A hierarchia

A nagy felvilágosodás korszaka elhozta az emberiség számára a legmélyebb szellemi sötétséget, melynek ideológiai bázisaként a humanizmus emberbarát álcája alá betuszkolt jól hangzó szólamok szolgáltak mint a szabadság, testvériség és egyenlőség. Akinek szeme van, az ma már világosan láthatja, hogy szabadság helyett globális rabszolgaság, testvériség helyett folyamatos társadalmi ellentéteket, feszültségeket gerjesztő pozitív diszkrimináció és megosztottság, egyenlőség helyett pedig végletekig kiélezett egyenlőtlenségek, igazságtalanságok, léteznek. Ez pedig már csak az utóbbi 300 éve egy több évezredes történetnek.

Szemlélődési pontom nem vallásos jellegű, nem tartom magam ugyanis semmilyen vallás követőjének. Isten és a Teremtés fogalmát bár sűrűn használom, mégsem a klasszikus, hozzá tapadó értelmezésekkel. Isten lényegisége számomra nem valamiféle antropomorf, világon kívül álló képződményben fogalmazódik meg, hanem mint ős oka, forrása és működtetője, EGYben magában foglalója minden megvalósult és megvalósulatlan létezőnek. Teremtés alatt azon szellemi akarat megnyilvánulását értem, mely által bármilyen színtiszta szellemi valóság (gondolat, ige) a neki szánt megvalósulás állapotába kerülhet. (megtestesülés az anyag különböző minőségeiben, mely valójában nem más mint a szellem formát öltése, mivel az anyagnak nem létezik különálló lényegisége) Ennek eredménye a Teremtés, melynek az általunk megismerhető világ a része.

Hangsúlyozni szeretném, hogy az alábbiakban nem egy letűnt kor idealizálására teszek kísérletet, hanem sokkal inkább arra próbálok rávilágítani, hogy létezett a ma ismert paradigmán kívül olyan paradigma és ezen belül olyan szakrális kultúra, világszemlélet, melynek önazonosságát a teremtés rendjét meghatározó szellemi hierarchia valósága hozta létre és határozta meg. Az emberi gyarlóság, a tévedések, az isteni, örök igazságtól való eltérés és eltévelyedés ebben a működési rendben sem volt kizárható, ám a mai deszakralizált világképből véleményt formálni erről, csakis negatív, lenéző és irreális álláspontot eredményezhet. Engedjük meg magunknak annak feltételezését, hogy őseink nálunk sokkal tudatosabb, önmagukkal és környezetükkel sokkal tökéletesebb összhangban, egységben, létszakralitásban élő kultúrák megteremtésére voltak képesek. Ezen kultúrák tárgyi és szellemi emlékei többnyire pont azért értelmezhetetlenek, szellemiségük, tudásuk mélysége azért felfoghatatlan számunkra, mert nem vagyunk képesek rekonstruálni azt az élő, minden cselekvési mozzanatot meghatározó és átható valóságot, mely a létük tudatos megélésére tett törekvéseik mentén jött létre. Az igazság az élőben található, és az igazság keresése a egyedüli út, mely szabaddá teheti szellemünket, mely a szemlélődés tágabb nézőpontjával ajándékozhat meg minket.

Nagyobb egységből minden kiragadott rész önmagában értelmezhetetlenné válik, ezért szeretnék néhány támpontot adni az értelmezéshez. A világunkban a hierarchia szó jelenleg a lehető leghevesebb ellenérzéseket váltja ki az emberek nagy részéből, mivel jelentése az önkényes hatalomgyakorlás fogalmával azonosult többnyire. Sokáig én is így voltam ezzel, másként nem is lehettem, mert amit ma hierarchiának nevezünk az nem más, mint az emberi szabadság meggyalázása és az önkény kiteljesülése. Ennek megvannak az igen mélyre nyúló gyökerei, melynek feltárását itt nem vállalhatom fel, az utána járásra ösztönzök azonban mindenkit. A hierarchia a mai korban nem veszi figyelembe a társadalmat alkotó emberi lény valós képességeit, fizikai-lelki-szellemi potenciálját és valós fejlődési, kiteljesedési igényeit. A jelenlegi hatalom az embert önfenntartó struktúrájának építésére és fenntartására használandó, pótolható nyersanyaggá igyekszik gyúrni. Ezzel a szemlélettel azonosítani a teremtés ősi rendjét képező hierarchiát ma igen könnyű, de téves következtetésekhez vezet. (Maga a hierarchia szó a görög nyelvből származik, valódi jelentése: a szent uralma, mely sem jelentésben sem tartalomban nem felel meg a mai hierarchia értelmezésnek.) Az uralom gyakorlása kétféle hierarchiában valósulhat meg, a félelem hierarchiájában (jelen kor) és a szeretet hierarchiájában (szent uralma).

