Ha valaki szeret, és tisztel bárkit és bármit, szüksége van-e vele szemben az alázatra? Feltételezi-e a szeretet és a tisztelet az alázatot? Az alázat feltételezi-e a szeretetet és a tiszteletet? Miért és kiknek fontos az alázat, és az alázattal járó magatartás?
Hogy ki milyen tartalommal tölti meg ezt a szót, az eleve meghatározza azokat a válaszokat, melyek a fenti kérdésekre adandóak. Megvizsgálva azonban ezt az igen kifejező szót, hogy alázat láthatjuk, hogy semmi mást nem tartalmaz, mint egy viszony kifejezését: a, al, alá, aláz, aláza (régiesen), alázat. Így bomlik ki a szóbokor, és ebben a képben igen plasztikusan van kifejezve az alárendelő viszony. A szóban egyszerre van elrejtve a főnév és az ige. Az alázat ugyanis olyan főnév, amely magában hordozza az őt létrehozó igét, mint belső magot: az aláz gyököt. Az alázás, az alázkodás eredménye az alázat.
Az őszinte tisztelet – az én meglátásom szerint – sokkal magasabb rendű viszonyulást jelent, mint bárminemű alázat. Az alázat semmi másról nem szól, mint önkényes hierarchikus elképzelésről, és eme viszony kifejeződéséről. Aki alázatot mutat, az egyben megalázkodik. A megalázkodás azonban nem jelent tiszteletet, végképp nem szeretetet valami vagy valaki irányában. Az őszinte tiszteletnek és szeretetnek azonban nincs szüksége megalázkodásra, leginkább kizárja azt. A megalázkodásra annak van szüksége, aki fél, aki a tekintélyhez, pusztán önmagáért a tekintélytől (erő) való félelemben viszonyul.
Akinek megalázkodására, alázatára van szüksége – legyen az saját magához vagy egy általa hivatkozott tekintélyhez való viszonyulásban, viszonyultatásban – az a viszonyait, kimondott vagy kimondatlan módon az alárendelés és az alárendelődés önkényes elve szerint rendezi. Az alázat bárminemű, valós vagy valótlan érdemre hivatkozó elvárása másoktól, önmagában véve semmilyen erkölcsi, szellemi, lelki nagyságot nem feltételez. Az alázat elvárása másoktól, akár saját magunk akár egy általunk magunk felé pozicionált, valós vagy képzelt tekintély irányába, nem eredményez tiszteletet, épp ellenkezőleg, kiváltója lehet a jogos mentális, lelki és fizikai ellenállásnak.
Akit valóban, őszintén tisztelnek és becsülnek, annak nincs szüksége a mások behódolására és behódoltatására, sem az önmaga felé irányuló alázatára, megalázkodására. A tisztelet ugyanis konkrét valóságban gyökerezik, mely valóság alapja lehet bármilyen minőség, érdem, tulajdonság stb. A tisztelet lehet a valódi bizalom előszobája. A tisztelet és a bizalom pedig elvezethet a szeretethez, illetve az eleve létező szeretet magában hordozza a tiszteletet és a bizalmat. Egy példával illusztrálva, ha egy apa őszintén szereti a gyermekét, attól még kettőjük viszonyában jelen van a természetes hierarchia, ám a szereteteben fogant hierarchiának nincs szüksége semminemű alázatra, alázkodásra, megalázásra, leginkább egyik kizárja a másikat. A gyermek bizalommal, tisztelettel és szeretettel fog kötődni apjához, vagy bármelyik szülőjéhez, még akkor is, ha számára nyilvánvaló az apa hierarchikus elsőbbsége, ám a valódi, felelősség és szeretetteljes hierarchiának nem feltétele az alázat, és a megalázkodás, pont ellenkezőleg. A valódi tekintély forrása nem az alázat, az alázás és a megalázkodás. A valódi hierarchiának nincs szüksége megalázkodó tudatokra és tudatformára. A valódi tisztelet, megbecsülés – bár megelőlegezhető bárkinek – valójából abból fakad, hogy a hierarchia magasabb fokán álló egyén, miként képes szeretetteljes szolgálatban viszonyulni, az „alatta” állókhoz, pontosabban a felelősségére bízottakhoz. A valódi hierarchia szolgálat és felelősség, nem alázat és megalázkodás.
