Válogatás 1991 – 2005 közötti időszakban írott verseimből.
********
KONCERT
(alternatív)
hat hang hangár vár
hét süketnéma rabszolga zenél
baltával egy zongorombán
kopasz fejük csillog
– egyikük fejhangon énekel
egy porszívón játszik
egy húsklopfolón
egy dorombon dormbol
a többi a többit egy bullterrierrel kíséri
egy műértő kajánul röfög
perhecc /verz állathangokat hallat
szeme kiguvad a vadul dúló
bélszinfónikus zenén
s miközben pár bariton
baritonhalat fogyaszt
a hét süketnéma rabszolga zenél
de már csak az a három él
ki a bullterrieren kísér.
1998 Szatmárnémeti
MOSOLY
a cseppek
összefutnak bennem
vidáman nevető melankolikus
harmóniákká
hogy megöntözzék körülöttem
a földet
mint hajnali réteket
a lágyan csillogó
e s ő p o r .
IMÁDSÁG
a fény ezernyi szilánkjából
egy dallam dús melankóliájából
a percek lüktető dobbanásából
a fájdalmak tépő idegszálaiból
szülj újjá engem.
túl a fekete hegyeken
a bársonypatakok zöld szívében
kavicsokat görgető nevetésen
túl a sok csalón vibráló látomáson
disszonáns égő harmóniákon
moss tisztára engem.
a bölcsőben ringó gyermek mosolyában
egy szelíd érintés dallamában
izzó vágyak őszinte sikolyában
életrügyek feszülő szent akarásában
fehér ingen végigfutó vércsepp lázadásában
szeress nagyon
engem.
FÉNYVEREM
bohócok a zöld égen
ne törjetek össze
hiszen melankóliát sodor a szél
amiben minden belülről fakad
– a nagy piros szívem
táncolok
kiélesítem önmagam
céltáblák nőnek vágyakból
ne lőjetek
ma mindent lehet csak semmi sincs
ingyen
a nagy semmin és a Sükethegyen túl
várnak a hangok glédákba rakva
vagy füzéren
vagy csak úgy
– szépen
a múlt hangjain
elnémult torz arcok foszlánya
árnya
egy sikolyba fojtott nevetés
és
elnemröhögött sírások
– arctalan sírásók
a törpék gipszgrimaszát
mintha ráöntötték volna a korra
ömlengő JÚDÁSOK pőre humora
tévelygő ÁL KRISZTUSOK
áldatlan pora
békéikre
– kényeskedjék nekik.
A LELKEMET KERESTEM
forró nyugtalan éjszaka
bomlott homlokú házak
a téren bolyongó gondolatfoszlányok
a sarkon ülve rámtaláltak
az aknákban hömpölygő sötétség
elöntötte az utcákat
lassan komolyan
(mint nagybőgő húrjain játszva)
fenségesen terjedt szét
míg orromat csiklandozta
a fák parfümös sóhaja
hirtelen mély szakadék nyílt bennem
megcsapott valami nyirkos borzongás
– a lelkemet kerestem
mint tudatlan gyermek ki homokban ás
a szakadék egyre mélyült
kérdőjelek akadtak belém
múltam előtti múltam kutattam
egymagam maradtam
a sötétség csak hömpölygött tovább
az órák megálltak bennem
és egybefolyt minden
mint színek a nedves akvarellen.
Elérhető Áron
Hiába várom, mindhiába hiába várom
hogy bekopog hozzám Elérhető Áron
a vágyak glédában állnak a padláson
de a gödröt magamban, keseregve ásom.
Mammon bátyám rokon, de nem véri ágon
messzi földre szakadt, egy viharos nyáron
fűzfapoétákat nem ismer, e három
Pénz, Hatalom, na és Elérhető Áron.
Kergettük mi egymást hetedhét országon
mélabús undorral, epekedőn, vágyón
nászunk híre kelt már túl minden határon
hogy az én szeretőm Elérhető Áron.
Rágalom az egész, kozmopolit’ átok
szálljon vissza mind hát hétszeresen rátok
a múzsák és a pénz, ritkán jóbarátok
de ha mégis, olyat csak mesékben láttok.
Most már nem is várom, régóta nem várom
hogy bekopogj hozzám – Elérhető Áron
vágyaimat régen moly rágja, padláson
a gödröt betemettem, s nincs több látomásom.
2005 Szatmárnémeti
KARNEVÁL
(SAVE AS)
hamis hangok kerge kavalkádját
eltaposott harmóniák vérbe lábadt kiáltását
tébolyból szakadt keserű nyöszörgését
fémes zokogó zihálását
– hallom
felszúrt dobhártyákkal is
a bőrömön érzem
a hazugság égő izzó bélyegét
fekélyes szívekbe süti
az utolsó szent
dalol a máglyán
igaz szép ősi éneket
de senki sem hallja már
mert hatalmas acéldobokon vernek
suta szinkópákat
betonkopjafákkal
az emberarcú mezítelenség
ördögi őrzője – a butaság
bölcs álarcot ölt
mögötte ezer féreg röhögve
szembeköp
én megköszönöm mert nem tudom
az órák visszafelé járnak
körbe körebe
a tükörben
ólomízű por hull a szemekbe
a gyászmenetben fémarcú csuklyások vihognak
haladnak a korral
hangosan dalolnak síppal – droggal
óriássá dagadó törpék orgiáznak a porban
vérköpés
sáraranylövés
fűbeharapás
a menet halad tovább
az álarcokon piros lyuk a tátongó
vágy
gyémántszín könnyeket énekel
de letépik s a sárba lökik a szolgák
pedig milyen mezítelenek
a holnap
csak egy program A NAGY komputerben
kilóbájtok –
gigabájtok –
megabájtok…TERRAbájtok
bájos vajákos báj-tok
áldás és átokbájtok
mondd
minket
ki ment le
ki ment meg
ki ment ki
az apokalipszis programjából?