Az EGYben a teremtés és a teremtődés hierarchikus módon megy végbe. A Teremtő teremtményeket hoz létre, melyek maguk is rendelkeznek a teremtés képességével, az ősiség fonala pedig az, amire maga a Teremtés felfűződik, folytatódik a végtelenben. Számtalan világ jön így létre, mindegyik a saját hierarchikus felépítésével illeszkedve az őt is magában foglaló isteni hierarchia rendjébe. A szellemi lét az egyetlen valóság ebben, az anyagi világ csak ennek a megtestesülése lévén jöhet létre. Mivel az anyagnak nincs önálló lényegisége, így mindentől függetlenül és önállóan, önszerveződően nem létezik anyagi világ, mivel az anyag maga is szellem. Az illúzió pedig nem a világ anyagi léte – mert az anyag nagyon is valóságos – hanem az anyagi világ különállóságának léte. Az anyag különválasztása a szellemtől a jelen kor materialista tudatú valóságérzékelésének a következménye, vagyis az anyagnak külön lényegiséget tulajdonítani materialista létfelfogás. Ilyen értelemben létezik a vallási materializmus fogalma is, amennyiben szétválik az anyag és a szellem lényegisége.

A szellem hierarchiája az ami áthatja és működteti ma is minden szintjét a teremtésnek, és az ókultúrán belüli szakrális hierarchia tulajdonképpen ennek az örök szellemi hierarchiának a földi megvalósítására irányuló törekvés volt. Ez egy igen hosszú korszak működését tette lehetővé,  ameddig színre nem lépett a mai kor ezzel ellentétes paradigmája, mely lassan lebontotta, majd a fizikai valóságból is fokozatosan száműzte ezt. Az ókultúra hierarchiájának lényegét durván leegyszerűsítve, úgy határozhatnánk meg, hogy az a szakrális rend, melyben mindenki saját beavatottsági szintjének, valós képességeinek, tudásának legmegfelelőbb helyet foglalja el. A hierarchia szerveződése fentről lefelé tart (beavatási rend), a hierarchia csúcsán álló legmagasabb szintű beavatott (uralkodó isten-király, híd az “égi és a földi világ” között) pedig isteni beavatottként szolgálja a hierarchia rétegeit, lehetővé téve annak egységét, működését a legmagasabb szintű beavatottság (tudás, képesség) által. A középkorban általában a királyi házak már csak ennek az ősi rendnek a kiüresedett formalitásait hordozták, tehát ezeknek a működéséből rekonstruálni a valós hierarchiát nem lehetséges.

A társadalom piramisa ma fordítva működik, az alsóbb szintek szolgáltatják a félelem rendszerében a felső, rejtett zárókőnek az életenergiát. Nem a látható zárókő (legmagasabb szintű beavatott) az amely szolgálja az általa közvetített örök isteni erények mint az Igazság, Tudás, Bölcsesség kiáradását a szeretet rendjében. Mindez nem azt jelenti, hogy az ókultúrában az egyéni út megélése kikerülhető volt, sőt ellenkezőleg, a szakrális rend pontosan ennek a támogatására jött létre, hogy mind társadalmi mind egyéni szintén, mindenki a valós képességeit a legjobban használhassa saját beavatódása érdekében. Az ókultúrában pontosan ezért nem volt vallás, mivel az emberek a szakralitásba vetett hitüket az élet teljességében élték meg, nem különszakítva tőle. A vallás a mai kor paradigmájának részeként jött létre, amolyan szakralitás-pótlékként, melyben viszont pont a világ egységének a szakralitása üresedett ki és vált tartalom nélküli formákká. Az így kiüresedett szakralitás csontvázainak eltakarítását pedig jelenleg a tudományos-materialista világkép (vallás) végzi a különböző háttérből irányított spirituális irányzatokkal egyetemben.

Az emberi lénynek belső igénye van mind az önállóságra, mind a létnek egy nagyobb egész részeként történő megtapasztalására. Társadalmak tehát feltételezhetően mindig voltak ezen igényből fakadóan. Egyetlen társadalom sem működhet valamiféle összetartó, szervező rend nélkül. A rend ideális esetben pedig arra szolgál, hogy a társadalom szerves építőköve, az EGY-ÉN egyéni kiteljesedésének legmegfelelőbb kerete lehessen. (így működhet a szeretet hierarchiája) Hierarchia nélkül pedig semmiféle működő szerveződés nem jöhet létre.

