Mindenség = Mind-ÉN-s-ÉG
Jelentés: MInd(en) ÉN, és EGész. A MI vagyis minden létező megtapasztalható összessége valójában az ÉNben létezik, és minden létezés forrása az EGész, EGy-ÉNből ered és tér vissza. A MI az a formák világában megjelenő EGY-ÉN testet öltése az egyedi, személyes, individuális létezőkben, a személyiségek, egók sokszínű összességében. A MInd-ÉN a világ megszemélyesítése, az EGY isteni ÉN egyszerűségének, egységének sokaságként való formát öltése az individuális valóságok végtelenségében.
Az ég és az eg ugyanazon szótő, az eg, ég, egy pedig ugyanazon fogalmi kör, az egész, az egység, az EGYség mely EGY, vagyis EG. Az EG egész, ami egységes, vagy az EGy ami egészséges, mind az eg szótőből származik, az ég pedig szintén az eg módosult ága, az ég mint égbolt, eg, ege, egek stb. könnyen levezethető, ugyanakkor belső tartalommal is bír. Az ég ugyanis egész, semmi nem határolja, csak földi perspektívából tűnik úgy, hogy az ég az atmoszféra által valamiféle módon le lenne határolva. Az ég valójában nem kezdődik sem a Földön, sem a sztratoszféra határán, hanem az ég az az EG(y), egész, ami magában foglalja a Világmindenséget, a világEGYetemet, melynek a Föld, vagy bármilyen bolygó, csillag, galaxis, csillagköd, maga a kozmosz és minden benne létező a része.
Egybefűzve a fenti jelentéstartalmakat megjelenik a teremtés titka: az EGY-ÉN MIndenkivé lesz, de mindeközben a végtelenül sok megnyilvánulási formát öltésében is folyamatosan EGY, EGész. A teremtett világ fraktál szerkezete is felsejlik e tartalomban, mely az EGészben önmagán belül résszé vált EGY tartalmi EGYségét jelzi, a formai megjelenésben. A rész az EGészben EGész a részben.
A Mindénség tehát többrétegű jelentéssel bír. Van egy hétköznapi értelemben vett rétege, mely jelöl minden létezőt, van egy tudományos jelentése, mely jelöl minden ismert és ismeretlen valóságot egyszerre, van filozófiai, vallásos, kozmológiai jelentése, melyekre itt nem térnék ki, és van egy rejtett, metafizikai jelentése. Mindenki a saját tudati szintjén láthat meg más és más jelentést benne. Értelemszerűen felvetődik a kérdés: létezik-e a nyelvnek abszolút értelme, vagy a nyelv pusztán a fogalmi gondolkodás tartalmainak a leképeződése, és mint ilyen csak a fogalmak egymás általi értelmezéseinek konvencionalitásainak a tükrében értelmeződhetnek, és azok relativizmusa tevődik át értelemszerűen magára a nyelv fogalmi készleteire, illetve azok jelölőire, a szavakra.
A nyelv a fogalmi gondolkodás terméke-e, vagy a fogalmi gondolkodás nem más, mint amit a nyelv, mint logikai program eleve engedélyez? Létezhet-e nyelv fogalmi gondolkodás nélkül, illetve mi a nyelv és a fogalmi gondolkodás viszonya egymáshoz? Hogy lehet, hogy egy nyelv olyan alapjaiban kódolt, ősi metafizikai tartalmakat hordozzon, mely képes a lét, az élet, és a benne foglaltak belső összefüggéseit, hierarchikus viszonyait mind leképezni, mind visszavezetni azok Forrásához? A materialista nyelvészet szemléletében a nyelv csak egy bizonyos fejlettségi szinten megjelenő, önmagától, önmagában fejlődő képződmény, mely a fogalmi gondolkodás eredményeként jelenik meg, és annak fejlődését, annak fejlettségét tükrözi, folyamatosan követve, idomulva a fogalmi gondolkodás szintjeinek a fejlődéséhez, fejlettségéhez. Ilyen módon eleve kizárt annak a lehetősége, hogy a nyelv eleve létező lehessen, illetve eleve létező fogalmak hordozójaként, mint valamiféle eleve létező program létezhessen, mely program magát azt a potencialitást jelöli, melyből egy adott létszint, az őt meghatározó összes lehetőséggel és sajátossággal kibomolhat, létrejöhet.