Minden szolgálatelvű hierarchia alapja nem a tekintélyelvűségben és az alázatban, nem a megalázkodásban és a megalázkodás elvárásában gyökeredzik, hanem a szeretetteljes viszonyulásban, a kölcsönös tiszteltben és megbecsülésben. Ez ugyanakkor nem tagadása semmilyen valós tulajdonságra, érdemre alapozódó tekintélynek. A valódi tekintélyt ugyanis önmagért lehet tisztelni, becsülni és szeretni, vagyis mindazért, amit mint szellemi, lelki valóságként önmagában hordoz. Egy apának lehet, szükséges és jó is ha van tekintélye a gyermeke előtt, ám a valódi tekintély nem önmagából a hierarchikus viszonyból, sokkal inkább egyéni tulajdonságaiból, értékeiből, érdemeiből, cselekedeteiből szükséges fakadjon. A félelem, az alázat és a tekintélyelvűség, a valódi tekintély ellensége. A valódi tekintélynek nincs szüksége megalázkodásra, a hierarchiának tekintélyelvű értelmezésére és önabszolutizáló önkényességére. A tekintélyre való mutogatás, a tekintéllyel való fenyegetőzés a gyengék fegyvere. Azoké, akik saját, vélt vagy valós hatalommal szembeni alárendeltségüket és megalázkodásukat mindenekre kiterjesztendő, abszolút mértéknek teszik meg. Félelem ez, mely a valódi tisztelet és megbecsülés megismerésének a hiányából fakad, s melyet eme félelem mindenek mércéjévé emel.
Valódi tisztelet, megbecsülés, szeretetteljes szolgálat – csak valódi szabadságban lehetséges. Valódi tiszteletre, megbecsülésre és szeretetteljes szolgálatra – csak szabad szellem és lélek képes. Ez a legnagyobb erősség, amivel a hierarchia rendelkezhet. A valódi hierarchia, nem önkényesen, önmagának kiszolgáltató, félelemben fogant függőséget jelent, hanem a nagyobb, a magasabb rendű cselekvési potenciállal rendelkező létező szolgálatát önmaga, alárendelt részei felé.
Latest posts by FJT (see all)
- Túl a vízen - 2019. február 7. csütörtök
- A szolipszizmus zsákutcája - 2018. december 11. kedd
- Metafizika - 2018. december 8. szombat
- A csapda - 2018. november 23. péntek
- A kEGYelem VALÓsága - 2018. november 15. csütörtök
Igazán szeretni a bennünk lévő isteni tud, minden más csak elme játék, káprázat!
Ha az elme és az elme által létrejött Ego alázatosságot gyakorol, azzal semmi probléma nincsen, mert így könnyebben átadja helyét a mögötte megbújó MAGosabb rendűnek.
Nagy áldás, hogy volt idő, mikor nem a megGONDolások vezették az emberiséget. ( Úgy néz ki, hogy a nagy szétszóródásban, összezavarodásban lassan mindenkinek meglesz a saját méretre és kényelemre szabott NewAge-e…)
Avilai Teréznek még nem esett nehezére az alázatosság, hogy össze tudjon kapcsolódni a MAGasztosabbal ( lehet nem megGONDolta, hogy miként járhat “jól”… ?)
http://www.kincseslada.hu/kozmikusember/content.php?article.275
Szép Napot!
Manapság digitalizálták a TV csatornákat és én a tanyámon a primitív beltéri eszközömmel forgolódni kényszerülök a jobb vételi esély elérésére ,hogy jobban elérjem a magasabb rendű kisugárzás vagy illúzió elmeprogramozását.
Mivel a tudatom sikeresen ellenállt ennek a kivetítésnek ezért rájöttem, hogy ha Én nem lennék Isten sem volna .
