(Vizsga helyett – önmagamnak és minden testvéremnek)
Magyar – számomra – az az ember, aki a másik emberben képes meglátni az Embert, a Teremtő arcát, az Isteni Szikrát, még akkor is, ha amaz az ellenfele. Magyar az az ember, aki az Égi Erkölcs Lángjának a fáklyavivője, azé az erkölcsé mely az Isteni Valóságból ragyog minden élőre. Ez az erkölcs nem más mint a világ, a létezés, az élet ősi rendje. A végtelen EGYségben megnyilvánuló és abból forrásozó Élet sokszínűségének tudója és tisztelője. Az EGY-et tudók, vallók és élők közössége. Az Istentudók közössége.
Magyar – számomra – az, aki a tudást a teremtés, az élet javára, gazdagodására és fényességére képes használni, a szeretet intelligenciájában és az intelligencia szeretetében, soha nem az EGY MÁSainak rovására, hanem nemzettől, fajtól függetlenül minden emberi lény javára, gazdagodására, kiteljesedésére. Magyar az, aki látja a Teremtője MÁSát minden élőben, aki tudja, hogy minden látszat ellenére nem létezik semmi más, csak Élet, és a Halál is ennek a része. A magyar az, aki ha kell inkább önként vállalja a halált is, mintsem a meghasonlást, mert tudja, hogy a valódi halál – akár a pokol – az nem a fizikai pusztulás, hanem a lelki-szellemi meghasonlás a Teremtővel, amint a valódi élet – akár a mennyország – nem egy távoli helyen, hanem önmagában és a teremtett világban tárul fel, abban az isteni Valóságban, melynek Ő maga is része.
Magyar – számomra – az, aki tudja, hogy egy Igazság létezik csupán, az EGY valóságának az Igazsága, melynek minden emberi igazság-nézőpont EGYenértékű része. Magyar az, aki soha nem a támadója, eltiprója, hanem a védelmezője, támaszadója, segítője a gyengébbnek, és igaz, elfogulatlan testvére. Magyar az, aki a tudást, a szent égi tant soha nem használja senki ellen, soha nem használja mások leigázásra, eltiprására, meggyalázására, elpusztítására, hanem csak és kizárólag az Élet, a Teremtő lét fényének a gazdagodására, dicsőségére.
A magyar – számomra – az a minőség a teremtésben, amit nem szükséges magyarnak nevezzen senki sem, mert az hogy magyar pusztán egy jel, egy szimbóluma annak a lelki-szellemi minőségnek, mely ott ragyog, ott tündököl a Teremtésben, a TeremTŐ Ősből fakadóan és kiáradóan mind a megnyilvánulatlan mind a megnyilvánult fény-világ EGYségében. A kelet és a nyugat, a férfi és a női princípium, Nap, Hold, Csillagok kozmikus EGYsége, EGYensúlyban tartása, uralása az ebben folyó teremtés mágiájában létrejövő teremtődésnek. Mindaz amit magyarnak nevezhetek, az nem pusztán egy léleknemzet leképeződése, hanem a Teremtés nyelve, ősképe, a Teremtő Erő és Akarat megnyilvánulása és kifejeződése az Élő VilágEGYetem misztériumában, teljességében.
A magyar soha nem vizsgáztatja embertársát magyarságból, mert tudja jól, hogy azt csak az EGYetlen EGY hivatott vizsgálni, megmérettetni, nem embertársához mérve, hanem saját MAGához képest, saját lelkének-szellemének minőségét tekintve Teremtője, a Végtelen Szeretet arcMÁSának tükrében.
Magyarnak nem elég születni, magyarrá válni kell. Magyar csak az lehet, aki nagybetűs Ember.
Írta: F.J.T.
Kapcsolódó írás: Mi a magyar?
Latest posts by FJT (see all)
- Túl a vízen - 2019. február 7. csütörtök
- A szolipszizmus zsákutcája - 2018. december 11. kedd
- Metafizika - 2018. december 8. szombat
- A csapda - 2018. november 23. péntek
- A kEGYelem VALÓsága - 2018. november 15. csütörtök
Kedves Jocó!
Már régóta imádom az írásaidat, de a fent leírtak a lelkem legmélyéig hatoltak.
Nagyon köszönöm – ÁLDÁS, ÁLDÁS, ÁLDÁS
U.i.: Nem olyan régen találtam egy írást, egy részletet kiragadtam belőle, ha nem baj, beírom ide:
„Valószínű, hogy a tavaszi Újév kezdés egy ősi sumér ima, amely gyermekmondókaként álcázva vészelte át az évezredek viszontagságait.
Az 1950 – es években Észak – Magyarországon, / de máshol is / ezt az imát / mondókát / a legtöbb magyar gyermek ismerte.
Megtanulta a szöveget, de nem tudta, hogy az ima, és hogy az több ezer éves.
Úgy mint a többi gyermek, kiszámolóként,körben állva használtuk.
Ősi hagyománykincsünk e szent emlékét azóta sikeresen megfejtették.
Az általunk mondott, Miskolc környéki eredeti szöveg így hangzott:
ANTAN TÉNUSZ, SZÓRAKA TÉNUSZ, SZÓRAKA TIKI TAKA ALA – BALA BAMBUSZ!
Az egyik értelmezés szerint e szöveg mondója kéri az égi TAMMUZT / TÉNUSZT /, hogy űzze el a sötétséget.
EZ MA IS IDŐSZERŰ!”
http://www.osmagyaregyhaz.hu/jeles.html
Én sem tudtam, hogy ez ima. Amióta megtaláltam napjában többször is elmondom.