Metafizikai perspektívába helyezve a fentieket, az érthetőség kedvéért kifejtem egy példán keresztül, hogy mi is egy adott létsík, teremtési sík, a benne létrejövő valóság, a fogalmi gondolkodás és a nyelv viszonya az emberi lény nézőpontjából szemlélve. Képzeljünk el egy programozó informatikust, aki egy virtuális univerzumot szeretne létrehozni egy összetett program formájában. Elképzelhető-e, hogy létrehozza mindezt, ha nem rendelkezik semmilyen programozási nyelvvel? Mi a virtuális valóság megteremtésének legelső feltétele azon túl, hogy legelőször is rendelkeznie kell egy elKÉPzeléssel mindarról, amit megteremteni, létrehozni szeretne? A programnyelv az elképzelés megvalósításához eleve alkalmas kell legyen, hogy az elképzelt valóság általa kibontható legyen. Programnyelveket is lehet írni, szerkeszteni, és minden programnyelv egy eleve létező elképzelés eredményeként jön létre, hogy aztán általa, vele és benne kibontható legyen az a valóság, ami eleve létrehozta őt, és képességekkel ruházta fel arra, hogy kibontakoztathassa, megteremthesse azokat a potenciális valóságokat, létezőket, melyek létrehozása során mint potencialitások belé lettek kódolva, belé lettek rejtve. Egy programnyelv tehát nem más, mint az őt létrehozó intelligencia kifejeződése, minden programnyelvben az őt létrehozó intelligencia potenciálja testesül meg. Minden programnyelv akarat, intelligencia, potencialitás, szándék, lehetőség szimbiotikus egybefonódása, mely által csak azon tartalmak bontakozhatnak ki, melyek eleve benne foglaltatnak, pontosan amelyek megalkotásakor belé lettek foglalva. Tetszőleges programnyelvek hozhatók létre annak függvényében, hogy velük, általuk és bennük milyen szellemi tartalmak juthatnak kifejezésre és valósulhatnak meg. Világosan kell látnunk tehát, hogy egy működő programnyelv, mely által egy szellemi valóság kibonthatóvá lesz, nem lehet a véletlen műve.
A legmagasabb rendű valóság-programozáshoz három dolog szükséges: 1. konkrét elképzelés, hogy mit szeretnénk teremteni, 2. közeg ami által és amiben a teremtés létrejöhet, megszülethet, 3.tudatosan használt, irányított és uralt intelligencia, mely mindezt eleve, egészében és részeiben, összefüggéseiben és viszonyaiban látni képes, és mindezek megvalósításához mind potenciállal mind intelligenciával, akarattal és teremtő erővel rendelkezik.
Tudatos teremtés csak tudatos elképzelés és megvalósítás eredményeképpen jöhet létre. A tudatos teremtés azt jelenti, hogy a teremtő tökéletes rálátással bír a teremtés egészére, vagyis teljes mértékben uralja a teremtés kibontakozásának folyamatát úgy, hogy a véletlen lehetősége semmilyen szinten nem jelenhet meg. Visszatérve a programnyelv hasonlatra egyértelmű, hogy ha valaki egy virtuális valóságot szeretne létrehozni, akkor elképzeléséhez eleve létező programnyelv szükséges, illetve ő maga is létrehozhat teremtési céljainak tökéletesen megfelelő programnyelvet, amibe belefoglalhatja mindazon potencialitások összességét, melyek kibonthatóak lesznek a programnyelvben megjeleníthető teremtésekben. Ez az utóbbi a legtökéletesebb, legideálisabb eset, amikor is a programozó maga készíti el a programnyelvet, amit aztán elképzeléseinek a megvalósításához, az eleve létező elKÉPzeléseinek megfelelően alakít és használ fel. Így lehet tökéletes az összhang az elKÉPzelés és a megvalósítás, vagyis a KÉPződött, leKÉPeződött VALÓSÁG között. A legteljesebb rálátása a teremthető és megteremtett valóságra a fenti analógiát követve annak a programozónak lehet, aki a programozás minden részét ellenőrizni képes.