Szomorú az a korszak amikor a nem megGONDolások vezették az emberiséget, mert ha megGondolta volna magát akkor nem tudott volna a STN-nek behódolni.
Rájött, vagy Ő-szintétlenül lenyúlta?
https://atyafipeca.wordpress.com/2014/12/15/biohierarchia-kontra-bioegalitarizmus/
(Csak mert túlzottan ismerős volt ez a tévedés…)
Szép Napot!
Nincs itt semmiféle tévedés. 🙂 Az a tévedés, hogyha az Óceánból kiragadunk egy vízcseppet, arról hajlamosak vagyunk azt hinni, hogy az már nem hordozza magában az Óceánt. A rÉSZ = ego, mindig az EG(Y)-ÉSZben, az Egész által létezik és van. A lényegi (esszenciális) azonosság soha nem szűnik meg a rész és az egész között, pusztán a rész megnyilváníthatósága miatt jön létre, a részek EGY-MÁS közti differenciáltsága, (szubsztanciális) különböz-ŐS-ÉGe. Az EGY minden MÁSa önMAGa által, önMAGával és önMAGában létezik. A különbözőség, a TeremTŐ és a Terem-TETT között pusztán tudati mágia, májá.
EGY vagyok, minden RÉSZemben ÉN VAGYOK, az egyedüli valóság. MAGamtól különválva mégis minden, és mindenki, Mind-ÉN és MInd-ÉN-KI VAGYOK. Ezt tudni és érezni nem hit, hanem megtapasztalás kérdése. Nem filozófia, több annál, nem metafizika, bár a metafizika is tükrözi ezt. Ez a világ kezdete óta létező tudás, amit MAGunkban hordunk elfeledve, mindaddig, ameddig ez az önmagunk előtt elrejtett titok, fel nem tárul bennünk. IS-TEN-MAGunk ébredése ez, a rÉSZ ráébredése önMAGa EGÉSZségre.
Nem kell hinni benne. Nem kell elfogadni ezt. Mindez pedig csak annak a résznek botrány, aki sorsában nem hordozza, az ébredés csíráját. De előbb vagy utóbb mindenki ráébred önMAGa EGY és EGYetlen VALÓjára. A MAGa idejében 🙂 Mert az EGÉSZben – minden látszat ellenére – egyetlen rÉSZ sem vész, nem veszhet el. ÖnMAGunk önMAGunkat nem semmisítheti meg, de a tudat mágiájában átélheti, megélheti ezt. Poklot és Mennyországot, üdvözültséget és kárhozatot teremthet. Majd végül ebből is felébredhet. Újból tiszta TUDattá válhat önMAGával, önMAGában, EGYként, EGYben.
Jó az Óceán megközelítés, de téves az értelmezése.
(Is-Ten – Ős-Ten – Ős-Tengri – Ős-Tenger)
A rész nem az EGO, hanem a LélekMAG. A MAG, ahogy a vízcsepp, valóban MAGjában hordoz minden eszenciát, de nem azonos Tengrivel/Tengerrel, egészen addig, amíg vissza nem tér hozzá, amíg vissza nem fogadja, akárcsak egy vízcseppet. A Lélek (MAG) ugyanúgy nem azonos a Szentlélekkel, ahogy az Átman sem a ParamÁtmannal. Ettől még isteni, mert általa 6 és nyilvánul meg Isten. (Már akiben…)
Az EGO itt nem rész, hanem káprázat (Nem véletlenül hívják hamis “Én”-nek) Ahhoz, hogy mind-Enki legyen, először az Ego szintjén s-Enki-vé kell lenni. Ez nyilvánvalóan az itt írók egyikénél sem áll fenn (Ennek számtalan jele van.) Tehát teljességgel kizárt, hogy mind-Enki legyen, mindenhol ott legyen, időn túl minden és mindenki lelke és tudata legyen. (Az elme szintjén persze azt élhet át, amit csak elhisz…)
Az érvelésből ugyan nem derül ki, hogy miért nincs tévedés abban a vonatkozásban, “ha Én nem lennék Isten sem volna”, de akkor térjünk ki erre is.