Egy példa: amikor az emberi egyed létrejön két emberi ivarsejtből, akkor a teremtés-teremtődés történése megy végbe. Két minőség EGYesül, hogy eggyé válva egy újabb életnek adjon lehetőséget. Az így létrejött sejt EGY-MAGában, egyedül tartalmazza mindazon információt mely az emberi lény fizikai testének felépítéséhez szükséges. Ilyenkor a hierarchia még látszólag látens állapotban létezik, de már ebben az egy sejtben ott van minden potencialitása az emberi lénynek, és a sejtosztódás során pedig egyre jobban megnyilvánul. Ha a sejtek nem egy jól definiált hierarchia szerint strukturálódnának – szerepüknek legmegfelelőbb helyet töltve be – beláthatjuk, hogy nem jöhetne létre az emberi test. Ha minden sejt az osztódás folyamán agysejtté szeretne válni, akkor legjobb esetben is egy hatalmas agy jöhetne létre az anyaméhen belül, de emberi lény semmiképpen sem.

Mi az a sejtés (intuitív tudatosság) ami a sejteket arra készteti, hogy egy előre meghatározott rend alapján megfelelő szövetekké szövetkezzenek, majd szervekké szervesüljenek végül egy náluk is nagyobb egységgé a szervezetté szerveződve megalkossák magát az embert? Mi ez ha nem egy univerzum létrejötte, azon belül pedig a hierarchia létének legközvetlenebb megnyilvánulása?

A Rend

A fentiekből világossá válhat számunkra, hogy a szellem világteremtő valósága felől megközelítve a rend nem lehet a véletlen műve, miként a renden belül megnyilvánuló és azt is magában foglaló hierarchia sem. A szellem hierarchiája az, ami a rendet létrehozza, és működteti, ilyen módon az általa létrehozott renden belül is ő maga nyilvánul meg. A mai kor világmodellje azt állítja, hogy a legkisebb részecskék valamilyen véletlen következtében egyre bonyolultabb és bonyolultabb struktúrákat kezdenek alkotni, aminek a csúcsán létrejön az élet. A tudatosságot, vagyis az eleve mindenben ott található, mindent lehetővé tévő szellemi működést teljesen kizárja ez a világmodell. Ebben a modellben a tudattalan szerveződik tudattalanul egyre bonyolultabb struktúrákat létrehozva. Ez a világmodell tehát minden szinten elutasítja a tudatosságot, magát az embert is egy önszerveződő biorobotnak állítja be, mely létezésének egyetlen célja van: önmaga létezése, illetve valamiféle életösztönnek (ez vajon honnan került bele?) nevezett  indíték által vezérelt szaporodás. Hogy erre mi oka lenne egy akkora véletlenhalmaznak mint az ember, arra természetesen van egy nagyon tudományos válasz: a véletlen.

A véletlen valójában egy információs vákuum, amikor az ok-okozat fonalán látszólag szakadás keletkezik, így nem rekonstruálható a valóság ama szegmense, melyre rálátást szeretnénk kapni. Ezzel párhuzamosan viszont azt feltételezni, hogy a valóságban ténylegesen is létezhetnek ilyen szakadások, azt jelentené, hogy a valóság egységében létrejöhetnek olyan részek, melyek ok nélkül, oktalanul születtek. Ez az ok-okozati láncolat teljes széteséséhez, ezáltal a valóság folytonosságának széttöredezéséhez, majd önmaga megsemmisüléséhez vezetne. A valóság csakis akkor működhet, ha az ok-okozat selyemfonala szakadatlan a léten belül, magyarán ha a valóság folyamatosan teremtődik, okkal és okozó által jön létre. (A magyar nyelvben az okafogyott, oktalan elég beszédes kifejezések, az a valóság tehát ami nem okkal és okozó által jön létre és van működtetve, azt nevezhetjük okafogyottnak, a tudományos-materialista világkép pedig a maga oktalan – vagyis az okokat nem ismerő – szemléletével csakis egy a lét valódi okától, forrásától elszakadt, nihilista szellemi vákuumot, fekete lyukat hozhat létre.)

Ez a fajta kozmogóniai, tudatos teremtő ok-okozati viszonyt tagadó szemléletmód mely tehát a mai világképet dominánsan uraló tudományos-materialista vallás és dogmarendszer sajátossága, képtelen bármiféle módon elszakadni attól a valóságérzékeléstől, melybe önmagát zárja be ilyen módon. Ezzel együtt tagadja, hogy létezhet bármiféle, olyan tudatos teremtő mozgás, mely képes előre meghatározni bármit, ami létrejött vagy létrejöhet. A szabadságot és az elme korlátainak a ledöntését ugyanis az ok-okozat rendszerét működtetni képes szellemi hierarchia tagadásával gondolja elérhetőnek. A totális szabadság számára az ok nélküli evolúciót jelenti a nihilben. Az evolúciónak az okának magát az evolúciót teszi meg, mellyel egycsapásra elvágja bármilyen lehetőségét az anyagi lét kizárólagosságán túlmutató ok-okozati lánc felderíthetőségének. Egy önműködő világot feltételez, melyben minden a semmiből jön létre, és tér vissza. Ebben a világképben jelent meg a szabadság-testvériség-egyenlőség elve, mely egy olyan hamis ideát szabadított az emberiségre, ami által csak a nihilben fogant nihil jöhet létre. A valóság viszont az, hogy lehet fantáziálni a rendetlenségről akár “tudományosnak” nevezett szinten is, de ezt is csak a káoszt összetartó RENDben lehetséges.