A programnyelv tehát eleve meghatározza a benne és általa teremthető valóságokat, teremtéseket. Értelemszerűen megelőzi a teremtés aktusát, magát a programozás alkotó folyamatát. A programnyelv ily módon egyszerre minden potencialitás összessége, és egyszerre a teremtés eszköze, médiuma, közege. Általa és benne mintegy közvetve nyilvánul meg a teremtő intelligencia elképzelése és szándéka, ugyanakkor közvetlenül tükrözi az őt létrehozó elKÉPzelését a létrehozni szándékozott teremtésről, valóságról. Fordítva mindez nem lehetséges. Kizárt, hogy olyas valami nyilvánulhasson meg a teremtésben, ami mint potencialitás eleve nem létezik, eleve nem foglaltatik benne a programozási nyelvben. A programozási nyelv pedig kizárt hogy mást tükrözzön, kizárt hogy más belső tartalmakkal rendelkezzen, mint amit a nyelvet létrehozó intelligencia, szándék és akarat, mint potencialitások összessége. Ebből következik, hogy kizárt, hogy bármilyen nyelv a teremtés folyamatában a teremtést követően jöjjön létre, mindezt a lineáris időben tekintve. Az Isteni valóságban ugyanakkor mind a nyelv, mind az általa teremtett valóság EGY-SZERre létezik, mert minden teremtés csak a tér-idő kontinuumában jelenik folyamatként meg, az isteni Örökké-Valóságban minden az idő feletti teljességben VAN.
A programnyelv és az általa, benne kifejeződő valóság analógiáját követve, az emberi nyelv ugyanígy egy már eleve létező valóság fogalmi absztrakciója, mely úgy tűnik, hogy nem megelőzi a tükrözött valóságot, hanem a valóság tükreként, a valóság tükröződéseként jelenik meg, fejlődik és él szimbiózisban magával a tükrözött valósággal. Itt jutunk el a leglényegesebb problémáig, hogy a tyúk vagy a tojás volt-e előbb? Ezen a ponton a metafizikai gondolkodás fonalát továbbontva megérthetjük, hogy nincs szükség választásra, ha a valóság egészét szeretnénk megérteni. Az Isteni Örökké-Valóságban, ahol a tér és az idő van az Isten zsebében, és nem az Isten a tér és az idő zsebében világossá válhat, hogy a teremtés soha nem zajlik időben, pusztán csak láthatóvá válik a tér-idő kontinuumának bonyolult mezőiben, a valóság vetítővásznán. A tyúk és a tojás mindig is VOLT, nem valamiből, valami okaként lett, hanem a kauzalitás síkját meghaladó, de azt minden potencialitásával együtt MAGában foglaló valóságként VAN. A teremtés valójában a tér-idő kontinuumában az elme által feldarabolt VANság, mint folyamatos, kezdet és vég nélküli létezés egységéből kiragadott idő-pillanatok láncolataként jelenik csak meg folyamatként. Isten valóságában nincsenek folyamatok, és a teremtés kauzális valósága helyett a teremtés Jelenvalósága, Örökkévalósága létezik. Isten valójában nincs mit megteremtsen, mert Ő a Mindenség, vagyis minden létező és lehetséges VANsága, Jelenvalósága, Mostja, az Idő Teljessége, mely minden pillanatot EGYszerre MAGában foglal, örök, kezdet és vég nélküli Időtlenségben.
A teremtés linearitása csak az életet tapasztaló elme számára létezik, és ezt az idő-valóságot az elme teremti meg azáltal, hogy az Idő Teljességét (az isteni VANság Időtlen Idejét, vagy Idős Időtlenségét) szétdarabolja, egymást követő idő-részekké, vagyis pillanatokká, másodpercekké, percekké, órákká, napokká, évekké stb.
Az idő természetét csak az időtlenség kiterjesztéseként érthetjük meg. Az Isteni Örökké-Valóság azért van túl minden múlandóságon, mert ahhoz hogy a létrejövés-fennállás-elmúlás ciklikussága létezhessen szükség van az elme által létrehozott idő tudati mezejére. Az idő valójában az elme által létrehozott tudatsík kiterjesztés, amibe az emberi tudat amikor bezárkózik, akkor az örökkévalóság tartalmai történések láncolataként, a lineáris érzékelés szintjén megélhető lesz. Valójában az emberi tudaton belül az idő fogalma teljességgel relatív, és ennek a végletességét a szubjektív idő fogalmi bevezetésével világíthatjuk meg. Máshogy telik az idő játék és munka közben ugyanannak az embernek, kivéve ha játék a munkája, vagy a munkája játék a számára. A szubjektív idő fogalmát nem szükséges mélyebben taglalnunk, ezzel kapcsolatban mindenkinek van egyéni megtapasztalása bőven, amihez kötődhet. Az idő valódi természete annak szubjektivitásában tárható fel.