A távol-keleti vallásokban/filozófiákban a lélek örök, csak “idő” kérdése, míg révbe ér (bár elég sok irányban fecsegnek, mégis mindegyik általam ismert forrásban hatalmas tisztelet jár a felettesnek). Más ősi kultúrákban pl.: egyiptomi nem így van. Ott, ha a lélek mérlegeléskor nem könnyebb Maát tollánál, akkor azt a krokodil fejű Isten (Szobet?) felfalja. Ott a léleknek még sikeres mérlegelést követően sincs szabad útja (Ahogy a tibeti halottasköny szerint sincs)… A zsidó-keresztény vallásokban megint másként van. A gyökerek messzire vezetnek.
Azt tudjuk, hogy minden tudat alapú, ezért lehet 1-ből számtalan, de hogy ebből mi veszhet el, azt az elme szintjén nehéz mérlegelni, ez már erősen hit kérdés… (Minden GONDolat kőbe vésődne? Aligha, hiszen folyamatos változásban van, ahogy minden más is…)
Viszont olyan blődséget csak a halak korszak fecsegése hozott (annak is inkább a vége… , Na meg Echart mester logikai ellentmondásai…), hogy a vízcsepp arról henceg, hogy nélküle nem lenne Tenger…
Nem “én” leszek a hencegők bírája, viszont nekem ez nagyon tiszteletlen!
(Részemről ennyi volt.)
Szép Napot!
Ezt már egyszer eljátszottuk:
./2017/11/01/en-es-az-atya-egy-vagyunk/#comments
Mit játszottunk el?
Szép Napot!
Tisztelt SZN!
Igyekszem körbeírás mentesen a lényegere térni. Idézem, amit a múlt évben írt:
./2017/11/01/en-es-az-atya-egy-vagyunk/#comment-3012
Ebből következően is, közöttünk minden eszmecsere értelmetlen. Nincs valós, közös kapcsolódási pontja ugyanis nézeteinknek, ami még nem lenne akadálya, egy valós, őszinte párbeszédnek. Ez azonban két egyenrangú partnert feltételezne, Ön pedig többször – pejoratív jelzőkkel, idézetek tömegével fűszerezve – kifejtette, hogy enyhén szólva nem túl sokra tartja mindazt, ami ezen oldalon közlésre került, s ezzel együtt személyemet sem. Ez utóbbi még nem lenne nagy gond, de az előbbi igen, ha valós eszmecserére tartana igényt.
Az írásaimban, a könyveimben részletesen kifejtettem gondolataim. Nem muszáj elolvasni őket, sőt lehet, hogy nem is ajánlatos mindenkinek, végképp nem is szükséges, hogy ezekkel bárki is egyetértsen. (talán nem is olvasta, olvassa őket, mert mint már azt is kifejtette, Ön így is képes kommunikációra és konklúzió levonására: ./2017/11/01/en-es-az-atya-egy-vagyunk/#comment-3010 ) Nehéz párbeszédet folytatni azonban valakivel úgy, hogy az meg van győződve arról, hogy csak a saját nézőpontja a kizárólagosan érvényes, továbbá az általa használt fogalmaknak csak az ő – vagy bármilyen tekintélyre és hagyományra támaszkodó – iterpretációja az egyedül lehetséges, helyes, és azon kívül pedig minden más eretnek, (horribile dictu) „nyúédzses” stb. Legyen mindenkinek a maga hite szerint. Én azonban a gondolkodást, a szemlélődést, az elmélyülést nem teszem hit, dogma és hagyomány kérdéséve. Úgy vélem, a világot mindenkinek magának kell megismernie és értelmeznie, még akkor is, ha fennáll a bukás, vagy a megsemmisülés veszélye. Vállalom ezt, és nem kényszerítek senkit sem arra, hogy ezt az attitűdöt kövesse.
