblia szellemiségét radikálisan megvalósítók, pontosabban a bibliamagyarázó egyházak ideológusainak dogmáit élők számára viszont kondicionáltságuk okán nincs választás. Erről személyes tapasztalataim vannak, ugyanis átéltem én is a dogmatikus vallásosság kereteit, és utólag hatalmas tapasztalatra tettem szert, ami a vallás belső működésének átlátásában és megértésében nyújt segítséget. Ezért mondom azt, hogy megérteni igazából csak azt tudjuk, amit megéltünk, átéltünk. Számomra tehát transzparens az a gondolkodási minta, abból a vallásos kondicionáltságból eredő szemlélet, amire az általad említettek építenek, hivatkoznak.

   A Biblia (leszámítva Jézus valós EGYetemes tanításait) valójában egy erősen törzsi istenség (Az Úr) erősen törzsi szemléletét jeleníti meg. Csak az gondolja a Bibliát szentnek, aki képtelen annak a feltételezésére, hogy mindez emberek alkotása, még akkor is, ha sok értékes dolog található benne. Értékről vitát azonban nem nyitnék, mert az nagyon ingoványos talajra vezetne annak okán, hogy az érték fogalma alatt többnyire mindenki mást-mást ért, illetve részben saját kondicionáltsága nyilvánul meg egyedi értékrendjében. Az általam említett törzsi istenkép többek között abban érdekelt, hogy a Biblia istenét követő nép, (Isten Választott Népe) számbeli fölénybe jusson, ezért is vannak az Ószövetségben ilyen nézetek, mint amit te is kiemeltél:

   „Bizony, az ÚR ajándéka a gyermek, az anyaméh gyümölcse jutalom.
   Mint a hős kezében a nyilak, olyanok a serdülő ifjak.
   Boldog az az ember, aki ilyenekkel tölti meg a tegzét…”
   Zsoltárok 127:3-5+

   Ez nem vallásos szemmel tekintve annyit tesz, hogy az Úrnak nevezett entitás – akire a hivatkozás történik – a Gyermeket jutalomnak, valamint ilyen módon fegyvernek tekinti, mert nem nehéz észrevenni, hogy a Gyermek nem emberi lényként, hanem tárgyszerű számszerűsítésként jelenik meg egy harcias Isten kezében, nevezetesen nyílvesszőkhöz hasonlíttatik, melyekből akkor jobb a harcosnak, ha minél több van a tegezében. Ez a törzsi szemlélet amúgy nagyon mélyen gyökerezik az emberi kondicionáltságunkban, mert például a világi hatalmak számára is ugyanilyen kívánatos, hogy polgáraiból minél több legyen, hiszen az erősebb győz elvét valló hatalomnak az ember fogyóeszköz a kezében. Ilyen módon remekül megfér a mai napig egymás mellett sok országban a világi és a spirituális hatalom, mert kéz a kézben munkálkodik a törzsi szellemben való emberiségszaporítás művén, melynek soha nem a minőség, hanem a mennyiség a mozgató rugója. Sem a világi hatalom sem a spirituális hatalom – természeténél fogva – nem a minőségi ember formálásában érdekelt, és ezért is van az, hogy a mai napig virulhat ezen a bolygón ez a kritikátlan mennyiségi szemlélet, mely azért egyre szembetűnőbb, mert a fizikai körülményeink folytán az emberiség hihetetlen módon volt képes az utóbbi száz évben megszaporodni, és ez a helyzet egyre nagyobb kihívást jelent minden téren.

   A tudatosság ma egy remek szlogen „spirituális” berkekben, de többnyire ezt azok hangoztatják a legnagyobb hangerővel, akiknek igazából fogalmuk sincs az elme/tudat/lélek valódi természetéről, ezek összefüggéseiben. Nem ítélkezni akarok senki felett sem, pusztán a spirituális tudatosság-iparra szeretnék egy kis reflektorfényt vetni, de más módon, mint ami manapság „hivatalosan” dívik. A fent tárgyalt jelenségekre, ugyanis valóban egy megoldás van, és az az emberi lény tudatosabbá válása. Ezzel csak egy probléma van, mégpedig az, hogy ez külső módszerekkel, „ébresztéssel” nem működik. Az ilyen módon manapság tudatosítani próbált tömegek valójában ugyanúgy valamiféle előregyártott spirituális világképet kapnak a kezükbe, ráadásul azzal a hamis érzettel, hogy ők már tudatosabbak, látóbbak a például vallásos embereknél. Az igazság az, hogy a tudatosság fogalma sincs többnyire tisztázva, mert a számomra legtöbbször ez derül ki. Tudatosság alatt ugyanis többnyire annyit értenek az emberek spirituális téren, hogy az a tudatos aki tudatosan elkezdi vállalni az életében történtekért a felelősséget, és nem másra hárítja azt. Ezzel semmi gond nincs, és szép gondolat is, csak önmagában használhatatlan. Miért? Azért mert a tudat természetének a megismerése nélkül tudatosságról beszélni pusztán spirituális-materialista felfogást eredményez. Az az ember ugyanis, aki a fenti értelemben tudatos, az igazából többnyire csak magára erőszakolja ezen nézeteket, mert az igazi változás elsősorban belülről tud eredni, magyarán a tudat egy adott ponton képes rányílni egy nagyobb tudati térre, és ez a megtapasztalás, a megélés útján lehetséges, nem pedig valamiféle „ébresztgetéssel”. Ugyanakkor mindennek meg lehet a szerepe, ennek a többnyire hamis tudatosságérzetnek is, mert szerencsés esetben ez is továbbvezethet minket az Én-ismeret útján, hogy felfejtsük a tudatunk legbelső rétegeit, ami által rádöbbenhetünk arra, hogy az amit személyiségnek vélünk, az többnyire nem más, mint egy folyamatosan változó kép, amit csak mi képzelünk állandónak.

