Utam jelenlegi szakaszában arra eszméltem rá, hogy a gondolati, intellektuális-racionális megismerés útja nem ellentétes az intuitív úttal, ezért egyik másiknak nem az ellensége. Ahogyan az anyag nem ellensége a szellemnek, és ezért az anyagi világ elleni küzdelem, vagy az anyagi valóság tagadása, annak illuzórikus voltának hirdetése sem elfogadható a számomra. Úgy vélem, hogy a világot két véglet felől közelíthetjük meg. Az egyik az anyag felől tart a szellem felé, és a másik a szellem felől az anyag felé. Valójában a kettő EGY és ugyanaz. Az elsőnél az anyag a kezdete mindenek és a vége is, pusztán az anyag megnyilvánulása lesz egyre szofisztikáltabb, egyre légiesebb, egyre könnyedebb, egyre “szellemesebb”, a másodiknál viszont a szellem abszolútuma ölt az anyagi világban egyre változatosabb, egyre súlyosabb, egyre erőteljesebb, egyre “sűrűbb” megnyilvánulási formákban testet. Valójában úgy gondolom, hogy mindkettő ugyanazon INTELLIGENCIA kifejeződése és megnyilvánulása, pusztán nézőpont kérdése, miként fejeződik ki, és én miként közelítem ezt meg, miként értelmezem.
Írásaimban többször használtam az intelligencia fogalmát, továbbá többször azonosítottam az intelligenciát a szeretettel. Ez kívülről nézve igen félreérthető, vagy/és érthetetlen, és rájöttem, hogy azért, mert nem definiáltam metafizikai fogalmakkal mindezt. Az intelligencia ugyanis számomra nem egyenlő sem az intellektussal, sem a racionalitással, ám egyiket sem zárja ki magából, sőt magában foglalja őket, de nem csak. Itt jutok el a lényeghez.
Az INTELLIGENCIA fogalma alatt én azt a mindenben jelenlévő, számtalan formában megnyilvánulni képes és megnyilvánuló TELJESSÉGet értem, ami valójában ott van a bennünk és körülöttünk lévő Univerzumban, makro- és mikrokozmosz szinten. Ez az a szubsztanciális lényeg, melyben a létezés számtalan módon, formában, jelentéssel létrejön. A létet megelőző ős ok ez, aminek a tér-idő kontinuuma pusztán egy része, de nem szükséges az ő létezéséhez, mivel okságilag mindazt megelőzi, és az általunk ismert idő fogalmával nem rajzolható meg a teljessége, de ugyanakkor a tér-idő kontinuumban tökéletesen megnyilvánul a benne foglalt esszencia, lényeg. Ez az INTELLIGENCIA valójában az az ős ok, mely nem helyezhető el az időben, de aminek térben, anyagban, szellemben valójában minden a része. Minket alkot és bennünk nyer formát, ugyanakkor mi alkotjuk őt és mi adunk formát neki a létezésünkkel. Nem függ tőlünk, de mi sem függünk tőle, mert a részeként valójában a mi szubsztanciánknak is öröktől fogva léteznie kell, az ok-okozati skálán viszont logikailag soha nem érhetünk el a kezdethez, vagy a véghez, mivel valójában nem is létezik ilyen a teljesség szempontjából nézve. Ez az intelligencia tehát egyenlő a mindenséggel, önlényegünkkel. Minden benne létezik, minden belőle fakad, minden belé tér vissza, és valójában csak az érzékelés tökéletlensége az, ami akadályt jelent ennek tökéletes megismerésében. Ezt az INTELLIGENCIÁT neveztem már ŐS-TUDATnak is. Úgy vélem, ez az INTELLIGENCIA teljesen azonos a SZERETETTEL, egyik a másikba teljes mértékben konvertibilis, vagyis átváltható. A szeretet fogalmát úgy határoznám meg, mint ennek az INTELLIGENCIának olyan dimenzióját, megnyilvánulási formáját, tulajdonságát, minőségét, melyben minden potencialitás, létező a teljes SZABADSÁGban, kényszer, és feltétel nélküli teljességet tapasztal és él meg. Ebben a szeretetben mivel nincs kényszer, a dolgok esszenciális léte minden potencialitás és létező számára tökéletesen érthető, értelmezhető és harmóniában, békében, egyensúlyban van. Mivel mindez nem a dualitás és a polaritás kényszerítő mezejében található, ezért a dolgok valódi lényege, természete csak ebben, a kényszer és feltétel nélküli SZERETET-INTELLIGENCIÁBAN ismerhető meg. Ezért mondtam, hogy az én értelmezésemben a SZERETET = INTELLIGENCIA és az INTELLIGENCIA = SZERETET. E két fogalom pedig tökéletes egyensúlyban létezik a TELJESSÉGben. A TELJESSÉG pedig az, ami az INTELLIGENCIA szeretetében, és a SZERETET intelligenciájában nyilvánul meg, mindkettőt magában foglalva, tökéletes EGYensúlyban.