Az én világlátásom is változik folyamatosan, van amit már én is másként tekintek, mint amikor valaha lejegyeztem. Még a saját, legbensőbb átéléseimet is hajlandó vagyok átértékelni, más meglátások, tapasztalások tükrében. De nem csinálok mindebből tanítást, vallást, vagy mindenkire nézve „kötelező” spirituális utat, „abszolút igazságot”, és vállalom mindezt, mert a gondolkodás, a szemlélődés, az elmélyülés a lét(em) részeként egy folyamat, a maga törvényszerűségeivel. Nem tartok igényt arra, hogy ezen gondolatoknak bárki abszolút érvényt tulajdonítson, vagy egyetértsen velük. Nincs szándékomban senki világnézetét, hitét, vallását megsérteni, ám ez nem jelenti azt, hogy ezen tudatformákkal, szellemi tartalmakkal, nézetekkel – mint személy – egyet is értek, még akkor sem, ha az EGY részeiként tudva elfogadom őket. Az oldalon közölt tartalmakhoz való viszonyulás és viszonyulásom tekintetében, pedig útmutatóként már összefoglaltam a lényeget:
./szempontok/
Elmélyült, mindkét fél számára gyümölcsöző párbeszédhez (és nem egymás mellett való elbeszéléshez), valódi érdeklődés szükségeltetne. Ön azonban, mint Az Igazság tudója vitára, és harcra, mások kioktatására vágyik, én azonban egyikre sem. A fenti okok miatt tehát kérem nézze el nekem, ha a jövőben csak akkor reagálok, ha e tekintetben őszinte igényt és érdeklődést látok Önben. Ha személyét pedig – tudtom és szándékom ellenére – bármivel megsértettem, elnézését kérem. Vegye azonban figyelembe, hogy bennem nincs alázat, így kérem, ne is kérje számon ezt tőlem. Érje be a tiszteletemmel.
Tisztelettel: Fazekas József Tamás
Szép Beolvasás és még igazságokat is tartalmaz! 🙂
Mégis úgy látom meglehetősen félre értette itt létemet. Végül is ez nem baj. Az oldalt régóta követem, kezdetben szerettem az itt megjelenő írások többségét, ma már csak kisebbségét. Ettől még látogattam, mert az egyre gyakoribb 1-et nem értés ellenére sem tartom haszontalannak az itt megjelenteket.
Nem sértett meg. Nekem sem volt célom a sértegetés, sajnálom, hogy jelzőimet (ahogy megjelenésemet) nem tudja 1 nem értő jelzésként értelmezni. (Ezeket nyilván kellene tudni viselni…) Nézőpontomból korunk egyik nagy betegsége, hogy látszat konszenzusokra és 1et értésekre törekszik az igazság keresés helyett (ha ez nem történik meg, következik a saktulya: valódi érdeklődés hiánya…). Ebből adódik továbbá, hogy a markánsabban megfogalmazott kritikus vélemény/tapasztalat már az olvasónak/hallgatónak kizárólagos érvényűnek tűnik (hiszen nincs az írás tele aggatva szerintem, hitem szerint, és stb… töltelék kifejezésekkel).
Határozottan kijelenthetem, hogy megjelenésem oka a figyelemfelhívás volt! (Nyilván még kötődöm ehhez az oldalhoz…)
Ön szerint, ha nem lennék nyitott más véleményekre akkor látogatnám még ezt az oldalt? Ön szerint ha nem reagált volna írásban a figyelmeztetésemre akkor eljutunk ide? Nem mindig kettőn áll a vásár? Miért GONDolja, hogy MAGot csak úgy lehet vetni, hogy arra azonnali elfogadás, helyeslés a válasz? Vagy Ön szerint simizni kellet volna: Csak így tovább skacok! Élcelődjetek csak a világ állásán! (S ha utána ti kerültök elő? Hát, akkor durci van…) Ezek után Ön szerint kiben nincs meg a valódi érdeklődés?
(Mikor körülnézek a világban, a kisgyermekek többsége ma már ott tart, hogy az első hangos szóra, az első kritikára elsírja magát, ahelyett ,hogy a helyén kezelné a kialakult helyzetet. Remélem ez nem lesz a korra kiható általános betegség!)