HOLDTÖLTE
beszéltem a Holddal
azt mondta látott
Téged látott
halkan súgva bizalmasan felém hajolt- Tudod
mondta…
Igen -válaszoltam
szeretném tudni miért
miért olyan szép Ő
mint a te arcod mely
az elérhetetlenség hűvösen izzó palástja alatt
érzések mély krátereit hordozza…
Mondd el
kérlek mondd- faggattam
Hmmm…. mosolygott
Talán soha sem fog felnőni benned
a vágy
mert
gyermek maradsz mindörökre
borostás
ráncokból
ősz hajszálak közül mosolygó gyermek
s csak néha káromkodsz majd
halkan, meggyőződéssel
ha kinövöd-
egyszer majd
az elfáradt testet…
2003.02.02. Szatmárnémeti
KARÁCSONY
szikra pattan
láng lobban
a csendben felsír egy gyermek
szikra pattan
láng lobban
puha fenyőillat zöld bársonyban
apró mosolygó
vörös orrú huncut manók
röpülve bukfenceznek tovább
puha felhőkön
pelyheket kergetve
szikra pattan
láng lobban
valahol felnevet
egy kékszemű dallam
jöjj
had’ érintsem arcod
mosolyt hoztam
szikrát
dúdoló lángot
hűs jégvirágot
forró homlokodra
s egyetlen ölelésbe lopva
– mindenem.
MEMOÁR
1872 tavaszán
két szatír garázsdarázs
– garáz(s)dálkodott
szemük lila hajuk kék
éktelenül is mily szép
hulla hopp egy hulla
hopp de nagyot káromkodott
ugla hopp – éppen ott
oszlásnak induló hinduló induló
inga ingoványon az x+n. hatványon
hördül egy duda krákog egy gép
géptelenül is mily szép
égtelen képtelen géptelen étterem
végtelen féktelen nem terem éteren
1870 + 2 háromkodás
a pán S1p sípparadicsomkonzervgyárban
apátlan anyátlan rugótlan ágyba
vizelőretolt hagymaágy hagymázban
pondrodrom és féregnyúlvány
nyúlvánvalóan kamusítvány
vicckándozik a morbid humor
G atyai intés = sercintés
flegmatizmus
agytépítés.
VÍZIÓ
behálóz a sötétség
mint hatalmas fenséges
fekete pók
a mozdulatlanság falat húz
évmilliók múlnak el fölöttem
sejtelmes lázas éjszaka
a városból rejtélyes zajok
foszlányait lopja a szél
mintha halottak lelke járna
misztikus leplekben
megfejthetetlen táncot
a város ódon terein
a kihalt bárokban mozitermekben
a székre por hint álmot
a házak mint álmos kutyák
nyúlnak el az utcákon
s a tűzoltótorony karcsú minaretderekát
átöleli a tér.
XXI. pösszenet
szent baromságok
hozsannázzatok bennem
nem vagyok már gyermek
és sosem leszek ember
csak valami mutálón utáló
méla undorban gázló
szakállas csecsemő.
oltárokat építenek a majmok
kék amforákból
sárga csillagokat gurítanak
szemünkbe angyalport hintenek
és minden gondolatunk végére
göböket kötnek
éneklő disznók húslevesbe gyűlnek
szép piros szívek lassan kihűlnek
súlyos nevetések
malomkövek nyakamban
ideo lóganyé hever az avarban
nem jövök zavarba
nem jövök zavarba.
makogó koldus a céda pszichológus
és főnöke – Pede Raszta
hová tűnt a jövő…
hát ezt jól elbaltázták a foghíjas favágók
nagyon neo, minden ultra neo
önmagát emészti a civilizáció
ációk izmusa izmusok ációja
a szép jövő értelmetlen rációja –
az értelem végtelen
vakációja.
2005, nov. 25
JOE
belenéz a tükörbe
összetörik
haja hosszú orra görbe
a hullák hörögnek
joe előmászik a pöcegödörből
illatozik
halkan rágcsálja jobb fülét
most már érzem: büdös
közhelyek és illemhelyek
bűzlenek
rikácsolnak halálfejes anyósok
megjelenik egy kerti törpe
s joe visszamenekül
a gödörbe.
1991 Szatmárnémeti
Latest posts by FJT (see all)
- Túl a vízen - 2019. február 7. csütörtök
- A szolipszizmus zsákutcája - 2018. december 11. kedd
- Metafizika - 2018. december 8. szombat
- A csapda - 2018. november 23. péntek
- A kEGYelem VALÓsága - 2018. november 15. csütörtök