Üdvözlettel: Fné
Kedves Fné!
Örvendek, ha a fenti sorok megérintettek. A mai világban lassan már a politikának, a médiának, az identitástudat sorvasztó ideológiai háttérerőknek akárcsak a megszámlálhatatlan divatos vallásos-ezoterikus irányzatnak köszönhetően az a szó hogy magyar nem összeköt hanem szétválaszt sok-sok embert. Ennek az okait itt most inkább nem részletezem. Röviden csak annyit fűznék hozzá, hogy ha ez az írásomban megjelenített minőség újra fel fog ragyogni a világunkban, akkor az elsősorban arról lesz majd felismerhető, hogy nem egymás ellen hanem egymásért munkálkodva fogja egy egész más tudati minőségben összekapcsolni az embereket. Akkor a magyar embert nem a nemzeti büszkeség vagy annak ellenpólusa a saját identitásával való meghasonlottság és ebből fakadó elutasítás fogja meghatározni, hanem az a lelki-szellemi minőség, mely a mai kor életellenes paradigmájában egyre inkább a nevetség és a megvetés tárgya, mert önmagában véve is már lényegileg értelmezhetetlen.
Egyetlen út maradt az én véleményem szerint a magyarság számára – ami senkire nézve nem kötelező kinyilatkoztatás – ez pedig az önvizsgálat, a belső úton való lelki-szellemi újjászületés útja. A teremtésben egyik pólus sem értékesebb a másiknál, mert mindkettő a teremtő akarat megnyilvánulása. Korszakunkban viszont végzetesen túlsúlyra jutott az a szellemiség világunkban, mely az élet pusztításával és az emberi nem felszámolásával van elfoglalva. A magyar ember ősi tudása pedig az, hogy ne valami ellen, hanem valamiért tevékenykedjen a világban, az Élet szolgálatában. Aki mindezt elkezdi megélni, annak nincs szüksége többé arra, hogy nemzeti büszkeségről beszéljen, nincs szüksége arra, hogy nemzeti minőségét mások ellen definiálja, mert átlényegült egy más minőségbe, ahol a magyar szó jelentése már pusztán csak egy szimbólum, mely azok számára érthető, akik élik, megélik, tudják és már nem csak hiszik, hogy a Teremtett világ a Teremtő gyönyöréből született, és nem saját gyötrelmének emberré formálása. A teremtés pedig olyanná válik bennünk, amilyenné saját lelkünk és szellemünk minősége azt tenni képes. (Aki nincs meggyőződve arról, hogy a valódi teremtés szorosan és szétválaszthatatlanul egybekötődik a gyönyörrel, az gondoljon arra, hogy két ember egyesülése, amennyiben szeretetben történik, az maga a gyönyör és a teremtő erő kiteljesedése.)
Ma mindenki csak a “divatos” meditációról beszél, mely lassan új spirituális etalonná lesz, és sokszor érzékelem, hogy lenézik azon embereket, akik “csak” imádkoznak a Teremtőhöz, a bennünk lakó, mindenben jelenlévő Istenhez. Akik számára a Teremtő nem csak egy személytelen energia, hanem számtalan formában megnyilvánuló Élő, mely Ős-Tudat EGY-SZERre az élő Mindenség, Amit / AKIT megtapasztalhatunk, átélhetünk. Mert MAGunk is Ő vagyunk EGYben. Nem a meditáció ellen beszélek, hisz magam is írtam sokszor vele kapcsolatban, pusztán azt szeretném kiemelni, hogy nagy és végzetes hiba lenne azt gondolni, hogy a meditáció és annak különböző formái magasabb rendűvé tesznek bárkit, és hogy imádkozni alacsonyabb rendű dolog.
A meditáció másra való mint az ima és fordítva. Az imában képesek vagyunk koncentráltan fókuszálni tudatunk segítségével a velünk született, bennünk élő isteni teremtő erőnket, továbbá egyesíteni azt közös célok érdekében. Ez az, ami a meditáció segítségével nem lehetséges. Ehhez koncentráció szükséges, mely bár a meditáció édes testvére de a tudat egy másfajta kiterjedése, és a kozmikus erők más jellegű működtetése. Magyarul, ha egy maréknyi ember rendelkezik egy közös céllal, akkor az ima azt a roppant hatalmas ősi erőt képes mozgósítani a cél érdekében, mely “hegyeket képes megmozdítani”. Ehhez persze hit is szükséges, de nem valamiféle vallásos, fanatikus vakhitre gondolok (bár az is működőképes ) hanem a hit ebben a kontextusban az a tudatosan megmozdított erő, mely által tudatunk fókuszába helyezzük kérésünket a Teremtő felé irányuló feltétlen bizalmunkban. Nem véletlen tehát, hogy az évezredek során a vallások segítségével nevetség tárgyává vált az IMA, mint az ember egyik leghatalmasabb eszköze mely az önmaga teremtői mivoltának megélését, kiteljesítését is szolgálja. Nem véletlen, hogy a mai világban az ima fogalma teljesen el lett ferdítve, valamiféle sablonos, vallásos, ódivatú, babonás rítusok kellékévé degradálódott le az a kötelék, mely önmagunkat és egymást képessé tesz egyéni és közös céljaink, teremtő képességeink kibontakoztatására, megtapasztalására.
“Kérjetek és megadatik…” ne hagyjuk feledésbe merülni ezt a kozmikus bölcsességet!
Köszönöm, hogy szavakba öntötted számunkra.
Ezen minőség megjelenítése minden érző emberi lény kötelessége és valódi célja. Kár, hogy a hamis egó feledtetni tudja az emberi lét célját akár egy életen át.