Tényleg az a jó irány, hogy körülbástyázza írásait, kinek való és kinek nem való?
Szép Napot!
Tisztelettel:
Kerekes Zoltán
Kedves Zoltán!
Jobban örülnék, ha nem tesztelgetné a tűrőképességemet. 🙂 Higgye el, kaptam már elég hideget és meleget is kritika, észrevétel terén az évek során. Ezektől nagyságrendekkel nagyobb feszültségeket is elviseltem már, de egy idő után az ember már csak úgy van, minek? Szóval a kerülő út nélküli kritikával nálam sokkal jobban célba lehet érni. A kódolatlan őszinteséget – még ha fájó is – mindig nagyra értékelem. Mert visszafordítva a tükröt, gondolja, hogy foglalkoznék-e azzal, amivel, írnék-e még egyetlen sort is, ha mindez nem szolgálna azzal a titkos reménnyel, hogy mégis csak értelme volt eme testet öltésnek? Azonban a világ mai állását tekintve eljutottam odáig, hogy a sírjak-e vagy nevessek párosából időnként a nevetést választom, még akkor is, ha ez inkább a kínosabbik fajtából való. A két pólus ugyanis valójában egy, kötődés a májához, és mindkettő az így átélt tehetetlenség terméke. Mert a jelen korban – és úgy gondolom más korok sem voltak kivételek e tekintetben – felismerni a dolgok valódi arcát, az megsemmisítő tud lenni, az embernek, az egónak, a résznek egyaránt. Azonban egyetlen sort sem írtam le soha cinizmussal telve, még ezekkel együtt vagy ezek ellenére sem. A groteszk, a görbe tükör, és a keserű, fanyar humor azonban másoknak visszatetsző lehet.
A humorom olykor fekete, nagyon fekete. Ennek a korszaknak a haláltánca ez, amit láthatunk, és az elengedése egy haldoklónak nem könnyű feladat. Akinek a kezei között halt már meg emberi lény, az tudja milyen, aki nem, annak csak elmagyarázni lehet. Valahogy hasonló ez a jelen korral is. Amikor a halállal szembesülünk, csak kevés vigaszt jelent, önön magunk vélt vagy valós halhatatlansága. Azonban a legnagyobb sötétségben tud a legfényesebben tündökölni, a legkisebb szikra is. Az én kritikám, nem élcelődés másokon, inkább magunkért. Én nem Ön ellen, vagy MÁSaink ellen morgok, kritizálok, mártom fekete, vagy olykor epés tintába a pennám, hanem mindMAGunkért, még akkor is, ha égi Énünknek erre semmi szüksége. DE ebben az egóban, ebben a megtestesülésben most ezt a szerepet játszom. Ez pedig természetszerűen nem lehet mindenki tetszésére. Tükör vagyok én is másoknak emberi létezésemmel, akárcsak Ön.
A tükröt amit Ön tartott, és amit én némileg félreértelmeztem, mindezek ellenére, vagy mindezekkel együtt: őszintén köszönöm. Téved, ha azt gondolja, engem a Bólogató Jánosok lelkesítenek. De kétségtelen, hogy még a gondolkodó, minden kérdésre kérdést feltenni akaró és tudó, a szellemi korfontzónáját sokszor elhagyó ember is vágyhat néha arra, hogy legalább némi jelét láthassa a megértésnek. Igen, az én vágyai ezek, de egyéni megközelítésemben, az én nem pusztán hamisság, hanem illuzórikus, álmodott, de átélhető, megtapasztalható valósága ÉNünknek. ÉNünk által létezik emberségem, és emberségemben is ÉNünk van jelen. Mivel emberi énem létezik, és létezhet, nem vonom kétségbe a fontosságát és létének valóságát, sokkal inkább időnként megpróbálok elmerülni annak megismerésében és a megértésében. A májában való szellemi búvárkodás ez. A minket megelőző korok ugyanis – véleményem szerint – előidézői, előkészítői voltak a mai romlásnak, pont azáltal is, hogy az emberi ént nem tartották sokra. Az ego kora szükséges, még ha kellemetlen megtapasztalás is sokunknak. (Ebbe itt nem merülnék mélyebbre. Úgy vélem, a teljességre törekvőnek a tagadás és az állítás egyaránt fontos, majd ezek meghaladás is.)