Az emberi ráció mindennek csak egy része, töredéke. Az én értelmezésemben pedig a racionalitás egy út lehet, ennek a magasabb rendű, ám a racionalitást, intellektust is magában foglaló intelligencia felfedezésében, megismerésében. Úgy vélem, ebben mindazon fogalmak mint isten, sátán, jó vagy rossz, mulandó vagy örök pusztán emberi megközelítések, melyek a dolgok poláris síkba való helyezésének logikai, tér-időbeli, kauzalitásának absztrakciójához szükségesek. Ezért állítom azt, hogy a valóság teljességének a megismerése, csakis közvetlenül lehetséges, amikor az érzékelő és az érzékelt között megszűnik minden fizikai, tudati és egyéb közvetítő közeg. Minden közvetítő közeg ugyanis a valóság információját sajátosan konvertálja le, és adja tovább, mely az információ teljességének és hűségének a csorbulásához, ferdüléséhez, torzulásához vezet. A mi létsíkunkon tehát ezért nem létezik és nem is létezhet a valóságnak, a világnak, az INTELLIGENCIÁNAK a tökéletes megismerése és megértése. Az erre tett kísérletek és erőfeszítések ugyanakkor nem értelmetlenek és feleslegesek. A dogmatikus gondolkodás úgy véli, a dolgok valódi természetének a megismerése a lét eme formájában nem lehetséges, és ezzel automatikusan feltételezi, hogy ezért az erre tett kísérletek feleslegesek. Én ezzel a gondolkodással részben egyetértek, részben nem. Egyetértek abban, hogy valószínűleg a lét eme síkján és formájában a logika, vagy az intuíció csak részleges megismeréshez vezet, de ugyanakkor úgy vélem, hogy ez nem hatalmaz fel engem arra, hogy elfogadjam, a lét, az INTELLIGENCIA megismerhetetlen, és a fizikai világ ezért hiábavaló, pusztán illúzió, és felesleges a tanulmányozása, megismerése. Véleményem szerint az ANYAG az INTELLIGENCIA csodálatos megnyilvánulása, és tökéletes gyakorlótere, próbapályája, tükre és szembesítője a gondolatnak, a szellemnek. Mindaz ugyanis ami a gondolat, az ideák szintjén adott esetben jónak, működőképesnek, racionálisnak tűnhet az az anyagi világ őszinte, pártatlan valóságába helyezve sokszor hamisnak, működésképtelennek, pusztítónak bizonyul. Az anyagi lét ugyanis a maga őszinte, pártatlan intelligenciájában szembesíteni képes bennünket önmagunk tévedéseivel. Nevezhetjük ezt teremtésnek, nevezhetjük bárminek, a lényeg szempontjából teljesen mindegy.
Az anyag hordozója az intelligenciának, és az intelligencia pedig az anyag valódi természete. Amint az emberi lény EGY sejtben képes összpontosítani a maga potencialitásában az EGÉSZ embert, úgy hordozza magában az anyag csodája az intelligenciát, a szellemet. Az intelligencia megnyilvánult formájában két pólussal rendelkezik, az egyik az ANYAg a másik a SZELLEM. Az anyag tart a “finom-anyag” felé, majd energiává válik, egyre jobban előtűnik hullámtermészete, majd fizikai érzékeinkkel egyre észlelhetetlenebb lesz, és így lassan formát vált, és átalakul azzá, amit mi gondolatnak, szellemnek nevezünk. A folytonosság soha nem szakad meg, mivel ezek az állapotok valójában egyszerre léteznek, pusztán tudatunk, érzékelésünk az ami átmeneteket, rétegeket, egymástól szigorúan elválasztott formákat, állapotokat képez. A lényeg, a mindent EGYidőben és egy azonosságban alkotó INTELLIGENCIA mindeközben ott van folyamatosan minden létezőben, számunkra érzékelhetőben és érzékelhetetlenben.
Írta: F.J.T.
*********
Latest posts by FJT (see all)
- Túl a vízen - 2019. február 7. csütörtök
- A szolipszizmus zsákutcája - 2018. december 11. kedd
- Metafizika - 2018. december 8. szombat
- A csapda - 2018. november 23. péntek
- A kEGYelem VALÓsága - 2018. november 15. csütörtök
Csodálatos írás, köszönöm.
1
Örülök, hogy befogadóra talált.