A mai kor tudományos gondolkodása az időt mint valamiféle egzakt, tudományosan rögzített koordinátát használja, és ennek az érvényességét a mai korban igyekszik minden síkon kiterjeszteni. Az órák megjelenésével ez a standardizált tudati jelenség, amit mérhető időként, idő-fizikai fogalomként ismerünk, behatolt az emberi valóságok mélyére, és észrevétlenül formálta át az emberiség nagy részének az idő érzékelését. Az idő múlása mindig evidencia volt a természetben élő ember számára is, az évszakok váltakozása valamint a nappal-éjszaka ciklusok váltakozása a tudaton belül valamiféle kontinuitásként, idő-pillanatok láncolataként, vagyis múló időként jelenik meg. A természet ciklikussága a születés és a halál végpontjai közötti látszólagos folyamatok, az öregedés, mind olyan tapasztalati valóság az elme valóságába zárult tudat számára, mely az anyag-tudat szintjén abszolút és megkérdőjelezhetetlen, kizárólagos valóság. Az emberi lény az idő foglya, a benne megnyilvánuló, megtestesült isteni tudat, a halhatatlan pedig a születés-fennállás-halál tudati triumvirátusában kifeszült valóságot kizárólagosságként éli meg.
Az Isten drámája az emberi lényben az élet-halál tengelyén feszül a létben. A Halhatatlan Örökkévaló Isten a tér-idő kontinuumában létrehozott tudati térben a születés-élet-halál valóságát éli át, éli meg. A teremtés misztériumát csak és egyedül a múló idő illúziójába záródott isteni tudat képes megélni, melynek egyik eszköze maga az emberi lény, és annak valósága. Emberként az Isten legelőször is szent amnéziába merül, magát halandónak képzeli az emberi lényben, az állatokban, a növényekben, a természet minden megnyilvánulásában, magában a világEGYetemben is amikor azonosul az idő múlásának tudati valóságával. Látszólag minden elpusztul ami létrejön, ami megszületett, mert Az Idő az Isten legzseniálisabb varázslata, legtökéletesebb trükkje, hogy önmaga Örökkévalóságát megtörténtté tehesse, hogy az Örökké-Valóság VANságának múlhatatlanságát, tudati EGYpontúságát, időtlenségét a végtelen mulandóság idejének tudati valóságába helyezze az EGYetemes Elme segítségével, majd az EGYetemes elme valóságát potenciálisan számtalan egyéni, egyedi, individuális elmébe záródva egyéni, egyedi, individuális tudatokként megtapasztalhassa, az EGYetemes, EGY és EGYetlen isteni Ős-Tudat szétdarabolódásának illúziójaként.
EGY és EGYetlen valóság létezik, és ez az Isten Örökké-Valósága. A múlandóság, az idő az EGYetemes Isteni Elme kivetülésében jön létre, ez az amit mi emberek megdönthetetlen valóságként ismerünk meg. Mindeközben mi MAGunk vagyunk az Isten, vagyis ezen valóság teremtője, álmodója és fenntartója is EGYben. A földi élet, mint minden élet soha nem teremtődött, soha nem jött létre. Sem az evolucionizmus sem a kreacionizmus nem értheti az Isteni Valóság teljességét meg, amiben minden VAN, és a létezés minden pillanata – amit az anyagtudatba záródott emberi tudat elméje foglyaként képzel – mindig is VOLT, VAN és LESZ, ha mindezt az idő síkjában szeretnénk szemléltetni. A VANság az Idő Teljessége melyben a teremtés egésze létezik, és amiben minden VAN ami valaha megtörtént vagy megtörténhet, valaha volt vagy létrejöhet, mert minden egyetlen osztatlan valóságként VAN, és ez az EGY és EGYetlen valóság MAGa az Isten.