Kiút az apokalipszisen át

Minden élő csak a neki legmegfelelőbb közegben fejlődhet a maga RENDjében. Vegyünk egy növényt példának. Földre, vízre, levegőre és napfényre egyaránt szüksége van. A négy elem együttes működése a KÉPességének kibontakozásához elengedhetetlen. Ám ha a négy elem működése valamilyen okból, teljesen önkényes módon kiszámíthatatlanná válna, akkor beláthatjuk, hogy a növényünk fejlődése KÉPtelen lenne.

Rend és rendetlenség, félelem és egység, szertelenség és szeretetteljesség. Mind-EGY, és mégsem mindegy. A tapasztalásra vágyó szellem szempontjából nézve a történetet mindkét véglet megtapasztalása szükséges. Az emberi lét nem szűkíthető le és nem értelmezhető a jó és a rossz gondolati modelljében, mert ez lelki-szellemi fejlődésünk, megtapasztalásaink és megéléseink végtelen terét szűkítené le. A szenvedésben érlelődik EGY-ÉNi világunk megváltásának a boldogsága, KÖZ-ŐS világunk megtisztulása.

Az emberiség kizuhant a Szeretet ősi rendjéből.  Bizonyosan okkal történt ez, az okozat pedig húsunkba metsző tanítás, melynek katarzisa vezethet bennünket valódi fejlődéshez, éréshez és megújuláshoz, saját és közös világunk újjászületéséhez. Az önismeret rögös útja – miként a világ valódi rendjének megismerése tudatunk folyamatos megnyílásával – ehhez megkerülhetetlen. Az ősi fénymag, melyből kisarjadhat az Élet termése, nem kerülhet az ocsúval egy edénybe. “Mert ímé az Isten országa ti bennetek van.” – mondta a Mester. Miként a poklok pokla is mibennünk teremtődik meg. Az apokalipszis katartikus korszaka ez.

A világ ősi rendje az önátadás és szakralitás, a teremtés mágiájának uralása, az EGYség élő tudata és a Szeretet isteni fényének éltető áradása, mely beavatódás az Élet, a Teremtés misztériumába. Mindenkinek szabad a választása. Része marad-e a félelem sátáni, pusztító “világrendjének”, vagy tudatára ébred, hogy elfoglalhassa méltó helyét a Szeretet szent uralmának ősi, teremtő rendjében. Mindnyájan fák vagyunk, melyek gyümölcsükről ismerszenek meg.

a MÁSik TE / F.J.T.

_________

Gondolatébresztők:

Sütő Zoltán – Major Gyöngyi: A hatalom mágiájának Ksatriya doktrínája

Hamvas Béla: René Guénon és a társadalom metafizikája

Kocsis István – Szakrális hierarchia

The following two tabs change content below.

• A Szerzőről
• Legutóbbi bejegyzések

FJT

Az oldalon található gondolatok mellőznek mindennemű konvencionalitást, ezért bárki olvassa őket, kérem tartsa szem előtt, hogy kinek nem inge ne vegye magára, kinek nem dolga ne járjon utána és fordítva. Írójuk nem tagja semmilyen földi szerveződésnek, vallásnak vagy spirituális irányzatnak, sem a materialista-tudományos sem a vallásos-spirituális világképet nem vallja magáénak, közléseit nem bennük értelmezi. Igyekszik ama nézőpont megjelenítésére, mely érzékeli mindkét világképet, ám valósága nem reked meg egyikben sem, hanem - azt magában foglalva de mégis meghaladva - egy teljesebb valóságkép közvetítését kísérli meg. Bármilyen esetleges áthallás, egybecsengés, más létező gondolati építményekkel nem szándékos, pusztán egy adott logikai fonál, intuitív valóságkép megjelenítésének eredménye.

Latest posts by FJT (see all)

• Túl a vízen - 2019. február 7. csütörtök
• A szolipszizmus zsákutcája - 2018. december 11. kedd
• Metafizika - 2018. december 8. szombat
• A csapda - 2018. november 23. péntek
• A kEGYelem VALÓsága - 2018. november 15. csütörtök