   Szándékosan ÉN-ismeretet írtam önismeret helyett. Ezt nemrég fogalmaztam meg valakinek, hogy ma hemzsegnek az úgynevezett önismereti tanfolyamok, könyvek, elmélkedések, és tömegek esnek ennek az ámulatába. Nem tagadom, ez is igen hasznos lehet, és hogy kinek mire lehet szüksége sorsa beteljesítésében, arról végképp nem mondanék ítéletet. DE egyet tisztán és világosan ki kell jelentsek: az ÉN-imeret az, ami az elme/tudat/lélek működési rétegeinek felfejtése útján elvezethet minket ahhoz, hogy megtalálhassuk aMAGunban élő Örökkévalót, A Megfigyelőt, aki változatlan, nem született és nem múlik el az emberi lénnyel. Az Önismeret egy illuzórikus, állandóan változó, egymás tükreiben relatív módon megnyilvánuló lényegiséggel foglalkozik, és ez a személyiség, az egó. Ennek a megismerése pedig önmagában véve semmilyen lényeges problémáját nem fogja megoldani egy embernek, pusztán a legjobb esetben is valamiféle praktikus módszer lesz arra, hogy társas kapcsolatainkban a személyiségünket, az egónkat más megvilágításba tudjuk helyezni. Az Önismeret tisztán materialista bázisokon alapuló szellemi terméke a modern pszichológiának, ezt ma divatosan vegyítik bele különböző spiritualitásnak álcázott irányzatok szellemi tartalmaiba, de az Önismeret természeténél fogva nem tud az EGY-ÉN létezéséről, magyarán fogalma sincs arról, hogy azt az „Önt”, vagyis kicsi ént (a személyiséget, egót) KI IS VISELI valójában? Az Önismeret az álarcot és a szerepet azonosítja magával az Emberi Lénnyel, és nincs tudomása arról, hogy az amit kutat valójában pusztán egy része, és nem az egésze az embernek.

   Mindezek tükrében tehát, amikor egy embernek semmi, vagy minimális rálátása van a saját életére, létére véleményem szerint a kondicionáltság az, ami által vezérelve lesz. Kondicionáltságunk felismerése a legelső legfontosabb lépcső ahhoz, hogy egyáltalán olyan kérdéseket tudjunk megfogalmazni magunknak, melyekre helyes válaszok érkezhetnek. Addig ameddig ezen dolgok tömegesen nem fognak megváltozni ezen a bolygón, addig maradni fog az uralkodó mennyiségi szemlélet, melyben a mennyiség újra és újra győzni fog a fizikai szinten a minőség felett.

   Ezek meglátások, melyek senkire nézve nem kötelezőek. Ami viszont ennél is sokkal izgalmasabb az az, hogy ebből a léthelyzetből kiindulva, a tudatunk feltárásának útján eljuthassunk a Mennyek Országába, melyhez eljutni a fentiek tükrében abszurdum. Mindaddig az, ameddig rá nem döbbenünk, hogy a világ – ami látszólag kívülről figyel minket – valójában bennünk van, és a tökéletlenséget, és az ebből fakadó szenvedést is mi magunk teremtjük benne meg.

   A valódi ébredés ott kezdődik, mikor gyanú ébred MAGunkban, hogy a kint és a bent valójában EGY. „Ha csak akkora hitetek lenne, mint egy mustármag, és azt mondanátok ennek a hegynek: »Menj innen oda!«, bizony az oda is menne. Semmi sem lenne lehetetlen számotokra.”- mondta A Krisztus. Én pedig azt mondom, hogy ez igazság, örök igazság, annál is inkább mert a hegy az nem rajtunk kívül van, hanem bennünk, MAGunk vagyunk a hegy IS, és amikor ezt képessé válunk felismerni, akkor rádöbbenünk arra, hogy már nincs is hegy amit arrébb kellene tegyünk.

   • Igen.
     És ahogy Mado mondja: “Kezdjük az elején: miért szülünk gyereket? Nagyon sokan magától értetődőnek veszik, hogy gyereket szülnek, és aztán be kell őket adni az iskolába, be kell őket oltani, de szeretném felhívni a figyelmet, hogy aki nem azért szül, hogy szeretné kihozni belőle a tökéletes gyermeket …, akkor lehet, hogy az nem is kéne szüljön.”

     • Itt a pont 🙂

Hozzászólások lehetősége itt nem engedélyezett.