A fentiek tükrében tehát sokszorosan abszurd azt képzelni, hogy a Nap alatt bármi új létezhet, így például egy nyelv kialakul a semmiből, és aztán véletlenül megjelenik benne a lét isteni aspektusainak az emberi tudaton belül feltárható összefüggés-halmaza. Ez a nyelv, amin most íródik ez a szöveg, egyidős magával a teremtéssel, miként minden létező nyelv, minden látszat ellenére. Ami a nyelvek között a valódi különbözőséget jelenti az az, hogy egy nyelv milyen mélységben őrizte meg az idő valóságában az ősi magot, melyből kibomlott az a valóság szint, melyen maga a nyelv az Isteni Valóság részeként létezett, létezik. Egy nyelv ugyanis minél pontosabban lett megalkotva, annál pontosabban képes a maga belső koherenciája révén feltárni a valóság valódi, isteni természetének a kódjait. A nyelv minél ősibb, annál közelebb vihet a teremtés lényegének a megértéséhez. Ugyanakkor a nyelv önmagában a benne kódolt rétegeket csak a neki megfelelő tudatszinteken képes visszaigazolni, vagyis a nyelvben az Isteni Valóságnak mindenki csak a saját tudatterének megfelelő szintet képes meglátni és megérteni.
A nyelv végső soron egy fonál, amin keresztül az Isteni Tudat alászállhat saját valóságának megtapasztalásában, a formák világába, és a nyelv az a fonál amin a tudat önmaga forrására való rányílásának a folyamán, az Atyai Házba visszavezető intuitív szál is lehet. Fontos azonban megértenünk, hogy minden földi nyelv tartalmazza a maga fonalait, csak különbözőképpen, és minél ősibb, annál teljesebb egy nyelv ilyen értelemben, mivel gyökerei annál mélyebbre nyúlnak abban az ősi teljességben, melynek minden mai nyelv is a része. Ha minden nyelv összességét egy fához hasonlítanánk, akkor minden nyelv a fa egy részének feleltethető meg. A fa MAGvában ott van minden nyelv, de a megnyilvánult fában vannak gyökerek, törzs, ágak, levelek, és értelemszerűen minden résznek azonos értéke van, ám az időben tekintve a gyökerek több mindenre emlékeznek, mint a fiatal ágak, vagy a friss hajtások. Mindez az idő síkjában érvényes csupán, ahol a fa látszólag kifejlődik, él és hal, az Örökkévalóságban viszont a fa minden állapotában EGYszerre VAN, létezik.
A spirituálisnak nevezett valós, EGYetemes tudás (mely magában rejt minden tudásMAGot amiből bármi kibontható szükség szerint) ezért képes bármilyen korban, látszólagos előzmények nélkül is, bármilyen emberben újjászületni, általa megnyilvánulni, mert a valódi tudás nem tapasztalati, halmozati műveletek összességeként létezik, hanem az időn kívüli Teljességben, ahol mindig is volt, van és lesz, ezért soha nem született, és nem pusztulhat el sem, mert a Teremtő Isten Örökkévaló Létének elidegeníthetetlen MAGva, lényege. Minden tudati és valóságsíknak megvan a maga “programnyelve”. A benne rejlő potencialitások bomlanak ki és valósulnak meg annak teremtőjének, megálmodójának alkotásaként. Istenen belül végtelen sok ilyen teremtés létezik és létezhet, Isten valósága a maga végtelenségében a biztosítéka mindennek.
Minden látszat ellenére Isten a MAGa EGYszerűségében végtelen, és EGYszerű a MAGa végtelenségében. A metafizikában a legnagyobb szám az EGY, ez minden létező és lehetséges összessége. Isten MAGa az EGY és EGYetlen, minden Valóság teljessége. “Kezdetben vala az ige. Minden az igéből vala, az ige Istennél vala és Isten vala az ige.” A számítógép billentyűzetén van egy máig magyarra nem lefordított billentyű: az Enter. Ez az, amivel egy parancssori művelet a megvalósulás állapotába helyezhető. Az Enter magyar fordítása IGEn. Minden az IGÉből vala és vagyon. Ez a világ teremtésének ősi titka és programnyelve. IGEn!
Latest posts by FJT (see all)
- Túl a vízen - 2019. február 7. csütörtök
- A szolipszizmus zsákutcája - 2018. december 11. kedd
- Metafizika - 2018. december 8. szombat
- A csapda - 2018. november 23. péntek
- A kEGYelem VALÓsága - 2018. november 15. csütörtök