Lehet úgy érzi – s talán nincs egyedül ezzel – hogy az utóbbi korszakom írásai, egyre elfogadhatatlanabbak, mert látszólag szembemennek a Renddel. Nem. Nem mennek vele szembe, de kritikusan viseltetnek mindazon jelenségekkel, melyek ugyanúgy vizsgálatot és adott esetben kritikát érdemelnek, mint bármely, általunk mindennemű szentséget nélkülözőnek tartott valóságok. Itt pont, hogy nem a dolgok eltussolása zajlik, hanem a valóság csontig történő felfejtése. A kés, a penge pedig ehhez húst kell érjen. Érző idegeket. Ezért nem valóak az én írásaim mindenkinek. Nem az önhittség vezetett engem erre a felismerésre, hanem a tapasztalat. Az évek során arra döbbentem rá, hogy ez olyan fajta szellemi magasfeszültség, aminek az elviselésére igen kevesek alkalmasak. És itt nem az öntömjénezésről van szó, arról, hogy én milyen „szépen”, elvontan, fennkölten, vagy akár ezzel ellentétesen tudom leírni a hülyeségeimet, hanem hogy pusztán már az általam érintett témák is garanciák arra, hogy kiégnek, repülnek a biztosítékok az elmékben. Valójában ezért vannak a „bástyák”. Ezért vallom azt, hogy az „ezoterikus” réteg nem való mindenkinek. A halál szemlélése nem való mindenkinek. Csak a merészeknek, azoknak, akik önön gyengeségükkel, gyarlóságukkal, önön fekete, ha úgy tetszik sátáni énjükkel, tudatpólusukkal is szembe akarnak nézni. A szellemi értelemben vett mazochistáknak, „énmegsemmisítőknek”. Mert a beavatódás nem gyerekjáték. Könnyeket, vért és halált jelent emberi énünknek. Személyünknek. A hamis énnek. Nevezzük bárminek. A rész visszatérése ez az egészbe.
Köszönök mindent. Köszönöm a szembesítést. Bár saját emberi énemre, részemre immár csak álarcként tekintek, melyet Halhatatlan Örökkévalónk az arcán visel. Ennyi vagyok lényegileg, mint ember. Vagy talán még ennyi sem. De az álarc mögé tekintve… A KI VAGYOK, arról bármit is írnék le, nem sok értelme lenne, s másoknak talán érvénye sem. (inkább botrány) De abban ott van Ön is, mindannyiunk. És ebben nincsenek ellentétek, csak örök béke van. Csend. VALÓság. EGY.
Tisztelettel: FJT
Számomra ott kezdődik a valódi nagyság, ahol megjelenik az Ő-szinte. Ez itt megtörtént. Köszönöm!
Ha Ön részéről köszönet jár valakinek, akkor az egész biztosan nem “én” vagyok. Csak sodródom, és időnként elakadok…
(Az elakadás (adok-kapok játéka) közben kapott pofonokra minden bizonnyal szükségem volt. (Időnek kell eltelnie, míg a dolgok belül a helyükre kerülnek…))
Végezetül egy jó tanács: Ha legközelebb teljes írással/írásokkal válaszol valakinek, akkor 1-et nem értés esetén ne vágja az illető fejéhez , hogy amit írt, nem való neki (nem való mindenkinek), mert az eléggé fura…
Szép Napot!
Kedves Zoltán!
Az egymásnak feszült, robbanást okozó szellemi erők, végül termékeny katarzisban teljesedtek be. Értékelem az embert és az intellektust, melyet Ön képvisel, melyben EGY és EGYetlen ÉNünk nyilvánul meg. Ez pedig újabb termékeny elmélyülés humuszát szüli meg.
Talán nem orrol meg, ha a kapott “dolgaimat” megosztom. (Megkérdeztem, és azt kaptam, hogy csinál6om…)
Az idézetet a Tao Te King könyvből kaptam, azután, hogy várakozásra készülve a táskámban elférő könyvet kerestem (pont itt nyílt ki).
A filmet pedig ma néztem meg, miután “véletlenül” tegnap letöltöttem…
Az idézet (szerintem mindkettőnknek szól):
“A nagy erény nem jótékonykodik,
ezért jó.
A kis erény jótékonykodik,
ezért nem jó.
A nagy erény cselekszik,
nem-cselekvéssel cselekszik.
A kis erény sürög,
erővel cselekszik.
A szeretet cselekszik,
eredményes, ha nem cselekszik.
Az erkölcs sürög,
erővel cselekszik.
A tisztelet cselekszik,
s mert nem viszonozzák,
kényszerít a tiszteletre.
Ezért:
az út ha elvész, itt az erény
az erény ha elvész, itt a szeretet,
a szeretet ha elvész, itt az erkölcs,
az erkölcs ha elvész, itt a tisztelet.
A tisztelet
a hűség és bizalom hiánya,
a zűrzavar kezdete.
A külső tudás
az út virága,
a belső tudatlanság kezdete.
Ezért az igaz ember
a valódit akarja és nem a látszót,
a gyümölcsöt akarja és nem a virágot,
a közelit akarja és nem a távolit.”
A filmrészlet az Ön fekete humorához igazodik (A film zseniális atyai lezárása pedig az “én” világképemhez):
https://www.youtube.com/watch?v=2CGpcDbuxGk&list=RD2CGpcDbuxGk&start_radio=1
Szép Napot!
Az idézetet köszönöm. A film fekete, ám a humoromhoz – részemről – nem sok a köze. De ha Ön ezt látta meg benne… ám legyen. Nincs harag.
Ezt írtam volna?
https://www.youtube.com/watch?v=2CGpcDbuxGk&feature=youtu.be&list=RD2CGpcDbuxGk&t=268
Szép Napot!
Figyelemmel követtem a játszmát ami szerintem teljesen felesleges volt.
A dimenziók összemosódása a bomlásban értelmüket vesztette. Az emóciók uralják az embert nem a józan ész.
Játszma, játék? Ha nem lenne, milyen unalmas is lenne minden 🙂
A filmhez csak annyit fűznék hozzá ,hogy a rendezője ugyan olyan sátáni megszállottság alatt van mint aki szinkronizálja és aki nézése közben valamilyen monológjával azonosulni tud.
Én undorodtam Tőle mint a XXI. századtól !
Üdvözlettel :Kalász Csaba
A film egy megtévedt ember pokoljárását mutatja be (meglehetősen sötét képekkel), aki a sorsa elfogadása után atyai kegyelmet kap.
Mindannyian poklot járunk ebben a világban, akár undorodik tőle, akár nem. Ha undorodik, akkor még sok dolga lesz itt, mert nagyon messzire van az ezen az oldalon gyakran megfogalmazott mind-Enki állapottól.
Javaslom az Alföldi félékre inkább szánalommal tekinteni, mert az Ő kínjuk (pokoljárásuk) vélhetően sokkal erősebb, mint az Öné. Esetük súlyosságából adódóan nagyon sokat látnak/láthatnak a világból (annak is inkább a sötét oldalából), miközben nem képesek kilépni a függőségeikből/kínjaikból olyan erős a megszállottságuk…
Szép Napot!
A VALÓságtól és az ÉN VALÓtól való eltávolodás mindig emóciókat eredményez. Az emóciók a májá és a lílá része. A kérdés az, uralhatja-e a máját és a lílát pusztán a tiszta ráció, mikor a legnagyobb irracionalitás az, hogy ÉN mint én, önMAGamtól MÁSnak képzelem magam?
Na ebben benne van minden !
Minek a blog?
Így igaz. A kérdés pedig jogos!
A keresztények imájának vége az Egyhez: És ne vígy minket kísértésbe,
De szabadíts meg a gonosztól. Ámen